IKOTITY ISTVÁN

Full text search

IKOTITY ISTVÁN
IKOTITY ISTVÁN (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Egyrészt szeretném kifejezni az örömömet, hogy beszáll a vitába, és nemcsak a végén halljuk a végszót. Ugyanakkor szomorúan állapítom meg, hogy olyat állít, amit én nem tettem meg. Én nem tettem a korábbi vezérszónoki felszólalás kapcsán olyan állítást, hogy csak és kizárólag napenergiával vagy szélenergiával kellene Magyarország áramellátását megoldani. Nagyon jól tudja ön is, akár abból a bizonyos Rothschild-jelentésből, ha önnek megmutatták, ahhoz, hogy például az atomerőmű gazdaságosan tudjon működni - a megtérülés még szóba se kerül -, ahhoz kétszeresére kellene emelkedniük az energiaáraknak.
Az a példa pedig, amit a hideg januári napokról hozott, nyilvánvalóan egy szélsőség, amire persze fel kell készülni. (Vantara Gyula: Szélsőségek vannak!) Szélsőségek vannak, igen, ezt tudjuk. Viszont példákat ilyen szélsőségekre kisarkítani, miközben egy egész más típusú rendszert működtetnek, nem teljesen korrekt, annál is inkább, mert önök is tudják, hogy egy olyan út, ami nem az atomenergiáról, hanem a zöldenergiáról szólna, egy olyan energetikai stratégia mentén az ország áramellátását, energiaigényét megoldani olcsóbb lenne, és fokozatosan, tehát nem egyszerre kellene, előre túl nagy összeget beletenni. Ezért szeretném jelezni, hogy ez nem volt teljesen korrekt és helytálló. Egyébként pedig nem csak nap- és szélenergia van a megújulók esetében. Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me