Hőstípusok

Full text search

Hőstípusok
A Magányos pavilon és Az idegen bajnok elbeszélései a Moldova-életmű egyik lehetséges irányának első útjelzői. Ezeknek az elbeszéléseknek a középpontjában mindig a magányosan küzdő férfi típusa áll; aki kívül vagy szembenáll a társadalommal. Ez a gondolati struktúra bizonyos társadalomkritikai jelleget kap; a kritika éle és iránya azonban nem mindig világos; lévén, hogy a hős szembenállása, magánya, küzdelme sincs kellően motiválva – sem eszmeileg, gondolatilag, sem pszichológiailag. Az Ügy, amelyért ezek a hősök küzdenek, elvont fikcióként van csak jelen; a Menekülés című elbeszélésből nem derül ki például, hogy hősét, Zörgő Rafaelt – aki a Sötét angyalban tér majd vissza – vajon mi késztette arra, hogy 1956-ban fegyvert fogjon: a puszta kalandvágy, vagy egyéb érzelmi, illetve intellektuális indítékok? Cselekvésüknek háttere homályban marad; egyedül a cselekvés mikéntje – a kitartás, az állhatatosság, a végsőkig való elszánás minősíti a hősöket. Az alakok itt nem belső törvényszerűségeik szerint cselekszenek, hanem egy meglehetősen egysíkú séma lehetőségei közé szorítva. S cselekvéseik hátterében elvontan – létezésüktől mintegy függetlenül – áll az Eszme, amellyel a hős nem érzelmi vagy intellektuális, hanem sokkal inkább vallásos viszonyban áll. Vagyis a hős egyszerűen hisz cselekvése szükségességében és helyességében; s ez a hit, illetve az állhatatosság erkölcsi minősége emeli Moldova magányos hőseit a morális létezés szférájába. Ez vonatkozik az ávósokat élete kockáztatásával mentő Schmidt Flóriánra éppúgy, mint Zörgő Rafaelre – és későbbi, regénybeli leszármazottaikra.
1023A moldovai hős egy másik alaptípusának cselekvése a társadalmi felemelkedést célozza. Már az Ördögh Feri és a Mandarin is ebben az irányban mozogtak a társadalmi lét erőterében: a telep, a Tizenkét Házak, világa valamiféle lehúzó, posványos környezetként jelenik meg; aki itt marad, menthetetlenül belesüllyed ebbe a közegbe – kiemelkedni csak az tud, aki idejekorán elmenekül. Kétségtelen, hogy Moldova egyik írói erénye éppen ennek a külvárosi környezetnek és légkörnek az ábrázolásában volt; szemléletének frisseségében és természetességében, amellyel szemrevételezte, felmérte gyermekkorának világát. Ez a szemlélet emlékeztet Gelléri Andor Endre hasonló tematikájú írásaira; amennyiben a szegénység, a nyomor Moldovánál is kissé idillikusra színeződik; vagy legalábbis a visszaemlékezés költőisége rávetül a sivár és olykor kegyetlen valóságra. "Az utolsó szögletig pontosan, szemléletesen, mégis lírai ihletettséggel ábrázolja a külvárost. A tárgyak, a helyszínrajz precizitásán keresztül a Tizenkét Házak világának szigorú, sokszor vért követelő törvényeit, sőt: e kegyetlen életforma visszás szépségét, romantikáját is sejtetni tudja" – írja Moldova írói indulásáról tanulmányában Tarján Tamás.
Ördögh Feri kiszakadása a külvárosi, telepi létformából – melyet az író alsóbbrendűnek érzékeltet – szimbólumértéket nyer az író megformálásában, s az írói szándékra is utal: "Ha ő nem énekel a Tizenkét Házakról, akkor nyomtalanul múlik el az élet, soha senki nem fogja tudni, milyen verejtékes munka volt a jövőt kifaragni, hogy ment rá itt minden ember élete. Más erről énekelni nem tud, mert másnak nem ismerősek az esték, hogy itt úgy sötétedik, hogy egyre melegebb lesz, a házak pedig árnyékukkal rákönyökölnek a másikra."
A Gázlámpák alatt írásainak egyik fő témája a társadalmi felemelkedés – a "Szegények fölfelé", hogy egyik, árulkodó novellacímét idézzük. Ez a fajta szándék és cselekvés a novellák egy részénél még egyértelműen pozitív erkölcsi minősítéssel szerepel; egy régi életformából való kiszakadás, s egy újnak a nehéz, gyakran gyötrelmes megteremtése adja a figurák társadalomban való mozgásának a kereteit. Azonban már itt is megjelenik ugyanez a – fölfelé irányuló – mozgás negatív visszahatásaival együtt. A Jeszmás fivérek felfelé törekvése árulás is az ott maradottakkal szemben; megtagadása a családnak, az elbocsátó környezetnek, hűtlenség, hálátlanság a kiemelkedést segítő szülőkkel, testvérrel szemben. A funkcionárius lányának segítségével karriert csináló Jeszmás fiú, aki nem ismeri meg többé szüleit és testvéreit, a Malom a pokolban hősének, Flandera Jánosnak az előképe. A felemelkedés itt nem a pozitív értékek felé irányuló szándék, hanem elvtelen karrierizmus. A legkisebb Jeszmás fivér azonban a folytonosságot, a hűséget képviseli a hűtlenekkel szemben – akárcsak a mesében.
Az első novelláskötetben még nem volt egyeduralkodó, de már a Gázlámpák alatt (1963) novelláinak alapvető jellegzetessége lesz az érzelmesség. A meseszerűség teszi lehetővé, hogy az író a realitás fölött lebegtesse hőseit. A novellákban feltűnő figurák vagy jók, vagy rosszak – leginkább jók és szánalomra méltók –, s édes-bús élettörténetük adja egy-egy novella anyagát. Az író szerencsés kézzel adagol itt idillt és tragikumot; az idill nehezen születik meg, s a hozzá vezető szenvedés el is fakítja rózsaszínű mázát; inkább beletörődő, csüggedt fanyarsággal ellenpontozza a 1024szerencsés végkifejletet (A házmester lánya, A fattyú, A bolond Vilma, Cigány Mari). A hősök a boldogság felé törekednek s ezt gyakran ott kapják meg, az élet véletlen ajándékaként, ahol nem is remélték volna. Az igazi asszony megcsalatott férje és felesége egymásban keres vigaszt; A fattyú hőse a gyűlölt, látni sem akart, idegen fiúban talál életre szóló társat, családot. Legmeghatóbb talán A bolond Vilma suta, szánalomra méltó szerelmespárja; a közös nyomorúság és szenvedés köti össze a párt, kívül az egészségesek és boldogok világán. A boldogság (a hősök életének célja) nem mindig a szerelem; olykor csak egy sötét ruha, vagy éppen az egyetem elvégzése. Ha nem is teljesednek be ezek a kisebb-nagyobb vágyak, a kisszerű, szürke életnek is a küzdés, a magasabbra törekvés, a felemelkedés vágya ad morális töltést. A tárgyak szemléletes, kifejező képe, az események drámai megjelenítése és a bujkáló líra jellemzi Moldova legjobb novelláinak stílusát. "Moldova lírája nem hangulatkeltő közjátékokból árad, hanem a tárgyak képéből, az események rajzából és a rendkívüliség iránt mutatkozó vonzalmából. Ez utóbbiért szokták romantikusnak nevezni. Hemingwayről írta egyik kritikus-honfitársa, hogy romantikája a harmadik és negyedik dimenzióba emeli a kétdimenziós leírást. Valami ilyesmit sugall Moldova lírája és romantikája is: világnézeti természetű mondanivaló hordozója, mely távlatot ad a tárgyak és események rajzának." – írta róla egyik méltatója.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me