13.
Őrt vált szivem, s mindent, mi él, a reg
A renyheségből hogy szólít elé!
De szemeimnek még sem hihetek.
Hallom dalát a zengő fülmilének, |
S ohajtom, lenne bár pacsirta-ének. |
S elűzi a setét, bus álmu éjt.
Az éj ha tűnt, lánykámhoz megyek én el,
Hol szív reményt lel és szem drága kéjt.
Bú ott vigasz lesz, vigasz búval vív ott; |
Mért? mert sohajta és holnapra hívott. |
Míg most a percz egy-egy óráig ér;
Most mindenik percz egy hó lesz, gyötörni.
Ne értem, nap! kelj a virágokér’.
El, éj! s te jer, végy kölcsön tőle, jó nap! |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me