DR. RÉTVÁRI BENCE,

Full text search

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Ami viszont fontos, tisztelt képviselő hölgyek és urak, hogy mennyivel több embernek van ma munkája, mint volt ezelőtt öt-hét évvel. 700 ezerrel több ember dolgozik most, mint amennyi hét évvel ezelőtt dolgozott. Fontos az is, hogy mennyivel keresnek többet az emberek átlagosan, mint hét évvel ezelőtt. 60 ezer forinttal keresnek többet, mint hét évvel ezelőtt.
Az is fontos, hogy miként csökkent az a közteher, amit be kell fizetni az embereknek. Olyan mértékben csökkent, hogy 130 ezer vagy 100 ezer a különböző számítások, különböző ívek szerint… - és van olyan család, akinek sem adót, sem járulékot nem kell fizetni, és egymilliónyi család veszi igénybe az adókedvezményeket, a járulékkedvezményeket a családi típusú adózás rendszerében. Jóval kevesebbet von el a munkából élő családoktól ez a kormányzat, mint tették azt a korábbi kormányzatok. Több embernek teremtettünk munkahelyet, többet tudnak keresni az emberek, és a családok, a dolgozó családok jövedelméből kevesebbet von el az állam.
Ez az aprópénzre váltása annak, amit az Alaptörvényben úgy fogalmaztunk meg, hogy Magyarország gazdasága az értékteremtő munkán alapul. Ma, aki értékteremtő munkát végez, ma, aki dolgozik, tisztességesen dolgozik, többet vihet haza, mint hat esztendővel ezelőtt. És bizony, tisztelt képviselő úr, beszélt ön nyaralásról és sok minden másról. Sok százezerrel több magyar engedheti meg most már magának, hogy nyáron legalább egy hétre el tudjon menni üdülni, sok százezerrel kevesebbet magyarnak jelent most már problémát a rezsidíjak kifizetése. Mert ez a kormányzat merte vállalni nemzeti érdekből a konfliktust akár Brüsszellel, akár a multicégekkel, és tudta csökkenteni a rezsidíjakat, amire előtte közgazdászok százai tették le a nagy esküt, hogy ilyet nem lehet csinálni, hogy ez nem létezik, ez megvalósíthatatlan, ez cégek csődjével fog járni és fenntarthatatlan lesz. Ez a kormány bebizonyította, hogy tud a legerősebb nemzetközi vállalatokkal is konfliktust vállalni akkor, ha pontosan a bérből és fizetésből élő embereken kell segíteni, azokon, akiknek a legnagyobb nehézséget jelenti a rezsidíjak kifizetése.
Lehet, hogy ez most már a Jobbikot nem érdekli, lehet, hogy most már, mióta Simicska fizeti az önök rezsidíjait, erre kevesebb az érdeklődésük (Z. Kárpát Dániel: Háromszor segítettek nektek kormányozni az oligarchák! Miről beszélsz?), de ezzel szemben igenis nagyon sok magyar ember számára az a sok-sok ezer forint, amit hónapról hónapra tudnak spórolni, az nagyon sokat jelent.
(15.00)
Mi azon dolgozunk továbbra is, tisztelt képviselő úr, és ehhez nem kérjük sem Gyurcsány Ferenc, sem Molnár Gyula szövetségét politikai alapon (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.), de azon dolgozunk, hogy az emberek bérei továbbra is nőjenek. Ahogy idén szeptember 1-jétől növekedni fog a pedagógusok bére, növekedni fog november 1-jétől az ápolók bére, növekedni fog november 1-jétől az orvosok bére, továbbnövekszik a fegyveres testületekben dolgozók bére, növeltük a járási hivatalokban dolgozó kormánytisztviselők bérét, akik közvetlenül az állampolgárok ügyeit intézik, mi ezen fogunk dolgozni: a további adócsökkentésen, akár alapvető élelmiszerekről, akár a hétköznapi munkát terhelő adókról legyen szó. A további béremelkedéseken fogunk dolgozni, és ennek valós gazdasági többletteljesítmény az alapja. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me