6. MESTERKÉLT, „EZOTERIKUS” ADOMÁK

Full text search

4126. MESTERKÉLT, „EZOTERIKUS” ADOMÁK
A szóviccek, szójátékok és az ezekre épülő karikatúrák jelentős helyet foglaltak el az Üstökösben is, akár a többi korabeli élclapban. Nem ezek voltak azonban a lap jellemző élcformái. Adomái, sőt karikatúrái is többnyire a tipikus vagy közismert helyett egyedi esetek voltak, s általában csattanójukat is ellaposította a túlzott bonyolítás vagy az egyedi eset ad absurdum vivése. Ezek a tulajdonságai elvonatkoztatták élceit a valóságtól, egyszeri helyzetkomikumot akartak az olvasók számára hozzáférhetővé tenni anélkül, hogy az egyszeri szituációt minden körülményével együtt fel lehetett volna idézni. Az Üstökös adomáit nem a nyelve tette sokszor érthetetlenné vagy élvezhetetlenné, mint olykor a Borsszem Jankót, hanem az az egyszeri eset, mely valakivel megtörténhetett, s mely adomaként feldolgozva sem vesztette el egyszeriségét.
Az Üstökös adomáinak, vicceinek ezoterikus jellege és a publicitás közti űr áthidalásának igénye miatt túlzottan általánosította az egyedit, amitől az ugyan nem vált tipikussá, viszont elvesztette jellegzetességének legkisebb maradványát is. Így fordulhatott elő, hogy ugyanazt a viccet, karikatúrát vonatkoztatta például egymástól olyan távol eső rétegre és osztályra, mint a kishivatalnokokra, majd az arisztokratákra. A túlzott általánosítás eredményeképp pedig – főleg politikai élceiben – gyakran tanmeseszerűen még a tanulságot is levonta anekdotáiból, adomáiból. A didaktika és a nem is ritkán bunkósbotnak használt tanulság végképp kilúgozta a humort az Üstökös írásaiból. Ugyanilyen eredményre vezetett az általánosítás másik formája is – ugyancsak főképpen a politikai élceknél és karikatúráknál –: hasonlat felállítása és a továbbiakban a hasonlóval való eljátszás, erről valóítéletmondás. (Ezzel mellesleg a politikai érvelés is érvényét vesztette.) A számos példa közül ilyen volt, amikor az országgyűlési házelnököt házmesterhez vagy Wekerlét patikushoz hasonlította, majd kritikája – és javaslatai – már csakis egy házmesterre vagy patikusra vonatkoztak anélkül, hogy visszautaltak volna a hasonlítottra.
Az Üstökös 1875 utáni időszakában politizálásában és ítéleteiben következetlen, megbízhatatlan, élcformáival és nyelvével pedig sikertelen és korszerűtlen lap maradt. Egy-egy ritkán találó, szellemes élcén, karikatúráján kívül gyenge élclap volt. Laptársai körében még a legidősebbnek kijáró értékelést sem tudta kivívni, politikáját ostobának, hangját durvának és együgyűnek tartották a különböző pártállású élclapok.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me