KEPLI LAJOS

Full text search

KEPLI LAJOS
KEPLI LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Hónapról hónapra derül fény újabb és újabb súlyosabbnál súlyosabb környezetszennyezései esetekre, és most egyre szeretném felhívni a figyelmet, illetve államtitkár úr tájékoztatását kérni az ügyben, ami nem kis súlyú, tekintve, hogy a VIII. kerületben, Ferencváros szívében (sic!), a Groupama Aréna, a Népliget és a Heim Pál Gyermekkórház által határolt területen, a volt pénzverde területéről van szó, ahonnan a közelmúltban lakossági bejelentés alapján a csatornarendszeren keresztül különböző veszélyes és mérgező anyagok kerültek ki, nem lehet tudni, hogy milyen cég területéről, nem lehet tudni, hogy pontosan milyen folyamatok által, de tény, ami tény, hogy olyan jellegű szaghatás, bűzhatás volt az adott lakótelepen a terület mellett, amely miatt el kellett hagynia a lakását több lakónak, és ki kellett hívni a katasztrófavédelmet. A katasztrófavédelem a helyszínen vizsgálatot folytatott, illetve a Csatornázási Művek több alkalommal átmosta a csatornarendszert azóta.
Mivel tömegrendezvények látogatására is alkalmas helyszínek, gyermekkórház, autóbusz-pálya-ud-var és lakóövezet is van a szomszédságban, ezért nagyon fontos, hogy tisztán lásson a lakosság, hogy mi is történt, mi is történik a volt pénzverde területén, ahol tudjuk, hogy nemesfémekkel, különböző galvanizáló tevékenységgel és veszélyes anyagokkal, mérgekkel foglalkozó tevékenységű cégek is vannak. Többek között cianidokat is használnak, amik rendkívül mérgező hatásúak is lehetnek.
Ezért, hogy a lakosságot megnyugtassuk, fontos, hogy államtitkár úr válaszoljon arra a kérdésre, hogy a katasztrófavédelem mint a Belügyminisztérium felügyelete alá tartozó hatóság mit állapított meg az adott szennyezés kapcsán, és veszélyben van-e bárki az ott lakók közül, lehet-e veszélyes ez az ő életükre, egészségükre, és milyen intézkedések történtek ennek az ügynek a folyományaként, ennek kapcsán. Várom válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me