3. A harmadik szakasz: 1857–1861
3. A harmadik szakasz: 1857–1861
Az osztrák önkényuralom 1857-től mind érezhetőbbé való fellazulása a korábbinál élénkebb mozgásra készteti belpolitikai életünket. A nemzeti szellem éledése elsősorban az irodalom, a kulturális élet területén realizálódik. Egymást érik a különféle irodalmi emlékünnepélyek, kulturális megmozdulások (Kölcsey csekei síremlékének felavatása, a niklai Berzsenyi-ünnep, Kazinczy születésének százados évfordulója 1859-ben), amelyek az abszolutizmus elleni tüntetés alkalmai. Megélénkül – az előző évekhez viszonyítva – sajtóéletünk is.
Az 1857-ben kirobbant világgazdasági válság gyengíti a nemzeti egységfront-politika addig szilárdnak vélt alapját. A differenciálódás tünetei politikai és kulturális téren egyaránt észlelhetők. A nemzet egészéhez szóló „néplapok” (Vasárnapi Újság, A Magyar Nép Könyve) ellenében olyan orgánumok keletkeznek, amelyek kizárólag a „köznéphez”, a „kétkeziekhez” intézik mondandójukat (Kalauz, Hírmondó, A Nép Újsága).
Erősödik, az ötvenes-hatvanas évek fordulójára egyre nyomasztóbb méreteket ölt a Pesti Napló köré csoportosult írók, tudósok, publicisták szinte egész kulturális életünkre rátelepedő pozicionális befolyása. Nem szólva 1858-tól mind jelentősebbé váló akadémiai irányító tevékenységükről, az országos tekintélyű napilap mellett 1857 óta egy, szinte indulásától orákulumként számon tartott, magas színvonalon szerkesztett folyóirat, a Budapesti Szemle is szolgálatukba szegődött. A tehetség rég várt diadala az ijesztően elterpeszkedett dilettantizmus fölött – örvendezhetnénk fényes névsoruk olvastán. De: vannak ennek a diadalnak árnyoldalai is. Irodalmi életünket nagyban befolyásoló értékrendszere értetlenül áll az olyan művek előtt, mint a Vajda Jánosé vagy a Jókaié. Az epigonizmus ellen folytatott, kellően nem méltányolható táborozásaiban, saját esztétikája útvesztőjében 415eltévedve – Gyulai jóvoltából – a lírai attitűdön üt nehezen gyógyítható sebet. Útilaput kötve Petőfi utánzóinak talpára, a maga termelte „népnemzeti” epigonokat segíti fedél alá. Végül: egynemű elvek alapján létesült irodalmi-kulturális csoportosulás ilyen mérvű osztozása a szellemi élet parancsnoki posztjain – vészterhes a jövőt illetően.
Jókai és Vajda eredeti színekben gazdag művészetének negligálása a „népnemzeti” értékrendszer leglátványosabb melléfogása; érthető hát, ha az értük, velük folyó harc kínálja az első lehetőségeket az ellenzéki magatartás elvvé rendeződésére (az 1857-ben kirobbant Dózsa-vita, Vajda csatározásai a Nővilágban).
Lendületbe jött belpolitika életünk eseményei mind nagyobb teret követelnek maguknak politikai napilapjainkban. Érthető hát, ha az évtized végére tűnőben van hasábjaikról a korábban gazdagon virágzó, színvonalas termést hozó szépirodalmi, szaktudományi tematika; elveszítik irodalmi, kritikai életünkre gyakorolt hatásukat; a politika lesz úrrá mindenek fölött, főként az Októberi Diploma (1860. okt. 20.) megjelenését követően. Az említett témakörök – s ebben feltétlenül az előbbinél egészségesebb sajtóviszonyok kibontakozását kell látnunk – a művelésükre létesülő folyóiratok hasábjaira húzódnak vissza.
A gazdagodás ezen a téren – az előző évekhez viszonyítva – jelentékeny. Évtizedes erőfeszítések koronájaként 1857. okt. 7-én megjelenik a művelt olvasóközönség igényeit szem előtt tartó Budapesti Szemle, és mindjárt olyan színvonalon, hogy angol, francia modelljei előtt sincs szégyenkeznivalója. Szaklapok légiója jön létre – különböző szakmák, tudomány- és művészeti ágak érdekei képviseletére: Orvosi Hetilapok (1857), Sárospataki Füzetek (1857–69), Törvénykezési Lapok (1857–59), Belgazdasági Kis Közlöny (1857), Kerti Gazdaság (1857–63), Szőlészeti és Borászati Közlemények (1857; Borászati Lapok 1858–61), Vadász és Versenylap (1858–1919), Férfidivat-Közlöny (1858), Protestáns Egyházi s Iskolai Lapok (1858), Archaeológiai Közlemények (1859), Törvényszéki Csarnok (1859–60; Törvényhozási és Törvényszéki Csarnok 1861–83), Kolozsvári Színházi Közlöny (1859–60), Magyar Szépek Munka- és Mintalapja (a Nefelejts melléklete 1859–75), Magyar Gazda (1859–63), Iparosok Lapja (1859–60), Magyar Színházi Lap (1860), Zenészeti Lapok (1860–76), Pesti Kereskedelmi Lap (1860).
Napvilágot látnak a Vasárnapi Újság epigonjai (Peleskei Nótárius, Két Garasos Újság, Képes Újság, Képes Családi Lapok), és a példájával okosan gazdálkodó orgánumok, működésüket olyan térre specializálva, amelyet a nagy előd nem tudott vagy nem akart betölteni (Családi Kör, Kalauz, Hírmondó).
Tovább emelkedik az előfizetők száma. Irodalmi jellegű orgánumaink az ezres példányszámot is elérik. A Hölgyfutárnak 1856-ban 1800, az 1857-ben induló Nővilágnak „harmadfélezer”, a Napkeletnek 2000 előfizetője van.
Jóllehet az osztrák önkényuralom bénító hatása mellett kezdetben az olvasóközönség kiábrándultsága vagy éppen közömbössége is ellenfélként 416jelentkezett: kevés korszak mondhat magáénak annyi hosszú életű és kimagasló színvonalú lapkezdeményt, mint a Bach nevével fémjelzett évtized. A Pesti Napló (1850–1939) mellett, amely virágkorát az abszolutizmus idején, Kemény Zsigmond irányítása alatt éli, olyan folyóiratok képviselték a magyar szellemiséget, mint a Budapesti Szemle (1857–69, illetve 1873–1944), a Vasárnapi Újság (1854–1921) és élclapirodalmunk klasszikus orgánuma az Üstökös (1858–1910); a két utóbbi ugyancsak az önkényuralom idején a legjobban szerkesztett, továbbá az évtizedes szünet után újraindult Protestáns Egyházi és Iskolai Lapok (1858–1919), az Ipolyi Arnold, majd Rómer Flóris szerkesztette Archaeológiai Közlemények (1859–99), a Magyar Nyelvészet (1855–61), illetve jogutóda, a Nyelvtudományi Közlemények (1862–) és az Orvosi Hetilapok (1857–1944, majd 1948–).
Szépirodalmunk nem tudta megteremteni a maga életképes, reprezentatív folyóiratát. A Szépirodalmi Lapokban sok eleme élt ennek a lehetőségnek, s hogy mégsem tudott azzá lenni, amivé az Athenaeum és az Életképek vagy a Hét és a Nyugat vált a maga korában, abban – mint látni fogjuk – a viszonyok mostohasága mellett a folyóirat is hibás. Példamutató elhatározások, igényes célkitűzések sem nélkülözhetik a körülmények gondosabb számbevételét. Ezt a tanulságot sugalmazzák a Szépirodalmi Lapok sorsát szívükön viselők nyilatkozatai Aranytól Bérczy Károlyig csakúgy, mint riválisai megjegyzései.
IRODALOM
Gyulai Pál: Irodalmi élet [1850]. Kritikai dolgozatainak újabb gyűjteménye. 1927. – [Toldy Ferenc] (T. F.): (A hazai irodalom, tudomány és művészet szemléje). = ÚjMMúz 1854. jan. 13–14. – Szépirodalmi Lapszemle. = BH 1854. márc. 5–7. – [Mérleg jel]: Szépirodalmi Lapszemle. = BH 1854. jún. 11. – Jókai Mór: A tudományos irodalom újabb előhaladása nálunk. = MS 1857. jún. 9. és Cikkek és beszédek. 4. Bp. 1968. – Gyulai Pál: Az irodalom és hírlapjaink. = BpSz 1895. 81. 458–464. – Pais Dezső: Br. Kemény Zsigmond és az irodalmi élet. I–III. = Itk 1911, 32–57., 170–186., 312–327. – Angyal Dávid: A magyar hírlapirodalom története 1849–1860. = Falk Miksa és Kecskeméthy Aurél elkobzott levelezése. Bp. 1926. 1. – Mahotka Jenő: Szépirodalmi folyóirataink története az abszolutizmus korában. 1934. – Szinnyei Ferenc: Novella- és regényirodalmunk a Bach-korszakban. 1939. 1. – Komlós Aladár: Irodalmi ellenzéki mozgalmak a XIX. század második felében. Bp. 1956. – Nagydiósi Gézáné: Magyarországi női divatlapok a XIX. század végéig. OSzK Évk 1957. 1958. 193–229. – Erdélyi János levelezése, 1–2. Sajtó alá rend.: T. Erdélyi Ilona. Bp. 1960–1962. – Gyulai Pál: levelezése 1843-tól 1867-ig. Sajtó alá rend.: Somogyi Sándor. Bp. 1961. – Somogyi Sándor: Az „irodalmi Deák-párt” kérdéséhez. = ItK 1962. 161–178. – A magyar irodalom története 1849-től 1905-ig. Szerk.: Sőtér István. Bp. 1965. – Bisztray Gyula: Folyóirataink példányszáma és olvasóközönsége az 1840-es és 50-es években. = MKsz 1967. 177–183. – Várkonyi Ágnes, R.: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. 2. Bp. 1973.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
