A kálniki hegység. Senoa Milántól, fordította Hodinka Antal
A kálniki hegység.
Senoa Milántól, fordította Hodinka Antal
Senoa Milántól, fordította Hodinka Antal
A kálniki (kemleki) hegység (Kalnička gora) a Lonja és a Glogovnica forrásvidéke között húzódik nyugatról kelet felé 22 kilométer hosszan. Legmagasabb csúcsa, a 643 méternyi Vranilac, a csaknem párhuzamosan futó hegygerincz közepén kelet felé emelkedik, míg nyugaton alacsonyabb tetők, mint a Kozji hrbet (Kecskehát) és Novimarof felé a Ljubel sorakoznak egymáshoz, szemközt pedig a Vuklec és a Bračev vrh, 540–640 méter magas csúcsok tornyosodnak. Ekként a kálniki hegység közepes magassága 600 méter, a mint hogy az egyes csúcsok csak kevéssel haladják meg a hegygerincz magasságát. Az éjszaki hegylejtő meredeken hanyatlik le a Bednja folyó völgyébe, a déli szelidebb és dél felé hosszú, egészen a Glogovnica és a Lonja egymáshoz való közeledéséig nyúló s végűl lelapúló hegynyúlványt alkot.
Az ezen hegynyúlványt keresztben szelő völgyeket, a melyek dél felé mindjobban kiszélesednek, a Lonja balparti és a Glogovnica jobboldali patakjai öntözik. Ezek a patakcsák különféle színű, tisztátalan, olykor azonban egészen tiszta kvarczot hordanak magukkal. Néha granátgneis is akad medrükben, a mi azt engedi következtetni, hogy a hegység magva elsőkori. Az éjszaki lejtőn csak sorjában következő völgybevágások vannak, a melyekből rövid patakocskák suhannak sebesen a Bednjába; s útközben némely helyütt a fő gerinczczel párhuzamosan futó éjszaki gerinczet is áttörik. Északkeletre e völgybevágások Kapronczáig folytatódnak, patakjaik azonban a Bisztra vidékéhez tartoznak.
A kálniki hegység külső képe meredek éjszaki és szelíd esésű déli lejtőivel és völgyeivel egyező a zágrábi hegység és az Ivančica képével. Fő zöme, melynek gerincze délnyugatról indúl ki, meglehetős keskeny. Alkotó részei nagyobbára gránit, gneis, kesely- és homokkő, továbbá vastaglemezű agyagpala. Ezen középső részből két keskeny, meredek mészkőfal emelkedik föl, a melyek felületükön össze-vissza vannak repedezve, beljebb mélyebbén kristályos alakúlatúak. A mészkő többféle színű; helyenként szerpentin is van benne. Délen, a hol a nyúlványok harmadkori tengeri és cerithium-rétegekből állanak, az elsődkori zömmel párhuzamosan egy 15 kilométer hosszú júraképződésű fal halad. Az éjszaki lejtők, mint a déliek is, harmadkori Lajtamészkő-, a Bednja mellett meg cerithium-rétegekből állanak. A Glogovnicába ömlő Kamešnica és Črnec patakok mellett helyenként melaphyr is akad.
A Bednja éjszakról Novimarof felől határolja a kálniki hegységet s elválasztja a toplicei alacsonyabb domboktól. Ludbregnél kilép a Dráva síkjára s onnét kezdve a ludbreg-kapronczai országút az éjszakkeleti határ. Kapronczától tovább a Bilo hegység felé a Bisztra a határpatak, a mely Lepavinánál, a budapest-fiumei vasút hágója közelében ered. További határok Vrbovecig a Glogovnica völgye, aztán a Lonja, föl a forrásáig, és az a hegynyereg, a melyen át az országút és a zagorjei vasút visznek Kamena gorica és Novimarof között. A leírt határok közé eső terűlet valamivel nagyobb 1000 négyszögkilométernél.
A Lonja, mint mondottuk, a kálniki hegységnek és nyúlványainak nyugati felét mossa. De a forrása nem itt, a kálniki, hanem az Ivančica hegységben, van Grebengrad ősi romjai és Kamena gorica kőzött. Eredeténél hőforrások fakadnak, a melyek még egyáltalán nincsenek megvizsgálva. A Lonja egyenest délnek folyik és Visag váránál tágabb völgybe lép. A termékeny szántóföldek és rétek, így szintén a zágrábi és a kálniki hegységnek részben befásított nyúlványai szép látványt nyújtanak. Lonja és a Glogovnica összes mellékfolyói szintén déli irányban folynak alá a kálniki hegységről. A varasd-zágrábi országút, a mely a szép, erdős Paka hegynyergen (361 méter) visz át, a déli oldalon elágazik; a nyugati elágazás Gorjna rijekába vezet. Gornja rijekán túl, mintegy 250 méternyire a helységtől, emelkedik egy erdős csúcson Kis-Kemlek (Mali-Kalnik) szép romja, a melyet Kraljevacnak is neveznek.
A nagy-kemleki (veliki kalniki) várrom.
Sunko Milántól
A keskeny, dél felé meredeken eső mészgerincz még mintegy 20 kilométernyire nyúlik tova. Azután következik a már említett Vranilac csúcs (643 méter), a melyről szép a kilátás dél felé Kőrös vidékére, és talán még szebb éjszakra a hegygerinczek felé. Zöldelő erdők fölött néz le az ember a Bednja termékeny völgyére és tovább a Dráva gazdag síkjára, a melyen falvak és úri lakok fehérlenek. Derűs időben láthatók a pécsi hegyek, sőt állítólag a Balaton tavának csillogó visszaverődését is kivehetni. A hegység lábánál terül el Kemlek, horvátúl Kalnik csinos falucska. Általában minden völgyben, minden alacsonyabb dombon láthatni házakat és majorságokat. Ez volt egykor Horvátország legjobban mívelt szőlővidéke. A két fő gerincz között levő egyik szabad lejtőn, sziklás talajon emelkedik Nagy-Kemlek régi várának tekintélyes romja. Az épűleten és a várrom fölött levő Szent Katalin templomocskán még látható a román építészeti modor.
A vár három építészeti kornak a nyomát viseli. A köríves ablakokkal és ajtókkal biró legfelső rész és az ősi kápolna a legrégibb kornak maradványai. A legifjabb rész az úgy nevezett „váralja” (podgradje). A vár tulajdonosai koronás fők valának; innét a kraljev zdenac (király-forrás), kral ev kamen (király-kő) és a kraljevska pivnica (király-pincze) nevek. Építészeti modoráról itélve, már a nemzeti királyok idejében fönnállhatott. Első tulajdonosai okići Dénes és Jaroszláv grófok voltak, a kik András király alatt kapták azt, hogy a keresztes hadjáratból haza tértek. A tatárjáráskor a király kezén volt és szerencsésen kiállotta a vad hordák ostromát. A király azután nagy kiváltságokkal ruházta föl a várat és egész környékét. A hagyomány szerint különösen Visoko falut tűntette volna ki nagyon, és csakugyan e falubeliek még ma is sokat regélnek ősi nemesi voltukról.
Kemlek a XIV. században mindvégig a királyok és a bánok birtokában maradt. 1365-ben állítólag Stratimir Alexandrovics bolgár czár lett volna benne fogoly. 1420 után különböző birtokosok, úgy mint: Cillei Borbála, Tvrtković Tvrtko bosnyák király, Alben János zágrábi püspök, Brankovics Vuk rácz despota, Corvin János herczeg és 1502 körűl Alapi Boldizsár kezébe kerűlt. Az Alapi családtól Istvánffy Miklós, a történetíró, birtokába jutott. Utolsó urai a Keglevics, Patacsics, Sermage és az Ožegović családok voltak.
A Kemlektől délre eső egyik haránt völgyben, a Vrtlin és a Koruška patakok mellett ott, a hol az utóbbi a Glogovnicába ömlik, fekszik Kőrös (Križevci, Kreutz), régi szabad királyi város, 4529 lakossal, a kiknek többségé római, a többiek görög katholikusok. Kőrös egy déli irányban futó fő- és több párhuzamos mellékútczából áll. Az egykori óvárosban csínos egyemeletes házak állanak; itt van továbbá a görög katholikus püspök palotája és székesegyháza, melyet Bollé H. restaurált, a római katholikus plebánia, mely hajdan pálos kolostor volt, és a szent keresztről nevezett sír-templom, a melyet újabban renováltak és egy igen szép barok márványoltárral díszítettek föl, a melyet a zágrábi székesegyházból hoztak át ide. 1860-ban földmíves- és erdésziskolát állítottak föl Kőrösön, a mely azonban a zágrábi erdészeti iskola létesítése után (1898) megszűnt. A Koruška nevű elővárosban van egy fogadalmi templom a török uralom idejéből.
Kőrös a monda szerint a szent kereszt (Sv. Križ) temploma körűl keletkezett lassanként; ez a templom pedig azon a helyen épűlt, a hol egykor egy leány valami kút fenekén egy arany keresztet talált. Való, hogy a templomot már igen régen emlitik. Az egyik falba 1090 évszám van belevésve. A XII. század végén III. Béla király Glogovnicát a templomosoknak adományozta s ez alkalommal Kőrösről is említés történik, mely mellett egy kereszttel jelölt tölgyfa áll. Megyei székhelylyé lett, s Gutkeled István bán alatt várossá lőn, kiváltságokat nyert, melyeket IV. Béla, Nagy Lajos és I. (II.) Rudolf is megerősítettek. Zsigmond király 1385-ben nejével, Máriával kétszer is időzött itten. A belvárost erős fallal vétette körűl, a melynek még némi maradványai vannak. 1398 február havában tartományi gyűlést tartott Kőrösön; ez volt az úgy nevezett véres gyűlés, a melyen Laczkfi Istvánt és Andrást fölkonczolták. A város tekintélyes voltát bizonyítja az, hogy ezenkivűl több tartományi gyűlést is tartottak benne (1299., 1324., 1506. és máskor). A török berohanások idején polgárai vitézűl védekeztek. Különösen dicsőséges volt az 1591. esztendő, mert akkor Hasszán boszniai pasa a glogovnicai mezőn teljesen tönkre veretett. A XVII. században a török beütések megszűntével pálosok és ferenczesek telepedtek meg Kőrösön. 1777-ben a svidnicai görög-katholikus püspökök megkapták a tkaleci jószágot Kőrös mellett, és 1801-ben Bubanović Szilveszter püspök a püspökség székhelyét ide tette át. A múlt század közepén Mária Terézia megerősítette a város kiváltságait és az alsó és felső várost egyesítette. Az utolsó 25 év alatt háromszor dühöngött tűzvész alig hagyott meg valamit a város régiségeiből. A 60-as évek óta Kőrös a budapest-fiumei vasút állomása. Újabban Belovárral is vasút köti össze.
A görög-katholikus templom Kőrösön (Križevci).
Ekhel Hektortól
Kőröstől kissé éjszakra, a Glogovnica-patak kiszélesedő völgyében van Glogovnica falu, a hol egykoron a Horvát- és Szlavonországokban dúsgazdag templomosok kolostora állott. Talán ő tőlük vette nevét a savanyúvizéről híres Apatovac falu a kálniki hegység egyik éjszaki völgyében.
Kőröstől délnyugatra, a Glogovnica és a Lonja völgyei között két régi helység fekszik: Vrbovec, egykor a Zrinyi család birtoka, a melynek vára is volt itten, és tőle nem messze Rakovec falu, a melyben a latin oklevelekben előfordúló Rakonok vára állott. A vár romokban hever, csak egy kőfallal körűl kerített kút maradt meg, a melyhez nem egy mondát köt a hagyomány a Zrinyi és a Lenkovics családról. A Glogovnica balpartján is volt vár, Dubrava, a melyben 1527-ben a szlavon rendek Zápolyai Jánost királylyá választották.
Kőröstől éjszakkeletre a budapest-fiumei vasút a Glogovnica völgyéból szép erdős terűletre kanyarodik ki s a lepavinai görög-keleti kolostor és kőszénbányák mellett halad el, majd ott, a hol a Bilo gora legközelebb ér a kálniki hegységhez, átlép a Dráva és a Száva közötti vízválasztón és befordúl a Kaproncza völgyébe. Ennek a gyakran kiáradó és az alacsonyabban fekvő mezőségeket elmocsarasított pataknak a balpartján nem valami egészséges helyen fekszik az élénk kereskedést űző Kaproncza (Koprivnica, Kopreinitz) szabad királyi város 7040 lakossal. Már a XIV. század elején városnak írják. Németújvári Henrik bánnak kedves tartózkodó helye volt. A patakon át három híd vezet. A megerősített város közepén álló s máig is meglevő Ferencz-rendi kolostor már 1321-ben említtetik. Nagy Lajos idejében két temploma volt: az egyik a Szent Miklósé, másik a Szent Mihályé. Nagy Lajos a ki 1371-ben és 1379-ben itt tartózkodott, több kiváltságot és vásárjogot adott a városnak, mely a Mária királynő és anyja, Erzsébet királyné ellen támasztott mozgalmakban a királynők pártját fogta, a miért sokat kellett szenvednie a horvát főuraktól.
A XV. század elején Zsigmond király tulajdonába jutott, kinek neje, Cillei Borbála, 1413-ban szintén itt tartózkodott. Zsigmond királytól 1427-ben Alben János zágrábi püspök, ettől meg Brankovics Katalin kezébe kerűlt, kinek férje, Cillei Ulrik, hét más várossal együtt 27.000 forinton eladta III. Frigyes német császárnak. Frigyestől Vitovac János szerezte meg; Hunyadi Mátyás király halála után pedig fiára, Corvin Jánosra szállott.
Kőrös.
Ekhel Hektortól
1526-ban tartományi gyűlés volt itten, a melyben gróf Frangepán Kristóf az ország kormányzójává és védőjévé választatott. A török berohanások kezdetén Kapronczát igen megerősítették. Ezen erődítési művek a legújabb időig fönnállottak. Valószinűleg ebből az időből valók a várostól délre, Rijeka faluban állott régi vár romjai. A kálniki hegység éjszaki lejtőjén, Kapronczától éjszaknyugati irányban szép országút vezet Ludbregig. Itt lép ki a Dráva síkjára az éjszaki kálniki hegység erdős szakadékaiban eredő Gliboki potok. Itt fekszik Rasinja falu is, egykor két más jószággal együtt a templomosok birtoka, hol már 1334-ben állott a szent keresztről nevezett templom és mellette a rend kolostora. A helység fölött emelkednek Opoj régi vár romjai. A csinos Ludbreg mezőváros is említtetik már a XV. század elején. Ludbregnél a Bednja a Dráva síkjára ér. A szép Bednja-völgy körűlszegélyezi a kálniki hegységet és erdős mélyedésekben gazdag nyúlványait. A völgyben egyik csinos falu a másikat éri, udvarház után udvarház következik; Slanje és Svibovec faluk különösen kiválnak. A toplicei magaslat déli lejtőjén fekszik a régi hirű Varasd-Töplicz (Varaždinske toplice) kénes fürdő, melyet a rómaiak „Aquae Jassae” néven neveztek.
A Bednja mentén föl egész a Paka nyeregig, mint említettük, buja mezők és rétek terűlnek el, míg a legnyugatibb kálniki tető, a Ljubel (558 méter) alatt gazdag kőszéntelepek vannak, a melyek egészen Lepavináig és az Ivančicáig elnyúlnak és újabb időben mind nagyobb figyelmet költenek.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
