CSERESNYÉS PÉTER

Full text search

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Képviselő Asszony! Ígérem, a 7,5 milliárd forintot meg sem fogom említeni. (Derültség a kormánypárti padsorokban.) Ugyanis a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás eredményeként talán mondhatjuk azt, hogy történelmi jelentőségű bérfejlesztés valósul meg Magyarországon. Ennek köszönhetően nemcsak a magyar polgárok anyagi megbecsülése nő érdemben, hanem a hazai versenyképesség is új lendületet kaphat.
A bérintézkedések természetesen a magán- és a közszférát egyaránt érintik, tehát a kormánynak nem volt célja egyes területek kizárása. Tárcánk előtt is ismert, hogy a bérintézkedések az önkormányzatok működését jelentős mértékben befolyásolják. Az ezzel kapcsolatos számítások a tényleges illetményadatok alapján készülnek, ahol természetesen minden releváns szempontot figyelembe kell és figyelembe fogunk venni. Mindenekelőtt hangsúlyozandó, hogy a minimálbér és a garantált bérminimum emelését, a munkaadók terheit enyhítendő, a szociális hozzájárulási adó 5 százalékpontos csökkentése kíséri. Tehát egy jelentős mértékű megtakarítás is jelentkezik, mind a versenyszféra munkaadóinál, mind pedig az önkormányzatoknál. Így az önkormányzatokra mindkét terület vonatkozik, mind a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, mind pedig az adócsökkentés.
Természetesen a kormány kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a meghozott intézkedések feltételrendszere a közszféra minden szereplőjénél, ideértve az önkormányzatokat is, biztosított legyen. A települések esetében az illetményszámfejtési adatok ismeretében az előzőekben jelzett elvek mentén lehet meghatározni az esetleges többletforrás igényét. Általánosan azt lehet elmondani, hogy a központi költségvetés ott nyújthat segítséget, ahol a béremelésből fakadó többletkiadások meghaladják a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből adódó megtakarítások összegét, valamint a település gazdasági helyzete a különbözet kigazdálkodását nem vagy nem teljes egészében teszi lehetővé. Ugyanis egyenlőségjelet önkormányzat és önkormányzat közé nem lehet tenni.
A kormány mindig a költségvetés biztosította lehetőséget szem előtt tartva hozza meg az életpályák kialakítására, a béremelésekre, illetményemelésekre vonatkozó döntéseit. Ezt mutatja, hogy 2017-ben is újabb szintre lépett a rendvédelmi és honvédelmi dolgozók, a pedagógusok, az állami tisztviselők, a NAV foglalkoztatottjainak életpályája, folytatódik az egészségügyi, a szociális, az igazságügyi, a felsőoktatási béremelés, valamint kulturális bérfejlesztésre is sor kerül. Nem szeretném fölsorolni, hiszen már sokszor hallottak és olvashattak arról, hogy milyen területeken történtek béremelések. A pedagógusok, egészségügyi dolgozók, rendvédelmi dolgozók, állami tisztviselők béremelését lehetne megemlíteni.
Végezetül tájékoztatom, hogy a különböző érdekegyeztető fórumokkal, így többek között az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanáccsal a kormány folyamatosan egyeztet, tehát a résztvevők minden szükséges és releváns információ birtokában lehetnek. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a tapasztalatokat, a számokat, a tényeket összegyűjtve kell majd megvizsgálni azt, hogy kell-e önkormányzatoknál kiegészíteni a költségvetési forrásokat a béremelésekből adódóan. Abban az esetben, amikor az információk rendelkezésre állnak, akkor lehet majd érdemben döntést hozni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me