DR. JÓZSA ISTVÁN

Full text search

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Eléggé szomorú hír, hogy a kormány újabb megszorításokra készül az utazási kedvezményekből. A jövő évi költségvetés tervezete szerint az ideinél 6,5 milliárd forinttal kevesebb pénz van az utazási kedvezmények fedezetéül szolgáló szociálpolitikai menetdíjak támogatására. Sajnos, a kormány már 2013-ban befagyasztotta ennek keretösszegét, így az már négy éve változatlanul 104 milliárd forintot tesz ki a költségvetésből.
Mivel a 2018-as választási költségvetési egyensúly veszélyben van, ezért a kormány ott akar spórolni, ahol eddig is szokott általában: a szociális kiadásokon. A jövő évi költségvetésitörvényjavaslat-ban erre a célra, vagyis az utazási kedvezményekre szánt előirányzat összesen 6,5 százalékkal csökken, 97,5 milliárd forintra. Ebből a keretből kívánja biztosítani az állam a nyugdíjasok, illetve a szociálisan rászorulók százezreinek kedvezményes utazását vonaton, autóbuszon.
A kiadáscsökkentés miatt várhatóan lesznek, akik eleshetnek a számukra nélkülözhetetlen kedvezményektől. Csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy a vizes vb eddig 120 milliárd forintba került. A Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége már korábban kifejtette, hogy ez az elvonás az utasok számának csökkentésével járhat, járatszűkítésekkel, a közösségi közlekedés színvonalának romlásával, és mindezek révén a szociálisan rászorulók mellett a távolsági buszos közlekedésben dolgozókat is negatívan érintheti.
Kérdezem: kiknek az utazási kedvezményét akarják megszüntetni, ki fog rosszul járni? Miért nem tudják biztosítani az idei keretösszeget sem? Ha növekszik a gazdaság, akkor miért vesznek el jövőre még többet a rászorulóktól? Köszönöm a figyelmet és a választ. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me