VÁGÓ SEBESTYÉN

Full text search

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először Selmeczi Gabriellának szeretném mondani, hogy én értettem, hogy önök a Fidesz padsoraiból beadtak módosító indítványt ezzel kapcsolatban, csak ez a vita most nem a különböző képviselők módosító indítványairól szól, hanem az eredeti javaslatról. Mint elmondtam, én is beadtam egy ilyen módosító indítványt, remélem, ha már a kormánypárt is beadott, akkor valamelyik elfogadásra kerül, és ez a szégyenteljes passzus kikerül.
Még egy dolgot szeretnék mondani, amit többen említettek a gyermekvédelmi jelzőrendszerrel kapcsolatban. Én azt gondolom - egyetértve egyébként Szél Bernadett képviselő asszonnyal -, hogy ez a módosítás nem fogja megoldani a helyzetet, mert bár nem az ő területükkel foglalkozó törvényről van szó, a gyermekvédelmi törvényről van szó, de azért aki az oktatási intézményben dolgozik, azért gondolom, tanárként nagyjából ismeri a rá vonatkozó jogszabályokat, még ha az nem is az ő szakterületükkel foglalkozó jogszabályban szerepel, szerintem eddig is tudta azt, hogy neki jelzési kötelezettsége van. Lehet, hogy jobban fogja tudni, hogy jelzési kötelezettsége van most, hogy benne lesz a közoktatási törvényben is, de az még nem jelenti azt, hogy végre is fogja hajtani.
Még egyszer elmondom: amíg a megfelelő szankciórendszer nincs kialakítva azzal kapcsolatban, hogy mit érdemel az a bűnös, nem, akinek a záloga a kezemben van, hanem aki a jelzést elmulasztja, addig nem várhatunk eredményeket. Még egyszer azt mondom, hogy ez a jelenlegi helyzet, hogy ha a gyámhivatal észlel ilyet, hogy valaki a jelzéssel nem élt, feljelentést tehet, nem nyújt megfelelő szankciót és nem nyújt megfelelő védelmet akár a gyermekek számára is. Még egyszer elmondom, talán külön, önálló Btk.-tétel kellene arról, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjaként valaki a jelzést elmulasztja, és akkor innentől fogja akár automatikusan, akár egy állampolgár bejelentésére is megindulhat az eljárás.
És igenis legyen szankciója annak, aki nem jelez, pedagógusként látta az esetet és nem jelzett, mert én azt gondolom, hogy az a pedagógus, aki ilyenkor nem jelzett, ilyenkor nem a jelzést elmulasztó, hanem társtettes a kiskorú veszélyeztetésében. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me