FIRTL MÁTYÁS

Full text search

FIRTL MÁTYÁS
FIRTL MÁTYÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Már negyedik alkalommal a parlamentbe jutva egyéni képviselőként megerősítem, hogy amit most államtitkár úr mondott, az úgy volt, tessenek majd visszaemlékezni rá. Természetesen, persze lehet kampánycéllal így-úgy megfogalmazni dolgokat (Gőgös Zoltán, a laptopjára mutatva: Itt olvasom Schmitt Palit, pont itt van előttem!), de a tény mégiscsak az, amit előbb az államtitkár úr megfogalmazott.
Szeretném azzal folytatni, tisztelt képviselőtársaim, amit idáig még senki nem fogalmazott meg, talán államtitkár úr érintette, hogy az idős emberek tisztelete és megbecsülése értékrendünkből fakadó erkölcsi törvény; az emberi élet legfontosabb tíz parancsa között is szerepel. Szent István királyunk az országépítés, a megmaradás, a fejlődés és felemelkedés isteni és világi parancsai között életprogramjában többek közt a hit megőrzése, az egymás tisztelete, az igaz élet mellett az idősek tiszteletét is említi a megbocsátás és a becsületesség mellett. A mai nyugdíjasainknak sok küzdelemben volt részük, embert próbáló évtizedeket éltek meg, kommunizmust, rendszerváltást, folyamatosan és gyökeresen gyors ütemű politikai, gazdasági, társadalmi, technikai változások időszakát. Ők a mai aktív generáció nevelői, akiknek élete munkája van mindabban, amivel hozzájárultak közösségeink, hazánk mai arculatának megformálásához.
Amikor tisztelettel fordulunk nyugdíjas honfitársaink felé, akkor elsősorban köszönetet kell mondanunk az Országgyűlésből minden nyugdíjasnak a hosszú évtizedek alatti tevékeny munkájáért, mindazért, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy szűkebb és tágabb közösségeink többé és erősebbé váljanak. (Dr. Józsa István: Magadról beszélsz?) Környezetünkben megtapasztalhatjuk, hogy nagyon sok nyugdíjas esetén a nyugdíjkor nem inaktivitást jelent. Ezért is meg kell becsülnünk és köszönetet kell mondanunk mindazoknak is, akikre nyugdíjasként mint elengedhetetlen segítségre és támaszra számíthat családjuk. Meg kell becsülnünk mindazok elkötelezettségét, tudását, tehetségét és tenni akarását is, akik nyugdíjasközösségekben tevékenyen vesznek részt az értékteremtésben, a tudás továbbadásában, az időskor ellenére is megtalálva helyüket, küldetésüket, gyarapítva közösségeinket, erősítve az összetartozást.
A Fidesz-KDNP-szövetség kormánya ennek érdekében 2010-et követően, a nyugdíjasszervezetekkel kötött megállapodás értelmében garantálja és megvédi a nyugdíjak értékét. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjak értéke minden évben legalább az infláció mértékével emelkedik.
Tisztelt képviselőtársaim, a folyamatok összefüggésben való szemlélése okán engedjék meg, hogy egy nagyon rövid kitérőt tegyek arra, hogy az előző balliberális kormányok nyugdíjasokat sújtó intézkedéseivel ellentétben milyen tényezők vezettek oda, hogy az Orbán-kormány érvényt szerzett a nyugdíjasokkal kötött megállapodásnak és betartja ígéretét, miközben 2015-ben (sic!) még államcsőd fenyegette hazánkat. Emlékeztetőül: 2010-ben a görög példa nyomán ez a veszély fenyegette az IMF-hitel törlesztésével sújtott, egyébként a globális válság időszaka közepette kivéreztetett országot, hogy további várható megszorítások közepette a nyugdíjak drasztikus csökkentését is meg kell majd tennie egy baloldali kormányt követő kormánynak, ezen a kijelölt úton kell végigmenni, és ezt a gazdaságpolitikát folytatni kellene. De fontos számunkra az, hogy az Orbán-kormány olyan törvényhozási, jogalkotási folyamatokba kezdett, a rendszerek átalakítása olyan gazdaságfejlesztési programot indított el és vitt sikerre, olyan adópolitikát alkalmazott és tett eredményessé, hogy mára tény, hogy hatodik éve folyamatos és töretlen a gazdasági növekedés, ami az uniós átlagot meghaladja, az IMF-hitelt visszafizettük, az államháztartás stabil, az államadósság csökkentése is folyamatos. 2018-ban 4,3 százalékos gazdasági növekedés valósulhat meg 2,4 százalékos hiánycél, illetve infláció mellett.
A sikeres gazdaságélénkítés következtében a gazdasági mutatók folyamatos javulása mellett a munkanélküliség jelenleg Magyarországon az egyik legalacsonyabb európai szinten. Továbbá a családtámogatás, a nyugdíjak reálértékének megtartása is csaknem egyedülálló Európában. Egyértelmű, hogy a Fidesz-KDNP kormánya volt az egyetlen az utóbbi 15 év kormányai között, amely ígéretéhez híven megóvta a nyugdíjak vásárlóértékét a nyugdíjak infláció mértékének megfelelő folyamatos növelésével.
(17.00)
Így a hazai makrogazdasági folyamatok alakulásának a nyugdíjasok is a kedvezményezettjei, mert amint már a költségvetés tárgyalása során is elhangzott, a kormány a 2010-ben megtett ígérete szerint évről évre megvédi a nyugdíjak reálértékét, megőrzi azok vásárlóerejét, úgy, hogy a mindenkori nyugdíjemelés mértékét az adott évre tervezett inflációhoz igazítja. 2018-ban pedig szintén az infláció mértékével megegyező nyugdíjemelést valósít meg a kormány, és 2018-ban az ideinél nagyobb, 3 százalékos lesz a nyugdíjemelés, továbbá a gazdasági növekedés függvényében külön kormányzati intézkedésre is sor kerülhet. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy az Orbán-kormány kiáll az idősek mellett, és meggyőződésünk, hogy nyugdíjasaink a magyar társadalom életében nemcsak eddigi munkájuk által, de a jelenben is elhivatottsággal rendelkező, értékes tagjai közösségeinknek.
Nyugdíjasaink elkötelezettségének is része van abban, amit ez idő alatt elértünk, hogy közös erőfeszítéseink eredményeképpen jutottunk ma oda, hogy a sikeres gazdaságpolitika eredményei a nyugdíjak emelkedésében, értékállóságában, a helyettesítési ráta mértékében, a nyugdíjprémiumban is érvényre jutnak.
Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány felelőssége egy olyan állami nyugdíjrendszer kidolgozása, amelyik stabil, kiszámítható, és nem emeli újra az államadósságot. Megteremtettük és megőrizzük a nyugdíjkassza egyensúlyát.
A korai nyugdíjazással érintett, ám munkaképes, életerős emberek esetében a kormány célja, hogy megteremtse a lehetőséget a munka világába történő visszatéréshez azoknak, akik ezt szeretnék. Bevezettük a „Nők 40” programot, amit nem részleteznék, de szeretném elmondani, hogy az említett választási kampányok során bizony nagyon sok dicséretet kaptunk mindezért. Mint ahogy elhangzott már, közel 194 ezren vették ezt igénybe.
A GDP növekedésével, azaz a már említett sikeres gazdaságpolitikával összefügg a nyugdíjprémium, amely akkor jár, ha a GDP-növekedés várhatóan meghaladja a 3,5 százalékot. Erre első alkalommal ebben az évben van kilátás.
A nyugdíjasok életét megkönnyítő közvetlen és közvetett intézkedések hosszú sorából, amennyiben azt tételes, alapos elemzés alá vetjük, úgy egyértelműen láthatjuk, hogy a nyugdíjas-társadalomnak aligha van olyan rétege, amelyiket valamilyen formában intézkedésben ne érintette volna.
A közvetlen intézkedések között a „Nők 40” program, a Btk.-módosítás az idősek fokozottabb védelme érdekében, a szociális szolgáltatások területén hozott intézkedések és természetesen a 210 ezer nyugdíjasnak nyújtott Erzsébet üdülési program is ezt szolgálja.
Aztán folytathatjuk azzal, hogy az Idősek Tanácsa mint a kormány tanácsadó testülete létrehozásával állandó kapcsolatban lévén foglalkozunk azzal, ami itt már elhangzott Selmeczi képviselőtársamtól is, hogy gondolkodunk azon, hogy a nyugdíjasok szövetkezete létrehozásával egy új módosítást hajtanánk végre, amellyel szintén azt szeretnénk elérni, hogy valamilyen módon azoknak, akik aktívan részt akarnak venni ebben az elkövetkező időben, a lehetőséget megteremtjük. Erre már volt jó példa.
A nyugdíjasok életkörülményeit jobbá tevő közvetett intézkedések között most már csak egy-egy szóval említem: a rezsicsökkentés, a családtámogatási rendszer, a várólisták kérdése, a szűrőprogramok, a munkahelyvédelmi akcióterv, a munkaerőpiacra jutás, a rehabilitációs kártya, a közlekedési kedvezmények, a kulturális kedvezmények és a sport területén nyújtott kedvezmények is mind idesorolhatók lennének. De ugyanide tartozik, az „Otthon melege” programot említeném, amely szintén nagyban befolyásolja ugyanúgy a nyugdíjasok, mint a családok helyzetét is.
(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szokásom parlamenti felszólalás keretében a sajtóból idézni, de most mégis megteszem, mert beszédes címeket olvashatunk fel teljesen különböző portálokon a költségvetés tárgyalása során. Idézem: „A nyugdíjasok biztosan jól járnak a kormány terveivel” - portfolio.hu; „Novemberben megdobják nagyjából 24 ezerrel a nyugdíjasokat” - index.hu; „Extra nyugdíjemelés, béremelés és adócsökkentés” - napi.hu. A mai vitanap üzenetéből is azt a következtetést vonhatjuk le, tisztelt képviselőtársaim, hogy ugyanez hasonlóképpen hangozhat: a magyar nyugdíjasok továbbra is jól járnak a kormány terveivel, mert a magyar nyugdíjrendszer hosszú távon, biztonságosan stabil és kiszámítható lesz. Köszönöm megtisztelő figyelmüket úgy, mint egy 50 éves munkaviszonnyal rendelkező és rövidesen nyugdíjba vonuló, de már rég a nyugdíjkorhatáron túl dolgozó nyugdíjastól hallva mindezt. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me