DR. ARADSZKI ANDRÁS

Full text search

DR. ARADSZKI ANDRÁS
DR. ARADSZKI ANDRÁS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! (Dr. Szakács László: Nem lennék ám a Hörcsik helyében! - Az elnök csenget.) Valóban, az Európai Bizottság 2016. november 30-án közzétett „Tiszta energia minden európainak!” című csomagja biztató kezdet volt, biztató célokat határozott meg az energiauniós dokumentumra alapozva. Célja az, hogy a megújuló energia felhasználása tekintetében integrálja a megújuló forrásokat, és biztosítsa a szükséges jogszabályi kereteket ahhoz, hogy rugalmas, fogyasztóközpontú, versenyképes belső energiapiac alakuljon ki.
Ezek úgymond a szép elvek, de ha megnézzük és a kormány megnézte ennek a csomagnak a mögöttes tartalmát, akkor arra a következtetésre jutott, hogy valóban, egy lopakodó jogalkotással sérti a szuverenitás és az arányosság elvét a benyújtott javaslat. Egyebek mellett korlátozza a tagállamoknak az energiamixük meghatározására vonatkozó jogát, hatáskörelvonásra tesz javaslatot a regionális operációs központok létrehozatalával.
(10.00)
De ami leginkább és számunkra leginkább fájdalmas, hogy arra tesz javaslatot, hogy szüntessük meg a szabályozott árak rendszerét a villamos energia területén. Ez a lépés súlyosan sérti a szuverenitásunkat, ugyanis Magyarországon a szabályozott ár alkalmazásával sikerült kiküszöbölnünk azokat a következményeket, amelyeket más országokban a piaci ár alkalmazása jelentett.
Mik ezek a következmények? Az Európai Unióban azokban az országokban, ahol szabályozott ár helyett az úgynevezett piaci árat alkalmazták, 2010-15 között átlagosan 20-25 százalékkal emelkedett az energiaár. Ezzel szemben mind a gáz, mind pedig a villamos energia ára Magyarországon csökkent, de nemcsak Magyarországon, hanem más európai uniós országban, ahol szabályozott árat alkalmaznak, csökkentek az energiaárak.
Úgy gondolom, hogy ez ékes példa arra és a tények azt mutatják, hogy igaz az az állításunk, hogy a szabályozott árak helyett alkalmazott piaci ár nem árcsökkentéshez vezet, hanem árnövekedéshez. Az Európai Unió, azaz Brüsszel javaslata ezeken túl nem veszi figyelembe azokat a különbségeket sem, amelyekkel a tagállamok rendelkeznek. Általában azt el lehet mondani, hogy a kelet-európai országok jövedelmi viszonyai rosszabbak, mint a korábbi alapító országok jövedelmi viszonyai. Például az európai jövedelmek 70 százalékát érik el a kelet-európai országok jövedelmei, ezzel szemben fordított az energiára fordított kiadások aránya, azaz a háztartások összkiadásában az energiára fordított arány 40 százalékot jelent. Ez is egy olyan fontos tétel, ami azt jelenti, hogy oka és indokolt oka van annak, hogy megvédjük a rezsicsökkentést, és megvédjük azt az állapotot, ami Magyarországon ma van, hogy szabályozott áron szolgáltatjuk az energiát a lakosoknak. Ez a szabályozott ár azt is eredményezi, hogy csökkent az infláció Magyarországon, hozzájárult a reálkeresetek növekedéséhez, és hozzájárult a magyar gazdaság versenyképességéhez.
Ha mindezt szemléljük, azt kell mondanunk, és az a kormány álláspontja e tekintetben, hogy ezeket az értékeket meg kell védenünk és nem kell engednünk Brüsszelnek a lopakodó jogalkotás területén, és nem kell megengednünk azt, hogy alapvető értékeink, hagyományaink, energetikai rendszerünk felbontásával, lerombolásával a multinacionális érdekeket kiszolgáló árrendszert és energetikai rendszert hozzon létre.
Magyarország érdekelt abban, hogy az energiauniós célok megvalósuljanak, de érdekelt abban is, hogy ezek során vegyük figyelembe a nemzeti érdekeket, és ne legyenek elvonva a nemzeti hatáskörök, hanem Magyarország továbbra is járhassa azt az utat, ami a gazdasági fejlődéshez feltétlenül szükséges az energia területén. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me