BANAI PÉTER BENŐ

Full text search

BANAI PÉTER BENŐ
BANAI PÉTER BENŐ nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! E hosszú nap végén az emberben sok gondolat fogalmazódik meg a 2018-as költségvetés kapcsán az elhangzottakról. Én ezeket három csoportba gyűjtöttem.
Az első az, hogy én úgy látom, az alapvető makrogazdasági számok, amelyek meghatározzák a 2018-as költségvetés karakterét, nem szerepeltek a vitatott tételek között. Tehát azon lehet vitatkozni, hogy vajon 4 százalék lesz-e a növekedés vagy csak 3,7; azon lehet vitatkozni, hogy az államháztartás hiánya 2,4 vagy 2,3 százalék lesz; de azon nem, hogy az Európai Unió átlagát érdemben meghaladó növekedéssel számolhatunk; azzal nem lehet vitatkozni, és senki sem vitatkozott, hogy az államadósság GDP-arányos rátája csökkenő pályán marad, és meg tudjuk őrizni az államháztartás stabilitását. Ez tehát a kiindulópont, amiben, úgy látom, a tisztelt Országgyűlés különböző frakciói nem vitatták a kormányzati számok helyességét.
A másik kérdés az, hogy ebben a gazdasági helyzetben milyen értékrend szerinti költségvetés-politikát kíván a kormány végrehajtani. A vita egyértelművé tette, különböző elképzelések vannak: a kormány kitart a mellett a gazdaságpolitika mellett, amely a munkát, a családot és a biztonságot helyezi előtérbe. Azt gondoljuk, hogy ez a gazdaságpolitika lesz sikeres, mint ahogy volt sikeres az elmúlt években, tehát ez a gazdaságpolitika lesz sikeres 2018-ban is. Ezért joggal beszélhetünk arról, hogy az egészségügy, az oktatás, a honvédelem területe vagy akár a nyugdíjasok többlettel számolhatnak 2018-ban 2017-hez képest.
Gúr Nándor képviselő úr külön felhívta a figyelmemet különböző területekre. Akkor tisztelettel azt kérem képviselő úrtól, hogy például az állam működési funkciójának nézze meg a bontását. Azt fogja látni, hogy a kormánytisztviselők egy részének béremelése, járási vagy megyei hivataloknál dolgozók béremelése, a NAV-dolgozók béremelése itt szerepel. Ha képviselő úr nem ért egyet ezzel a béremeléssel, és nem ért egyet azzal, hogy emiatt az állami működési kiadások növekednek, akkor ezt meg lehet mondani, csak akkor tessék megmondani, hogy konkrétan melyik kiadási tétel az, amivel nem ért egyet.
Jóléti, szociális kiadások. Idézhetném a tavalyi egyeztetéseket, ahol végigvettük, hogy milyen kiadási tételek szerepelnek ezen a soron. Annak örülök, hogy a munkanélküliséggel kapcsolatos kiadások csökkennek, mert ez azt mutatja, hogy nagyobb a foglalkoztatási ráta.
Természetesen vannak még feladataink, ez is kiderült, az elsődleges munkaerőpiac igényeit ki kell elégíteni, el kell érni azt, hogy minél többen dolgozzanak a versenyszférában, a gazdaság teljesítményét bővíteni lehet, a termelékenységet bővíteni lehet. Vannak még területek, ahol mindnyájan el tudunk képzelni többletforrásokat, mindig lesznek olyan területek, ahol többet és többet lehetne költeni. Én mégis azt látom összességében, hogy a jövő évi költségvetés egy jelentős lépést tesz annak érdekében, hogy az előttünk álló feladatokat meg tudjuk oldani. Abban bízom, hogy ha ezt a szavazók is értékelni fogják 2018-ban, akkor lesz arra lehetőség, hogy 2019-ben ismét lehessen előre lépni a még előttünk álló feladatok megoldása érdekében. Ezért javaslom, hogy a jövő évi költségvetést az Országgyűlés fogadja el. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me