I. SZÍN.

Full text search

Antiochia. Terem a palotában.
Antiochus, Perikles és Kisérőik jönnek.
ANTIOCHUS.
A vállalat mily vészes, ifju herczeg!
Bőségesen most értesülve vagy.
PERIKLES.
Igen, király! és lelkem feltüzelve
Lányod dicső hirének fényitől,
E vállalatban nem retteg halált.
ANTIOCHUS.
Hozzátok őt, mint mátkát, díszesen:
Méltó legyen, hogy maga Zeus ölelje.
Midőn fogant (Lucina jötteig),
Természet adta néki mint kelengyét
E bájt; tanácsot űltek bujdosók,
Hogy fő tökélyeik’ benne egyesitsék.
Zene. Antiochus Lánya jő.
PERIKLES.
Hah! itt közelg: nézd, ékes, mint tavasz,
Szolgái grácziák, és gondolatja
Királya minden tündöklő erénynek!
Ez arcz dicső báj könyve, lapjain
Csodás gyönyört, kéjt olvashatni csak,
Bú-baj ki van törölve s zord harag
Szelid szivének társa nem lehet.
– Ki férfivá alkottál s szeretetben
Uralkodol, isten! s keblem’ vágyra gyújtád,
Hogy ez égi fának izleljem gyümölcsét,
Vagy e merényben haljak meg: segéld
Akaratod rabszolgáját, fiad’,
Hogy elnyerhessen ily végetlen üdvet!
ANTIOCHUS.
Perikles herczeg…
PERIKLES.
Ki nagy Antiochus fia lenni óhajt.
ANTIOCHUS.
Itt áll a bájos Hesperida-kert,
Arany gyümölcsü: érintése vészes,
Visszariasztnak gyilkos szörnyei.
Ez égi arcz csodálnod készt özön-
Báját, kecsét, mit érdem nyer csak el;
S mert úgy állítja szemed: elnyeri
Érdem ne’kűl is, meghalsz mindenestűl.
Ez egykor ép ily büszke herczegek
– Hír csalta, a vágy vakmerőkké tette –
Halovány arczczal, némán elbeszélik,
Hogy hajlokuk nincs, csillagos ég csupán,
S most vértanúk Amor harczai után;
És mind ez arcz int, hagyd a nagy merényt,
Nehogy haláltőr fogjon meg szegényt.
PERIKLES.
Hálám’ fogadd, hogy megismertetéd,
Gyarló halandó voltom’ önmagával,
E rémek által – mint ők – testemet
Hogy elkészitsem arra, mit leszek?
Mert tűkör a halál, mely így beszél:
Éltünk lehellet, benne balga bízik.
Végrendelést teszek hát, s mint beteg,
Ki megismeri a világot, égbe lát,
De kínjai közt nem óhajt földi kéjt:
Mindannyi jóknak boldog békeséget
Hagyok, s tenéked: ez királyi tiszt!
Kincsem’ a földnek, honnan származott,
(Antiochus lányához.)
De neked szerelmem szüz lángját hagyom.
S így készen élet vagy halál utára,
Nem lep meg a legélesebb csapás.
ANTIOCHUS.
Tanácsot megvetsz: olvasd hát talányom’.
Végzésem az, ha meg nem fejtheted,
Mint ott azoknak, úgy kell vérzened.
LEÁNY.
Mindannyi közűl, kik próbára léptek,
Üdvöt, sikert neked kivánok én!
PERIKLES.
Merész vitézként veszem e lapot,
S más gondolattól nem kérek tanácsot,
Hűn szerető, bátor szivtől csupán.
(Olvassa a talányt.)
„Bár nem vagyok vipera-lélek,
Mely szült, anyám husából élek;
Férjet kerestem, s feltaláltam
A férji érzést egy atyában.
Férj szelid ő, fiú, atya;
Én anya, nő és magzata.
Hogy lehet ez két lénybe’ mind?
Oldd meg, avagy halálod int.”
Fanyar szer e szó. – Isten! ki az égnek
Millió szemet adtál ember tettein
Őrködni: mért nem húnynak el örökre,
Ha igaz, mit itt sápadva olvasok?
Szerettelek, hölgy! s tudnálak tovább is,
Ám telve bűnnel e dicső edény.
De most kimondom: fellázad valóm, mert
Nem férfi az, nem nemes, a ki tudja,
Ben bűn lakik s mégis kopogtat ott.
Szép hárfa vagy, érzékid a hurok:
Ha megpenditnék nem tiltott dalokra,
Eget s lakóit vonná hallgatókul;
De idő előtt már felharsant zenéje
S csak a pokol lejt ilyen nyers zenére.
Többé bizony nem gondolok veled.
ANTIOCHUS.
Hozzá ne érj, Perikles, életedre!
Mert – mint a többi – törvényünk e czikkje
Ép oly veszélyes. Im, időd lejárt:
Oldd meg a rejtélyt, vagy vár az itélet.
PERIKLES.
Király! nem halljuk örömest
A bűnt, a melyet örömest teszünk;
S rád hárul épen éles vád, ha szólok.
Ki könyvet visz fejdelmek tettiről,
Ha zárva tartja, biztosabban él:
Mert kósza szellő, bűn elhirlelése,
Mások szemébe port fú, mig bolyong;
De végre mégis drágán megfizetjük:
Elszáll a szél, s a kór szem újra jól lát,
Elzárni a bántó leget. Vakond
Halmot túr ég felé, vádúl a nyüzsgő
Emberfaj ellen, s éltével lakol.
Királyok földi istenek, a bűnben
Önakaratjok lép törvény helyébe,
S ha Zeus hibáz, ki mondja ezt szemébe?
Tudsz eleget már: jobb lesz, fojtsuk el,
Mi csak rutabb lesz, hogyha szárnyra kel.
Kedves nekünk, mely szűlt, az anya teste:
Engedd, e főt is nyelvem úgy szeresse.
ANTIOCHUS (félre).
Vón’ bár enyém e fej! Fölfedte titkom’!
De símogassuk. (Fen.) Ifjú fejdelem!
Habár szabályunk szigorú betűje
– Mert rossz, fonák volt magyarázatod –
Élted fölött itélnünk jogot ád;
De a hit, hogy ép oly szép fa sarja vagy,
Mint szép magad, máskép hangolja kedvünk’.
Negyven napot még engedek: ha addig
Titkom’ feloldod, e kegyünk mutatja,
Mily örömünket leljük ily fiúban.
Vendégeűl lát addig udvarunk,
Becsűletünkhöz és rangodhoz illőn.
(Antiochus, Leánya és Kiséretök el.)
PERIKLES.
Udvariság mint vágy a bűnt befedni,
Midőn a tett csupa képmutatás,
S nincs rajta más jó, külszin egyedűl!
Ha igaz az, hogy rossz volt a feloldás:
Oly gonosz akkor nem vagy, lelkedet
Hogy meggyaláztad rút vérfertezéssel:
Mig most fiú vagy s apa egy személyben,
Mert ronda vágygyal lányod’ öleled
(Nem az apát, férjt illet ily gyönyör);
És anyja húsát eszi a leány,
Mert mocskot ejtett anyja nyoszolyáján;
És mérget termő kigyó mindenik,
Bár a virágok szinmézét eszik.
Ég véled! Ildom szól, ki nem pirúl
Éjnél sötétebb ocsmány tetteért,
Ezt éjbe födni mindent megkisért.
Új bűnt szül egy bűn, s mint a füst a lánggal,
A gyilkos ép oly rokon a bujával.
Hogy fel ne áldozz jó hirednek engem,
Jó lesz e vészből futva menekednem.(El.)
Antiochus visszajő.
ANTIOCHUS.
Rejtélyemet megoldta, és ezért
Enyém lesz a feje.
Ne éljen ő, kürtölni szégyenem’,
És szerte szórni, milyen undorító
Bűnben leledzik Antiochus:
Meghalsz ezért hát tüstént, herczegem!
Jó hirt bukásod biztosit nekem.
Ki van itt szolgálatunkra?
Thaliard jő.
THALIARD.
Hívsz, uram?
ANTIOCHUS.
Thaliard, te belső szolgánk vagy, veled
Lelkünk megosztja minden titkait;
S hűségedért magasbra léptetünk.
Nézd, Thaliard, ez méreg, ez arany;
Gyülöljük Tyrus fejdelmét: te öld meg.
Hogy kérdd okát, mért? meg nem illet az,
Minthogy parancsunk. Meg van téve, szólj?
THALIARD.
Megvan, uram.
ANTIOCHUS.
Elég.
Hírnök jő.
Saját lehelleteddel
Hütsd le magad’, s szólj, mért e nagy sietség?
HÍRNÖK.
Uram! Perikles megszökött.(El.
ANTIOCHUS.
Ha élted
Kedves, utána! s mint a nyil gyakorlott
Ijász kezéből betalál kinézett
Czéljába: úgy te meg ne térj, mig azt nem
Jelentheted, Perikles halva van.
THALIARD.
Csak nyillövésre jusson ő elém,
Biztos a zsákmány. Ég veled, király.(El.)
ANTIOCHUS.
Isten veled! – Mig halva nem tudom,
Szivem, fejemben nincsen nyugalom.(El.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me