DR. SZÉL BERNADETT

Full text search

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszterelnök Úr! 2010 előtt a Fidesz 13 ügyben ígért elszámoltatást a Gyurcsány-Bajnai-kormány viselt dolgai miatt, e 13 ügy közül kettő Kocsis Istvánhoz kapcsolódik.
Utánanéztem, a Fidesz állítása szerint 80 millió forint jogtalan végkielégítést kapott az MVM-es korszakában, de a BKV-ban is megvolt a maga érdekes köre. Pont önök hoztak létre egy vizsgálóbizottságot annak érdekében, hogy felmérjék, hogy ott milyen károkat okozott ez az úriember. Jelenleg is eljárás alatt áll, a vád szerint az MVM elnök-vezér-igaz-gató-jaként tízmilliárdok tűntek el kamuszerződések révén az intézményből.
Azt gondoltuk volna páran ebben az országban, hogy lefőtt a kávé Kocsis Istvánnak, e helyett a kávé helyett ő pezsgőt kapott pont akkor, amikor az ön Paks-miniszterét, Süli János urat avatták és üzembe helyezték itt a Magyar Országgyűlésben, itt, a páholyban ült Kocsis István.
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ezek után kérdezem öntől, hogy egészen konkrétan milyen eredményt tudnak felmutatni Kocsis István elszámoltatásával kapcsolatban. Tizenhárom ígéretük volt, abból kettő ehhez az úrhoz kapcsolódott. Akkor hol tart a Fidesz elszámoltatása?
És akkor beszéljünk őszintén a dolgokról! Fog-e Kocsis István bármilyen kormányzati megbízást kapni, milyen megfontolásból ültették be a páholyba? Ha ön volt olyan bátor, és megmondta nekem az azonnali kérdésemre, hogy kinevezi a Paks-minisztert, mondja meg azt is nekem, hogy akkor Kocsis Istvánnal kapcsolatban milyen pozíciókat tervez létrehozni, milyen megbízásokat fog kapni ez az eredendően szocialistákhoz kötődő úgymond üzletember, szakember. A Fidesznél milyen jó szolgálatot fog tenni?
Azt is akarom tudni, tisztelt miniszterelnök úr - és szeretném, ha nagyon világos választ adna -, hogy járt-e önökkel Moszkvában Kocsis István bármilyen kormányzati ügy kapcsán 2010 óta. Kocsis István akár Pakssal kapcsolatban, akár más kérdésben utazott-e Moszkvába a Fidesz támogatására, a Fidesz segítségével? Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me