11. AZ IRÁNYZAT JELLEGE (SŐTÉR ISTVÁN)

Full text search

11. AZ IRÁNYZAT JELLEGE
(SŐTÉR ISTVÁN)
A népies – a népies-nemzeti irányzat céljait, jellegét, fejlődési lehetőségeit az önkényuralmi korszak viszonyai szabják meg – elsősorban az a nemzeti mozgalom, mely a germanizálással, a "birodalmi" beolvasztással, az osztrák civilizációval kíván szembeszegülni. A népiesség arculatát továbbá lényegesen megszabja a nemzeti egység politikája is, mely a szociális kérdések gondját, felelősségét háttérbe szorítja az osztályok közt létesítendő egyetértés érdekében. Ez az időlegesen indokoltnak mondható politikai modus vivendi azonban véglegessé válik később: a társadalmi valóság ábrázolását éppúgy lehetetlenné teszi, mint a nemzeti polgárosodásnak azt a szolgálatát, melyet pedig a Világos utáni irodalom vállalni próbál még. Csak a századvégi irodalom egy része, s leginkább a Nyugat nemzedéke tud majd ebből a szűkösségből kitörni. A társadalmi problematikát kirekesztő magyar irodalom, mely az eszményítés esztétikájának diadalmaskodása után, az évtized végétől kezdve mindinkább hajlik az apologetikára, szükségképp válik provinciálissá. Hisz a világirodalom épp az égető társadalmi kérdéseket, a kor válságát és útkeresését kívánja megszólaltatni abban az időben, midőn a magyar irodalom a valóságnak csak eszményített, temperált vetületét meri nyújtani.
Mindez, a Világos utáni évek látószögéből, még távoli, s nem is szükségképp bekövetkezendő fejlemény. Egyelőre, az összeomlás és a növekvő demoralizálódás idején, a nemzeti törekvések ébrentartása a legfőbb, a legindokoltabb cél és hivatás. A nemzeti fennmaradás és a nemzeti polgárosodás egymás kölcsönös feltételeivé válnak: a nemzeti érzés ébrentartása nélkül lehetetlen tovább szolgálni a polgárosodás ügyét – a polgárosodás, a művelődés fejlesztése és fokozása nélkül lehetetlen biztosítani a nemzeti fennmaradást. Így kap új értelmet a népköltészet eszméje is; belőle most már általános, esztétikai elveket kell levonni, s ezek segítségével kell biztosítani az irodalom nemzeti jellegét, és pedig oly módon, hogy a világirodalom "jóra-való" példái legyenek útmutatóink, s hogy nemzeti mivoltunk megőrzésével, sőt éppen e nemzeti sajátságok jóvoltából egyenrangú társként kapcsolódhassunk a világirodalomba.
Nemzet és haladás ügyének ilyen egységét kívánja létrehozni Arany János költészete is.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me