I. SZÍN.
Ha szép álom hizelgő képletében
Bíznom lehet: örömhírt jósol álmom.
Szivembe’ büszkén trónol a szerelem,
S egész nap egy szokatlan örömérzet
Emel vidáman a földön felül.
Álmomba’ hölgyem eljött s halva lelt
(Csodás egy álom, melyben a halott
Megtartja öntudatját!) s csókjai
Oly életet lehelltek ajkaimra,
Hogy ébredék s nagy fejdelem valék.
Oh mily dicső a szerelem maga,
Ha árnya is már ennyi üdvöt ad!
(Boldizsár jő.)
Hír, Veronából! Boldizsár, mi hír?
Nem hozsz-e a baráttól levelet?
Hölgyem hogyan van? Jól van-é atyám?
Szép Juliám hogy van? kérdem megint.
Mert ő ha jól van, rosszúl semmi sincs!
Ő jól van, és így rosszúl semmi sincs.
A teste a Capulet-sírban alszik,
Halhatlan része angyalokkal él.
Látám, mikor letették ősei
Sírjába, s vágtaték hírt hozni rögtön.
Oh megbocsáss, hogy ily gyászhírt hozok,
De meghagyád, hogy hírnököd legyek.
Való-e? Megtagadlak, csillagok!
Tudod lakásom’. Hozz tintát, papirt,
S rendelj lovat: ma éjjel utazom.
Uram, könyörgök, légy türelmesebb.
Tekinteted zilált s vad: rettegek,
Gonoszt jelent.
Csalódol. Semmi. Csitt. |
Nem hozsz-e a baráttól levelet?
Nem, jó uram.
Se baj. Csak menj s fogadj |
(Boldizsár el.) |
Hogy kezdjem el? Ha! Balvégzet, mi gyors
Utat találsz kétségbesett szivekbe.
Egy gyógyszerészre emlékszem, ki itt
E tájt lakik; szemembe tűnt minap,
Setét tekintetével, rongyosan,
Gyógyfüveket szemelve; rémitő
Sovány, nyomortól csontig megaszalva;
Boltjába’ teknős-béka lóga s egy
Kitömött alligátor, meg nehány
Szörnyképű hal-váz; s egy csomó üres
Hitvány doboz, állványa polczain;
Zöld mázú bögrék, hólyagok, dohos mag,
Sok rossz zsinegvég, poshadt rózsa-mez,
Szétrakva, hogy mutasson valamit.
S én, látva e nyomort, mondám magamban:
Ha olykinek most méreg kéne, mit
Árulni fejvesztés alatt tilos,
Im itt egy éhen-kórász, a ki ád!
Csak enszükségem előpostája volt
Eszmém: s im, e szükség sanyarta ember
Segíthet rajtam. Hogyha jól alajtom:
A ház ez. Ünnep van; a nyomorult
Bezárta boltját. Hé, te! gyógyszerész!
Gyógyszerész jő.
Ki szólít?
Jöszte csak. Látom, szegény vagy. |
Mérget, valami oly gyorsan hatót,
Mely minden érbe rögtön szétszalad,
S az élet-únt, ha bévevé, halott,
Belőle a lélekzet oly rohammal
Szakad ki, mint kilobbant lőpor a bősz
Ágyú-torokból.
Ily mérgem van is!
De azt eladni fejvesztés alatt
Van tiltva Mantuában
Ily szegény |
Éhség vigyorg pofádon, szemeidből
Inség mered, rongy koldus-czondra lóg
A hátadon. Mit néked Mantua,
S törvénye? Nem barátod egyik is:
Nincs Mantuának oly törvénye, mely
Dússá tehetne. Szegd meg hát a törvényt,
Ne légy szegény, s fogadd el tőlem ezt.
Szükség viszen rá, nem akaratom.
Szükségedet, nem akaratodat
Veszem meg ezzel.
Töltsd ezt bárminő
Folyadékba s idd ki. És ha húsz embernyi
Erőd van is: lesújt egy percz alatt.
Fogd ez aranyt: a léleknek gonoszb
Méreg s több gyilkosság szerző oka,
Mint e szegény vegy, mit tilos eladnod.
Én adtam mérget néked, nem te nékem.
Isten veled! Végy kenyeret s üdülj!
(A Gyógyszerész el.) |
Sírjába: ott vár tőled üdv reám! | (El.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me