Budavár 1241-től 1311-ig.
Budavár 1241-től 1311-ig.
IV. Béla király tapasztalván, hogy a nagy víz igen hathatós akadály a betörő népek előnyomúlása előtt, a Duna vonalát s ott is a jobb, az egykori pannoniai partot részesítette kiváló figyelmében.
A pesti országos átkelővel szemben nyúlt el egy külön álló hosszú hegyhát, melyet sem a rómaiak, sem eddig a magyarok nem használtak föl, holott középkori várnak alkalmasabb pontot kivánni sem lehetett. Hasonlított a prágai, esztergomi és zágrábi várhegyhez. IV. Béla ezen építkezett, mert minden táj felé meredek oldalai a mély várárkokat és magas tornyokat is fölöslegessé tették. Várfal és torony gyanánt szolgálhattak a szélső emeletes lakóházak ablakaikkal és erkélyeikkel. Az ellenség nem használhatta itt sem ballistáit, sem a falak mellé kerekeken tolható óriási fatornyait.
A várnak itt számos éven át kellett épülnie. Addig nem lehetett várnak nevezni, míg köröskörűl egész hoszszában és széltében hézag nélkűl el nem készűltek a várfalak és kapuk, s míg számos lakos nem telepedett belé. Mert a középkorban a várépítő, várfentartó és a védelmező, vagyis a helyőrség csak a városi polgárságból telt ki. Buda rendkivűli esetében, minthogy itt az az erősség országos szükség volt, országos segély járúlt a mű végrehajtásához.
A tatárok eltakarodása után 13 évvel, 1255-ben, azt írja a király, hogy a pesti hegyen várat épített, mely sűrűn van népesítve.
Buda 1329. évi pecsétje.
Dörre Tivadartól
Az új városnak név kellett. Hivatalosan a latin oklevelekben „pesti új hegy”-nek (novus mons Pestiensis) írják 1541-ig is. A németek is Pestről nevezik el Ofennek, míg a balparti mai Pestet Alt-Ofen néven különböztették meg tőle. A magyar pedig az új várat Budának nevezte, az ugyanazon parti régi Budát Ó-Budának. A balparti Pest lett Nagy-Pest, s a jobbparti Kis-Pest (ma Ráczváros). Amaz németűl Alt-Ofen, emez Kreenfeld.
A hegyi városnak szüksége volt plebániára is. Fölépűlt az Boldogasszony tiszteletére még IV. Béla idejében, ugyanaz, melyet ma hibásan Mátyás-templomnak neveznek. Különös figyelmére méltatta IV. Béla a Nyúlak szigetét, a mai Margit-szigetet is, mint biztos menedékhelyet. A szigetet, melyet talán akkor is, mint ma, majdnem egyenlő szélességű vízmeder választott el mind a két parttól, első sorban védelemre szánták. De kizárólag egyháziak menedéke lett.
A sziget csúcsát az esztergomi érsek foglalta el. Ott ideiglenes lakát falakkal, bástyákkal erősítette meg. Alább IV. Béla király olasz mesteremberekkel díszes templomot és klastromot építtetett, melyben 70 főúri apácza számára volt lakás. Margit királyleány is köztük volt, kiről később a Nyúlak-szigete új nevét nyerte. A királyi atya a klastromot terjedelmes birtokokkal gazdagította. Menedékhelye volt a sziget a premontrei és franciscanus szerzetnek is. A Szent Jánosról nevezett félig katonai, félig papi rend itt jól megerősített falakkal körűl vett házat emelt, mely várnak (castrum) is beillett. El nem maradhatott a fegyveres és fegyvertelen cselédség sokasága, mely egész falut alkotott. S csakugyan oklevelekben van szó az apáczák szigetbeli jobbágyairól. De a tatárok elleni menedékhely kevésbbé volt biztos a Duna áradásai ellen. 1268-ban vízkereszt napján, jégzajlás alkalmával az árvíz kiöntött a templomba s a papi földesurak házainak pinczéibe és földszintjébe. Képzelni lehet, hogy a mi kevés még a régi Pestből újra kiépűlt volt, azt is megint újra kellett építeni.
Buda, mint város, úgy látszik, már kezdetben félig állami, félig polgári jellemű község. Az első száz évben IV. Bélától I. Lajosig nem főbíró, nem polgármester volt a főtisztviselő, hanem úgy nevezett „rector”, kit a Margit-legenda magyarúl király képében való bírónak nevez. Az első rectort 1249-ben említik. Ez bizonyos Károly nevű úr. 1267-ben Preuzellin, egy bevándorolt osztrák a rector, IV. Béla hadvezére és nevezetes főember; 1268–1273-ban Walter gróf a rector, kit egy királyi oklevél nem győz eléggé dicsérni szervező tehetségéért, mit Komáromban is bebizonyított.
A várossal egyszerre kezdik építni a Boldogasszony várbeli templomát is. A király a patronatus jogát e fölött a piaczi vám harmadával együtt a nyúlszigeti apáczáknak ajándékozta.
Ó-Budán tovább is két földesúr volt: a káptalan és a király. Utóbbinak vára, Ó-Buda alsó vége felé a hegy alatt, a hajdani római „theatrum” (ma Királydomb) helyén, a XIII. század vége óta a mohácsi vészig rendesen a királynék vára volt, s hivatalosan is „királynéi város”-nak czímezik.
Pest a bal parton egyelőre a budavári hatóság gyámsága alatt áll. A budaiak adtak bírót is neki. Hajós és árús népét az ó-budai káptalan vámolgatta, miből a nyúlszigeti apáczák is részt kivántak.
Buda 1470 körűl.
Schedel H. 1493-ban Nürnbergben megjelent „Liber cronicarum (Buch der Croniken)” czímű munkájából.
Buda várát – melynek még folyvást épülnie kellett – megalakúlt városnak tekinthetjük 1250 körűl. Falai, melyeket eredetileg a tatárok ellen emeltetett Béla király, a következő királyok alatt arra is szolgáltak, hogy a benlakók polgári függetlenségüket megkisértsék kivívni még azon XIII. században. Nem maga a város kezdte a harczot. A jogi körűlmények bonyolúlt volta okozta azt, s közbejött külső események adtak rá alkalmat. Az 1279-dik évben a pápának egy teljhatalmú legatusa a budai várban tart zsinatot, melynek végzéseit a csak 16 éves László király világi tanácsosai sérelmeseknek tartják a magyar koronára nézve. Egy államcsínynyel oszlatják föl a zsinatot. S a csíny végrehajtói a budai polgárok, kik egyszerűen távozásra kényszerítették a hatalmas pápa követét, az oda gyűlt egyházi atyákat, s köztük Lodomér esztergomi érseket is.
A város ezen s talán más szolgálatai fejében megnyerte Kun László kegyét. 1286-ban találjuk első nyomát, hogy a Rákoson országgyűlést tartanak.
Az utolsó Árpád, III. András, ki Budának nem fogta pártját, 1301-ben meghalván, a trónkövetelők közűl Budavár polgári rendje Venczelt pártolta a pápa jelöltje, a nápolyi Róbert Károly ellen.
A nevezett évben, augusztusban, Buda rendkivűli ünnepélyességgel fogadja a cseh jelöltet, kit a budai főtemplomban kiáltottak ki magyar királylyá, s azután Székes-Fehérváron a kalocsai érsek koronázott meg. Valószínűleg ekkor kezdődik az a szokás, hogy a koronázásoknál a fehérvári templom főkapuját kivűlről fegyveres budai és fehérvári polgárok őrizték teljes díszben, lóháton, s ők lobogtatták az ország zászlaját. Ugyancsak 1301-ben Bonifacius pápa teljhatalmú követet küld Magyarországra, Miklós ostiai püspököt, hogy Károly pártjára édesgesse a Venczel-pártiakat, kik közt főpapok is voltak, azon kivűl a budai és pesti szerzetes rendek, sőt egyelőre az ó-budai káptalan is. Miklós merészen Budára jött. A káptalant s más egyháziakat és világiakat is sikerűlt megnyernie, de a budai polgárok többsége hű maradt Venczelhez. A követ váratlan eltűnése Budáról azt gyaníttatta, mintha a polgárok összeesküdtek volna ellene, mint egy másik követ ellenében 1279-ben tették volt, s azért kellett Miklós püspöknek menekűlnie.
Pozsonyba távozván a pápa követe, 1302-ben májusban az ó-budai káptalan megjutalmazására s a budai polgárok megbüntetésére egyházi átkot hirdet ki, ha ezek mindjárt készeknek nem nyilatkoznak az összes hajózás vámját a káptalannak fizetni a hátralékokkal együtt, miután már két éve nem teljesíték kötelességöket. A budavári és pesti plebánosok vannak megbízva az egyházi átok kihirdetésével. A budaiak most sem teljesítik a kivánatot. Az addigi törvényes plebánost elmozdítják s egy Lajos nevű forradalmi szellemű papot tesznek helyébe. A makacs város ellen karhatalom érkezett még ugyanazon 1302-dik évben. Épen a kisasszonynapi vásár idején, szőlőéréskor megszállott Ó-Budánál Róbert Károly feles számú haddal. A budai hegyi várat meglepéssel akarta bevenni. Nem sikerűlt. Nem is kisérlette meg többé az ostromot. Csakhogy Buda alsó városát bevették hadai s ott tatár módra gazdálkodtak. A szőlőket nemcsak leszüretelték, hanem sok helyen tőből is kivágták. De vesztökre. A budaiak s velök némely Venczel-párti főur lovasai egy kirohanással váratlanúl meglepték az ostromlók rendetlen táborát. Ennek némely része vitézűl ellenállott, s a harcz véres volt; de a budaiak fényes győzelmet arattak. Teljesen szétverték Károly seregét, a ki maga is menekűlni volt kénytelen.
A margitszigeti kolostor 1542-ben.
Részlet Budapest 1542. évi rézkarcáról.
Buda diadalünnepet ült. Az akkori rector, Kárász (német nevén Peterman), aztán egyik esküdt, Tóth Márton és Lajos pap vezérlete alatt ünnepélyes népgyűlésen kimondták a város föloldását az egyházi tilalom alól, s az excommunicatiók hirdetésénél szokásos szertartások közt viszont egyházi átkot kiáltottak ki magára a pápára s azon magyar papokra, kik az ő pártján vannak.
Budát erős vára megvédte egyelőre a büntetéstől, s bár állandóan az egyház tilalma alatt volt, békéje nem volt zavarva sok ideig. Azonban az országos állapotok megváltoztak.
1304-ben történik, hogy az idősb cseh király kiviszi az országból a koronával együtt az ifjú Venczelt. De magával viszi rabúl az 1303–1304-ben rectorságot viselt Werner Lászlót is tizenhat más budai polgárral együtt, kiket titkos Károly-pártiaknak tartott.
A következő király, a bajor Ottó, 1305 szeptemberben szintén Budára jön először, s deczemberben megkoronázzák Fehérvárott. Innen Budára visszatérve, nagy pompával tart bevonulást, mi szintén a koronázási szertartás egy része volt azután is.
Addig a királyi hatalom megszerzéséhez szükséges három város: Fehérvár, Esztergom, Buda ellenségei voltak Károlynak. De 1306-ban Károly beveszi Esztergomot. Ottó király pedig, talán nem bízván a budaiak életre-halálra való ellenállásában, oda hagyta Budát s Erdélybe ment, hol lemondásra kényszerítették. Károly pártja felűlkerekedett az országban a már fejetlen ellenpárt fölött.
1307-ben az udvardi zsinaton külön végzéseket hoznak Buda ellen, mely (mint ott olvassuk) a lefolyt kilencz év alatt háromszor volt egyházi tilalom alá vetve. A zsinat megújítja az interdictumot és kiátkozást, külön megnevezvén Kárász és Tóth Márton bírákat. Külön büntetéseket szabnak Lajosra s a vele tartott papokra. De ez nem volt elég. Az ország minden lakosa föl van hatalmazva, hogy a budai papokat és polgárokat elfogja s vagyonuktól megfoszsza. Sőt az ily cselekedetet elkövetők negyvennapi bűnbocsánat jutalmában részesűlnek.
A zsinati végzések még értésére sem juthattak a budaiaknak, midőn Buda a Károly-pártiak kezébe kerűl. 1307-ben június elsejére viradó éjjel Werner László, megszabadúlván prágai fogságából, Csák János katonáival megjelent a Zsidó- (ma Fehérvári-) kapunál, hol a vele titkon egyetértő kapuőrök bebocsátották.
Kárásznak alig maradt ideje, hogy elmenekűlhessen. Tóth Mártont és Herman nevű esküdtet kézre kerítették és lófarkon hurczoltatva végezték ki. Holttesteiket, mint eretnekekét, megégették. Lajos és paptársai börtönben haltak meg.
Ha a budaiak forma szerinti községi gyűlésben adják meg magukat: kétségkivűl kész lett volna Károly messze menő engedményeket tenni a polgárságnak. Azonban hat évi makacs ellenségeskedés után a kézrekerítés leírt módja mellett csak különös kegyelem útján várhattak valamit. A király nem sokára számos főpap és főúr kiséretében bevonúlt Budára.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
