DR. SIMON MIKLÓS

Full text search

DR. SIMON MIKLÓS
DR. SIMON MIKLÓS (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt évek politikai és társadalmi kihívásai rávilágítottak arra, hogy az egyes nemzeteknek újra kell gondolniuk a globalizációról alkotott nézőpontjukat. A szűnni nem akaró migrációs nyomás, a terrorfenyegetettség megköveteli, hogy a korábbiaknál lényegesen nagyobb hangsúlyt fektessünk a költségvetésben is a rendvédelemre és a közbiztonságra.
(19.00)
Az Európai Unió vívmányai, az uniós és ezzel együtt természetesen a magyar állampolgárok jogai nem kerülhetnek veszélybe, ahogy a lehetőségeik sem. Magyarország gazdasági helyzete évről évre erősödik, így a honvédelemre is több pénz jut. A Magyar Honvédség katonái minden évben szinte erőn felül teljesítenek, bizonyították, hogy ha szükséges, több száz kilométer hosszan biztonsági határzárral tudják lezárni rövid időn belül a magyar zöldhatárt. A magyar-szerb határszakaszon a határzár megépítése, a migrációs hullám megfékezése a katonák segítségével történt.
A Magyar Honvédség a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kezelésében a kezdetektől aktívan és nagy erőkkel vesz részt. Jelenleg alapvető feladatuk a rendőri munka támogatása, így garantálva hazánk biztonságát. A szakmai hozzáértésüket, pontosságukat, lelkiismeretességüket és elkötelezettségüket a nemzetközi közösség tagjai eddig minden misszióban nagyra értékelték, és sokra becsülik őket a világ számos válságövezetében.
A költségvetési források tekintetében 2018-ra jelentős mértékben, 73,6 milliárd forinttal bővül a honvédelmi fejezet támogatási főösszege. Ez az előző évi előirányzatokhoz képest közel 21 százalékos mértékű forrásbővülést jelent. Így a fejezet 2018. évi kiadási főösszege a becsült GDP 1,06 százalékát teszi ki. Ez a mutató azért is fontos, mert a védelmi kiadások növekedését a NATO 2014 szeptemberében megtartott walesi csúcsértekezletén a miniszterelnök úr bejelentette. Magyarország folytatja a védelmi kiadásainak a NATO-átlaghoz történő közelítését. Így jövőre is megtörténik egy lépés.
A Magyar Honvédség meghatározott feladatai közé tartozik a szövetségi és nemzetközi szerződésekből eredő egyéb katonai kötelezettségek is. Különösen fontos a közös védelmi, békefenntartó és humanitárius feladatok teljesítése, valamint a közreműködés az arra kijelölt és felkészített erőkkel a nemzetközi terrorizmus elleni harc katonai feladatainak ellátásában.
A 2018. évi költségvetésitörvényjavaslat szerint a XIII. Honvédelmi Minisztérium fejezet támogatási főösszege 392 milliárd 824 millió forintban, kiadási főösszege pedig 427 milliárd 337,8 millió forintban kerül meghatározásra. A Honvédelmi Minisztérium fejezet 2018. évi költségvetési javaslata fedezetet biztosít az állami alkalmazottak megbecsülésének elismeréseként meghirdetett életpályák keretében megvalósuló illetmény- és bérfejlesztésekre is, a katonai életpályamodell folytatásaként a katonák vonatkozásában megvalósuló 2018. évi 5 százalékos mértékű illetményfejlesztésre, továbbá a közalkalmazottak honvédelmi pótlékának 2018. évi kiadásaira is. Az új katonai életpálya kidolgozása révén a katonai hivatás a valódi katonai pálya egészét áthidaló karrierré válhat, megerősítve ezáltal a Magyar Honvédség megtartóerejét is.
A jelentős keretbővülésnek köszönhetően 2018-ban tervezetten 94,6 milliárd forint fordítható fejlesztési feladatokra. Ez az összes tervezett kiadás 22 százaléka. Ez az arány megfelel a NATO walesi csúcsértekezletén elfogadott céloknak, és kellő alapot biztosít a megkezdett fejlesztések folytatásához, illetve a jövőbeni fejlesztések elindításához is. A költségvetés megteremti a fedezetet a korábbi években megkezdett fejlesztési programok folytatásához és a tárca által 2017-ben megkezdett „Zrínyi 2026” honvédelmi és haderőfejlesztési program megvalósításának 2018. évi üteméhez.
A honvédelmi törvény megfogalmazza, hogy a haza védelme nemzeti ügy. Ennek az alapelvnek megfelelően a „Zrínyi 2026” program megvalósításának egyik fontos elemét képezi a társadalmi támogatottság, a civil állampolgárok megszólítása. Kiemelt prioritás a széles körű társadalmi megbecsülés és elismerés kivívása mellett a honvédség és a társadalom kapcsolatrendszerének erősítése. Jelentősebb programelemként jelenik meg többek között az önkéntes területi tartalékos rendszer fenntartása és bővítése, továbbá a honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése.
Az önkéntességen alapuló tartalékos rendszer fenntarthatósága és bővíthetősége érdekében nyitni kell a fiatalok, illetve olyan társadalmi csoportok irányába, akik magukénak érzik a haza védelmének ügyét. Elkötelezettek és szeretnék, ha részt tudnának vállalni ebben a feladatban. A megújuló tartalékos rendszer szélesebb bázisra történő helyezésének, a honvédség és a társadalom kapcsolata erősítésének egyik eszköze a Honvédelmi Sportszövetség és a civil szervezetek támogatása.
A Honvédelmi Sportszövetséget az Országgyűlés a Honvédelmi Sportszövetségről szóló 2016. évi CXXXII. törvénnyel hozta létre, meghatározva a honvédelmi nevelés programjaiban való közreműködés, a honvédelmi sportok által a honvédelmi tudás megszerzése érdekében végrehajtásra kerülő feladatait. A Honvédelmi Sportszövetség tevékenységével kiegészítheti és megalapozhatja az önkéntes tartalékos rendszerbe való belépést, a haza védelmében részt venni kívánó fiatalok képzését és felkészítését.
Magyarország függetlenségének, a nemzeti értékek és a magyar állampolgárok védelmének, biztonságának garantálása megköveteli a honvédség modernizációját, képességeinek fejlesztését. Ezért értelemszerűen a „Zrínyi 2026” program másik hangsúlyos eleme a honvédség alaprendeltetéséből adódó képességek fenntartása és kialakítása, illetve ezen képességeken túl a NATO részére végrehajtott, illetve felajánlott képességek biztosítása. A 2018. évi költségvetés számol a légi, légvédelmi, a földi szállítási képességek fejlesztésével, tervezésre került a katonák felszereléséhez és a különleges műveleti képesség fejlesztéséhez szükséges kiadások fedezete is.
2018-ban laktanyafejlesztési koncepció kezdődik a katonák élet- és munkafeltételeinek javítása érdekében. A laktanyafejlesztési koncepció célja elsődlegesen a személyi állomány élet- és munkakörülményeinek javítása, a katonai objektumok, lakhatást biztosító, továbbá a kiképzési, élelmezési, egészségügyi és logisztikai ellátást biztosító épületek felújítása.
(19.10)
A 2018. évi költségvetés megteremtheti a korábbi években megkezdett fejlesztési programok, fejlesztések folytatását. A költségvetési javaslat tartalmazza a Gripen-bérlet kiadásait, a harcászati URH-rádiók beszerzését, gépjárműbeszerzési programokat; a légierő fejlesztése keretében a Magyar Honvédség Pápa Bázisrepülőtér fejlesztési munkáit és a 2017-ben megkezdett helikoptermodernizációs programok folytatását is.
A nemzetközi feladatok 2018. évi kiadásai hazánk korábbi műveleti felajánlásait szem előtt tartva a NATO- és az EU-műveletek tervezett 2018. évi változásainak, illetve az ehhez igazodó magyar szerepvállalásnak a figyelembevételével a jelenleg rendelkezésre álló információk és alapadatok alapján kerültek kialakításra. A következő évi költségvetési javaslat számolt az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni szerepvállalással, az afganisztáni műveletekben a NATO katonai műveleteinek intenzitásához igazodó arányos részvételhez szükséges kiadásaival, és biztosítja a forrásokat a balkáni, afrikai jelenlét fenntartására is.
A törvényjavaslat a nemzetközi szerepvállalásból adódó feladatok végrehajtása, valamint a NATO felé vállalt haderőfejlesztési célkitűzések érdekében átcsoportosítási jogot biztosít a honvédelmi miniszter részére a fejezet előirányzatai között. A NATO- és az EU-felajánlás alapján kialakításra kerülő készenléti alegységek alkalmazásának kiadásaira javított előirányzat a kormány jóváhagyásával túlléphető, amely elősegítheti a nemzetközi szerepvállalásunk megvalósítását is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A biztonsági környezetünk romlása miatt szükség van a védelmi költségvetés növelésére, amit az ország évről évre erősödő gazdasága biztosít. Mivel ennek megfelelően készült el a költségvetés, kérem, hogy szavazatukkal támogassák a költségvetésitörvényjavaslat elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me