BALLA MIHÁLY

Full text search

BALLA MIHÁLY
BALLA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! A költségvetési vitában nagyon sokféle témáról beszéltünk már. Engedjék meg, hogy egy új témakört megnyissak röviden a rendelkezésre álló rövid időben, ez pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetése, amelynek nagyon fontos szerepe van akkor, hogyha abba is belegondolunk, hogy az elmúlt időszakban elfogadtuk az új külügyi törvényt. Ráadásul a Külgazdasági és Külügyminisztérium költségvetése a tavalyi évben is 38 százalékkal, 127 milliárdról 177 milliárd forintra nőtt, a 2018-as költségvetés-tervezet szerint pedig ez a növekedés jövőre is folytatódik, és a fejezet kiadási főösszegeként 220 milliárd forint lesz, ami újabb 43 milliárdos növekedést jelent.
Ennek két igazi fő eleme van, fő oka. Az egyik az, hogy tulajdonképpen a külszolgálatot teljesítő, a külgazdaságban dolgozó diplomatáink számára egy jobban kiszámítható, jobb juttatási rendszert állít és ad lehetőséget a következő évi költségvetés, ezzel is tulajdonképpen segítve az ő munkájukat, amikor Magyarország nemzeti érdekeit kell érvényesíteniük külföldön.
Másrészt pedig a 43 milliárdos növekedés második felét a beruházásösztönzési célelőirányzat 30-ról 50 milliárd forintra, a kötött segélyhitelezés 580 millióról 7,9 milliárdra, illetve a külgazdaság-fejlesztési célelőirányzat 3,7-ről 7,5 milliárdra való növekedése adja, ami kifejezetten arról szól, hogy a meghatározó külfölditőke-beáramlás, a külföldi közvetlen tőkebefektetések által megvalósuló, illetve már megvalósult befektetések továbbfejlesztését szolgáló beruházásokat segítsék elő, másrészt pedig a kutatás-fejlesztés, munkahelyteremtés vagy a technológiai fejlesztés ösztönzését. Kiemelt cél, hogy a termelői beruházások jöjjenek az országba, amelyek a hazai kis- és középvállalatok részére is további beszállítási lehetőségeket generálnak, munkahelyeket létesítenek, új technológiát, innovatív megoldásokat, modern termelési kultúrát hoznak Magyarországra.
Mindebből a szempontból a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkája pontosan azt a célt szolgálja, hogy Magyarország minél jobban megjelenhessen az exportpiacon, illetve az exportja növekedhessen. Ebben tulajdonképpen a költségvetés a hozzá szükséges „pénz, fegyver, paripa” mondás alapján megadja azt a lehetőséget, hogy ezzel a diplomatáink, maga a minisztérium is nagyobb mozgástérrel fog rendelkezni.
Engedjék meg, hogy egy mondatot még szóljak arról, ahogy itt több felszólalásban elmondták képviselőtársaim, hogy milyen fontos a ’18-as költségvetésben az is, hogy minden magyar ember egy lépést előreléphessen. Itt egy zárógondolatként engedjék meg, hogy Nógrád megyei képviselőként elmondjam azt, hogy igenis látszik, hogy az elmúlt évek foglalkoztatáspolitikájában, munkahelyteremtési támogatásokban, egyáltalán a bérnövekedés a nógrádi emberek számára fontos. Természetesen még nagyon sok feladat van ezen a téren, hiszen Nógrád megye felzárkóztatása egy nagyon komoly, felelősségteljes, nagy kihívás. De én azt gondolom, hogy maga a ’18-as költségvetés további lehetőséget ad arra, hogy jobb béreket kapjanak a nógrádi emberek, és több lehetőséget kapjanak a családok, és tényleg elmondhassuk azt, hogy a fejlesztéseken, a támogatásokon keresztül minden család, minden ember egy lépéssel tovább tud lépni.
Köszönöm szépen a figyelmet. Miután elég rövid időnk maradt már, tényleg azt gondolom, hogy a 2018-as költségvetés elfogadása alapvetően azt a célt fogja szolgálni, hogy Magyarországon a mindennapi életben jobbak legyenek a lehetőségek a családok számára, másrészt pedig a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával, illetve költségvetési támogatásával azt is elérhessük, hogy Magyarország külgazdasági lehetőségei tovább növekedjenek. Köszönöm szépen a lehetőséget.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me