I. SZÍN.
Menj, hívd elő gróf Surreyt s Warwicket, de
Előbb hadd olvassák meg e levélt
S hadd mérlegeljék. Csak sietve járj.
Oh! hány ezer szegény alattvalóm
Szenderg ez órán! Álom, enyhe álom!
Természet édes ápolója! mint
Riaszthatálak el, hogy nem mered
Többé lecsukni szempilláimat
S érzékimet felejtésbe merítni?
Füstös kunyhókban, oh álom, miért
Pihensz, kemény szalmára dőlve inkább,
S szenderbe ejtve zsongó szúnyogoktól,
Mint a nagyoknak illatos termében,
Dúsan ékített mennyezet alatt,
Hol édes zengemény s dal ringat el?
Oh! dőre isten, mért heversz a pórnál
Egy szurtos ágyban; s a királyi fekhelyt
Őrházzá, vészharanggá mért teszed?
A széditő magas árbocztetőn
Lezárod a hajós szemét, s agyát
Szörnyű habok bölcsőjén rengeted
Szelek zajában, melyek üstökön
Ragadják a dühös hullámokat,
Hogy megkuszálva rémes fürtjöket,
Kábító zajjal függeszszék fel a
Nedves felhőkbe, úgy hogy a zavarra
Még maga a halál is felriad!
Oh pártos álom! nyugtot küldesz egy
Vizes hajósnak ily zavart órában;
S azt egy királytól, néma, csendes éjben,
Minden segédszer mellett megvonod! –
Boldog szegények, csak pihenjetek;
Én, koronás fő, nem pihenhetek.
Warwick és Surrey jönnek.
Jó reggelt, felség!
Reggel van már, lordok?
Egy óra rég elmult.
Tehát jó reggelt, édes lordjaim.
Elolvasátok a küldött levélt?
El, fölséges uram.
Isméritek hát, mily beteg hazánk
Egész testében, mily gonosz baj és
Mi vészesen forr szívéhez közel.
Még olyan az most, mint a bágyadó test:
Régibb erőit visszanyerheti
Egy jó tanács, vagy egy kis gyógyszer is.
Lord Northumberland csakhamar kihűl.
Oh ég! Ha a végzés könyvébe néznénk,
S látnók, az idők forradalmiban
A bércz miként lesz síkká, és a száraz,
Megunva önszilárdságát, miként
Olvad föl a tengerben; majd megint
Az óceánnak partöve miként
Tágul ki a Neptun csípőitől;
Mint játszik a szerencse, és a sors
A változás kelyhébe mint kever
Különböző italt: oh hogyha néznők:
A vidor ifju, pályáján belátva,
Mi vész, mi szenvedés közelg felé,
Könyvét bezárná s ülve halna meg.
Tíz éve sincs még:
Richard s Northumberland barátokúl
Mulattak együtt, s két évvel utóbb
Már harczra keltek. Csak nyolcz éve most:
Szivemhez legközelb e Percy volt,
Ki testvérként fáradt ügyemben, és
Éltét, szerelmét tette lábaimhoz;
Igen, sőt érettem Richarddal is
Szemben daczolt. Melyitek volt jelen
(Nevil rokon, te, mint emlékezem) | (Warwick-nek.) |
Northumberlandtól ellenezve akkor,
E most jóslattá lett szavakba tört ki:
„Northumberland, te lépcső vagy, melyen
Öcsém Bolingbroke majd trónomra hág.”
Bár, Isten látja, nem volt czélom az,
De úgy letiprá a szükség e hont,
Hogy én s a nagyság csókra kényszerültünk.
„Lesz még idő – ekképen folytatá –
Lesz még idő, midőn a bűn megérik
S romlásba fog kitörni.” Így beszélt,
Megjósolá korunk e helyzetét,
S azt, hogy barátságunk ketté szakad.
Mindenki éltében van egy tanúság,
A mult idők alakját képező.
Ki arra néz, megjósolhatja az
Hív sejtelemmel a dolgok folyását,
Melyek még nincsenek, de magvaik-
És kezdetökben zárva rejlenek.
Ily dolgok lesznek a kornak szülötti,
S im ennek kényszerű alakja folytán
Láthatta Richard biztos sejtelemmel,
Hogy Northumberland, hűtlen akkor is,
E magból nagy hűtlenséget nevel,
Mely nem találand más földet gyökének,
Mint tégedet.
Hát mindez kényszerűség?
Mint kényszerűséget fogadjuk el hát,
Hozzánk jelenleg ép e szó kiált.
Northumberland s a püspök serge, mondják,
Ötven ezer.
Az nem lehet, mylord:
A hír, miként a viszhang, kétszerezte
A rettegettek számát. Menj pihenni,
Felséges úr. Éltemre mondhatom,
Az eddig általad küldött hadak
Eme zsákmányt könnyen megejthetik.
S nagyobb vigasztalásul most vevém
Glendower halálának biztos hirét.
Felséged szenvedő már két hete,
S baját e zűrzavart órák talán
Növelni fognák.
Követem tanácsod’.
S ha véget érend itt bent ím e harczunk,
Akkor, hű lordok, a szent földre tartunk. | (El mind.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me