IV. SZÍN.

Full text search

Csarnok Blackfriarsben.
Harsonák, zene. Két Törvényszolga jő, ezüst botokkal; utánok Két Iródiák, tudor-öltözetben, utánok a canterbury Érsek egyedül. Utána a lincolni, elyi, rochesteri, st. asaphi Püspökök. Utána, kevés közzel, egy Nemes, a táskát (a nagy pecséttel) s bibornoki kalapot hozva; azután Két Pap egy-egy ezüst kereszttel; azután egy Díszmester födetlen fővel; utána Hirnök, ezüst királyi pálczát tartva. Azután Két Nemes, két nagy ezüst rúddal. Azután egymás mellett a két Bibornok, Wolsey és Campejus. Két Nemes, karddal és királyi pálczával. Azután jő Henrik király, Katalin királyné, Kiséretökkel. A király a trón-mennyezet alatt foglal helyet; a két bibornok alatta, mint birák; a királyné némi távolságban a királytól ül le. A püspökök két oldalt az itélő székekben, mint egyházi törvényszék. Alább az iró diákok. A lordok a püspökök mellett ülnek le. A kiséret többi része illő rendben állva oszlik meg a szintéren.
WOLSEY.
Mig Rómából nyert megbizatásaink
Fölolvasása tart, csöndet kivánok.
HENRIK.
Nincs arra szükség. Már nyilván ki voltak
Hirdetve s érvényök minden felől
Megállapitva. Kíméljünk időt.
WOLSEY.
Jó; legyen úgy: kezdjük.
IRÓDIÁK.
Mondd: Henrik, Anglia királya, állj elő.
HIRNÖK.
Henrik, Anglia királya, állj elő!
HENRIK.
Jelen vagyok.
IRÓDIÁK.
Mondd: Katalin, Anglia királynéja, állj elő!
HIRNÖK.
Katalin, Anglia királynéja, állj elő!
A királyné nem felel. Felkél székéből, elmegy az itélőszék mellett, egyenesen a királyhoz, s lába elé térdel. Akkor szólni kezd.
KATALIN.
Sir! önre nézek, hogy tegyen nekem
Igazat; de kérem szánalmát is. – Én
Szegény, szegény nő s idegen, ki e
Hazán kivül születtem, kinek itt
Nincs pártatlan birám, s nem várhatok
Segélyt s szelíd eljárást. – Ah, uram!
Mivel bántotta önt meg? ellenem
Mi ingerelte igy föl nagy szivét,
Hogy eltaszit magától s egykori
Kegyét megvonja tőlem? – Ég tanum:
Alázatos s hű nője voltam, és
Akaratának mindig engedő;
Remegve mindig, nem sértem-e meg?
Sőt rabja még arczának is, vidám
S bús a szerint, mint az derült s borúlt.
Vágyának ellent mikor álltam, azt
Nem téve magamévá? Mely barátját
Nem ügyekvém szeretni, bár tudám
Hogy ellenségem? s mely barátomat,
Ha ön neheztel rá, tartám tovább
Barátomúl? Sőt tudatám vele,
Hogy elbocsáttatik. – Gondolja meg
Felség, hogy igy husz évig voltam ily
Hű nője, öntől gyermekekkel is
Megáldva. És ha ennyi év alatt
Mondhat reám bebizonyitható
Valami bűnt, becsűletem, hitem,
Szerelmem ellen, vagy felséged és
Szentelt személye ellen: ám legyen,
Taszitson el Isten nevében! és
Zárjon reám ajtót a megvetés,
S hurczoljanak törvény elé! De, sir,
Felséged atyja bölcs, előre látó
S szilárd itéletű király vala;
Az én apám is, Ferdinánd spanyol
Király, uralkodó családja leg-
Bölcsebbjei közé számláltaték.
S kétségkivül magok körébe’ bölcs
Tanácsadókat híva idegen
Földekrül is, jól meghányták-veték
E házassági kérdést, s úgy itélték
Törvényszerűnek. Annálfogva, sir,
Csak haladékot kérek, mig spanyol
Barátaimtól véleményt nyerek,
Kiknek tanácsit kérni szándokom.
Ha nem: legyen Isten nevébe’ meg
Felséged akaratja!
WOLSEY.
Asszonyom,
Itt ülnek im – s ön választotta! – e
Bölcs férfiak, tudósok, tisztelendők
S erényesek: az ország színe: hogy
Védjék ügyét. Tovább odázni azt
Hát czéltalannak vélem, mind az ön
Nyugalmaért, mind a király zavart
Kedélye tekintetéből.
CAMPEJUS.
Igazat
Szólt ő kegyelmessége s helyesen;
S igy, asszonyom, illő, hogy e magas
Gyűlés tovább haladjon s késedelem
Nélkűl a két fél minden érveit
Vizsgálja meg.
KATALIN (Wolseyhez).
Bibornok úr, csak egy
Szót önhöz.
WOLSEY.
Oh csak tessék, asszonyom!
KATALIN.
Sir, a sírás erőtet. Ámde meg-
Gondolva ezt, hogy királyné vagyunk
– Vagy annak álmodók magunk’ soká –
S király leánya, ennyi bizonyos:
Könycsepjeimet tűz szikráivá
Változtatom.
WOLSEY.
Kérem, legyen türelmes.
KATALIN.
Ha ön alázatos lesz! – Nem előbb,
Mert úgy sohsem lennék, s megverne Isten.
Hiszem – s elég erős alappal azt, hogy
Ön ellenem; s im, kifogást teszek, hogy
Birám lehessen: mert ön fújta ez
Izzó szenet köztem s uram között,
Mit oltson el az ég harmatja! És –
Ismétlem – irtózom birám gyanánt
Szemlélni önt; sőt el sem ismerem;
Kit újra mondom, gyilkos ellenül
S jog és igazság ellenéül is
Nézek!
WOLSEY.
Valóban, rá nem ismerek
E szókban önre, a ki oly szelid
Volt s nőies s bölcsebb beszédü, mint
Más asszonyoknak adatott. Azonban
Ön félreismer engem, asszonyom.
Én nem haragszom önre; igaztalan
Se ön-, se máshoz nem vagyok; miket
Tevék s teendek: arr’ a római
Szentszék, igen, a teljes szent tanács
Hatalmazott fel. – Azzal vádol ön,
Hogy én szítám e lángot; tagadom.
Itt a király jelen: ha észre venné,
Hogy tettem’ eltagadnám, azt hiszem,
Megszidna, méltán, csalfaságomért;
Igen, csak úgy mint ön – hűségemért!
S ha bűntelennek tud ön vádaitól:
Méltatlanúl ön által sértve lát.
Őtőle várok orvoslást tehát;
S orvoslatom csak az legyen, hogy önt
E tévhitétől mentse meg; s azért,
Mig ő felsége szólna, esdek önnek,
Kegyelmes asszony, végye szavait
Magában vissza, és ne mondja többé.
KATALIN.
Mylord! mylord! én együgyü vagyok,
S ah, gyönge nő, ki ön szófegyverét
Nem birja föl. Ön nyájas, sima ajkú,
Állása, hívatása küljelét, az
Alázatot mutatja; ám belűl
Bosszú-, kevélység- s gőggel tömve van.
Szerencse s a felség kegyelme önt
Gyorsan ragadta, s most oly polczon áll, hol
Hatalmasok uszályvivői; a
Szó, mely’t kimond, szintén szolgája, a mint
Rá bízza akaratját. Ámde ön
– Kimondom – inkább ön személye, mint
Szent hívatása érdekére tör.
Ismétlem, önt birámnak el soha
Nem ismerem, s mindenki hallatára
A szent atyához ím fellebbezek,
A pápa elébe viszem ügyemet:
Itélje ő el!
(Meghajtja magát a király előtt s menni készül.)
CAMPEJUS.
A királyné makacs,
Hajthatlan, a törvényt vádolni kész
S ellenszegűlő; nincs rendén pedig.
Már indul is.
HENRIK.
Hirnök, szólitsd megint.
HIRNÖK.
Katalin, Anglia királynéja, állj elő!
GRIFFITH.
Halld, asszonyom, hivják felségedet.
KATALIN.
S mit hallod azt te meg? Csak menj előre,
S fordulj, ha téged hivnak. – Uram, segits!
Türelmem elhagy. – Csak eredj előre!
Nem maradok! Nem, és többé soha
Ez ügybe’ meg nem jelenek itélő
Székök előtt.(Katalin, Kisérettel el.)
HENRIK.
Menj csak, szegény Katám.
Ki e világon azt beszéli, hogy
Jobb nője volt: ne higyetek neki,
Ez egy hazug szaváért, semmiben!
Te vagy csupán (ha ritka ’reményeid:
A szent szelidség, büszke nőiség,
Parancsoló alázat, s annyi szende
S magas vonás, tudnának szólani!)
Királyi nők közt egy királyi nő!
Trónon születtél, és irántam is,
Mint trónra méltó, viseled magad’!
WOLSEY.
Felséges úr! mély hódolattal esdek,
Jelentse itt felséged mindenek
Hallatára azt ki – mert a kik előtt
Bántalmam és gyalázatom esék,
Föloldva lennem ott kell, bár elég-
Tételre tüstént nem számithatok –
Ha én valék-e, ki első hozá a
Felség elé ezt? vaj’ tápláltam-é
Kételyt szivében? sürgetém-e az
Itéletet? s ha szóltam-é csak egy
Igét – hanem ha Istent áldva, ily
Dicső királyi nőért – legkisebb
Hátrányul ellene, magas személye
S erényi ellen?
HENRIK.
Jó bibornokom!
Föloldalak. Becsűletem szava
Old föl. Nem is kell mondanom: neked
Sok ellened van, a kik azt se tudják,
Mért ellenid, csak mint juhász kutyák
Ugatnak, mert a társuk is ugat.
Az ilyek ingerelték ellened.
Föl a királynét. Én föloldalak.
Kivánsz-e még is több igazolást?
Te mindig arra intél, hagyjam e
Dolgot pihenni, sohsem akarád
Mozgatni azt, sőt gátolád a rá
Nyiló útat. Becsűletemre, a
Bibornokot tisztának vallom ebben.
– Hogy engemet mi inditott reá,
Hadd mondom el, idő- s türelmetekkel
Tán visszaélve. Im a kezdete:
Figyeljetek! – Legelső kételyét,
Sebző tövisét, lelkiismeretem,
A bayonnei püspök, akkor frank követ
Némely szavából merité, ki akkor
Az orleansi herczeg s Mária
Lányunk közötti házasság felől
Jött alkudozni. S ennek folyamán,
– Mig még az ügy függőben – tőlem ő
(Ugymint a püspök) némi haladékot
Kért, míg uránál kérdést tesz, vajon
Törvényes-é leányunk, mennyiben
E házasságban nemzők néhai
Bátyánknak özvegyével. Ez szivem
Mélyébe nyilalt, lelkisméretem
Legfenekét fölrázta, keblemet meg-
Reszketteté, s oly tág útat nyitott,
Min sok zavart aggály befúrhatá
Aztán magát. Először is hivém:
Nem állok ég kedvébe’, s az tevé, a
Természet által, hogy nőm méhe, ha
Fiút fogant, csak úgy táplálta azt,
Mint sír a holtat; mert fimagzati
Vagy a nemzés helyén halának el,
Vagy alig e világra jőve. Azt
Hivém: itélet rajtam ez, hogy ím
Országom, a legméltóbb örökösre
Méltó, ne nyerjen tőlem azt. Utóbb
Megfontolám: mi vészek érik e
Magvaszakadás miatt biralmamat;
S oh, mennyi bús nyögést sajtolt e gond!
Igy hánykolódva, lelkisméretem
Bőcs tengerén, e rév intett felém,
A mely körül ím most tanácskozunk:
Azaz: nyugalmat lelkemnek, melyet
Betegnek érzék – sőt még most sem ép! –
E tisztelendő férfiak-, biralmam
Tudósinál kerestem. Legelőbb
Közlém veled, Lincolni püspök úr:
Emlékszel-e, mint nyögtem a nyomás
Alatt, midőn szóltam veled?
LINCOLNI.
Igen, felség.
HENRIK.
Sokat beszéltem: add elő,
Kérlek, helyettem mit tanácsolál?
LINCOLNI.
Felséged engedelmivel, előbb
Megrenditett a kérdés, tárgya fontos
S következése félelmes levén,
Hogy legmerészb tanácsimat magam
Kételybe ejtém s felségednek ez
Útat javaslám, melyet ím követ.
HENRIK.
Aztán tehozzád fordulék, tudós
Canterbury-i érsek úr; kinyertem e
Tanácskozásra egyezésedet.
Kérdetlen egy egyházi férfi sem
Maradt az itt jelenlevők közül,
S szóval, pecséttel, mind megegyezett
Czélomban, – Igy, folytassuk: mert bizony
Nem gyűlölet a jó királyi nő
Iránt, de mondott érveim hegyes
Vas ösztöne, mi erre készt. Legyen
E házasság jogosnak döntve el:
Mi szívesben viseljük ővele,
Katalinunkkal, királynőnkkel, így
A sírig életünket, mint a föld
Legszebbikével, ki példány gyanánt
Áll a világban!
CAMPEJUS.
Felséged megenged;
De távol a királyné, s kénytelenek
Vagyunk e széket elnapolni. Addig
Föl lesz hivandó, vegye vissza e
Föllebbezést, mit szent atyánk elé
Jelente.(Mind fölállnak, oszolni készülve.)
HENRIK (félre).
Látom kardinál urak,
Játékot üznek itt. Utálom e
Halogatást, e Róma cselfogását!
Kedves s tudós szolgám, Crammer, siess
Haza! Tudom, te hozsz vigaszt nekem!
(Fen) Föloldva a gyűlés. – Mondom, jerünk.
(Mind el, oly rendben, mint jöttek.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me