Paraszténekek
Paraszténekek
A parasztélet mint a rokokó évtizedek kedvelt költői témája általános népszerűségnek örvendett: idillinek vélt egyszerűsége versekre ihlette a nemesi költőket (Orczy, Faludi), a népnevelő írók (Szőnyi) pedig állítólagos szépségét igyekeztek elhitetni a nép fiaival. Az igazi paraszténekek ezzel szemben a jobbágy valóságos életet írták le, keserves sorsát panaszolták el. Ez az új verstípus a korábbi politizáló versek, kuruc szegénylegény énekek leszármazottja, stílusuknak is örököse. A politikai tartalom azonban teljesen hiányzik belőlük: a nemzeti távlatban gondolkodó szegénylegényből jobbágysorsba 603kényszerített paraszt lett, akinek a nyomorúságon kívül alig van másról mondanivalója. Az átmenetet az 1730-as évekből való Porció-ének alkotja, az ebben megírt panaszok térnek vissza a későbbi parasztversekben, de a lázadó hang a Forspont Péter és Porció Pál megégetését sürgető indulat nélkül.
A paraszt panasza legkorábban a diákélettel összehasonlítva, verses vetélkedések formájában szólalt meg. Az ilyen versekben arról folyik a vita, hogy melyik élet a nehezebb, míg végül mindig a paraszt viszi el a pálmát: bebizonyítja, hogy a diák élete egy fokkal mégis jobb, hiszen legalább "Német miatt nem szenvednek", nem nyomja őket a gyűlölt porció (Oh mely siralmas volt nékem… , 1739. Bocskor-k.). Egy másik vetélkedésben (Lusus scholasticorum et rusticorum. (Egy diák és egy paraszt jelenete), Szikszai-ék.), melyet talán el is játszottak valamely iskolai ünnepélyen, a paraszt azért is a rövidebbet húzza, mivel a félművelt diákverselő nemegyszer cinikus hencegéssel fejezi ki vele szemben lenézését. A továbbiak közül a Generalis insurrectio (Általános felkelés), (1740 k. Jankovich Világi énekek) című vers a katonáskodás és a háború okozta szenvedéseket sorolja elő egy parasztasszony szájába adva; a Parasztének (Jankovich Világi énekek) pedig a nemesi sérelmi versek mintájára sorolja elő a parasztember terheit, köztük Forspont Péter és Porció Pál garázdálkodásait is. S ha az ellenállás szelleme nem is érezhető benne, a jobbágyállapot megszüntetésének kívánása ("bárcsak a kocka egyszer fordulna") s a bosszúvágy ("terheinket raknánk urakra") ott lappang a vers mélyén.
Valamennyi között a legköltőibb s egyben a késő-barokk népszerű költészet egyik legszebb darabja a Nincs boldogtalanabb a parasztembernél… (Kresznerics-gyűjt.) kezdetű ének, mely Bartók Béla és Kodály Zoltán figyelmét egyaránt felkeltette, s mindketten dallamot szereztek szövegére. A páratlanul tömör, nyolc strófából álló verset a mondanivaló művészi sűrítése, a megfogalmazás ökonómiája és súlyossága jellemzi; sorai, strófái dísztelenségükben is szemléletesen elevenítik meg a parasztsors egy-egy keservét:
Már reggel jó korán ott terem az ispány,
Kezében a csákán, robotra szólítván,
Ha szavát megveti, a derest heveri, alfelét fájlalván.
Kezében a csákán, robotra szólítván,
Ha szavát megveti, a derest heveri, alfelét fájlalván.
A kenyéren, vízen tengődő szegényember panaszos önvallomását egyszerű, de annál hatásosabb képek és kitűnő rímtechnika lendíti előre: "Az éhes gyomromat árpakenyér tölti, A száraz torkomat csak víz öblögeti." A szerencsésen megválasztott versforma (két. 12-es s egy 3 x 6 osztású, belső rímekkel ellátott 18-as sor) igen alkalmas az elégikus hangulat strófáról strófára való továbbrezegtetésére; az utolsó verszakban pedig a panasz végtelenbe vesző hullámzásának éreztetésére:
Papok, noha urak, mégis tőlünk várnak,
Erősen hurcolnak, meg is pirongatnak,
Adok nagy árendát, éles szeverendát, hosszú reverendát.
Erősen hurcolnak, meg is pirongatnak,
Adok nagy árendát, éles szeverendát, hosszú reverendát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
