A KÖTET TÁRGYA ÉS BEOSZTÁSA (SZABOLCSI MIKLÓS)
A KÖTET TÁRGYA ÉS BEOSZTÁSA
(SZABOLCSI MIKLÓS)
(SZABOLCSI MIKLÓS)
A magyar irodalom története VI. kötete voltaképpen két különálló korszakot tárgyal: az 1919–1945 közti időszakot és – rövidebben – az 1945 utáni fejlődést, a mai magyar irodalom kibontakozását. Minden kötetben, amely rövidebb történelmi időszakot tekint át, gondot okoz a több korszakon áthúzódó írói életművek szerkezeti elhelyezése. Azt a megoldást választottuk, hogy annál az időszaknál adjuk a teljes pályaképet, amikor az író működését elkezdte, illetőleg, amikor már kialakult írói arcéle, kibontakoztak egyéni jellegzetességei. A Nyugat úgynevezett első nemzedékének nagy egyéniségeit az V. kötetben mutattuk be, de hatásukra, esetleges irodalompolitikai, szerkesztői működésükre e kötetben is felhívjuk a figyelmet. A nagyjában 1895–1915 közt született írók arcképét, művük ismertetését, amennyiben működésüket már a felszabadulás előtt megkezdték, e kötetben adjuk. Azokról viszont, akik a felszabadulás után kezdték pályájukat, tehát a kötet megjelenése időpontjában 45 év körüliekről vagy fiatalabbakról az utolsó húsz év irodalmáról szóló fejezetben írunk – e fejezet módszere szerint azonban elsősorban nem írói portrékat rajzolva róluk, hanem egyes műveiket emelve ki. Kötetünkben természetesen a legnagyobb problémát az irodalmi jelenségek és az írói alkotópályák értékelése, csoportosítása, az irányzatok megrajzolása okozta. Minden csoportosítás, minden kategorizálás bizonyos fokig mesterséges, de a tudományos tárgyalásmód megköveteli, hogy ne csak egyes elszigetelt egyének pályáját rajzoljuk meg, hanem az irodalom jelenségeit is megkíséreljük áramlatok, törekvések, iskolák szerint rendezni. Bevezetésünkben számot adunk a két világháború közti magyar irodalom lehetséges csoportosítási módjairól. Úgy véljük, hogy ezt a korszakot lehetetlen egyetlen stílusfogalommal jelölni, képét stílusáramlatok szerint megrajzolni. A történelmi események, fordulók mély nyomot hagytak a korszak magyar irodalmában is. Ezt az időszakot is úgy kell felfognunk, mint haladó és retrográd erők, mint jövőt képviselő, plebejus, humanista és szocialista törekvések és a múltba visszahúzó erők harcát. Azt tartottuk tehát helyesnek, hogy a két világháború közti korszak irodalmát is elsősorban eszmei áramlatok szerint tárgyaljuk – hangsúlyozva azonban azt is, hogy ebben a korszakban a haladás és a reakció frontjai gyakran összekuszálódtak, és nem egy író pályája folyamán több áramlattal is érintkezett.
6Kötetünkben először a kor általános képét rajzoljuk meg, a kritikai áramlatokról és az irodalomtörténet helyzetéről szólunk. Ebben a fejezetben foglalkozunk a marxista kritika művelőivel, továbbfejlesztőivel is. Ezek után kíséreljük meg az egyes eszmei áramlatok jellemzését, az áramlatok mellett néhány olyan író portréját is megrajzolva, akik előkészítői vagy jellegzetes kifejezői voltak egy-egy eszmei áramlatnak. Ilyen módon – eszmei-világnézeti szempontból, az egyes áramlatok keletkezésének időrendjét követve – képet adunk a két világháború közti magyar irodalom fejlődéséről.
Az ez után következő részben néhány kiemelkedő, korszakos jelentőségű alkotó részletes arcképét adjuk. Az időrendet megbontva, a sort József Attilával kezdtük: mint ahogyan az 1905 és 1919 közötti korszakban Ady Endre, úgy 1919 és 1945 között József Attila műve a korszakot összefogó, leginkább jellemző életmű.
A következő részben egyes műfajok fejlődését, a műfajokon belüli ábrázolási törekvéseket tárgyaljuk. A műfajok tárgyalásában ugyancsak az eszmei áramlatok szerinti csoportosítást követjük. Fejtegetéseinkből az derül ki, hogy az egyes ábrázolási és stílustörekvések eléggé egyértelműen kapcsolhatók eszmei áramlatokhoz. Ebben a műfaji fejezetben tárgyalunk néhány olyan írót, aki egy-egy műfajnak vagy műformának egyéni hangú képviselője, egy-egy válfajának reprezentánsa vagy továbbfejlesztője. Külön fejezetekben szólunk a két világháború közti Magyarország határain kívüli magyar, illetőleg magyar nyelvű irodalmi jelenségekről, más országokban működő magyar írókról. Ezek az irodalmak egyként részei a csehszlovák, a román, a jugoszláv irodalomnak is – ugyanakkor sok szállal kapcsolódnak a magyar irodalomhoz is. A közeljövő kutatásának kell majd még megrajzolnia a franciaországi, amerikai stb. magyar irodalmak képét is.
Kötetünket a felszabadulás utáni magyar irodalom történetének vázlatával zárjuk. Ez a vázlat – ellentétben kötetünk többi részével – nem lép fel azzal az igénnyel, hogy teljes, részletes képét adja az elmúlt húsz év irodalmának. A fejlődés fővonalait akartuk megrajzolni, legfontosabb eredményeit kiemelni – elsősorban azt megmutatni, hogyan fejlődött, erősödött az új magyar szocialista realista irodalom, milyen szakaszokon át alakult, gazdagodott és alakul mindmáig. Ez a fejezet még e vázlatos formában is, mindmáig az első kísérlet irodalmunk utolsó húsz évének bemutatására. Úgy gondoljuk, hogy ezt a munkát folytatnunk kell. Az a tervünk, hogy – immár a teljesség igényével – rövid időn belül megjelentetjük A felszabadulás utáni magyar irodalom történetét (mintegy A magyar irodalom története VII. kötetét), amely írói pályaképeket rajzol majd új irodalmunk neves alkotóiról; azokról is, akik 1945 után léptek fel. E kötetben kívánjuk részletesebben elemezni az egyes műfajok fejlődését is.
Kötetünk tárgyalásmódjából következik, hogy egy-egy íróról több helyütt is említést teszünk, műveit több alkalommal tárgyaljuk. Vannak, akiknek kritikusi működéséről és szépírói tevékenységéről külön fejezetekben írunk, néhány alkotónak költői és prózai műveit ismertetjük más-más fejezetben. A magyar drámáról és műfordításról szóló fejezetben pedig a műfajok törvényei és belső fejlődése szempontjából kerítünk sort egyes írók tárgyalására. Ezekben a fejezetekben szinte minden jelentős írónk még egyszer szerepel. 7A kötet végén lévő tárgymutató ad eligazítást arra vonatkozólag, hol található egy-egy íróról elemzés.
Kötetünk igen sok íróról tesz említést, egyes pályákat részletesen is tárgyal. Mégsem lép fel avval az igénnyel, hogy minden számításba vehető írót szerepeltessen: nem vállalkozik olyan feladatokra, amelyeket a lexikonoknak kell teljesíteniük. A legnevesebb alkotókat tárgyalja és azokat az írókat, akiknek működése egy-egy irodalmi áramlat, folyamat jellemzésénél nem hanyagolható el. Bizonyos: még sok szempontból lehetne kiegészíteni kötetünk névsorát, helyesbíteni az arányokat, de úgy gondoljuk, hogy az idő igazolni fogja nevekre vonatkozó választásunkat is.
A VI. kötet néhány technikai jellegű kérdésben eltér az V. kötettől. Az egyes írókra, mozgalmakra vonatkozó bibliográfiák bővebbek, hiszen a korszak irodalmát még kevesebb tanulmány dolgozza fel összefoglaló igénnyel, mint a Nyugat koráét és így a kisebb cikkek felsorolása elkerülhetetlen volt. E kötet kisebb portréiban nem a név után jeleztük a születési és halálozási dátumokat, hanem a szövegben utaltunk rájuk.
Munkánkban a tárgy természeténél fogva is kevés előtanulmányra támaszkodhattunk. Említsük meg közülük Schöpflin Aladár, Várkonyi Nándor irodalomtörténeti összegezéseit; kritikusok és teoretikusok, elsősorban Révai József, Lukács György munkásságát; neves írók, mint József Attila, Illyés Gyula, Németh László, Illés Endre, Vas István és mások esszéit. Az újabb irodalomból Bóka László és Király István egyetemi jegyzeteit kell megemlítenünk, valamint azokat a könyveket, szöveggyűjteményeket, forráskiadványokat és tanulmányokat, amelyeket a legutóbbi években a marxista irodalomtörténetírás és kritika létrehozott.
Külön ki kell emelnünk lektoraink, mindenekelőtt a munka elkészülte után, de még a nyomdába adása előtt elhunyt Bóka László, valamint Király István alapos, értő, szeretetteljes munkáját és segítségét. 89
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
