Koroda Miklós (1909–1978) (Munkaközösség)
Koroda Miklós (1909–1978)
(Munkaközösség)
(Munkaközösség)
Koroda Miklóst regényírásra elsősorban családi hagyományai indították, hiszen apja, Koroda Pál volt Reviczky Gyula költői pályájának nagy összefoglalója s e pálya dokumentumainak rendszerezője és közzétevője. Nem kisebb szerepet játszott azonban pályaválasztásában kalandozásra és szertelenségre hajlamos egyénisége. A biztosnak látszó tisztviselői életmódnak gyökeresen hátat fordított, és Itáliába utazott világot látni. Műveltségének egyik alapja a magyar és idegen nyelvű klasszikusok ismerete volt; olaszországi útjáról hazatérve pedig politikai látóköre is bővült. A fasizmus térhódítása idején polgári lapoknál helyezkedett el. Első regénye, A világ csak hangulat (1939) is ebben az időben született. Reviczky-regénye osztatlan sikert aratott olvasmányosságával. Eletének egyetlen irodalmi díját, a Ferenc József-díjat kapta érte.
A Reviczky-örökség és a klasszikus műveltség táplálta azt az érdeklődést, mellyel a történelemhez fordult. Művek egész sorát alkotta hazánk történelmi nagyjairól: költőkről, politikusokról, parasztforradalmárokról. Fantáziáját megihlették a magyar felvilágosodás alakjai (Megvilágosodott már, 1942 – Batsányi Jánosról; A magyar felvilágosodás breviáriuma, 1944). Kossuthról és a parasztvezérekről ír: ismeretterjesztő és szépirodalmi műveinek (Az alföldi parasztmozgalmak, 1946: Kossuth Lajos üzenete, 1948; Budai Nagy Antal, 1951) elsősorban tájékoztató értékük van. A sztalinizmus időszakának törvénytelenségeit ő is megszenvedte. A bohém lelkű, világcsavargó Koroda Miklós részben ezért is magányos ember lett. Élete utolsó éveit két nagy lélegzetű regénytémának szentelte. A kettő közül csak az 313első valósult meg maradéktalanul: Karacs Kristóf, a garabonciás festő története, melyből négy, összefüggő regény született (Látóhegyi asszonyok, 1959; A Holt-Szamos két partja, 1962; Pataki tengerészek, 1966; Az istennő ölében, 1969). Hegedüs Géza, az író jó barátja és a róla szóló egyetlen, átfogó tanulmány szerzője szerint: "ahogy a négy regény egymás után más-más helyzetekben mutatja meg Karacs Kristófot és kalandjaiban a bontakozó magyar szocializmus hiteles mellékügyeit… az olvasó egyre inkább ráismer arra a kopasz, barázdált arcú, fájdalmait és csalódásait humorba rejtő férfira, aki az utóbbi másfél évtized Koroda Miklósa volt." Végső korszakának művét, A torony történetét, melyben óriási látomásban bontakoztathatta volna ki hat évszázad hangulatát és történelmét – már nem tudta bevégezni. A tetralógiának tervezett műből csak két kötet látott napvilágot: a Bolondok tornya (1974) s utolsó regénye, a Gyönyörök kertje (1978). Ahogy Hegedüs Géza szellemesen megfogalmazta: "a Torony sorsának mondanivalója semerre sem mutat. Hanem, aki figyelemmel kíséri a magyar irodalom egészét, nem mehet el észrevétlenül az öncélú stílusbravúr ilyen impozáns csődje mellett." E regényfolyamokban megmutatkozik írójuk kalandvágya. Mesélőkedve, anekdotázása és ködképes, fantasztikus látomásai azonban szétfeszítik a regény műfaji kereteit, csak egy-egy csillogó, kultúrtörténeti értékű mozaikja maradandó, felvillantva az író különös egyéniségét, eredeti szemléletmódját.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
