I. SZÍN.
Síkság Mortimer-keresztnél, Herefordshireban.
Induló. Edvárd és Rikhárd jőnek hadaikkal.
EDVÁRD.
Vaj hős atyánk hogy menekűle meg?
S megmenekűlt-e, még kérdés az is,
Üldő Clifford s Northumberland elől.
Ha elfogák, hallottuk volna már;
Ha megölék, hallottuk volna már.
Ha menekűlt, kellett vón’, úgy hiszem
Már hallanunk mentsége víg hirét.
Hogy vagy, öcsém? miért vagy oly levert?
Vaj hős atyánk hogy menekűle meg?
S megmenekűlt-e, még kérdés az is,
Üldő Clifford s Northumberland elől.
Ha elfogák, hallottuk volna már;
Ha megölék, hallottuk volna már.
Ha menekűlt, kellett vón’, úgy hiszem
Már hallanunk mentsége víg hirét.
Hogy vagy, öcsém? miért vagy oly levert?
RIKHÁRD.
Nem örülhetek, míg bizton nem tudom,
Mi lett belőle, daliás atyánkból.
Látám, a harczban mint szágulda szerte,
S megfigyelém, Cliffordot kémlelé.
Rémlék, ugy állt ő sergek sűrüjében,
Miként oroszlán csorda marha közt,
Vagy medve, ha ebek veszik körűl,
Kinek ha karmát érzé egynehány
S vonít, a többi távol áll, csahol.
Igy állt atyánk az ellenek között;
Igyen futának hős atyám elől:
Fia lenni, már elég dics, úgy hiszem.
Arany kapúját, nézd, a reg kitárja
S a tünde naptól búcsuját veszi:
Ép olyan ez, mint délczeg fiatal,
Ki földiszítve hölgyéhez siet.
Nem örülhetek, míg bizton nem tudom,
Mi lett belőle, daliás atyánkból.
Látám, a harczban mint szágulda szerte,
S megfigyelém, Cliffordot kémlelé.
Rémlék, ugy állt ő sergek sűrüjében,
Miként oroszlán csorda marha közt,
Vagy medve, ha ebek veszik körűl,
Kinek ha karmát érzé egynehány
S vonít, a többi távol áll, csahol.
Igy állt atyánk az ellenek között;
Igyen futának hős atyám elől:
Fia lenni, már elég dics, úgy hiszem.
Arany kapúját, nézd, a reg kitárja
S a tünde naptól búcsuját veszi:
Ép olyan ez, mint délczeg fiatal,
Ki földiszítve hölgyéhez siet.
EDVÁRD.
Szemem káprázik? Három nap van ott!
Szemem káprázik? Három nap van ott!
RIKHÁRD.
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek.
Három sugárzó teljes nap, igen!
El nem borítják felhők járati,
Elválva tisztán halvány derüs égtől.
Nézd, nézd! csókolva egymást ölelik,
Mikéntha szent frigy esküjét fogadnák.
Most mind a három egy láng, egy nap, egy fény!
Nagy eseményt jósolnak az egek.
EDVÁRD.
Még soh’se hallott ritka csoda ez.
Ugy gondolom, a harczba hí, öcsém!
Hogy mi, a hős Plantagenet fiai,
Külön ragyogással fénylve mindegyik,
Most súgarunkat mégis egyesítsük
S a földre szórjuk, mint az a világra.
Bármit jelent, ezentúl pajzsomon
Három napistent hordok czímerűl.
Még soh’se hallott ritka csoda ez.
Ugy gondolom, a harczba hí, öcsém!
Hogy mi, a hős Plantagenet fiai,
Külön ragyogással fénylve mindegyik,
Most súgarunkat mégis egyesítsük
S a földre szórjuk, mint az a világra.
Bármit jelent, ezentúl pajzsomon
Három napistent hordok czímerűl.
RIKHÁRD.
Istennőt inkább, ha megengeded:
Hímnél a nőt te jobban szereted.
Hirnök jő.
Ki vagy te? Sejtem arczod borujáról,
Hogy rémitő egy hír csügg nyelveden!
Istennőt inkább, ha megengeded:
Hímnél a nőt te jobban szereted.
Hirnök jő.
Ki vagy te? Sejtem arczod borujáról,
Hogy rémitő egy hír csügg nyelveden!
HIRNÖK.
Ah! az vagyok, ki gyásztanúja voltam,
Miként ölék meg York nagy herczegét,
Fejdelmi atyátok’, kedves uramat.
Ah! az vagyok, ki gyásztanúja voltam,
Miként ölék meg York nagy herczegét,
Fejdelmi atyátok’, kedves uramat.
EDVÁRD.
Elég! ne többet! Sok volt ennyi is!
Elég! ne többet! Sok volt ennyi is!
RIKHÁRD.
Hogy halt meg? szólj! mindent kell hallanom.
Hogy halt meg? szólj! mindent kell hallanom.
HIRNÖK.
Körűlvevé őt ellen sokasága:
És ő ugy állt ott, mint a feltörő
Görög had ellen Trója szép reménye.
De túlerőnek enged Herkules;
S habár kicsíny a balta, sok csapással
Levág, ledönt legórjásb tölgyet is.
Sokan valának, kik atyád’ leverték;
De csak könyörűtlen Clifford bősz keze,
És a királyné mészárlá le őt,
Ki csupa gyúnyból meg-megkoronázta,
Kikaczagá, s midőn kinjába’ sírt
– A szörnyű! – arczát letörölni Clifford
Megölte ifjú Rutland büntelen
Vérébe mártott kendőt nyujta néki.
És annyi csúfság, ocsmány gúny után,
Fejét levágták és York kapujára
Tűzték fel: ott függ most az. Oh ilyen
Gyászteli látványt nem láttam soha!
Körűlvevé őt ellen sokasága:
És ő ugy állt ott, mint a feltörő
Görög had ellen Trója szép reménye.
De túlerőnek enged Herkules;
S habár kicsíny a balta, sok csapással
Levág, ledönt legórjásb tölgyet is.
Sokan valának, kik atyád’ leverték;
De csak könyörűtlen Clifford bősz keze,
És a királyné mészárlá le őt,
Ki csupa gyúnyból meg-megkoronázta,
Kikaczagá, s midőn kinjába’ sírt
– A szörnyű! – arczát letörölni Clifford
Megölte ifjú Rutland büntelen
Vérébe mártott kendőt nyujta néki.
És annyi csúfság, ocsmány gúny után,
Fejét levágták és York kapujára
Tűzték fel: ott függ most az. Oh ilyen
Gyászteli látványt nem láttam soha!
EDVÁRD.
Oh drága York! erősségünk valál!
Te eldülél: nincs támunk, gyámolunk!
Oh marczona Clifford! te legyilkolád
Európa díszét a leventeségben;
És áruló mód győzted meg te őt:
Ő győz le, hogyha szemtől szembe álltok.
Börtönre vált most lelkem palotája:
Ah! törne bár ki, hogy e testemet
A földbe zárnák nyugalomra már!
Hajh! mert ezentúl nincs számomra üdv,
Oh soha többé nem lesz örömem!
Oh drága York! erősségünk valál!
Te eldülél: nincs támunk, gyámolunk!
Oh marczona Clifford! te legyilkolád
Európa díszét a leventeségben;
És áruló mód győzted meg te őt:
Ő győz le, hogyha szemtől szembe álltok.
Börtönre vált most lelkem palotája:
Ah! törne bár ki, hogy e testemet
A földbe zárnák nyugalomra már!
Hajh! mert ezentúl nincs számomra üdv,
Oh soha többé nem lesz örömem!
RIKHÁRD.
Én sirni nem tudok; minden nedűm
Alig oltja szívem izzó tűzkohóját;
Szívem sulyán sem könnyíthet a nyelv,
Mert a lehellet, melylyel szólanék,
Parázst szit az, mely keblem’ áttüzelné
És lángra gyúlnék, melyet köny kiolt.
Megenyhül a kín súlya, ha sirunk.
Gyereknek a köny; harcz, boszú nekem!
Rikhárd! nevünk egy: boszút állok érted,
Vagy meghalok, dicsőn, mert megkisértém!
Én sirni nem tudok; minden nedűm
Alig oltja szívem izzó tűzkohóját;
Szívem sulyán sem könnyíthet a nyelv,
Mert a lehellet, melylyel szólanék,
Parázst szit az, mely keblem’ áttüzelné
És lángra gyúlnék, melyet köny kiolt.
Megenyhül a kín súlya, ha sirunk.
Gyereknek a köny; harcz, boszú nekem!
Rikhárd! nevünk egy: boszút állok érted,
Vagy meghalok, dicsőn, mert megkisértém!
EDVÁRD.
Neked hagyá a hős herczeg nevét;
A herczegséget és székét nekem.
Neked hagyá a hős herczeg nevét;
A herczegséget és székét nekem.
RIKHÁRD.
Ha a királyi sasnak vagy fia,
A napba nézz, hadd tudják származásod’:
Ország s a trón, herczegség s szék helyett:
Tied az, avagy te nem vagy az övé.
Induló. Warwick és Montague jőnek hadseregökkel.
Ha a királyi sasnak vagy fia,
A napba nézz, hadd tudják származásod’:
Ország s a trón, herczegség s szék helyett:
Tied az, avagy te nem vagy az övé.
Induló. Warwick és Montague jőnek hadseregökkel.
WARWICK.
Nos, drága lordok! hogy vagytok? mi hír?
Nos, drága lordok! hogy vagytok? mi hír?
RIKHÁRD.
Nagy Warwick lord, ha elbeszélenők
Rémes hirünket, és mindannyi szónál,
Mig befejezzük, tőrt döfnénk magunkba,
Jobban sajogna a szó, mint a seb.
Oh hősi lord! York herczeg halva van.
Nagy Warwick lord, ha elbeszélenők
Rémes hirünket, és mindannyi szónál,
Mig befejezzük, tőrt döfnénk magunkba,
Jobban sajogna a szó, mint a seb.
Oh hősi lord! York herczeg halva van.
EDVÁRD.
Oh Warwick, Warwick! őt, ki tégedet
Mint lelke üdvét, oly hőn szerete,
Mogorva Clifford meggyilkolta őt.
Oh Warwick, Warwick! őt, ki tégedet
Mint lelke üdvét, oly hőn szerete,
Mogorva Clifford meggyilkolta őt.
WARWICK.
Tiz napja már e hirt könyekbe fojtám,
S azért jövök most, kínjaitok’ tetézve
Hogy elbeszéljem, mi azóta történt.
A vérengző wakefieldi harcz után,
Hol hős atyátok végsőt lihegett,
Vágtatva jöttek hirnökök, s azonnal
Vevém halála s vesztett harcz hirét.
Én, ki Londonban őrzém a királyt,
Most szemlét tarték, gyűjték hív hadat,
S megindulék, mint hittem, jól szerelve,
Magammal vívén a királyt, eszélyből,
A királyné ellen Sz.-Albans felé:
Mert kémeimtől azt a hirt vevém,
Hogy eltökélten jő, megdönteni
A parliamenti végzést a király
Eskűje s a ti jogotok felől.
Rövidre fogva: Albansnál a két had
Egymásra ütve, hévvel haczola;
De vaj Henrik közönye tette-é,
Ki kedvvel nézett harczias nejére,
A mi lehűté sergeim tüzét,
Vagy az előbbi győzelem hire,
Vagy túlnagy aggály Clifford szigorától,
Ki foglyaihoz vért mennydörög s halált:
Nem tudhatom; de, hogy hűn befejezzem,
Villám gyanánt járt, sujtott fegyverök,
A mieinké, mint rest szárnyu baglyok,
Vagy mint a cséplő lomha hadarója,
Enyhén csapott le, mint önfeleikre.
Jogos ügyünkkel buzdítottam őket,
Nagy jutalom, bő zsold igéretével;
De mind hijába! szívök nincs a harczhoz,
S nekünk reményünk győzni általok.
Futásra keltünk; a király nejéhez;
Lord George öcsétek, Norfolk és magam
Sietve jöttünk véletek egyesülni;
Hallók, hogy e vidéken állotok
S uj küzdelemre szedtek uj hadat.
Tiz napja már e hirt könyekbe fojtám,
S azért jövök most, kínjaitok’ tetézve
Hogy elbeszéljem, mi azóta történt.
A vérengző wakefieldi harcz után,
Hol hős atyátok végsőt lihegett,
Vágtatva jöttek hirnökök, s azonnal
Vevém halála s vesztett harcz hirét.
Én, ki Londonban őrzém a királyt,
Most szemlét tarték, gyűjték hív hadat,
S megindulék, mint hittem, jól szerelve,
Magammal vívén a királyt, eszélyből,
A királyné ellen Sz.-Albans felé:
Mert kémeimtől azt a hirt vevém,
Hogy eltökélten jő, megdönteni
A parliamenti végzést a király
Eskűje s a ti jogotok felől.
Rövidre fogva: Albansnál a két had
Egymásra ütve, hévvel haczola;
De vaj Henrik közönye tette-é,
Ki kedvvel nézett harczias nejére,
A mi lehűté sergeim tüzét,
Vagy az előbbi győzelem hire,
Vagy túlnagy aggály Clifford szigorától,
Ki foglyaihoz vért mennydörög s halált:
Nem tudhatom; de, hogy hűn befejezzem,
Villám gyanánt járt, sujtott fegyverök,
A mieinké, mint rest szárnyu baglyok,
Vagy mint a cséplő lomha hadarója,
Enyhén csapott le, mint önfeleikre.
Jogos ügyünkkel buzdítottam őket,
Nagy jutalom, bő zsold igéretével;
De mind hijába! szívök nincs a harczhoz,
S nekünk reményünk győzni általok.
Futásra keltünk; a király nejéhez;
Lord George öcsétek, Norfolk és magam
Sietve jöttünk véletek egyesülni;
Hallók, hogy e vidéken állotok
S uj küzdelemre szedtek uj hadat.
EDVÁRD.
Hol van, jó Warwick, Norfolk herczege?
És George mikor jött Burgundból haza?
Hol van, jó Warwick, Norfolk herczege?
És George mikor jött Burgundból haza?
WARWICK.
A herczeg innen hat mértföldre áll
Hadsergivel; öcséd’ pedig imént
Küldé jó nénéd, Burgund asszonya,
És harczainkra hoz segédhadat.
A herczeg innen hat mértföldre áll
Hadsergivel; öcséd’ pedig imént
Küldé jó nénéd, Burgund asszonya,
És harczainkra hoz segédhadat.
RIKHÁRD.
Túlhatalom volt, hol Warwick futott:
Gyakorta hallám hírét üldözésben,
De szégyenét futásban még soha.
Túlhatalom volt, hol Warwick futott:
Gyakorta hallám hírét üldözésben,
De szégyenét futásban még soha.
WARWICK.
Mostan se hallod szégyenem’. Rikhárd!
Mert tudd meg azt, e jobb letépheti
A koronát még Henrik homlokáról
És kicsavarja ökliből a pálczát,
Vón’ bár olyan hős, mint a mily hires,
Hogy nyájas ő s békét, imát szeret.
Mostan se hallod szégyenem’. Rikhárd!
Mert tudd meg azt, e jobb letépheti
A koronát még Henrik homlokáról
És kicsavarja ökliből a pálczát,
Vón’ bár olyan hős, mint a mily hires,
Hogy nyájas ő s békét, imát szeret.
RIKHÁRD.
Jól tudom én azt, Warwick lord: ne szidj:
Csak kegyeletből szóltam, hiredért.
De mit tegyünk e forrongó időben?
Aczél ruhánkat tova dobjuk-é?
Sötétlő gyászba burkoljuk magunk’
És olvasónkon áve-márizázzunk?
Vagy ellenink sisakján gyakoroljuk
Áhítatunkat boszúló kezekkel?
Ha ezt: ’„igen” szót, lordok, s rajta, fel!
Jól tudom én azt, Warwick lord: ne szidj:
Csak kegyeletből szóltam, hiredért.
De mit tegyünk e forrongó időben?
Aczél ruhánkat tova dobjuk-é?
Sötétlő gyászba burkoljuk magunk’
És olvasónkon áve-márizázzunk?
Vagy ellenink sisakján gyakoroljuk
Áhítatunkat boszúló kezekkel?
Ha ezt: ’„igen” szót, lordok, s rajta, fel!
WARWICK.
Hisz ezért keres föl Warwick titeket
S ugyanezért jő Montague öcsém.
Hallgassatok meg. A gőgös királyné,
Clifford s kevély Northumberland vele
S még több hasonló szőrüek, viaszként
Bánnak a könnyen olvadó királylyal.
Örökjogotokra esküt tőn le ő,
A parliament bejegyzé esküjét;
S Londonba szálltak most a czimborák,
Megdönteni eskét, s mindazt, a mi még
Utjokban állhat a Lancastereknek.
Harminczezernyi, ugy hiszem, hadok;
Már most, ha Norfolk serege s az enyém,
S melyet te gyűjtesz, March vitézi grófja,
Frigyesekűl a hű welshek között,
Mindössze csak huszonötezerre megy:
Egész erővel fel Londonba akkor!
Ismét felűlünk habzó méneinkre,
Ismét rivalgunk: rajta! ott az ellen!
De soha többé vissza nem futunk!
Hisz ezért keres föl Warwick titeket
S ugyanezért jő Montague öcsém.
Hallgassatok meg. A gőgös királyné,
Clifford s kevély Northumberland vele
S még több hasonló szőrüek, viaszként
Bánnak a könnyen olvadó királylyal.
Örökjogotokra esküt tőn le ő,
A parliament bejegyzé esküjét;
S Londonba szálltak most a czimborák,
Megdönteni eskét, s mindazt, a mi még
Utjokban állhat a Lancastereknek.
Harminczezernyi, ugy hiszem, hadok;
Már most, ha Norfolk serege s az enyém,
S melyet te gyűjtesz, March vitézi grófja,
Frigyesekűl a hű welshek között,
Mindössze csak huszonötezerre megy:
Egész erővel fel Londonba akkor!
Ismét felűlünk habzó méneinkre,
Ismét rivalgunk: rajta! ott az ellen!
De soha többé vissza nem futunk!
RIKHÁRD.
Ah! ez a szó nagy Warwické vala!
Ne üsse azt nap, ki takarodót
Kiált, ha Warwick mondja, hogy: megállj!
Ah! ez a szó nagy Warwické vala!
Ne üsse azt nap, ki takarodót
Kiált, ha Warwick mondja, hogy: megállj!
EDVÁRD.
A te karod lesz, Warwick! támaszom:
Hahogy te ingasz (mentsen ettűl Isten!),
Ha ég nem ója, Edvárd is bukik!
A te karod lesz, Warwick! támaszom:
Hahogy te ingasz (mentsen ettűl Isten!),
Ha ég nem ója, Edvárd is bukik!
WARWICK.
York herczeg immár, nem March grófja többé:
A legközelebb fok a királyi trón;
Angol királynak lészsz te kikiáltva
Mindenfelé, a merre átvonúlunk;
S fejét veszítse, a ki örömében
Nem dobja a magasba süvegét.
Edvárd király! Rikhárd hős! Montague!
Ne álmodozzunk a dicső jövőrül:
Munkára fel! riadjon harsona!
York herczeg immár, nem March grófja többé:
A legközelebb fok a királyi trón;
Angol királynak lészsz te kikiáltva
Mindenfelé, a merre átvonúlunk;
S fejét veszítse, a ki örömében
Nem dobja a magasba süvegét.
Edvárd király! Rikhárd hős! Montague!
Ne álmodozzunk a dicső jövőrül:
Munkára fel! riadjon harsona!
RIKHÁRD.
Clifford! kemény bár, mint aczél, szived,
Mint megkövültnek tetteid mutatták:
Átszúrom én azt, vagy te az enyémet.
Clifford! kemény bár, mint aczél, szived,
Mint megkövültnek tetteid mutatták:
Átszúrom én azt, vagy te az enyémet.
EDVÁRD.
Perdüljön a dob! Ég s Sz.-György velünk!
Hirnök jő.
Perdüljön a dob! Ég s Sz.-György velünk!
Hirnök jő.
WARWICK.
Mi hir? beszélj!
Mi hir? beszélj!
HIRNÖK.
Jelenti Norfolk herczeg általam,
Hogy a királyné jő nagy hatalommal,
Gyorsan tanácsot ülni véletek.
Jelenti Norfolk herczeg általam,
Hogy a királyné jő nagy hatalommal,
Gyorsan tanácsot ülni véletek.
WARWICK.
| Ép jókor! Igy hát induljunk, vitézek. | (Mind el.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
