A nagy síkságok éghajlata.

Full text search

A nagy síkságok éghajlata.
A nagy síkságok éghajlata, mely nálunk a nagy Alföldön fordúl elő, sokban különbözik a hegyes tájakétól. Először is itt nincs meg a helyi éghajlat vidékeinek az a sokfélesége, melyeket a hegyekben egymáshoz oly közel találunk. Míg ott egyugyanazon völgyben is a szerint különbözik a meleg, a mint a hegyfalak éjszaki vagy déli, keleti vagy nyugoti irányban feküsznek: addig itt a napsugár ugyanazon szöglet alatt esik a síkság egész nagy felszínére, s azt tehát egyenletesen is melegíti meg. De azok a szelek is, melyek a rónaságon akadályba nem ütköznek, szintén kiegyenlítőleg hatnak a hőmérsékletre. A melegmegoszlás nagy egyenletessége jellemzi ennél fogva a nagy síkságokat. Látjuk ezt az Alföldön. Mily kevéssé különbözik egymástól a róna széle táján fekvő városok, mint Budapest (–1°4), Debreczen, (–1°9), Pancsova (–0°9), meg a közepe táján fekvő Szeged (–1°1) januári hőmérséklete; pedig Debreczen és Budapest között, mely mind a kettő a 47°31' alatt fekszik, meg Pancsova között (44°52') 2°5 az éjszaki szélesség különbözete, vagy is akkora, mint München és Trieszt, s valamivel több, mint Salzburg és Milano között. Ép oly kis mértékben különbözik a júliusi hőmérséklet is: Budapesten 22°2, Debreczenben 22°3, Szegeden 22°8, Pancsován 22°9, valamint az évi közepes meleg is, mely a fönnebbi sorrendben 10°9, 10°7, 11°3, 11°7. Hegyes országokban a tenger fölött ugyan azon magasságban fekvő szomszédos völgyek hőmérséklete között gyakran nagyobb különbözeteket találunk. A nagy síkságok hőmérsékleti állapota a szárazföldi éghajlat alatt gyakran a végletekig különböző a téli és a nyári évszakokban. A magyar Alföldön ellenben, hála a hegykoszorúnak, mely nyugat, éjszak és kelet felől befoglalja, s az ez irányokból fúvó hideg téli szeleket visszatartja, e tekintetben nem lehet panasz. Még a nyári hőség sem túlságosan nagy déli Tirol és a Po síksága ugyanazon szélesség alatti hőmérsékletéhez képest. A hőmérséklet évi változása (a januári és a juliusi hőmérséklet közti különbözet) az Alföldön 23–24°, tehát valamivel még kevesebb, mint a felső-olaszországi síkságon.
A hőmérséklet napi változása, vagy is a napköltekori és a délutáni hőmérséklet különbözete a síkságokon átlag véve jelentékenyebb, mint a hegyes vidékeken. A hegyek között is nagy a különbség helylyel-közzel a reggeli és a délutáni hőmérséklet között, de csak a völgyek alján; itt a síkságon azonban ez a jelenség általános. A hőmérséklet napi rendes változása Bécsben május és augusztus hónapokban (a mikor a legnagyobb) 8°3, Pancsován ellenben júliusban és augusztusban 13°5. A hőmérsékletnek e napközi nagy ingadozása nagyban elősegíti a síkságokon a tavaszi meg az őszi dereket, s e veszedelmet a levegő nagyobb szárazsága még inkább fokozza. Az a baja is megvan a nagy síkságoknak, hogy hőmérsékletük hirtelen változik, gyakran csap át rövid idő alatt az ellenkezőbe. A magyar síkságokra ez nem áll egész általánosságban; a hirtelen időváltozás, a rögtönös lehűlés itt nem nagyobb, sőt átlag véve még csekélyebb, mint a monarchia legtöbb más vidékein, kivéve déli Tirolt és a partvidékeket. Ha a hőmérséklet legnagyobb ingadozásának mérőjéűl azt a különbözetet veszszük, mely az egyes hónapok legmagasabb és legalacsonyabb hőmérséklete között mutatkozik: akkor a felső-magyarországi síkságra átlag 20°0, az Alföldre 21° jön ki, vagy is a két ellentétes hőmérsékleti fok átlagosan 20, illetőleg 21 fokkal különbözik egymástól egy-egy hónapban. A tél és a nyár e részben meglehetősen egyezik (a nyár 19–20°). A magyar síkságok egy fokon állanak e tekintetben a keleti alpesi tartományokkal (a karinthiai és a krajnai medencze hőmérsékének havonkénti átlagos változása azonban 22°), s alatta állanak Alsó-Ausztriának, Cseh- és Morvaországnak, Sziléziának, Galicziának (21°4–22°5 a hegyes vidékeken), s különösen Erdélynek és a Tátra éjszaki völgyének (23°2–23°5). Ez utóbbi részeken a hőmérséklet havi átlagos változása télen 24°5–26°2-re hág, ez a legnagyobb hőmérsékletbeli különbözet a monarchiában. Ellenben Dél-Tirolnak és az Adriai tenger éjszaki partjainak, nevezetesen pedig a dalmát szigeteknek kevésbbé változékony hőmérséklete van, mint az Alföldnek. (Átlag: Dél-Tirolban 17°, az Adria éjszaki partjain 15–16°, a dalmát szigeteken 13°.) Alaptalanúl fogták tehát rá eddigelé a magyar síkságokra, hogy a hőmérséklet nagy változásainak vannak alávetve; sőt ellenkezőleg: e tekintetben a monarchia legtöbb egyéb részeivel szemben inkább még kedvező helyzetben vannak.
Valószínűleg egy egészen más körülménynek tulajdoníthatni, hogy ez önmagában helytelen nézet lábra kapott, t. i. annak, hogy a légmozgás nagyobb erejű a síkságokon. A hőmérsékletbeli nagy ugrásokat csaknem mindig a hirtelen bekövetkező hideg szelek okozzák, melyek a síkságokat akadálytalanúl söprik végig. A meleg és hideg iránti érzékenységünk azonban tudvalevőleg nagy mértékben függ a levegő mozgásától; csendes időben a nagy fokú hideget is kevéssé érezzük; ellenben erős szélben a kisebb hideg s általában a hőmérséklet alább szállása is érzékenyen hat reánk. Ha a hőmérő ugyan annyi fokkal száll alá valamely széltől védett hegyi völgyben, a hánynyal az erős széljárta síkságon: a lehűlést sokkal inkább fogjuk érezni itt, mint sem amott. A síkságok fölött az általános légáramlatok sokkal nagyobb hevességgel lépnek föl, mint a halmos vagy épen hegyes tájakon. A magyar síkságokon, sőt már a bécsi medenczében is, még az is hozzá járúl, hogy tőlök nyugatra és éjszak-nyugatra, a honnan az uralkodó szelek járnak, hűvösebb, erdős, halmos, hegyes vidékek feküsznek. Ezek lassabban melegszenek föl, mint a száraz, fátlan rónaságok, a mi nagyban növeli a szelek erejét, kivált a meleg évszak alatt. A mit a folyó víznél az erősbbűlő esés jelent, ugyanazt okozza az általános légáramlásban az ily hőmérsékleti alászállás: helyi sebessége megnövekszik. Azon felűl a magyar síkságok fölé, sőt a Balkán félsziget fölé is nem ritkán alacsony helyi légnyomás helyezkedik el, melynek következtében a bécsi medencze és a magyar síkságok felé heves éjszak-nyugati és éjszaki szelek áramlanak.
A síkságok heves szeleinek az a káros hatása van, hogy tél időn a sík talajról elsöprik a havat s azt a mélyedésekben halmozzák föl. Az oltalmazó takarójától megfosztott vetés könnyen kifagy, s maga a talaj megfosztatik a téli nedvességtől, melyre pedig annál nagyobb szüksége volna, mivel itt a nyár szárazságra és aszályra hajlandó. Nyáron ellenben a gyakori száraz és erős szelek kiszikkasztják a talajt, s általában előmozdítván a gyors elpárolgást, elősegítik a szárazságot és aszályt.
Hunfalvy írja: „Nyáron az uralkodó szelek nagyon nevelik a szárazságot, midőn az elpárolgást fokozzák, s a földet kiszikkasztják. Ezt kivált a keleti, éjszak-keleti és dél-keleti szelek teszik, de a déliek is. Tavaszszal főleg a nyugati és éjszak-nyugati szelek fújnak erősen, s gyakran nagy kárt tesznek a vetésekben és szőlőkben. Kimenvén a föld fagya, felső rétegeit már egy, két napi szél kiszárasztja, kivált ha homokos és általában kötetlen; a kiszikkadt földet a szél felfogja, s egyik helyről a másikra szállítja, sűrű porfellegekkel töltve meg a levegőt. Gyakran az egész vetést elhordja vagy nagyon megritkítja. A partosabb szőlőket annyira megfosztja a földtől, hogy a tőkék magasan kiállanak, a laposokon pedig egészen eltakarja, hogy keresni kell a tőkéket.”
Az Alföldön néha olyatén téli viharok is előfordúlnak, a minők déli Oroszország pusztaságain honosak. Egy ily viharról, mely 1816. január 28-ától 30-áig tartott, a következő leírás olvasható: „Január 29-ikén reggel az éjszaki szél heves, tomboló orkánná nőtt, mely oly erősen támadt az ablakokra, hogy folyton mennydörgésszerű reszketésben tartá azokat. A vihar sűrű, finom hó kíséretében lépett föl, a nap annyira elsötétedett, hogy tíz lépésnyire a legnagyobb tárgyakat is alig lehetett kivenni. A hó porszerűen finom vala, mint az üvegpor, minden kis résen behatolt, s egy pillanat alatt tele lőn vele azok szeme, füle, orra, a kik ki merészkedtek menni a szabadba. Nagy hófuvatagok kerekedtek, melyek kis idő alatt oly keményekké fagytak, hogy kocsival lehetett volna járni rajtuk. A hideg oly nagy volt, hogy sok madár, nyúl, sőt még házi állat is megfagyott.” Ime az erdőtlen nagy rónaságok téli viharának képe. Az erdős vidéken a vihar ereje megtörik s a hó elsöprődése és a hófúvás akadályra talál.
A síkság éghajlata a hegyi vidékétől a légköri csapadék tekintetében is lényegesen különbözik. A mily mértékben növekszik az eső- és hómennyiség a hegyes tájakon, olyanban apad a nagyobb síkságokon. Különösen csökken a csapadék gyakorisága, a mi nyáron fölötte érzékenyen hat a síkságra. Mennél jobban átfülled a róna s mennél inkább kiszikkad úgy nyár közepe felé, a talaj felső rétegei kiaszván s növényzete elhervadván: annál ritkábbak a csapadékok. A kiszáradt, erősen áthevült talajból kisugárzó meleg szétoszlatja a felhőket a síkság fölött s elűzi a fölvonúlni akaró esős párákat. A míg a hegyes tájakon a nyári meleg hatása s az ez által előidézett fölszálló helyi légáramlatok gyakori, néha minden nap délutánján bekövetkező zivatarokat okoznak: addig a nagy síkságok fölött a nagyobbodó nyári meleg mindinkább elapasztja az ég csatornáit. A magyar síkságokon általában sokkal gyakoriabbak a száraz és forró, mint az esős és hűvös nyarak. Az ily forró nyarakon a hőmérő gyakran hétszámra 28–37° C.-ra hág árnyékban, s még éjjel is alig csökken 5–10°-kal. „Reggel már 7–8 óra között beáll a tikkasztó hőség s tart este 6-ig 7-ig. A levegő rendkivűl száraz, egy harmatcsepp sem üdíti föl a növényzetet; növény, állat és ember egyaránt eső után eped; mutatkoznak is majdnem minden nap föllegek az égen, de csakhamar ismét eltűnnek; majdnem minden reggel szél kerekedik, mely csak este csendesedik el. Így múlnak el napok és hetek. A nagy forróság és a rendkivűli elpárolgás által fokozott aszályosság következtén a fák és bokrok levelei elhervadnak, a vetések elsárgúlnak, elsülnek vagy túl korán megérnek, a gyepmezők végkép kisülnek; megkopárodnak. Sűrű porfellegek töltik be ilyenkor az egész Alföldet, melynek fakó színű takaróját alig szakasztja meg itt-ott egy-egy zöldelő folt. Végre az ég csatornái megnyílnak, a föld megázik s a növényzet fölébred nyári álmából. A gyepmezők ismét kizöldűlnek, sőt gyakran a bokrok és fák is új lombbal ruházkodnak. Uj kedvvel lát most a gazda mezei munkájához. A gabnát június végén vagy július elején kezdi aratni; augusztusban már ismét szánt, vet, legelsőben a repczét, azután szeptember és október havakban a búzát és rozst is veti; októberben a tengeri is megérik, de néha félig érett állapotban kell törni. a (Hunfalvy.)
A 161. lapon levő kép a síkságon a zivatarnak hosszan tartó szárazság utáni kitörését tűnteti föl. A nagy síkságok ritkább zivatarai legtöbbnyire e vihar kiséretében lépnek föl s légsúlymérő-minimummal járnak, nem úgy, mint a hegyes vidékek gyakoribb helyi zivatarai, melyeket nem kisér vihar.
Nyár derekának s az ősz elejének szárazságaira októberben, de kivált novemberben egy második esős időszak következik, mely a nagy magyar Alföldre fölötte jellemző. Május és június jár a legtöbb esővel, de aztán az esőmennyiség hirtelen elapad s a hamar növekedő forróságnak meg a levegő szárazságnak ellensulyozására elégtelenné válik. A nyár esőmennyisége önmagában véve épen nem csekély a magyar Alföldön (Budapesten 16, Szegeden 16–17, Debreczenben 23, Nyíregyházán 22, Pancsován 23 cm.), s átalában véve nagyobb, mint a cseh medencze közepén (Prága 19, Leitmeritz 20, Csaszlau 18 cm.); csakhogy a megoszlása kevésbbé egyenletes s a nyári hőség és szárazság sokkal nagyobb. Az eső rövid, heves, de ritkás pásztákban esik, a víz a felszínen fut szét s csak kevéssé hatol be a talajba, mely a nagy melegségtől és az erős szelektől megint csakhamar kiszikkad. A csapadéknak e káros jelensége leginkább déli Oroszország pusztaságain uralkodik, de már a magyar Alföld is emlékeztet rájok. Az eső valószínűsége nyár szakán igen csekély. Júniusban még minden 10 napra 3 csapadékos nap esik, júliusban alig 3, augusztusban pedig már alig 2 1/2. Magyarország felföldén ellenben júniusban 4, júliusban csaknem 4, augusztusban is több mint 3 napon esik. Az Alpesek esős vidékein nyaranta legalább is minden második nap csapadékos, az Alföldön nyár derekán csak minden ötödik.
A havas napok átlagos száma az Alföldön körűlbelűl alig 23, a felső-magyarországi hegyvidéken több mint 50, Erdélyben 44. E két utóbbi adat természetesen csak az emberlakta völgyekre áll. Az Alföldön a vetés többször szenved a hó hiánya, mint annak túlságos sok volta miatt.
A talajnak már tél idején is hiányzó nedvessége, a rá következő nyári szárazság, a heves és gyakori szelek: mind ez ellensége a fatenyésztésnek a nagy síkságokon. Ehhez járúlnak még aztán a kései tavaszi és korai őszi fagyok, melyek a derült ég és száraz levegő mellett éjjel kisugárzó meleg folytán gyakrabban lépnek föl itt, mint hasonló közepes melegű hegyes vidékeken. Ezért kell a fa tenyészetének a síkságokon oly nagy nehézségekkel küzdeni, és pedig annál inkább, minél ritkábban, szórványosabban fordúl a fa elő. Ha ellenben egyszer tömegesen sikerűlt kifejlődnie, még a helyi éghajlati viszonyokat is a saját javára képes megváltoztatni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me