Mécs László

Full text search

Mécs László
Katolikus papköltő, (1895–) indulása ígéretes volt: a húszas évek erkölcsi megújhodást hirdető "emberirodalmá"-hoz hasonlatosan békéről, emberiességről, testvériesülő szeretetről énekelt szélesen ömlő, trochaikus lejtésű verseiben (Hajnali harangszó, Ungvár, 1923; Rabszolgák énekelnek, Berlin, 1925; Vigasztaló, Berlin, 1927). Első kötetét a "földi szenvedésektől millió sebből vérző emberi Szívnek" ajánlotta és a pályakezdés éveinek költészetét átitatta az emberi egység érzelmes, sokhelyütt érzelgős eszméje: "Minden emberben önmagad szeressed: közös nagy tenger cseppjei vagyunk" (Emberek vagyunk!). A háborúban meggyötört emberhez szólt és lázító, forradalminak ható prófétálással írt a szegények életéről, a nyomorról; látványos együttérzéssel fordult a munkáshoz, paraszthoz és a szenvedő elesettekhez (A nyomor balladája, 185A munkás ünnepel, A paraszt). A rapszódikus szerkezet, újszerű szófűzés, némelykor a szimbolizmusra emlékeztető stílus, a gyakori kölcsönzés Ady lírájából – kivált az első években – jelezte, hogy tudomást vett a költészet új fejleményeiről, de azt is, hogy ez a frissebb hang nem igazi átélésből származik. A modernebb kifejezés a nyelvi eszközök korlátozott újságszerűségében, a szófűzés és igevonzatok ritkább változataiban érvényesült és nem a mélyebb szemléletből eredt. Ugyanígy a külsőséges Ady-hatásról tanúskodó életmámor és halálhangulat is jobbára a felületen maradó, tetszetősre kidolgozott témáinak számát növelte. Stílusa egyre inkább harsogóvá és szónokiassá vált, barokkosan túlburjánzóvá, gyakran folyamodott a hatásos kiélezés és fordulat csillogó megoldásaihoz. Bőbeszédűen áradó versei minduntalan képzavarba tévedtek, a dagályos nagyotmondás frázisait ismételték ("csók-pipacs tenger közepén csobog a gyönyör patak" – írja egyik versében). Költészete fokozatosan felhígult, érzelmesen és giccsesen a közhelyeket cicomázta, és a pályakezdet egy-két őszintébb szociális gondolatát felváltotta a társadalmat megjavító vallásos szeretet eszméinek mind üresebben csengő ismétlése (Üveglegenda, 1930; Legyen világosság, 1933; Élőket nézek, 1938). Lírájának csekély a hitele: folytonosan az élet úgynevezett nagy kérdéseiről írt és szónokolt, de mindenre belső megindultság és érdekeltség nélkül a készen kapott szólamokkal visszhangzott.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me