2. A KÖZVÉLEMÉNY SZERVEZÉSE
1152. A KÖZVÉLEMÉNY SZERVEZÉSE
1867 októberében jelentette meg a Magyar Újság néhány szélsőbaloldali politikus és újságíró (Böszörményi László, Vajda János, Vidats János, Áldor Imre, Vértesy Arnold stb.) felhívását a pesti Demokrata Kör megalakítására: „…egyesülni 'democrata kör'-ben, mely míg egyfelől döntő súllyal kecsegteti a fővárosban a demokrata-elemet, másfelől jeladó például fog szolgálni az országnak hasonló körök alakítására.” (Magyar Újság. 1867. október 29.) – A kezdeményezés nem várt sikerrel járt: a pesti példájára (mintául szolgáló alapszabályait 1868 januárjában tette közzé a Magyar Újság) tucatjával alakultak meg a vidéki demokrata körök. A kapcsolatot a napilap mellett (amely „Demokrata körök” címmel állandó rovatot nyitott) A Nép Zászlója című újonnan alakult hetilap tartotta fenn a vidéki szervezetekkel.
A kezdeményezés ellen – amely a nyilvánosság szerkezetének tudatos átalakításával a fennálló politikai „rendet” bontotta meg – a funkciójában is fenyegetett kormánypárti és balközépi lapok részéről sajtóhadjárat kezdődött. Gyulai Pál a kormánypárt részéről a Pesti Naplóban, Keglevich Béla gróf a balközépi ellenzéki A Honban indított támadást, s a demokrata körök miatt, név nélkül ugyan, de Vajda Jánost is denunciálni igyekezett. Mocsáry Lajos ugyancsak A Honban megjelent cikkében feleslegesnek tartotta a demokrata körök szervezését (bár betiltásukat már helytelenítette). Élesen fellépett vele szemben a debreceni Alföld és a Magyar Polgár. Klapka György a Századunkban vádolta „forradalomcsinálással” a demokrata körök pártfogóit. Vele szemben az emigráns Simonyi Ernő, a párt leendő vezetője veszi fel a tollat, s fejti ki, hogy amíg alkotmány, alkotmányos többség és sajtószabadság áll fenn az országban, addig elképzelhetetlen a forradalom. Veszélye csak akkor fenyeget, ha erről a törvényes térről leszorítják őket. A másik támadás Perczel Móron, az országos honvédegylet elnökén keresztül indult, s elsőízben vette célba közvetlenül is Kossuth személyét. Honvédegyleti elnöki beszédét a Századunk tette közzé. A honvédegyletek azonban csaknem egyhangúlag elutasították támadását, fennmaradásuk mellett döntöttek s új tisztikart választottak. Vajda János Perczel Mór merénylete Kossuth ellen címmel írott röpíven, amely 1868 áprilisában a Magyar Újság mellékleteként jelent meg, eszmei offenzívát indított. Ekkoriban jelentek meg Kossuth olvasókörökhöz, népkörökhöz intézett levelei, amelyekben közölte, hogy elvállalja e körök díszelnökségét s megragadta az alkalmat, hogy ez egyesülések fontosságáról értekezzék.
A közvéleményért folytatott harc színtereit azonban a hatalom nem késett szűkebb korlátok közé szorítani. A pesti Demokrata Kört felszólította a belügyminiszter, hogy az 1848-as törvények visszaállítására vonatkozó programpontot törölje (a többi kör számára is mintául szolgáló) alapszabály-tervezetéből. A Kör tiltakozott, de hasztalan érvelt azzal, hogy e programmal az országban politikai pártok és lapok működnek: az ellenálló pesti demokrata kört feloszlatta a belügyminiszter. Sorsában osztozott a többi vidéki kör 116is, amelyek a továbbiakban „olvasó-egyletként” vagy más hasonló elnevezés alatt folytatták működésüket. Kecskeméten és Félegyházán a szervezkedés tömegmozgalom jellegét öltötte, s csak véres összetűzés árán sikerült a feloszlatás és a vezetők letartóztatása. Az egész sajtó„Asztalos és Madarász Vili” „földosztó”, „communistikus” terveitől volt hangos, egyedül a Magyar Újság kelt az áldozatok és letartóztatottak védelmére „A katonai vérengzés Félegy-házán” című cikkében, amely újabb „sajtópanaszt” vont maga után.
A Magyar Újság bátor, szenvedélyes hangja, mozgósítástól sem visszarettentő agitatív ereje, sőt puszta megteremtése is elsősorban két fáradhatatlan újságíró, a politikus Böszörményi László és a jeles költő, Vajda János érdeme. Böszörményi, a felelős szerkesztő– nem utolsósorban a Schmerling alatt Bécsben hivatalt vállalt Vajdára való tekintettel – ragaszkodott a hírlapi névtelenséghez. Így nem állapítható meg pontosan, melyik vezércikk származik a szerkesztő, s melyik a főmunkatárs tollából. (Vajda főmunkatársi rangja a kiadó, Heckenast jóvoltából annyit jelentett, hogy a szerkesztő nem válhatott meg tőle egy esetleges nézeteltérés esetén sem.) Véleménykülönbségben pedig nem volt hiány. Böszörményi pártjának is egyik vezetője volt, ahol viszont Vajdának legfeljebb a névtelen írásait fogadták szívesen. 1868 februárjában ítélték el Böszörményit, Kossuth egyik levelének közzétételéért, őt azonban nem annyira egyéves fogházbüntetése (börtönéből tovább irányította a lap szerkesztését), mint inkább egyre súlyosbodó tüdőbaja akadályozta tevékenységében.
A sajtóper és Böszörményi letartóztatása súlyos csapást jelentett a fiatal lap számára, a kétezer főnyi előfizető tábor rögtön ezerhétszázra olvadt. A felelős szerkesztői tisztet névlegesen az ekkor még Párizsban tartózkodó Simonyi Ernő vette át, és a Berlinből már hazatért Szilágyi Virgil látta el. A lap „szilárd fennállását – az eddigi kiadó Heckenast Gusztáv visszaléptével – … a párt biztosítja …melynek ezentúl rendes közlönye leend” – adta tudtul az előfizetési felhívás 1868. július közepén. (Magyar Újság. 1868. június 21.) – Képviselőkből ekkor névleges „Felügyelő Bizottság” alakult, s nemes gesztussal a börtön foglya, Böszörményi jegyezte kiadó-tulajdonosként a lapot. (Ennek ugyanis nem volt jogi akadálya.) A lap hátterében tőkéjével továbbra is ott álló Heckenast és az elszigetelt főmunkatárs, Vajda János egyaránt a nagy európai lapok számára is dolgozó emigráns, Irányi Dániel hazatérését sürgette, akit Kossuth lemondása után a pécsiek 1868 nyarán választottak meg képviselőjüknek, s készítették elő evvel hazatértét. A választás során ellenfélként fellépett azonban a párthoz tartozó Madarász József, s ezzel a 48-as táboron belüli ellentétek teljes élességükben napvilágra kerültek. Madarász megvált a Magyar Újságtól s a Nép Zászlója hetilapban folytatta tovább agitatív tevékenységét. Hamarosan szakításra került sor Vajda és a lap új irányítói között is. Amikor Benitzky Lajos, volt 48-as kormánybiztos, a honvédegylet elnöke rejtélyes körülmények között eltűnt, az Independance Belge és a Norddeutsche Zeitung arról cikkezett, hogy a képviselő a szélsőbalon belüli frakcióharcoknak esett áldozatul. Vajda – 117erre reagálva–1868. július 29-én megjelent „A kormánypárti sajtó legújabb merénylete” című cikkében a kormánypárti sajtóra hárította a felelősséget, azzal vádolva azt, hogy ott kezdeményezték a fenti cikkek megjelenését. A másnap megjelent szerkesztői nyilatkozat olyan határozottan határolta el magát a cikktől, ítélte el a főmunkatársat, hogy Vajdának sem lehetett maradása: ő is a Nép Zászlójához szegődött.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
