Harsányi Kálmán

Full text search

Harsányi Kálmán
1876-ban született. Első, 1902-ben megjelent verseskötetét Rákosi Jenő és Tóth Béla üdvözölte lelkesen: ez a dicséret meglehetősen kompromittálta az új magyar irodalom előtt. A Nyugatban alig jelent meg írása, néhány művéről azonban közöltek ismertetést. Így Elek Artur 1914-ben a Kristálynézők című regényéről szólva joggal emelhette ki a mű kitűnő indítását. Ez a mű, miként Kaffka Margit Állomásokja és Oláh Gábor Szegény magyarok című regénye a Nyugat korszakát dolgozza fel és Az elsodort falu előfutárának tekinthető. A Nyugattal beköszöntő új szellemi mozgalmat a nemzeti hagyomány szempontjából 170károsnak látja. Nem primitív elutasítást fogalmazott meg; gyötrődőbb szellem volt annál, semhogy Rákosi Jenőék oldalán otthon érezhette volna magát. A Kristálynézők egyébként egyik első kísérlet a magyar prózában elbeszélés és esszé összeforrasztására; átmenet a klasszikus és a modern lélektani ábrázolás között. A csodakristály is azt a szerepet tölti be, hogy ezáltal irracionális mélységekig jusson el. Az Ellák című drámáját csak húsz évvel megírása után, 1923-ban mutatta be a Nemzeti Színház. Halála idején több kísérlet történt túlértékelésére, így a Magyar Szemlében Halász Gábor 1929-ben Adynál makacsabb és igazabb jellemnek tartotta. Németh László és Sík Sándor tanulmányai azonban már hangsúlyozzák életművének töredékes voltát. Nagy műveltségét Schöpflin Aladár is kiemelésre méltónak tartotta; a spanyol katolikus dráma kitűnő ismerője volt, és Calderont is fordított magyarra. 1929-ben halt meg, úgyszólván teljesen elfeledve.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me