Bányászat és kohászat. Farbaky Istvántól
Bányászat és kohászat.
Farbaky Istvántól
Farbaky Istvántól
Magyarország hegyes vidékeinek bérczei sok helyt dús érczeket foglalnak magukban, melyek erek alakjában töltik be a hegységet alkotó kőzet kisebb-nagyobb kiterjedésű hasadékait. Ezek az erek gyakran csoportosan fordúlnak elő, sőt egész érhálózatot is alkotnak és az ország egyes vidékein nagy fontosságú és terjedelmes bányászat keletkezésére szolgáltattak okot és alkalmat. Akárhány község és város van az országban, mely keletkezését és virágzását a bányászatnak köszöni, és sok ezerre megy azoknak a száma, a kiknek ez az ősipar ád munkát és módot a mindennapi kenyér megkeresésére. Főleg az elmúlt századokban, mikor a nemzetközi kereskedelem és forgalom gyermekkorát élte; mikor az egyes országok nyers- és iparterményeiben mutatkozó fölöslegeknek és hiányoknak kiegyenlítése alig volt lehetséges; mikor az árú- és vagyoncserének szükséges eszközét, a pénzt, illetőleg a pénz előállításához szükséges anyagot, az ezüstöt és aranyat csupán csak a belföldi, hazai bányákból lehetett megszerezni, a bányászatnak nálunk is, sőt épen mi nálunk rendkivűl nagy közgazdasági és közművelődési fontossága volt.
Ha aztán még fontolóra veszszük, hogy a bányászat akkor a koronának külön jövedelmi forrása is volt, a mennyiben a bányákból nyert nemes fémeket csak a királyi kamaránál volt szabad, még pedig a valódi értéknél jóval kisebb áron beváltani, s hogy ezenfelűl a bányavállalatok még bányavámot, bányaadót – urburát – is fizettek: elképzelhető, mekkora és mennyi érdek fűződött az érczbányászat virágzásához s megmagyarázhatók azok a szabadalmak és kiváltságok, melyeket a bányavárosok és a bányászattal foglalkozók az Árpád-házi királyoktól kezdve a jelen század kezdetéig, sőt azóta is élveztek.
Ily körűlmények között nőtt nagygyá a bányászat Magyarországon, lett forrása anyagi és szellemi javaknak, szülője számos találmánynak és föllendítője a technikai tudományok művelésének.
Az ércz- vagy fémbányászatnak négy vidékét lehet az ország éjszaki és keleti hegységeiben megkülönböztetni, ú. m.:
1. az alsó magyarországi bányavidéket, hol hét bányaváros van, ú. m. Selmeczbánya, Bélabánya (régente Fehérbánya), Körmöczbánya, Beszterczebánya, Libetbánya, Újbánya és Bakabánya;
2. a felső magyarországi bányavidéket, mely régebben szintén hét bányavárost foglalt magában, t. i. Gölniczbányát, Szomolnokbányát, Rudobányát, Jászót, Telkibányát, Rozsnyót és Iglót;
3. az éjszakkeleti bányavidéket Nagybánya, Felsőbánya, Kapnikbánya városokkal, és
4. az erdélyrészi bányavidéket, melyhez Abrudbánya, Zalathna, Offenbánya, stb. tartoznak.
Nem lehet tagadni, hogy fémbányászatunk az újabb időben sokat veszített elsőrendű fontosságából. Megszűnt egykori kiváltságos helyzete; megszűnt a korona és kincstár bevételeinek főforrása, államháztartásunk irányadó tényezője lenni; elmúltak azok az idők is, a mikor az értékpénzt csak saját bányáink szolgáltatták. Nem csodálkozhatunk tehát, ha a fémbányászat az elősorolt bányavidékeken terjedelméből is sokat veszített, s nem egy helyen, a hol egykor virágzó bányászat volt s a lakosságnak az szolgált fő kereseti forrásúl: ma már nyomaival is alig találkozunk, és a régi dicsőségnek, a királyi kiváltságoknak és szabadalmaknak emlékéűl alig maradt meg egyéb a város nevéhez fűződő „bánya” jelzőnél. Így az alsó magyarországi bányavidéken jelenleg jóformán csak Selmeczbányán és környékén, valamint Körmöczbányán van még fémbányászat; a felső magyarországi bányavidéken, Aranyidkát kivéve a tulajdonképeni fémbányászat (arany-, ezüst-, réz-, ólom- és kéneső-bányászat) csaknem egészen megszűnt s helyét a vasércz- vagy vaskő-bányászat foglalta el; de ennél meg az a baj, hogy a vasérczeknek tetemes része más országokba vándorol, s így a földolgozásukból származó haszon nem a hazai ipart és nem a mi népünket gazdagítja.
Legkevesebbet szenvedett a fémbányászat azokon a vidékeken, a hol az érczekben nagyobb az aranytartalom, mint példáúl a nagybányai és erdélyrészi bányavidékeken; de viszont legtöbbet szenvedett ott, a hol csak szegényebb ezüst- és réz-érczeket aknázhatni.
Munkahely a bányában.
Kimnach Lászlótól
Igen érzékenyen sujtotta ezüstbányászatunkat az ezüst értékének rendkivűli hanyatlása a világpiaczon; innen van, hogy míg a 70-es évek elején az ezüst ára kilogrammonként 90 forint volt: ma már 50 forintot sem ér el.
Mindazonáltal nagyon tévednénk, ha e kedvezőtlen jelenségekből fémbányászatunk közgazdasági fontosságának tetemes hanyatlására vonnánk következtetést, mert kétségtelen, hogy ott, a hol a mostoha körűlményeknél fogva sem mezei gazdaságot folytatni, sem más iparágat természetes alapokon meghonosítani nem lehet: a meglevő, bár nehézségekkel küzdő bányaipar még mindig módot nyújthat és nyújt is egész vidékek népességének a megélhetésre; megóvja őket a szétzülléstől, visszatartja a kivándorlástól, biztosítja azt, hogy a vagyont teremtő munkáskezek, a fogyasztó és adózó állampolgárok számban és erőben meg ne fogyatkozzanak. Ezért a fémbányászat föntartása elsőrendű állami érdek és nagy fontosságú tényezője a helyes és egészséges társadalmi politikának.
De térjünk át itteni tulajdonképi föladatunkra, az alsó bányavidéki, illetőleg a Selmeczbánya-vidéki fémbányaipar részletesebb ismertetésére.
A selmeczvidéki bányászat a legrégiebbek közé tartozik. Kétségtelen, hogy eredete messze visszanyúlik a honfoglalás előtti időkbe. Az első hiteles oklevél, mely a selmeczi bányászat régiségéről tanúskodik, II. Endre királynak 1217-ben kelt rendelete, melyben Bana vagy Vannia jövedelmeiről intézkedik. 1241-ben a tatárok az egész vidéket Selmecz- és Bélabánya városokkal együtt teljesen elpusztították; a város egy ideig romokban hevert, a bányászat szünetelt. Majd a szászországi Érczhegységből bevándorolt gyarmatosok telepedtek le a földúlt s csaknem egészen néptelen városban, ezt lassanként újra fölépítették és, úgy látszik, előbbi lakóhelyük után Sebnitznek nevezték el. Ilyen nevű régi városka jelenleg is van nem messze Drezdától a bérczes „szász Svájcz”-ban. 1245-ben IV. Béla megújította a városnak régi szabadalmait s ezen okíratban használtatott először a régi Vannia vagy Bana helyett az új elnevezés: Sebnitz = Schemnitz, mely meg is maradt, míg a magyar Selmeczbánya elnevezés mindinkább ki nem szorította a használatból.
Az alsó magyarországi bányavidéki s ezzel együtt a selmeczi bányászat is ősidőktől kezdve magánosok és kisebb-nagyobb bányatársulatok tulajdona volt s a királyi kincstárnak csak bányabér és bányaadó czímen, nemkülönben az arany és ezüst beváltásánál, valamint a pénzverésnél származott nyereségből volt tetemes jövedelme. Zsigmond király 1424-ben e jövedelmet a királynénak engedte át s azt ez időtől kezdve 125 éven át csaknem mindig a királynék élvezték; ennélfogva sok tekintetben ő tőlük függött a bányászat és a bányavárosok sorsa. Különösen állítható ez II. Lajos nejéről és özvegyéről, Mária királynéról, a ki 25 éven át bírta a bányavárosokat és a bányászat érdekében úgy Körmöczön, valamint Selmeczbányán rendkivűl sok üdvös intézkedést tett.
I. Ferdinánd a bányavárosokat 1549-ben 54.000 forint évi járadékért magához váltotta az özvegy királynétól, de mivel a bányászat eredményével nem volt megelégedve, a bányaügyek újabb rendezését tartotta szükségesnek. E végből már 1548-ban törvényjavaslatot terjesztetett az országgyűlés elé, de annak tárgyalása nehézségekbe ütközvén, a javaslatot ismét visszavonatta. A tervbe vett rendezés csak utódjának, I. Miksa királynak sikerűlt, a ki egy kamarai bizottságot küldött ki, hogy ez az alsó magyarországi bányavidéki bányavárosokkal a bányarendtartás ügyében tanácskozzék. Több évi tárgyalás után végre létre jött az új szabályzat, mely 1573 február 16-án hirdettetett ki „Miksa-féle bányarend” elnevezése alatt, s az 1523. évi 39. törvényczikkben szentesített bányaszabadság elvével együtt korunkig, illetőleg az 1854. évi általános osztrák bányatörvény életbeléptetéseig ez volt bányászatunk jogi alapja.
A Ferencz József akna Selmeczbányán.
Dörre Tivadartól
Már előbb említettük, hogy a bányák eredetileg magán kezekben voltak, s a kamara, vagyis a királyi kincstár bányamíveléssel nem foglalkozott. Azonban a bányák mélységének növekedésével a munkálatok, különösen a vízemelés, költségesebbek lettek s a kisebb és gyöngébb vállalatok mindinkább nyomasztó helyzetbe jutottak. A kincstár lehetőség szerint segélyezte ugyan a pénzbajokkal küszködő társúlatokat, de az eredmény nem mindig felelt meg a várakozásnak; az eladósodott társúlatok nem voltak képesek sem tartozásaikat törleszteni, sem a folyton fokozódó költségeket fedezni. A kincstár tehát kénytelen volt nagyobb bajok elhárítása végett az adósságba merűlt nagyobb bányákat a követelés fejében átvenni és a munkálatokat saját számlájára folytatni. Így jutott 1535-ben a körmöczi mély al-táró minden jogosítványával együtt a kincstár birtokába s így kerűlt Selmeczbányán is mind több-több bányarész és bánya a kincstár kezébe. 1546-ban átvette a királyi kamara a Fuggerektől a nagy hírnek örvendő és siker tekintetében csaknem példa nélkül álló beszterczebányai rézvállalatot is a hozzá tartozó sandbergi és úrvölgyi bányákkal egyetemben. A szóban forgó vállalatot bethlenfalvi Thurzó János 1496-ban Fugger Jakab gazdag augsburgi kereskedővel alapította, a kik előzőleg II. Ulászlótól szabadalmat nyertek arra, hogy Beszterczebányán, vagy bárhol másutt olvasztókat állíthassanak rézolvasztásra és az ezüstnek a réztől való elválasztására, a mihez akkor csak Velenczében értettek, a hol az eljárást Thurzó állítólag mint álruhába öltözködött néma munkás tanúlta meg. A vállalat nagyszerűségét és közgazdasági fontosságát bizonyíthatja az, hogy azon 50 év alatt, míg a rézvállalat a Thurzók és Fuggerek kezében volt, 1,188.450 mázsa rezet és 453.100 márka ezüstöt állított elő 31 millió forint értékben.
A királyi kincstár tehát már a XVII. század elején a legtekintélyesebb bányabirtokosok sorába emelkedett; mindamellett Selmeczbányán és vidékén még 1616-ban is 256 bányatársúlat folytatott bányamívelést.
A XVIII. században a selmeczi és körmöczi bányáknak nagyobb része már a kincstáré volt; 1842-ben a selmeczi bányatársúlati kémlő-intézet megalapításánál még 36 magán bányavállalat volt képviselve, holott 1899 elején már alig élt 2–3 ilyen társúlat.
A bányabirtoklásnak ez az átalakúlása nem vált kárára sem a bányászatnak, sem a közérdeknek, sőt ellenkezőleg annak köszönhetni a sok eshetőséggel küzdő fémbányászat fönnállását, mely ma nem annyira a kincstári érdekeknek, mint inkább a helyes társadalmi politikának az ügye. Csak az államkincstár volt és van nálunk abban a helyzetben, hogy azokat a nagy és csak hosszú idő múlva gyümölcsöző befektetéseket megtegye, melyeket a nagy mélységben mozgó és kiterjedt bányamívelés okvetetlenűl megkiván.
A selmeczbányai magyar királyi fémkohó. – Leűző tűzhely (pest) a fémkohóban.
Dörre Tivadartól
Ilyen befektetések az al-tárók (Erbstollen), a szállító eszközök és készülékek, továbbá a zúzó és mosó műhelyek, a mesterséges tavakkal, s a kohók vagy olvasztók, stb.
Az al-tárók a mélység föltárására, a vizek elvezetésére s bányák szellőztetésére és gyakran a szállítás czéljaira is szolgálnak. E végből az al-tárók a bányák legmélyebb pontjai alá hajtatnak (vájatnak) és tekintettel nagy fontosságukra, valamint költséges voltukra, úgy a Miksa-féle bányarend, valamint a későbbi bányatörvény szerint is különös kedvezményekben és kiváltságokban részesűlnek.
Ilyen al-táró több van a selmeczi bányavidéken, melyek között a legnevezetesebbek:
1. A Biber al-táró, mely a hegybányai (szélaknai) bányák alá van hajtva. Régiségéről tanúskodik az, hogy vésővel és kalapácscsal van kivájva; oldalába vésve egy helyen 1400 évszám olvasható. Hosszasága 5700 méter s 575 méternyivel fekszik a tenger színe fölött.
2. A Szentháromság al-táró, mely 47 méterrel mélyebben van hajtva s torkolata a lebontott alsó vagy szent-antali kapu mellett látható. Ez az al-táró is egész hoszszában vésővel és kalapácscsal van kivájva. A munka 1549. évi augusztus 19-én kezdődött és 1671-ben fejeztetett be. Hosszasága 1.800 méter, a mellék-vágatokkal együtt pedig 9.500 méter.
3. A Ferencz al-táró, melynek munkálatait a hodrusbányai völgyből 1494-ben indították meg, a hodrusbányai és hegybányai bányák alá szolgál a vizek elvezetése czéljából. A munka többszöri megszakítás után 1765-ben tehát 271 év múlva fejeztetett be s nevét I. Ferencz királytól vette, midőn 1751-ben Selmeczbányát meglátogatta. Hosszasága 5700, a mellék-ágakkal együtt 30.000 méter. Magassága a tengerszín fölött 375 méter.
4. A II. József al-táró, mely a legmélyebb és a leghosszabb mindegyik között s az összes Selmecz-vidéki bányák használatára készűlt. Torkolata a Garam vizénél Voznitz helység határában van; hosszasága egyenes irányban mérve 16.583 méter, tehát hosszabb a híres szent-gotthardi alagútnál; ha pedig a kiágazásokat is hozzá számítjuk, kiterjedése 22.000 méter. Tengerszín fölötti magassága 224 méter.
A korszakot alkotó nagy munka 1782. évi márczius 19-én József napján kezdődött és mindenféle nehézségek legyőzése után 1878. október 5-én fejeztetett be. A költségek 5,827.000 forintra mentek.
A kincstári bányászat székhelye, illetőleg igazgatósága Selmeczbányán az ősi „kamaraház”-ban van, melynek termeiben a főkamara- vagy bányagrófok és bányaigazgatók arczképeit 1624-től kezdve a mostani időkig láthatni. A munkálatokat intéző úgy nevezett felső Biber-tárói bányahivatal azonban a bányamérnökséggel és a gépészeti (építészeti) felügyelőséggel együtt Selmeczbánya mellett Hegybányán van; a bányatelepek pedig a selmeczbányai, stefultói, hegybányai, hodrusbányai, bélabányai és vihnyei völgyekben feküsznek.
Körolvasztó a selmeczi kohóban.
Dörre Tivadartól
Az ércz-erek legnagyobb része zöldkő-trachitban (biotit-andesin-, biotit-orthoklas-, pyroxen-trachit) fordúl elő; de vannak érczerek Hodrusbányán és Vihnyén gneiszban, syenitben és werfeni palákban is.
Az ércz-erek száma igen nagy. Nevezetesebbek Selmecz- és Hegybányán: a Grüner-ér, mely az egész csoportnak szélső keleti szárnya s jelenleg a legjövedelmezőbb; továbbá a János-ér, a hatalmas és nagy kiterjedésű Spitaler-ér, mely épen a város közepén az akadémia fő épűlete és a takarékpénztár között vonúl el; a Biber-ér és a Teréz-ér. Hodrusbányán: a Mindszent- és Miklós-ér, a Finsterorti és Brenner-ér, a Schöpfer-ér és a Colloredo-ér; végre a vihnyei völgyben az Antal- és Erzsébet-ér. Mindezek az erek többé-kevésbé egyközűleg éjszak-déli irányban vonúlnak (csapásuk 2 h–3 h), meredeken dőlnek délkeletre és egynehány közűlök, mint a Spitaler-, Biber- és Teréz-ér 4–6 kilométer hosszaságnyira ismeretes.
A bányák mívelése függőleges aknák, a hegybe nyomúló színtes tárók, valamint a bányák belsejében vájt vízszíntes folyosók segítségével történik. A vájás és fejtés a XVII. század közepéig csákánynyal, keményebb kőzetben ékkel és kalapácscsal történt; a munka tehát lassú és költséges volt. Ezért a legfontosabb találmányok közé sorozható a puskapor használata, melynek segítségével a bányász a legszilárdabb kőzet ellenállását is képes legyőzni. Ez eljárás föltalálásának elsőbbsége fölött Selmeczbánya és a szászországi Freiberg vetekedik egymással. Bizonyos, hogy az első kisérlet Selmeczbányán 1627. évi február hó 8-án az Istenáldás-tárónak nevezett bányatelekben történt és teljesen sikerűlt; mindazáltal még évek teltek el, míg a puskapor használata a bányákban egészen általánossá lett. Újabb időben a hetvenes évektől kezdve a puskaport a sokkal hatalmasabb dynamit váltotta föl. A repesztésnél a munkás, – mint egyik képünk mutatja, – lyukat fúr a kőbe, aztán bele illeszti a robbantó töltényt, a lyuk többi részét agyaggal vagy homokkal betömi, és végre gyújtó zsinórral vagy elektromos szikrával elsüti.
A 28–30 aknából ez idő szerint még 20 van használatban, összesen mintegy 5.000 méternyi mélységgel; ezek közűl 5 van a hodrusbányai völgyben a II. József al-táróra hajtva, részben szellőzetetés, részben szállítás czéljára; 13 van Selmeczbányán és Hegybányán, kettő pedig a vihnyei völgyben. A szállításra berendezett 16 aknában 6 szállító (felvonó) gépet gőzerő, 5-öt vízerő és 5-öt állati (ló-) erő hajt s munkateljesítő képességük együtt véve 280 gép-lóerővel ér föl.
Legmélyebb a Miksa-akna Selmecz- és Hegybánya között; mélysége 492.4 méter és szállításra szolgál; szádának tengerszín fölötti magassága 654.0 méter.
A legnevezetesebb a Ferencz József-akna Selmeczbánya alsó végében, mely iker-társával, a Mária-aknával a gazdag Grüner-érre van hajtva. Szádának magassága a tengerszín fölött 501.3 méter, mélysége jelenleg 364.7 méter, vagyis 88.1 méterrel mélyebb a II. József al-tárónál; ezért az akna fenekéről a vizeket gőzgéppel kell az al-táróig emelni. Gazdagságáról tanúskodik az, hogy 1893-tól 1897-ig, tehát 5 év alatt 495.053 métermázsányi zúzó érczet, 38.165 métermázsányi szemelt érczet adott összesen 452.59 kilogramm aranynyal és 8.024.3 kilogramm ezüsttel, s ebből a költségek levonása után 1,007.820 forint tiszta haszon maradt.
A Geramb-féle bányatelep Hodrusbányán.
Kimnach Lászlótól
Jelenleg már a legtöbb bánya összeköttetésben áll a II. József al-táróval, a bányavizek tehát az al-tárón folynak le s a vízemelő (szivattyuzó) gépek száma és a vízemeléssel járó nagy költségek tetemesen csökkentek; ez idő szerint már csak 4 gőzgép (150 lóerővel) foglalkozik vízemeléssel.
A vízszíntes bányafolyosók és tárók együttes hosszasága meghaladja a 367 kilométert, melyből jelenleg mintegy 140 kilométer van járható állapotban; a bányafolyosókban és tárókban 53.8 kilométer, a földszínen 9 kilométer bányavasút van, e mellett a különböző színtek összeköttetésére 758 méternyi sikló szolgál.
A bányákból kikerűlő gazdagabb, úgy nevezett szemelt érczek egyenesen a kohóba kerűlnek; a szegényebb érczeket ellenben elő kell készíteni úgy, hogy a zúzókban apróra törik és víz segítségével töményítik, konczentrálják; az érczes részecskék ugyanis, mint nehezebbek, gyorsabban leülepednek a vízben s annak fenekén maradnak, míg a szegényebb vagy egészen meddő részecskéket a víz folyása magával ragadja. Ezt a munkát különféle szerkezetű eszközök és gépek segítségével végezik, melyek rendeltetésük szerint zöcskölők, lökő, forgó és másféle szérek és ülepítő válúk lehetnek.
Az érczeket Selmeczen és környékén 18 zúzó-telepen aprózzák és töményítik 4 pofás-törővel, 9 pár zúzó-hengerrel, 817 zúzó-nyillal (vassal), míg a konczentrálás 20 zöcskölővel, 329 lökő-szérrel és 35 másféle szérrel történik. Ezeknek hajtására 89 vízi gép (vízkerék és turbina) szolgál 556 lóerővel és 5 gőzgép 226 lóerővel.
A legújabb zúzó-malmok közé tartozik az 1890–92-ben épűlt Sándor zúzó-műhely, szemközt a Ferencz József-aknával, mely azonban pusztán csak az ólmos érczek földolgozására van egészen korszerűen berendezve.
Az állandó munkások száma a bánya- és segédműveknél 1896-ban 1.971 volt, az ideiglenes munkásoké pedig 320. Ezen munkáshad 54 altiszt és 18 tisztviselő felügyelete és vezetése alatt végezte munkáját. A munkások tiszta keresete az év folytán 431.497 forintot tett.
A Selmecz-vidéki fémbányászat nagyságának és közgazdasági fontosságának megvilágítása végett álljanak itt a következő adatok:
1790-től 1889-ig, azaz 100 esztendő alatt termeltetett:
| 14.110 kg. arany | 23.15 millió forint, |
| 656.508 kg. ezüst | 59.08 millió forint, |
| 556.072 q. ólom | 8.62 millió forint, |
| 3.154 q. réz | 0.15 millió forint, |
| Összesen | 91.0 millió forint értékben. |
Az 1896. évbeli termelés volt:
| 200.7 kg. arany | 329.148 forint, |
| 4.578.9 kg. ezüst | 332.166 forint, |
| 240.1 q. réz | 11.284 forint, |
| 7.164.2 q. ólom | 107.464 forint, |
| Összesen | 780.062 forint értékben. |
Vízgazdaság. A fémbányászatnál igen fontos szerepe van a víznek, melyre a bányásznak részint mint hajtó erőre, részint az érczek előkészítésénél nagy szüksége van. A hol kellő mennyiségű és kellő nyomású vizet nem ad a természet, – mint a selmeczi bányakerűletben is, – kénytelen a bányász alkalmas völgyek elgátolásával mesterséges tavakat létesíteni és a csapadék vizeket azokban összegyűjteni. Selmeczbánya környékén 12 ilyen vízgyűjtő medencze van összesen 7,560.000 köbméternyi tartalommal. Legnagyobb a nagy reichaui tó Hegybányán, mely 22 méter mély a gátnál, és ha tele van, 1,080.000 köbméter vizet foglal magában; szintén igen nagy a vihnyei út mellett levő rossgrundi tó is, melynek 10 méter a mélysége és 900.000 köbméternyi a térfogata.
Vasút és lokomotiv a bányában Hodrusbányán.
Kimnach Lászlótól
Az esővizeket a hegyek oldalain ásott és kellőképen állandósított vízfogó árkoknak egész hálózata gyűjti össze és vezeti a tavakba; e vízfelfogó árkok hosszasága 72.000 méter, a vízvezető árkok hosszasága pedig, melyek a vizet a fogyasztó helyre vezetik a tavakból, 57.000 méter, és így a nagyszabású vízgazdaság czéljaira szolgáló s folyton jó karban tartandó árkok hoszsza összesen 129.000 méter.
Fémkohók. A kellően előkészített bányatermények további földolgozása, illetőleg a tiszta fémek előállítása a fémkohóknak föladata és kétségtelen, hogy a selmeczbányai fémkohó a legnagyobb és legjobb berendezésű kohók közé tartozik, mely nemcsak az alsó magyarországi bányák terményeit dolgozza föl, hanem más távoli, különösen erdélyrészi bányák érczeit is. A telep 20 kezelési és 24 gyári épűletet foglal magában; belső berendezése 4 tova-lapátoló pörkölő pestből, 16 Bode-féle pörkölőből, 4 Pilz-féle kör-olvasztóból, egy rézfínomító lángpestből, 4 leűző tűzhelyből, egy ólomcsurogtató pestből (két ezüsttelenítő üsttel), egy mázag-őrlő és szitáló készülékből, egy kettős gőzfúvó-gépből, stb. áll, továbbá egy tellurgyárból, mely a nagysági érczek tellurját dolgozza föl. A kohótelepnek 2.750 méternyi keskenyvágányú iparvasútja van, s jelenleg minden munkahelyet elektrommal világítanak. Igen fontos alkotórésze a kohónak a közeli magaslaton épűlt nagy kémény a hozzá tartozó szállópor-kamarákkal, melyekben a füsttel elszálló és fínom fémes részecskéket tartalmazó port fölfogják és aztán értékesítik; a csatornaszerű gyűjtőkamarák belső fölszíne 12.000 négyszögmérter, térfogata pedig 6.000 köbméter; a középponti kémény szívó magassága 123 méter.
A bányatermények olvasztása a kör-olvasztókban történik. A kemenczék tágas bádog köpenynyel vannak körűlvéve az ólomtartalmú, mérges füst fölfogására és elvezetésére; a kifolyó salakot nagy vasfazekakba fogják föl, melyeket a munkások kétkerekű taligán hordanak ki; a dús-ólom pedig, mely az érczekben levő aranyat és ezüstöt is magában foglalja, az egyik képünkön látható lapos vas csészékbe öntetik. Az aranyos ezüstöt aztán az ólomtól az úgy nevezett leűző tűzhelyen választják el. A leűző tűzhely egy lapos kerek medencze s jól záró fedővel és a mérges ólomfüst elvezetésére két bádog kürtővel van ellátva; a dús-ólom-pogácsák a tűzhelyen levegő befújtatása mellett megolvasztatnak, az ólom ólommázaggá ég el, mely elől kifoly a tűzhelyből s mint zöld és vörös mázag (Glette) kerűl a kereskedésbe, vagy pedig ismét ólmot nyernek belőle. Igen érdekes nézni a megolvadt fémtömeget a tűzhelyen abban a pillanatban, a mikor az ólomnak legutolsó maradványa is elég s a hátramaradó megolvadt ezüstnek zöldes fényben csillámló tiszta fölszíne mutatkozik; a kohászok ezt a tüneményt az ezüst villanásának mondják. Ennek bekövetkezése után a tüzelést megszűntetik, a behűtött ezüstlepényt földarabolják és a körmöczbányai pénzverőbe küldik, hol az aranyat az ezüsttől elválasztják.
Zúzó telep Hodrusbányán. – Zúzás nyilvasakkal és hengerekkel.
Kimnach Lászlótól
A középponti fémkohó 1896-ban 127.819 métermázsa előkészített bányaterményt dolgozott föl; az olvasztott tömeg azonban a félterményekkel és pótló anyagokkal együtt 612.738 métermázsányira rúgott s ebből 452.7 kilogramm arany, 11.105 kilogramm ezüst, 1.307 métermázsa réz és 9.942 métermázsa ólom nyeretett. A kohótelepen 10 tisztviselő, 16 altiszt és 365 munkás volt alkalmazva.
A Geramb János József-féle bányaegyesűlet. A terjedelmes és nagyszerű kincstári bányászat mellett kiváló figyelmet érdemel még a Geramb János József-féle bányaegyesűlet, melynek bányaművei és a bányatermények földolgozására való gyárai a technika minden vivmányával föl vannak szerelve és berendezései mintaszerűnek mondhatók. E bányaegyesűletet Geramb János József 1752-ben alapította s az alapító végrendelete értelmében annak tagjai pusztán csak az ő fiú- és leányágbeli leszármazói lehetnek. A bányaegyesűlet vagyona a Schöpfer-tárói bányabirtokból és a „Szandrik” nevű ezüst-árúgyárból Hodrusbányán, illetőleg Alsó-hámorban, továbbá a Szent-Mihály-tárói bányabirtokból (Selmeczbányán), és az ólom-ezüst-kohóból, valamint az ólomárú-gyárból (Bélabányán) áll. A vállalat alapja a Schöpfer-tárói bányabirtok a hozzá tartozó érczelőkészítő műhelyekkel együtt. A fő eret, mely leginkább csak ezüst-érczeket tartalmaz, Schöpfer János fedezte föl s ő róla vette nevét a telep is. A bányában 1896-ban 5.052 métermázsa dús szemelt ércz és 254.341 métermázsa zúzó-ércz termeltetett összesen 51.235 kg. arany és 5.842.7 kg. ezüst tartalommal. A bányában fejtett ércz és meddő kő vasúton gőzgéppel szállíttatik ki; a vasút hoszsza a bányában 2.000 méter; a lokomotiv 24 lóerejű s rendesen 30 kocsit vontat; szerkezete olyan, hogy a bányában tüzelés nélkül járhat, csak gőzt ereszt magából, elégési terményekkel és füsttel nem rontja a bánya levegőjét. A zúzó-érczeket az alsó-hámori völgyben telepített két, legújabb berendezésű zúzó-műhelyben aprózzák föl és töményítik. Az alsó zúzó-műhely sok szakaszú födelével, továbbá a törő hengerművel és az amerikai rendszerű zúzóművel a mellékelt képen látható. A dús-érczeket és az előkészített bányaterményeket olvasztás végett részint a kincstári középponti fémkohóba, részint a bányaegyesűlet saját kohójába Bélabányára szállítják. A bányaegyesűlet bányáiban és ércz-előkészítő műhelyeiben 650 munkás van alkalmazva.
Társpénztárak. Tekintettel arra, hogy a bányamunkások foglalkozása sokféle veszedelemmel jár, már a régi időkben szükségesnek tartották, hogy a beteg, szerencsétlenűl járt, elaggott, átalánvéve a munkára képtelenekké lett bányászok, továbbá a bányamunkások özvegyei és árvái méltányos segélyben részesűljenek. Így keletkeztek már a XVI. század elején részint a bányák adományaiból, részint a munkások járúlékaiból az úgy nevezett társpénztárak, melyek valóságos emberbaráti intézetek és annak az eszmének megtestesűlései, melyet a társadalmi politika és állambölcseség jelenleg minden rendű munkásra nézve a betegsegélyző pénztárak és az általános munkásbiztosítás által akar elérni. A bányászok tehát e tekintetben is, mint sok másban, úttörők voltak. Jelenleg már a bányatörvény is megköveteli, hogy minden bányamunkás valamely társpénztárhoz tartozzék. A Selmecz vidéki társpénztár kötelékébe tartoznak ilyenformán nemcsak a kincstári, hanem a társúlati bánya- és kohó-munkások is; minden munkás a béréből 6%-ot fizet a pénztárba s ugyanannyival járúl a bányamű birtokosa is hozzá. A selmeczi társpénztár vagyona 1896-ban 751.900 forintot, a kiadás pedig 396.242 frtot tett. A társpénztárnak járúlékos tagja volt 2.707 állandó és 511 ideiglenes munkás; a társpénztár 7.250 betegségi esetben 59.150 napon át nyujtott segélyt; nyugbért, nevelési pótlékot és kegydíjat pedig 616 férfimunkás, 1.507 özvegy és 693 árva élvezett, mely számok fényesen tanúskodnak a társpénztárak áldásos és eléggé nem méltányolható működéséről.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
