Barsi Dénes (1905–1968)
Barsi Dénes (1905–1968)
(CSŰRÖS MIKLÓS)
(CSŰRÖS MIKLÓS)
Barsi Dénes publicisztikai és írói kibontakozása a harmincas években összefonódott "az éledő népi irodalomnak azzal a legszikrázóbb pólusával, mely Biharugra, Vésztő, Komádi és Balmazújváros vidékén támadt" (Tatay Sándor). Szabó Pál, Sinka István, Veres Péter körében tűnik fel, fontos szerepe van a Kelet Népe történetében, főleg az alapításban és a szerkesztés kezdeti hőskorában. Később jobboldali eszmék hatása alá került, ezért a fordulat évétől hosszabb ideig ő is kiszorul az irodalmi életből. 1957-től kezdve sorban megjelenő művei szocialista meggyőződését, a nép iránti hűségét s nem utolsósorban munkakedvének, írói termékenységének visszatérését tanúsítják. A falvak, puszták életét, a paraszti tehetségek kiemelkedésének és visszahullásának változatait ábrázolják első regényei (Bolond gomba, 1941; Mezei füst, 1943). Írói karaktere már ezekben a művekben felismerhető: jól szerkeszt, áradó mesélőkedv, szociális elkötelezettség, ösztönös, de megbízható emberismeret és a székely góbé humorral 455rokon derű jellemzi. E biztató kezdetek után nem meglepő, hogy 1943-ban elkészült (és sajnos csak 1957-ben megjelent) Jehova tanúja című regénye képességei csúcsán mutatja Barsit. Móricz és a népi írók egyik nagy témáját, a jobbra hivatott népi energiák elfajzását, a sárba vesző arany motívumát dolgozza föl, de új, eredeti látószögből. A "néma forradalom" problémakörére, a szekták keletkezésére koncentrálja figyelmét; lemondva a szociografikus pontoskodás csábításáról, a lélektani megközelítést választja, a szektás pszichózis kialakulásának és elhatalmasodásának folyamatát mintegy belülről rajzolja meg. Jehova tanúja maga mondja el életét, a megaláztatásokat, amelyek gyermekkorától elkísérték és végül gyilkosságba kergették, a szociális igazságtalanságot, a művelődésből való kirekesztettséget, a szeretet nélkül felnőtt ember lelki sérüléseit. A jól megválasztott nézőpont feleslegessé tesz minden szerzői kommentárt, didaktikus magyarázkodást. A kompozíció tudatosságát az mutatja, hogy az első személyben elbeszélt eseménysor maga teszi láthatóvá a kapcsolatokat a csupa szenvedély élet és az eszkatalogikus, vallásos tudat között: egy elidegenedett, az emberséget elpusztító társadalomban szerzett reális tapasztalatok torzulnak el, fordulnak visszájukra Fesető Gábor látomásos világmagyarázatában, aszketikus, sőt önpusztító programjában. A "szent ember" vízióinak festésében a valószerűség megtagadása nélkül érvényesíthető expresszív-szürreális látásmód emeli költői magasságokba a vaskos anyagot – ezek a lapok Sinka nagy látomásos verseinek méltó szépprózai párjai.
Legközvetlenebbül novelláskötetei (Szentjánosbogár, 1958; Sötétből világosba, 1966) dokumentálják azt a becsületes erőfeszítést, amelyet a felszabadulás utáni új társadalom, az átalakult paraszti élet írói megragadásáért folytatott. Volt bátorsága szembenézni az apróra ismert régi falu helyett a friss problémákkal, s a harmincas évek kedves tyúklopó csavargója, a legnagyobb szükségben munka nélkül maradó cselédembere, tanügyi bürokratáktól fenyegetett haladó szellemű tanítója (korai novelláinak tipikus hősei) helyett 1953–1954-től írott elbeszéléseiben az új kor jó szemmel meglátott és frappánsan jellemzett figurái jelennek meg: a gyújtogató cigánygyerek, akiben pirotechnikai zseni lappang és megy veszendőbe (Tüzes Rudi), a falusi kópé, mind a régi, mind az új világ hatalmaskodó vezetőinek réme (Szél nem zúg fúvatlan), a munkában, diplomatikus viselkedésben és szoknyaügyekben nagyapasága ellenére fiatalosan helytálló kubikus brigádvezető (Szentjánosbogár). Ábrázolásmódján is nyomot hagy egy modernebb, a humor groteszk változatát képviselő írói szemlélet hatása (Szépasszony tsz, Egy halott – két temetés), anélkül, hogy eredendő realista hajlandóságát, a pontos miliőrajzot, a társadalmilag konkrét motivációt elhagyná.
Regényben mégsem tudja a korábbiak alapján várható magas színvonalon megoldani az átformálódott magyar parasztélet ábrázolását. A legjelentősebb kísérletet a Lázgörbe (1961) című regényben, az 1945–1956 közötti évek vidéki eseményeinek e nagyigényű krónikájában teszi. Megközelítésében a zűrzavar lassú, de ígéretes távlatú felszámolása, a felfordult társadalom konszolidációjának első fázisa kerül előtérbe. Nagyszerű telitalálatok akadnak az ábrázolt alakok között, mindenekelőtt a sunyi módon, mások rovására gyarapodó, a történelmi tragédiából 456csak az elköthető lovakat észrevevő, felejthetetlen Börcs István. De a részek jobbak az egésznél, a kompozíciót eltorzítja a túlzott törekvés a problémák összességének, a jellemárnyalatok teljes színképének fölvázolására. Éppen mert külső, tárgyi totalitásra tör, Barsi adós marad a folyamatok mélyebb indítékainak, távolabbi és közelebbi múltba nyúló gyökereinek feltárásával. A didaktikus elemek, amilyen például a bíróságon elhangzó és a paraszti szemlélet torzulását tételesen megmagyarázó-levezető védőbeszéd, természetesen nem helyettesíthetik a kérdés sorsokba, jellemekbe, konfliktusokba transzponált művészi valóságát. Erőltetettnek, nem az anyag logikájából következőnek hat a befejezés optimizmusa, a sokáig összegubancolódott szálak gyors kisimulása, a történelmi happy end. Hasonló kifogások érhetik a munka emberré nevelő, újjáteremtő hatását egy fiatalember metamorfózisának példájával illusztráló (bár tragikus végű) Sorsváltás (1963) című regényt is. Egyik kritikusa "elmosolygott tragédiát" emlegetett a könyvvel kapcsolatban, találóan mutatva rá a súlyos téma és a könnyed, néhol humoros előadásmód Barsinál máskor is fel-feltűnő ellentmondására.
Több mai tárgyú, fontos, aktuális kérdésekben állást foglaló, általában kevéssé egyszerűsítő szemléletű könyvet írt az ifjúság számára (A tüskebokor kivirágzik, 1959; Eltűnik a vajdakincs, 1962; Ne reszkess, apafej! 1966; Parázs a homokban, 1968). Akár a mégoly nyilvánvaló tehetség érvényesítésének, elismertetésének nehézségei, akár a cigányság legjobbjainak életformakeresése vagy a galerikba tömörülés társadalmi és pedagógiai háttere foglalkoztatja, mindig tárgyilagosságra, józan, felelős vélemény szuggerálására törekszik. Humora, mesélőkedve s a mértéktartó nevelői célzat kellemes és hasznos olvasmánnyá teszi ifjúsági regényeit.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
