DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Azt hiszem, jellemző az ön felszólalása is az utóbbi idők ellenzéki kommunikációjára: ahol lehet, rémhírt kelteni, még akkor is, ha teljesen ellentétes a rémhír iránya a kormányzati döntésekkel, mind az idei évivel, mind a jövő évre vonatkozókkal, mind az előző évek tapasztalataival, önök akkor is ezeket elmondják. Abban bíznak, hogy ha a választóik ezt elég sokszor hallják, talán el is hiszik, hiszen úgy tudnak oktatásiforrás-kivonásról beszélni, hogy az idei évben 105 milliárd forinttal van több a köznevelés intézményrendszerére, mint amennyi volt tavaly, de ezzel nem vagyunk rekordév, hiszen a 2014-es évben 120 milliárd forinttal volt több, mint az azt megelőző évben, és nincs olyan év, amikor ne lenne sok tíz milliárd forinttal magasabb a köznevelés költségvetési kerete, mint az azt megelőző évben.
Valóban volt egy olyan időszak, a szocialista kormányzás időszaka, főleg 2008-2010 táján, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon idejében, amikor úgy sikerült GDP-arányosan 10 százalék fölötti esést produkálni az oktatásra fordított kiadásokban, hogy mindeközben a GDP is visszaesett. Az a kormányzat volt az, ami a GDP-t is csökkentette, és még a GDP-arányos oktatási ráfordításokat is, de a Fidesz-KDNP korszakában ez egy felemelkedő tendenciát mutat most már az utóbbi években. Azt hiszem, ez jó hír mindenkinek.
Úgy tud ön forráskivonásról beszélni, hogy az idei évben például 105 milliárd forinttal több szerepel. Úgy tud ön az egyetemek kiszolgáltatott anyagi helyzetéről beszélni, hogy az egyetemek adósságállománya töredékére csökkent, felére, harmadára csökkent, a készpénztartaléka pedig sok-sok tíz milliárd forinttal emelkedett az elmúlt években, köszönhetően az új, kancellártípusú gazdálkodási rendszernek.
Úgy tud ön például arról beszélni, hogy egyre nehezebb a fiatalok hozzáférése a felsőoktatáshoz, hogy létrejöttek a közösségi felsőoktatási képzési központok, vagy akár hívhatjuk közösségi főiskoláknak is ezeket. Olyan új településeken jelenik meg a felsőoktatás, olyan új településeken lehet diplomát szerezni, ahol korábban nem lehetett, és ez nem új intézmények létrehozatalával, hanem ilyen közösségi felsőoktatási képzési központok adott településre telepítésével megoldható, egy másik egyetemnek, egy környékbeli nagyobb település egyetemének a kihelyezett képzései révén így sokkal több fiatal tud hozzáférni a felsőoktatáshoz.
Önök egyrészről hónapokon keresztül arra panaszkodtak itt a parlamentben, hogy mennyire túlterheltek a diákok, és amikor a szakképzésben egyes tárgyakat egy komplex szemléletmódú természettudományi vagy science tantárgyba vonnak össze, akkor rögtön amiatt kiabálnak, hogy miért csökken a tananyag mennyisége, miért oktatnak kevesebbet a diákoknak. Csak, tisztelt képviselő úr, nem lehet egyszerre azt is mondani, hogy a diákok túlterheltek, és a terheléscsökkenéskor pedig azt mondani, hogy direkt csökkenti a kormány a tananyagot, hogy ne szerezzék meg azt a műveltséget a diákok, amire az LMP szerint szükség van. Egyszer már döntsék el, hogy melyik kritikával élnek, és akkor legalább tudunk valamihez viszonyítani.
Azt is kifelejtette a felsorolásából, hogy a duális képzések révén most már a fiatalok használható tudást tudnak szerezni, nemcsak elméleti, hanem gyakorlati tudást is, hiszen most már 24 felsőoktatási intézményben, 6 képzési területen - agrár-, műszaki, gazdaságtudományi, informatikai, társadalomtudományi, természettudományi területen -, 49 különböző szakon több mint ezer hallgató végez már duális képzési műfajban. Azt hiszem, ez mindenkinek előnyös, mind a leendő munkáltatóknak, mind a diákoknak, hiszen sokkal előnyösebb az elhelyezkedési lehetőségük a fiataloknak.
Ön ismételten elővette a kistelepülési iskolákat, tisztelt képviselő úr. Ismételten elmondom: ez a kormányzat 2010 óta kistelepülési iskolákat újranyitott, korábban bezárt iskolákat újranyitott. (Ander Balázs: Vízvár!) Ön mindig elmondja, és újra elmondja az LMP valószínűleg évről évre, amit az előző években is, hogy igen-igen, eddig újranyitott a kormány, na de majd jövőre biztosan be fog zárni. (Ander Balázs: Vízvár!) 2010 óta ezt halljuk, hogy na, majd jövőre be fog zárni a kormányzat iskolát. Ezt még egyik évben sem sikerült jelen időben mondani, nem is fog sikerülni, amíg Fidesz-KDNP-kormányzat van. Önök erről mindig jövő időben beszélnek, csak ezek azok a jóslatok, amik sosem válnak be.
Ugyanilyen az egyeztetés hiányával kapcsolatos felvetése is, tisztelt képviselő úr, hiszen azt mondja, hogy a kormány nem egyeztet elég széleskörűen a köznevelés kérdéseiben. Ön is nagyon jól tudja, a köznevelési kerekasztalra minden szereplőt meghívtunk, aki a köznevelésben érdekelt, csak vannak olyanok, akik nem jönnek el. Azért nem jönnek el, mert nem szakmai szándékaik vannak, hanem politikai szándékaik vannak, többek között, hogy önnek is hivatkozási alapot nyújtsanak. De, tisztelt képviselő úr, ha mi minden egyeztetésre kiküldünk bizonyos szervezeteknek meghívót, és ők egyik egyeztetésre sem jönnek el, ez nem a kormányzat hibája, hanem az ő szándékuk, direkt szándékuk, hogy ne szakmai téren, hanem politikai téren zajlódjék az oktatás kérdésében a vita sok területen. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me