I. SZÍN.
Ez egybenőtt cserjébe rejtezünk,
Mert nem sokára erre jő a vad!
Itt e sürűben foglalunk helyet
S kiválogatjuk a vad legjavát.
A dombra én, s mindketten lőhetünk.
Nem, nem! a falkát kézíjad zaja
Tova riasztja s elvesztem lövésem’,
Itt állva fogjuk czélba, a mi jő;
És hogy elűzzük az idő unalmát,
Majd elbeszélem, ép hol mostan állunk,
Mi ére engem itten a minap.
Valaki jő; várjunk, míg távozik.
Henrik király jő, álruhában, imakönyvvel.
Titkon hagyám el Skóthont, hőn epedve,
Honom’ sovárgó szemmel üdvözölni.
Oh Harry, Harry! nem tiéd e hon;
Helyed betöltve, pálczád kicsikarva,
Az olaj lemosva, melylyel fölkenettél;
Nem hí királynak hajló térd, jogáért
Beszélni hozzád kérő nem tolong;
Nem, senkisem kér megtorlást tetőled:
Én gyámolatlan, máson hogy segítsek?
Ez már a vad, ki bőrével fizet!
A volt király ez: jer! ragadjuk őt meg.
Megnyugszom én a sanyarú nyomorban.
Mert bölcsek mondják, ez a bölcseség.
Csipjük meg őt! Mért késedelmezünk?
Várj egy kicsit! hadd halljunk többet is.
Frank földre ment segélyért nőm s fiam,
S mint hallom, ott van a nagy Warwick is,
A frank király nővérét Eduárdnak
Megkérni nőül. Ha e hír igaz,
Szegény fiam, nőm, munkátok hiú:
Szépnyelvü szónok Warwick, és Lajos
Oly fejdelem, kit megnyer szép beszéd.
Igy Margit is még őt megnyerheti,
Mert szánalomra méltó asszony ő:
Nyögési fogják keblét ostromolni,
Márvány szivébe törnek könyei:
Ha ő keserg, tigris megszelidűl,
S irgalmat érez Nero, hogyha látja
És hallja jajját és sós könyeit.
De kérni ment ő, hajh! és Warwick adni:
Balján, könyörg ő Henriknek segélyt,
Jobbján, Edvárdnak hölgyet kér emez;
Ő sirva szól, Henrikjét letevék,
Mosolygva az, Edvárdja trónon ül;
Szavát szegénynek míg elfojtja kínja,
Jogról beszél, jogsértést elsimít
Warwick s hatalmas érveket sorol fel,
S elvonja tőle végre a királyt;
Nővérit ez, s mindent igért, mi Edvárd
Trónját szilárddá tészi, támogatja.
Oh, Margit! igy lesz; s a mint távozál
Árván, szegény nőm! gyám ne’kül maradsz!
Ki vagy te, hogy királyokról beszélsz?
Több, mint minek most látszom; kevesebb,
Mint a mire születtem; legalább is
Ember, minél kevesb nem lehetek;
S ha más királyról szólhat, mért ne én?
De ugy beszélsz te, mintha az te volnál.
Az is vagyok, lélekben, s ez elég.
De ha király vagy, hol van koronád?
Nem fejemen, szivemben hordom azt;
Nem ind kövekkel, nem gyémánttal ékes,
S nem látható: a megelégedés;
Ritkán királyé ez a korona.
Ha koronád hát megelégedés,
Elégedjék meg koronád s magad,
Hogy most velünk jőj: úgy hiszszük, te vagy
Az a király, kit Edvárd letőn;
S téged mi, esküdt hű alattvalói,
Mint ellenét most foglyunkká teszünk.
Esküdt hitet vaj soh’se szegtetek meg?
Soha ily hitet, s nem teszszük most sem azt.
Hol laktatok, míg én valék király?
Itt e vidéken, a hol most lakunk.
Fölkentenek kilenczedik havamban,
Atyám király volt, az volt nagyatyám,
S esküdt alattvalóim voltatok:
Hát szóljatok, nem szegtetek hitet?
Nem, mert alattvalóid
Addig valánk csak, míg király valál.
Meghaltam én hát? nem lélekzem-é már?
Ah! balga nép, mit eskél, nem tudod!
Mint én e pelyhet elfuvom magamról
S ismét felém fuvalja azt a lég,
Ha én fuvom, lehelletemnek enged,
Vagy más lebelnek, hogyha ez fuval,
S mindig az erősebb áramlat vezérli:
Ép ilyen, köznép, a ti lengeségtek.
De hitszegők ne legyetek: e bűnt
Szelid kérelmem ne hárítsa rátok.
S most bárhová, király parancsra vár.
Ha királyok vagytok, szóljatok, megyek.
Edvárd király hű emberei vagyunk.
És Henrikéi lennétek megint,
Ha ottan ülne, hol Edvárd király.
Isten s király nevében felhivunk:
Jer most velünk a felsőség elé.
Isten nevében hát s király nevében:
Mit Isten akar, királytok tegye meg,
S hódolva várom, a mit ő akar. | (Mind el.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me