DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ

Full text search

DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ
DR. SZAKÁCS LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megfogadom a tanácsát, csak nyilván akkor, amikor az ember azt hallja, hogy Brüsszel diktatúrát épít, azt azért nem nagyon lehet semmifajta szinten egyfelől szó nélkül hagyni. A magyaroknak egy nagyon nagy része annak idején népszavazáson döntött arról, hogy ehhez a közösséghez szeretnénk tartozni. És nem utolsósorban önöknek ez az állandó küzdelme sokkal könnyebben megoldható lenne, ha okosabban politizálnának.
Onnan kezdtük itt az energia tekintetében, hogy az energiahivatal ne határozatot hozzon, mert azt megtámadják a multinacionális cégek, meg megtámadják a magyar cégek is, és éppen ezért rendelettel kell ezt szabályozni; amit egyébként ugyanúgy meg tudnak támadni, csak másik fórumon, és valójában önök itt most a rezsicsökkentést akarják azáltal megvédeni, egy sokkal egyenesebb döntési mechanizmust szeretnének például ebben a tekintetben is keresztülvinni. Igaz, ez szembemegy az európai joggal.
Önök érveltek például e törvény tekintetében amellett, az önök vezérszónoka mondta el, hogy az, hogy ha például az energiaárakat, az energiahivatal nem rendeletben, hanem határozatban állapítja meg, mert egy évvel korábban még önök ezt gondolták, az egyáltalán semmifajta hatással nem lesz a rezsicsökkentés hatásaira.
(17.20)
Nézzék vissza a jegyzőkönyvet! Önök ezt mondták. Egy évvel később, mikor önök meggondolták magukat, kiderült, hogy az Európai Unió szabályozása, amihez harmonizálták a magyar szabályokat, természetesen már nem jó, és akkor most újra lehet Brüsszellel harcolni. Önöknek ez az egy a fontos, hogy megint állítsák meg Brüsszelt, ahova egyébként tartozunk, annak a közösségnek a központját, ahova Magyarország is tartozik, az Európai Uniót. Ott, kedves képviselőtársam, tisztelt Vejkey Imre, ha diktatúrát építenek, akkor egészen biztosan Orbán Viktortól tanulnak e tekintetben, de szerintem ezt egész egyszerűen nem lehet szó nélkül hagyni.
Ez, amit ön elmondott, politikailag sem helyes, és ha véletlenül nem egy szép szerda este, nagyjában-egészében negyed hat után mondja el a parlamentben, hogy Brüsszel diktatúrát épít, akkor egészen komolyan gondolkodni kell majd azon az európai parlamenti padsorokban ülő képviselőtársainak, hogy ezt hogyan magyarázzák meg, pedig semmi másról nincs szó, mint hogy ön rosszul értelmezi az eseményeket, a kormány pedig rossz politikát folytat. Nem ott építenek diktatúrát, higgye el! Egész egyszerűen értelmező olvasással el kell tudni dönteni, hogy az, ami oda le van írva, a magyar jogszabályokba hogyan ültethető át. Egyébként nagyon egyszerű: ha van egy energiahivatal, hozzon esetleg olyan döntéseket, amikben biztosak lehetünk, hogy nem támadják meg. Mondjuk, legyenek egyeztetési mechanizmusok. Ahogyan itt a parlamentben sincsenek, úgy egyébként az energiahivatal és az energiaárak tekintetében sincsenek semmifajta egyeztetések. Önök járják a saját útjukat, folyton nekiszaladnak a falnak, és akkor meg mindig a fal a hibás.
Ön pedig, tisztelt képviselőtársam, még egyszer mondom, ha ezt véletlenül nem egy szép szerda este fél hatkor mondja, akkor ebből, úgy gondolom, nagyon sok magyarázkodnivalója lenne az éppen egyébként fél lábbal már az Európai Néppártból kifelé kacsingató vagy onnan éppen majdnem kilökött Fidesz képviselőjének. Nagyon sok magyarázkodásra adna okot (Dr. Aradszki András: KDNP-s!), ha ennek híre megy. Most már hallom, hogy már másabb a szolidaritás, mert ön már másik pártban van, de azért mégiscsak egy kormánypárti frakció, mégiscsak egy kormánypárti frakció. Szerintem óvatosabban ezekkel a jelzőkkel, mert a végén még kikerül innen ez a történet és szerintem gondolja végig, amikor ilyesmit mond. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me