Erdőgazdaság. Vadászat. Kesterčanek Ferencztől, fordította Arató Gyula
Erdőgazdaság. Vadászat.
Kesterčanek Ferencztől, fordította Arató Gyula
Kesterčanek Ferencztől, fordította Arató Gyula
Horvát-Szlavonországokban a nemzeti vagyonnak igen nagy részét teszik az értékes erdőségek, a melyekkel a természet gazdagon megáldotta ezt a két országot. 7,389.728 kataszteri holdnyi terűletükből 2,659.326 kataszteri hold, vagyis 36% esik az erdőségekre. Ezen erdőségeknek a kataszter által 1,594.736 forintban kimutatott átlagos évi tiszta jövedelemnek megfelelő tőkeértéke 250–300 millió forintra tehető. Meg kell azonban jegyezni, hogy az ezen erdőkből nyert fatermékeknek évenként kivitelre kerülő része egymagában átlagosan 8.5–12 millió forintra rúg. Ennélfogva Horvát-Szlavonországok erdőségei közgazdaságilag olyan tekintélyes nemzeti vagyont alkotnak, hogy föntartásuk és rendszeres kezelésük a kormánynak és az államnak kétségtelenűl egyik legfontosabb föladata.
Ezen erdőterűlet az egyes birtokosok között következőképen oszlik meg: a kincstár tulajdonában van 500.422 hold, vagyis 18.8%; az úgy nevezett határőrvidéki községekében 750.690 hold, vagyis 28.23%; a volt úrbéres, nemesi és más községek és közbirtokosságok birtokában 636.053 hold, vagyis 23.90%; a püspökségek, kolostorok és egyházi rendek kezében 63.924 hold, vagyis 2.4%; végűl a fönmaradó 708.237 hold, vagyis 26.65% magántulajdon.
Az összes erdőterűletnek mintegy 75%-a tehát többé-kevésbbé közvetlen állami fölügyelet alá van rendelve, a mi kétségtelenűl nagy hatással van ezen erdők biztos fönmaradására. Az ország földrajzi fekvésének, éghajlati és erdőtenyészeti körűlményeinek megfelelőleg az erdőségek gazdasági állapota is különböző az egyes vidékeken. Így pl. a tengerpart mentén a déleurópai növényzet képviselőivel: a borostyánnal és olajfával, cziprussal és fügefával, mint erdőállományt alkotó fákkal találkozunk, ellenben a Tengermellék mögött s beljebb, az ország keleti részén, egészen más a növénytenyészet.
Míg Szlavonia úgy a tiszta erdőállományt alkotó, mint a kőrissel, szillel, gyertyánnal; égerrel, hárssal s különféle fajtájú nyárfákkal és fűzekkel keverten is előforduló kocsános és kocsántalan tölgy igazi hazájának tekinthető: addig az ország nyugati részének dombosabb és egyes hegyhátakkal átszelt vidékein már inkább bükkből, kocsántalan és csoportos tölgyből, cserből, szelídgesztenyéből, juharból és gyertyánból alakúlt vegyes állabok találhatók. A tulajdonképeni horvát fönsíkon, az úgy nevezett karsztvidéken aztán ismét más kép tárúl elénk, mert ott a bükk mellett már a jegenye- és a lúczfenyű is állabot alkotó faneműl lép föl, csakhogy ott az erdők sorát nagy kiterjedésű kopár és puszta karszt-terűletek, a korábbi terv nélküli és rendszertelen erdőgazdálkodásnak szomorú következményei s ijesztő példái szakítják meg.
Az említett terűletből véderdő 62.454 hold, futóhomok-talajú erdő 499 hold, föltétlen erdőtalajon álló erdő 1,396.298 hold, míg a többi, összesen 1,200.075 holdnyi erdő nem föltétlen erdőtalajon áll.
A főbb fanemek szerint csoportosítva: tiszta tölgyes 707.516 hold, bükkös és más lombos fanemekből álló erdő 1,772.097 hold, fenyves 302.634 hold. A legértékesebb tölgyes szálerdők kiterjedése egymagában kerek 584.000 holdra rúg.
Szlavoniai bükk-erdő télen.
Iveković Ottótól
Legalább nagyjából vizsgálva ez erdők állományát, úgy találjuk, hogy a vágható erdők további gyarapodására számítani voltaképen már nem lehet, sőt hogy a fakészlet csökkenésnek indúlt, úgy, hogy a birtokosokra erdejük értékesitésének halogatásából csak veszteség származhatik. Másfelől azonban az is nagy baj, hogy úgy nevezett középkorú, vagyis olyan 50–100 éves erdőrészek, melyek az idős állabok fogytával mint vághatók, amazok nyomába lépve a használat folytonosságát biztosíthatnák, nincsenek. Szembeötlő az a jelenség is, hogy bár az ország sík vidékét még a legutóbbi időkig is nagy kiterjedésű és termelőképességű tölgyesek és bükkösök borították: a legutóbbi évtized alatt az ország nem is sejtett rohamossággal föllendűlt fakereskedelme ebben a tekintetben szintén jelentékeny átalakúlást idézett elő, s ha különösen az ország déli hegyvidékét boritó nagy erdőségekben nagy tőke hever úgy szólván holtan, viszont más felé már egész országrészek majdnem teljesen erdőtlenekké lettek.
E jelenségek fő okai részint a század közepén lefolyt zavaros állapotokban keresendők, részint pedig abban, hogy az állami erdészet a legújabb időkig alig volt szervezve; továbbá hogy az erdőket terhelő szolgálmányok megváltása csak hosszadalmas és körűlményes eljárás után volt lehetséges, s végűl hogy az erdőbirtokosok a szálanként eladott fák után maradt hézagokat beerdősíteni s elhasznált erdeiket fölújítani soká elmulasztották.
Az erdők használását; jobban mondva a Horvátország erdeiben fölhalmozott nagy kincsek értékesitését illetőleg azt látjuk, hogy míg a Tengermellék már évszázadok óta igen élénk s helyenként nagy fontosságra jutott fakereskedést űzött: az ország fatermelése legnagyobbrészt mégis csak az újabb időben jutott a világpiaczra. Viszont a fakereskedelemnek ezen váratlanúl gyors fejlődése következtében az ország „őserdői” alig néhány évtized alatt annyira jutottak, hogy immár nagyon is ideje volt ennek a pénzharácsolás czéljából az erdőbirtokos költségére űzött erdőpusztitásnak gátat vetni.
A fát értékesitő módok közt különben ma is a tövön való eladás a legáltalánosabb. A fakereskedelem elegendő számú, hitellel biró és megbízható czég kezében van. Házi kezelésben a tűzifakereskedés is csak kivételesen történik.
A vágási módok közűl majdnem mindenütt a tarvágást alkalmazzák, még pedig rendszerint akként, hogy a vágás alá kerűlő erdőrész természetes fölújulását a vágást megelőző magtermés fölhasználásával biztosítják, gondoskodván természetesen az esetleges hézagok pótlásáról; az ültetés ellenben ma még csak kivételesen, a hegységi erdők terűletén van gyakorlatban.
Az ország közepében fekvő régi tölgyesekből kiviteli czikkűl a legutóbbi évekig úgyszólván csak hordódongát termeltek; újabban már a fűrészelt faárúk, valamint a földolgozatlan törzsek értékesitése is nagyobb mértékű kezd lenni.
Ezen erdőipari előhaladás örvendetes jelei az országban legutóbb létesűlt, részben valósággal nagyszabású fűrésztelepek; fournirgyárak.
Említésre méltó az is, hogy az erdei munkaerőt kizárólag az ország lakossága szolgáltatja.
A horvát erdészeti közigazgatás szervezésének alapja az 1852. évi deczember 3-iki osztrák erdőtörvény, melynek hatálya azonban az országra csak az 1858. évben terjesztetett ki s főbb rendelkezéseiben még ma is érvényben van. Fontos kiegészítése ennek „a politikai hatóságok erdészeti műszaki szolgálatának szervezéséről” szóló 1894. évi január 22-iki törvény, továbbá a „közvetlenebb fölügyelet alatt álló erdők kezelésének és használatának szabályozására” vonatkozó 1894. évi márczius 26-iki törvény. Ezeknek megfelelőleg aztán nem csak az országos kormánynál, Zágrábban állitottak föl külön erdészeti osztályt, melynek az ország erdészeti ügyeinek legfelsőbb fokon való igazgatása általában alá van rendelve, hanem magukhoz a politikai hatóságokhoz is megyénként és járásonként erdészeti műszaki hivatalnokokat osztottak be, a kiknek hivatása körébe tartozik egyebek mellett az is, hogy a községek és a közbirtokosságok erdeinek kezelését a birtokosok kivánságára vezessék.
A volt határőrvidéki kincstári erdők fölosztásakor az ottani lakosság részéűl kihasított, 128,521.423 forintra becsűlt, 750.690 hold kiterjedésű erdőterűlet kezelése és használata az 1871. évi június 8-iki, az 1873. évi június 15-iki és az 1881. évi július 11-iki törvények rendelkezéseihez mérten akként szabályoztatott, hogy azok igazgatása szintén a királyi tartományi kormány erdészeti osztálya alá rendeltetett, s használásuk csakis pontosan megállapított rendszeres gazdasági terv szerint történhetik. A gazdálkodás ellenőrzése a középponti erdészeti osztályban külön erdőfölügyelőségre van bizva s e mellett minden egyes vagyonközség számára külön kormánybiztos is van kinevezve.
A horvát-szlavonországi kincstári erdők fő igazgatása a magyar királyi földmívelésügyi miniszteriumra tartozik, a kezelést magát a zágrábi erdőigazgatóság, a vinkovcei fő erdőhivatal és az otočaci erdőhivatal látja el.
Ugyancsak állami kezelés alatt áll az egykori péterváradi és bródi határőrezredek terűletén lévő mintegy 30.000 holdnyi őstölgyes, melynek jövedelme az 1872. évi január 8-án kelt legfelsőbb elhatározás értelmében a hajdani horvát-szlavon katonai határőrvidék mindenféle gazdasági és közművelődési czéljaira szolgáló horvát határőrvidéki beruházási alapot illeti. Ez alap bevételei máig már a 6o millió koronát is meghaladták.
Szintén ennek az alapnak terhére 1878-ban Zenggben karszt-erdősitési fölügyelőség is létesittetett, melynek az a föladata, hogy a kerekszámban 40.000 hektár kiterjedésű horvát karsztvidék beerdősitésének munkálatait előkészitse és vezesse. A fölügyelőség ennek a Horvátországra nézve oly nagy fontosságú föladatnak részben már eleget is tett, a mennyiben a csupa kővel boritott pusztaságból mintegy 10.000 holdnyi terűletet részben kimélet alá helyezett, részben pedig már be is erdősített.
Ezzel kapcsolatosan hozatott továbbá a vad patakok szabályozására vonatkozó 1895. évi október 22-iki törvény.
Az erdészeti műszaki személyzet kiképzésére már 1860-ban Kőrösön erdészeti fő iskolát állitottak. De, mert utóbb kivánatosnak mutatkozott; hogy az erdészeti alkalmazottak Horvátországban is akadémiai szinvonalon álló kiképzést nyerjenek, az erdészeti fő iskolát eltörölték s egyidejűleg megnyitották a kir. horvát erdészeti akadémiát (1898. évi október hó 15-én), kapcsolatba tevén azt a zágrábi kir. országos egyetemmel. Ekként az erdészeti felsőbb szakoktatás kérdése is végleges megoldást nyert.
Kevésbbé jól áll az erdészeti segédszemélyzet és az erdőőri személyzet kiképzésének ügye. Egyébként ezen is segíteni akarnak, még pedig úgy, hogy az 1897. évi márczius 13-iki törvény alapján az ország költségén kellő számú erdőőri szakiskolát létesitenek. Az erdőőri személyzet különben már most is, kellő gyakorlati szolgálat után külön szakvizsgálatot köteles tenni.
Meg kell emlékezni végűl még az 1876-ban alakúlt horvát-szlavon országos erdészeti egyesűletről is, melynek 1120 tagja és 260.000 koronát érő saját háza s abban saját külön erdészeti gyűjtemény-tára van. Évi bevétele kerekszámban 18.000 korona. „Sumarski list” czímű havi folyóíratot is ad ki, s általán véve nagy szolgálatot tesz a horvát-szlavonországi erdőgazdasági állapotok fejlesztése körűl.
Az ország vadászati állapotairól a következőket mondhatjuk.
A korábbi vadászati felségjog már 1870-ben eltöröltetett, még pedig a haszonélvezők minden kártalanítása nélkül. Jelenleg csak annak szabad vadászni: a) a kinek legalább 230 hektár vagy 400 holdnyi földterűlete van, mig a községi földbirtokbál külön kihasítható vadászterűletek 1000 holdnál vagy 475 hektárnál kisebbek nem lehetnek; b) a politikai községeknek minden olyan terűletén, mely nem szolgál az a) pont alatt említett magán vadászterületül. A községi vadászterűletek bérletének ideje 5 évben van megállapítva. A községek, mint ilyenek, vadászterűletet nem bérelhetnek.
Az idő, a mikor hasznos vadakra vadászni tilos, a vadállomány gyarapodása czéljából kiváló gonddal van megállapítva. Kártékony és ragadozó állatokat a személy- és vagyonbiztonság szem előtt tartásával bárki és bármikor elejthet vagy elfoghat. Minden vadászati kihágás a legsulyosabb büntetés alá esik. Ezenkivűl a ki csak vadászni akar, köteles úgynevezett fegyver- és vadászati adót fizetni.
Annak bizonyságára, hogy a vadászat immár tényleg jobb jövőnek néz eléje, szolgáljon az alábbi, az 1895–1898. években elejtett vadak hivatalos kimutatásából merített kivonat.
A legutóbbi időkben évenként átlag zsákmányúl esett: 63 szarvas, 80 dámvad, 1 587 őzbak (a suta egyelőre általános tilalom alá van helyezve); 4 zerge, 50 vaddisznó, 35.193 nyúl, 600 üregi nyúl, 47 siketfajd, 42 nyírfajd és 40 középfajd, 504 császármadár, 5537 vadfáczán, 6415 fogoly, 4130 erdei szalonka, 10.200 vadrécze, körűlbelől mindössze 87.771 darab hasznos vad; a kártékony vadak közűl pedig: 12 medve, 54 farkas, 674 vadmacska, 5925 róka, 1451 nyusztmenyét 5010 sas és keselyű; mindent összevéve körűlbelűl 171.884 darab.
Az évente lelőtt vadak értéke legkevesebb 200-260 ezer korona, a községi vadászterűletek bérösszege pedig mintegy 80.000 korona.
Általán véve a vadállomány némely tekintetben nagyon sajátságos; a medve példáúl a sziklás és köves karsztvidéken épen nem ritka, a szlavoniai lapály és dombvidék erdeiben pedig ma is sok a farkas és a vadmacska, ellenben a hiúz, úgy látszik; teljesen kipusztúlt. Róka, nyest, borz s más kisebb fajta ragadozó még ma is gyakori, mindamellett, hogy folytonosan pusztítják.
Másfelől örvendetes jelenség, hogy példáúl a még két évtizeddel ezelőtt is legnagyobb ritkaságok közé tartozott fáczán ma már az országnak majd minden nagyobb vadászterűletén nemcsak vadon tenyészik, hanem örvendetesen el is szaporodott ép úgy, mint a fogoly, a karcsú őz s a félénk nyúl. Szintúgy meghonosodott s az ország hegyvidékeinek állandó lakójává lett a császármadár és a siketfajd is. A Velebit hegység kopasz bérczein kőszáli kakas és zerge is előfordúl. Végűl a Dráva- és Dunamenti ligetekben újabb időben igen jó sikerrel telepítették meg a szarvast.
De szalonkának, mocsári és vízi szárnyasoknak sincs szűkében az ország, s különösen az „Obedska bara” nevű mocsár valóságos Eldorádója a vadásznak.
A vadászati érdekek legfőbb istápolója a Ferencz Ferdinánd főherczeg ő fensége védnöksége alatt álló „Zágrábi horvát általános vadászati védegylet” .
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
