Alvó évek?

Full text search

200Alvó évek?
A Rokonok és az Életem regénye közti időből A boldog ember mellett többnyire csak a Betyárt (1936) tartja Móricz életművébe, illetve "fejlődési vonalába" illőnek a köztudat, s a Jobb mint otthont, (1934) Az asszony beleszól (1934), A bál (1936), A rab oroszlán (1936) és a Míg új a szerelem (1938) című regényeit ismétléseknek, kitérőknek vagy elhibázott alkotásoknak tekinti, az "alvó évek" fáradt termésének. A boldog ember vagy az Életem regényének magasába nem ér fel egyikük sem, igaz, de Az asszony beleszól, A rab oroszlán és különösen a Míg új a szerelem fontos jelzők Móricz Zsigmond útján.
Az asszony beleszól (1934) című regényével "érkezett meg" az író Móricz Zsigmond Budapestre, az Üllői út ferencvárosi részén lakó, vidékről származó tisztviselők életének a megírásához. Mintha a Forró mezőkben kezdett úton próbálna tovább jutni, négy Vígszínházba szóló szabadjegy körül bonyolítja a mesét és sok-sok ember sorsát. Újságíró korának emlékeit emeli itt regénybe, s az ábrázolt asszonyi életeken keresztül a házaséletről, a férfi és a nő kapcsolatáról beszél csöndes mosolyba rejtett iróniával, még visszafogva, de már jelezve a személyesebb családi emlékek közvetlenebb műbe kívánkozását. Nem nagy regény, meséjét csak az ötlet tartja össze, de emberábrázolása és miliő-rajza kitűnő,– igazibb ferencvárosiakat, Schöpflin szerint, nem igen rajzolt még magyar író.
A Rab oroszlánt is (1935) pesti környezetben játszatja. Első házassága válságát vetíti egy fővárosi számtanácsos életébe. A kibeszélés vágya, a hordott sebektől való szabadulás vágya íratta ezt a regényt. Ez sem nagy alkotás, de pszichológiai éleslátással olyan dolgokról tudósít – így a férfi köré ketrecet kerítő női hisztériáról –, amelyek a korábbi Móricz művek férfi és nő kapcsolatának ábrázolásából kirekedtek, vagy hangsúly nélkül maradtak.
A Rab oroszlánban az első feleséggel való vitáját regényesítette kegyetlen élességgel, a Míg új a szerelemben (1938) új házasságával néz szembe. A regény külső története – egy szobrász második házasságának mézeshetei – nem több egy szokásos művészregénynél, lektűrnél, de az emberábrázolás, az elbeszéléssé oldott vallomások és a belső gazdagság különös értékűvé emeli. Dús Péterben, az öregség kezdetén újraházasodó művészben magát rajzolja, a farkasszemet néző két asszony: a régi és az új feleség. Kényesebb témát aligha választhatott volna író: Móricz a férfiszemérem határain belül maradva, pletykaíz nélkül vall a lélek minden titkáról. Oldja a regény kötött formáit, asszociációkat vetít az epika síkjára, írói közbeszólásokkal, napi aktualitásokkal meg-megszakítja az epikai folyamatosságot, keresi a lehetőséget, melyben magáról és koráról a legtöbbet és a legközvetlenebbül mondhat.
Könyörtelenebbül alig nézett még szembe művész a maga legszemélyesebb érzéseivel. Móricz Zsigmond a Míg új a szerelemben leszámolt nem teljesülhető vágyaival, s belső érzésének a tisztázásával új lehetőségek felé indult. Ötvenkilenc éves, a férfikor érzésviharai elcsitultak, a nagy szerelmek ellobbantak. Érett, gyümölcsös ősz következik. Az Életem regénye már ennek a termése.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me