Kálnoky László

Full text search

Kálnoky László
1912-ben született Egerben. Jogi tanulmányokat folytatott Budapesten, Egerben és Pécsett; államtudományi doktor. Előbb köztisztviselő, majd kiadóvállalati lektor. Jelenleg írásaiból él. 1947-ben Baumgarten-díjas, 1963-ban József Attila-díjat kapott.
A Nyugat folytatójának indult, és első két kötetében még erős Baudelaire hatása is (Az árnyak kertje, 1939). Gáncstalan, de hagyományőrző formaművészete, Kosztolányira emlékeztető pátosza a századelő világfájdalmát hordozta. Érzésvilágát azonban ideges érzékenység színezte: elemző intellektusa az irónia fanyar fölényével telíti, kibukkan hajlama a bizarra, a különösre, és sajátosan válogatja a fantasztikus képzelet ihletét éles kontúrú groteszk kisrealizmussal.
Azt a tágabb értelemben vett új stílushullámot, mely a "harmadik nemzedék" fejlődésigényét jelzi, Kálnoky 1942-ben írt és a Magyar Csillag következő évfolyamában publikált s nagy visszhangot keltett verse, a Szanatóriumi elégia találóan szemlélteti. A vers egy tüdőszanatórium és nem utolsósorban a költő életének, illetve lelkiállapotának rajza. Az egyéni sors az egyetemesbe nő, a lírai vallomás pedig lazán értelmezett epikum mozaikja. Általában ellentétes érzéseket fog magasabbrendű egységbe, az emberi közösség egy sajátos sorshelyzetének ábrázolásába.
Az aggodalmasok, elég nagy volt a számuk,
a kórt, mely birkózott velük,
figyelték; pontosan tudták a gaffky-számuk,
vagy westergreen-felvételük,
és röntgenképüket maguknál hordva, foszlott
légzőszervük gyakran elnézték. Higanyoszlop
irányította életük.
 
A versben főként a tárgyiasan pontos kiábrándultsággal váltakozó megrendülés hat megkapóan, és a hömpölygő hosszabb sorokra csapó, szinte epigrammatikus rövidek ezt zeneileg is kifejezik. Kiérlelt, tiszta stílusfordulatait mélyről felszökő indulat forrósítja át. Az individuális és kollektív súlypontú gondolatok között szeszélyesen mozogva a meditatív líra határait kitágítja, új műfaj kialakítása irányába fejleszti. Több egykorú versében is a pátosz, az irónia és a konkrét kifejezés ellentéteit hangolja össze (Férfikor, Bordaműtét).
Kálnoky költészetének is megvan az antifasiszta szakasza. A háború kezdetén a harcos humanista hangján tiltakozik a barbár hitleri fasizmus ellen (Egy modern zsarnokhoz). "A kor kifordult gyomrában" kutat undorodva (Analízis), és az emberi értelem tisztaságát próbálja az ország társadalmi-politikai bomlásával szembeállítani:
581Én a kort nyitott szemmel szeretném
nézni, bátran és személytelen.
A salak közt csillog-e nemesfém,
meghatározná az értelem.
De az őrült század zavarában
barbár indulóra lép a lábam,
s szenvedélyek labdáznak velem.
(Baka utca)
Még a közvetlen felszabadulás utáni "kettős hatalom" időszakáról is ad társadalomkritikával, szatírával telített ábrázolást (November), lírája ezután mégis inkább mélyül, mint gazdagodik. A testi szenvedéstől útja a magányhoz, onnan a pesszimizmushoz vezet. De a kaotikusnak és reménytelennek érzett lét felett, a formabontás csábítását kikerülve, a tudat rendjét teremti meg. Ennek a rendnek szerves megnyilvánulása tökéletes formaművészete, parnasszien plaszticitásra hajló leíró készsége. Individualizmusát fantáziája sötét, de erős színekkel ruházza fel, racionalizmusát pedig a látvány torzképéig hatoló éleslátás teszi elevenné (A létezés rémségei). Meditációi időnként a romantika filozofikus költészetét juttatják eszünkbe, mint például Aquincum ókori halottjaira írt verse:
Örök a forma, szín marad a szín
annak, kit sorsa földi létre átkoz,
s most rég kihült szenvedélyeknek áldoz
az anyag együgyű oltárain.
(A szomjazók)
Gondolatisága azonban a romantikusoknál egyhúrúbb; elemző szenvedélyét leggyakrabban keserű belső világára korlátozza (Oszlopszent).
Műfordítói skálája igen gazdag: a görögöktől a modern franciákig, Heinétől a szimbolizmusig terjed, de klasszikusan tiszta, plasztikus stílusa különösen nagy lélegzetű művek – Racine, Molière, a Faust – tolmácsolásában érvényesül.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me