Csepreghy Ferenc és népszínművei

Full text search

Csepreghy Ferenc és népszínművei
Csepreghy Ferenc (1842-1880), Tóth Edéhez hasonlóan, eleinte nem gondolt rá, hogy író legyen: asztalossegéd volt, majd önálló műhely- és bútorüzlettulajdonos. Autodidakta módjára képezte magát íróvá, színműszerzői tehetségét Rákosi Jenő fedezte fel. Csepreghy utóbb Rákosinak barátja, majd sógora lett: ugyanő 1875-től a Népszínház titkári teendőit látta el.
Csepreghy tulajdonképpen Tóth Ede útját folytatta, ő is az eszményített vasárnapozó falut vitte a színpadra. Termékeny író volt, a színpad mindennapi szükségletét elégítette ki. A népszínháznak ő szállította a vásári napok és a vasárnapok műsor-anyagát: a látványos, nagy tablókkal dekorált színjátékokat. Említésreméltó művei közül az első, az Utazás a föld körül (1875), Jules Verne regényéből készült dramatizálás. Jellemző Csepreghy alkotói módszerére, hogy e darabnak előbb voltak meg a díszletei, a szöveget ezekhez írta. Rákosi Jenő, a Népszínház igazgatója ugyanis Bécsben látta a Verne-regény dramatizálását, s a látványos, sok technikai trükköt alkalmazó díszleteket megvette, vagyis ily módon szabta meg: hány képből, milyen dekorációk árnyékában kell lejátszódnia a pesti előadásnak. Csepreghy színpadi ismeretét, technikai tudását és alkalmazkodó képességét mutatja, hogy feladatának ügyesen eleget tett. Az Utazás a holdba és a tenger alatt című Csepreghy-mű (1876) ugyancsak ily eleve adott dekorációhoz kötött dramatizálás: ennek alapjául két Verne-regény szolgál. Továbbá ilyen szempontok szerint készült a Jókai nyomán írt A két menyegző (1876), valamint Verne nyomán a Sztrogoff Mihály utazása Moszkvától Irkuczkig (1877) című látványos színjáték. Ezek a művek is a trükkök, a látványosság varázsával csalták be a Népszínházba és ejtették bámulatba a közönséget.
Csepreghy emlékezete a színháztörténetben két nagysikerű darabjával forrt össze: A sárga csikóéval (1877) és A piros bugyelláriséval (1878). Ezek is a Népszínház kasszadarabjai voltak, később meg országos sikerű repertoár- 521darabok. Könnyű rájönni sikerük titkára: az éneklő szerelmesek, a humoros, idillikus jelenetek, a hatásos fordulatok búfelejtő, nótás hangulatba ringatták a közönséget.
A sárga csikó sűrítetten tartalmazza a kiegyezés utáni népszínmű minden műfaji problémáját. A tévútra tért társadalom önmagának-hazudozása ez a darab: reális környezetbe ágyazott irreális történetével, romantikus fordulataival, valószerűtlen, stilizált jellemeivel. Jellemzésére elég egy példát említeni: Erzsike, a darab női főszereplője, amikor megtudja, hogy mégsem lesz akadálya menyegzőjenek, így szól: "Jaj némémasszony, kibújok a bőrömből örömömben. – Muszáj egy nótával tágítani a szívemen. (Énekel)." Látni való: az ének nem a szituációra épül, mint a klasszikus daljátékban, ellenkezőleg: erőszakoltan épül a cselekménybe, szinte minden indok és alkalom nélkül. E szerkesztési mód legfőbb ellentmondása abban van, hogy a népszínműírók hőseiket a valóság illúzióját keltő, de lényegében stilizált környezetbe helyezik – hőseik lelkiállapotát viszont csak stilizáltan, dalban fejezik ki. Erre pedig A sárga csikóban megannyi alkalom kínálkozik; a mese alapjául ugyanis a következő szolgál: Csorba Laci és Bakaj Erzsi lakodalmukra készülnek, már jön is a násznép – de bajok támadnak (elegendők három felvonásra), végül azonban minden rendbe jön: ki-ki megtalálja a maga párját és becsületét. A piros bugyelláris hasonló paradoxonra épül: a reálisnak mímelt környezetrajzot holmi stilizált történet tölti ki. A szereplőknek nincs más gondjuk, mint bor, szerelem, lakodalom; ugyanők falusi parasztvoltuk ellenére olyan gondokkal küszködnek, mint a főúri paloták lakói, beszédmodoruk és érzelemviláguk meg a francia szalondrámák világából van kölcsönözve.
Csepreghy műveiben már nyomát sem leljük a népszínmű eredeti, szociális mondanivalójának. Darabjai bevallottan az uralkodó osztály mulattatására készültek, egy álnépi világ tárul föl bennük.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me