DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nagyon örülök, hogy ilyen nagy érdeklődés követi a fideszes oldalon is a hozzászólási szándékomat. Biztos vagyok benne, hogy a Fidesz-pro-pa-gan-dától elvakított fideszes képviselők számára hihetetlenül hasznos az, amit most mondok. Ugyanis a politika csődje Winston Churchill szerint akkor kezdődik, amikor a komoly politikusok, mint önök, kezdik elhinni saját propagandájukat, amit nem önök írnak, hanem a sajtósok. Úgyhogy nagyon vigyázzanak a saját fejükre, hogy a józan gondolkodásukat azért meg tudják őrizni, mert mondom, más a politikai stratégia, más a politikai gondolkodás, mint amit a propagandisták a sajtóosztályon megírnak.
Tehát óvnám önöket attól, hogy bekajálják azt, amit rezsicsökkentéstől maguknak leírtak, mert, ahogy államtitkár úr szavaiból kiderült, egy biztos, hogy ez egy nagyon bonyolult kérdés. Amikor képviselőtársam fölveti, hogy hogyan lehet az, hogy Németországban most is háromszor annyi a villamos energia ára, mint Magyarországon, akkor megmondom neki, hogyan lehet. Egy kétkeresős átlag német család büdzséjében feleannyi az energiamérleg, mint Magyarországon. Nem lehet csak az árakat összehasonlítani, a társadalom helyzetét kell összehasonlítani. Ezt valamelyest le tudja írni a vásárlóerő-paritás, de még az sem teljesen; sok minden mástól is függ.
Arra szeretném biztatni a kormányt, amit már az előbb egy fél mondat erejéig említettem, hogy tegyen komolyabb erőfeszítéseket a mélységi földhőbányászat felfuttatására, mert erre nagyon komoly uniós pénzeket lehet kapni. Nem saját pénzből, hanem az Unió zöldlelkületű pénzosztói által biztosított forrásokból ki lehetne építeni a mélységi magyar földhőbányászatot. Ezt azért hangsúlyozom, mert több mint tíz éve papolok erről a magyar parlamentben. 2009-ben még törvényt is sikerült elfogadtatni minden ellenszél dacára, hogy egyáltalán definiáljuk, mi az a mélységi földhőbányászat. 2500 méter alatt ugyanolyan bányászatra jellemző, mint az olajbányászatra jellemző előírásokat szabtunk a mélységi földhőbányászatra. Ez a nulladik lépés, ezt kellene folytatni a jogalkotás területén.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Visszatérve az előterjesztésre, hogy mire mutassunk sárga lapos eljárásban sárga lapot az Uniónak: semmiképpen sem arra a táblára, ami az SZDSZ mélykék hátterén egy vérvörös tábla keretében azt mondja, hogy állítsuk meg Brüsszelt. Brüsszel az egy város, egy helyben van, nem megy sehová, lakói viszonylag boldogok. Úgyhogy ez egy tökéletesen értelmetlen és az eddigi fogalmakat összezavaró plakát. Maradjunk meg annál, amit államtitkár úr nagyon helyesen mondott, tiszta energiát mindenkinek irányelv, nem törvény, ez egy irányelv, aminek rendkívül jó a címe. Ami benne van, az is alapvetően előremutató az energiaunió szempontjából. Van néhány részletszabályozás benne, amit pontosítani szükséges; de nem ezzel a propagandista szöveggel, amit, mondom, nem szakemberek írtak, hanem a Fidesz sajtóosztálya, ezelőtt négy évvel. Ezen azért kicsit jobb lenne túllépni.
Arra is biztatnám a kormányt, hogy amikor a hatósági árakról beszél, akkor ne sémákban gondolkozzon. Ne abban gondolkozzon, hogy van egy energiaár, és az szolgál az ezer köbmétertől vagy az ezer kilowattól, vagy a legkisebb fogyasztótól a legnagyobbig. Ez az irányelv e tekintetben kifejezetten jó lehetőséget biztosít arra, hogy szociális árkategóriákat is megállapíthassanak a nemzeti kormányok, a nemzeti parlamentek. Erre biztatnám önöket, hogy igenis állapítsanak meg ilyet a legkisebb fogyasztóknál, azoknál a fogyasztóknál, akiknél az energiaszegénység sajnos tényszerűen fellép.
Ezt ki lehet mutatni, hogy az önök áremelése következtében 2010 és ’12 között hogyan nőtt meg a díjhátralékosok száma, hogyan nőtt meg azoknak a száma, akiknél kikapcsolták a szolgáltatást. Ehhez képest persze, hogy be lehet mutatni, hogy miután megemelték 30 százalékkal 2009-hez viszonyítva az árakat, utána visszamentek 25-öt, persze, hogy javult egy kicsit a díjhátralékosok száma. Na de önök egy jojót játszottak. A diétánál ez jól ismert jelenség, hogy előbb fölhízik valaki, utána lecsökkentik, és akkor a helyzet nem sokat változott.
Említette államtitkár úr a vita közbeni indulatában a rendszerirányítás, a Mavir önkéntes együttműködését. Ez teljesen helyes gondolat. A magyar kormány legyen kezdeményező abban, hogy kidolgozásra kerüljenek azok a kedvezmények, amelyek igenis érdemessé teszik az önkéntes együttműködést. Szerintem ez nem olyan nagy varázslás, csak azt kell megnézni, hogy a mostani önkéntes együttműködésben mikor élnek az egyes rendszerirányítók a közös megoldás lehetőségével, és akkor ezeket kell preferálni. Ha kellő tapasztalat összegyűlt, akkor ezeket meg lehet tenni.
Tehát a rendszerirányítás kidolgozatlansága, a regionális rendszerirányítás szabályainak kidolgozatlansága ebben az anyagban, ami ténykérdés, véleményem szerint nem szabad, hogy azt az álláspontot generálja a magyar fél részéről, hogy akkor ez a regionális rendszerirányítás zsákutca - mert nem az. Ez irányban továbbra is kell haladni, és nem eltörölni kellene, hanem javaslatot tenni a pontosítására, megjavítására, egy olyan, mondjuk úgy, progresszív megközelítés jegyében, amely nem elutasítja Európát, nem stoptáblát akar mutatni Brüsszelnek, hanem egy zöld mezőt fölfest, hogy itt ez a zöld mező, amin sok virág tudna nyílni, és adjunk lehetőséget, hogy virágozzék száz virág, minél zöldebb, annál jobb. Köszönöm, elnök úr.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me