Csíksomlyótól Alsóőrig | Száz Magyar Falu

Csíksomlyótól Alsóőrig

A burgenlandi római katolikus egyház vezetése annak idején nem mutatott túlzottan nagy hajlandóságot az akkor már csaknem egy évtizede Felsőőrben szolgáló, széles körben ismert magyar származású pap, Galambos Ferenc Iréneusz áthelyezésére a lényegében teljesen magyar faluba, Alsóőrre. Pedig az atya többször jelezte készségét az itteni plébánia átvételére azóta, hogy jeles elődje, Raffel atya nyugállományba vonult. A lelkész 1978 elején így összegezte érzéseit ismerőseinek írt körlevelében: „Eddigi munkáim mellé átvettem az alsóőri plébániát is. Tulajdonképpen már rég készültem erre, de László püspök úr háromszor is mással töltötte be Raffel plébános úr nyugalomba vonulása óta. Talán jó is volt így. Általában mindenki szívesen fogadott ebben az egyetlen majdnem teljesen magyar községben. Persze van egy csomó sajátos probléma is, de ezeket legalább megismertem az elmúlt tíz év folyamán, amióta itt élek. (Mármint Felsőőrben – a szerk. megjegyz.) …November 1-én a hősi emlékműnél tartott beszédemben a hagyományok megbecsülésére próbáltam egy kicsit felrázni a falut.”

Galambos Ferenc bencés szerzetes letelepedése fordulópontot jelentett az alsóőri plébánia életében. A hajdani magyarországi egyházszervezetből kiszakított gyülekezet végre olyan lelkészt kapott, aki – amint azt a magyar hatóságok lehetővé tették számára mint a nyugati magyar politikai emigráció egyik lelki vezetője számára – szoros kapcsolatot épített ki az anyaországgal. Azon belül különösen a Dunántúl legnagyobb szellemi központjával – egyszersmind Iréneusz atya saját kolostorával –, Pannonhalmával.

A kismartoni püspök hamarosan a főapátságot – mely az 1980-as években rendházzá minősítette a plébániát – kérte föl az alsóőri parókia ellátására. Ez a gyakorlatban persze nem jelentette azt, hogy állandóan magyarországi szerzetesek laktak volna itt, de mindenképpen megerősítette a község kötődését a magyar katolikus egyház szervezetéhez. A rendház hivatalos vezetője, Blazovich Ágoston atya 1990-től csak ritkán fordult meg a tisztsége alatti hat évben a településen a halála előtti esztendőig, 1996-ig. Alsóőrött élt viszont Sajgó Rupert bencés atya, akit az alsóőriek nagyon megszerettek, befogadtak. Súlyos, halálos betegségében is gyakran meglátogatták a győri kórházban, illetve Pannonhalmán.

Galambos atya működésének idején cserélt helyet az iskola és a paplak. A régi parókia a klasszikus időket idézte, jellegzetes őrségi stílusú, árkádos épület volt, de falai az 1970-es évekre oly mértékben átnyirkosodtak, hogy teljesen használhatatlanná vált. Ráadásul viszonylag messze feküdt a templomtól, mert a helyét hajdan, a még fából készült istenházának a fekvése jelölte ki. Ki is nőtte a gyülekezet. Csak két szobából állt, nem voltak további helyiségei a lelkipásztori munka számára. Emiatt egyre több gonddal-bajjal járt a misék utáni lelki-szellemi összejövetelek, az egyházi kulturális élet szervezése.

Ezzel szemben – történelmi okokból – az iskola a templom mellett állt, hiszen kezdettől fogva, 1938-ig, egyházi keretek között működött. A három tantermes intézmény épülete az 1970-es években már annak ellenére sem felelt meg a követelményeinek, hogy csak alsó tagozatos osztályok működtek benne. Égetővé vált az átalakítása. Ebben a helyzetben kötött szerződést ingatlancseréről az alsóőri egyházközség és a tartományi kormány. Ezután – a hozzá tartozó telekkel együtt – a parókiát a község kapta meg, hogy új iskolát építsen a düledező épület helyén. A régi tanoda és udvara az egyház tulajdonába került vissza.

Az új plébániát tehát a hajdani iskola udvarán építették fel, ahol az Őrvidéki Magyar Intézet is elhelyezték. Ez utóbbi immár nemcsak intézményesen, hanem épületként is Burgenland legfontosabb magyar létesítményévé vált. Az 1980-as évek stílusában emelt intézetet úgy alakították ki, hogy a bejárata árkádos terasz, amellyel a hagyományos alsóőri motívumot ültették át a mai architekturába. Azzal a nem titkolt céllal, hogy az új épületeket beilleszék a falu hagyományos képébe. Az intézetben egy ifjúsági szállást is kialakítottak.

Az ingatlancserével egyházi tulajdonba visszakerült régi iskolaépületbe Iréneusz atya eredetileg az Őrvidéki Magyar Intézetet, illetve a tervezett ifjúsági központot kívánta telepíteni. Tervei azonban csak az 1990-es években váltak valóra. Napjainkban kellemes érzés a felújított épület neogótikus ajtaján belépni egy olyan térbe – konferenciaterem, kiállítóhelység és könyvtár –, amely tökéletesen megőrizte az épület hajdani hangulatát.

Az alsóőriek, akik szorgalmas zarándokok, az 1970-es évektől – pannonhalmi kötődésű plébánosuknak köszönhetően – több ízben ellátogattak Szent Márton hegyére, a bencés rend magyarországi fellegvárába. Már az első ilyen úton a hívek jelentős része – száztíz személy – elutazott a kolostorba. Az alsóőri zarándokok egyébként – hagyományosan – addig elsősorban ausztriai (stájerországi) búcsújáró helyeket kerestek föl, főként a falutól mintegy kétszáz kilométerre, az Alpokban fekvő Mariazellt. A zarándokok hazatérve így köszöntötték az otthonmaradtakat: „Részed legyen a mariazelli búcsúból.”

Az utaknak általában korszakonként akadt egy-egy főszervezője, vezetője, akik ezzel beírták a nevüket a falu történetébe. Még napjainkban is számon tartják, hogy a XIX. században kik voltak legfontosabb zarándoklatvezetők. A hosszú utat gyalogosan, több nap alatt tették meg. A második világháború után a közlekedési lehetőségek javulásával az előbbivel felhagytak, 1947-től autóbusszal zarándokoltak. Később a fiatalok visszatértek a régi gyakorlathoz, az 1980-as évek végétől ismét rendeznek gyalogos búcsújárást Alsóőrből Mariazellbe. A XX. század második felében a zarándoklatok sajátos missziót is jelentett: a közös utazás és a lelki élmény kapcsolatot teremtett a felsőőri katolikus emigránsok és a jórészt alsóőri katolikus őslakosság egyébként egymás számára idegen világa között.

Az alsóőri egyházi élet szervezetileg és már számos hagyományában Ausztriához kötődik, de a szertartások nyelve a magyar. A gyülekezet 1980-ban tért át énekrendjében a magyarországi, Éneklő egyház című énekeskönyv használatára, amely mellé kiadtak egy külön, hamarosan közkedveltté vált füzetet alsóőri egyházi énekekkel. Csak 1998 óta tartanak havonta egyszer német nyelvű misét, tekintettel a vegyes házasság útján a faluba került hívekre. Ez utóbbinak nagy a látogatottsága vetekszik a vasárnapi nagymisével.

Az alsóőriek lelkesen vettek részt II. János Pál pápa ausztriai látogatásain. 1983-ban az egyházfőt köszöntő műsorban az alsóőri tánccsoport és búcsús énekesek is szerepeltek. A pápai nagymisén egy alsóőri hívő magyar nyelven mondott könyörgést. A község ezt a megtiszteltetést azzal nyerte el, hogy az 1980-as évek elején még Alsóőrt tartották a legmagyarabb falunak Ausztriában, és a könyörgéssel az osztrák katolicizmus több népet egyesítő szellemiségére hívták fel a figyelmet.

A templomban a szószéket nemcsak jelképként díszíti a négy evangélista portréja, mert az onnan – pontosabban az oltár mellől – elhangzó prédikációk valóban a Szentírás magvas magyarázatai. A bencés szerzetes Galambos atya a református lelkészeket meghaladó következetességgel ragaszkodik a teológiailag szabatos, magas színvonalú igehirdetésekhez.

A plébános Szentírás-magyarázatából szinte sohasem marad el az ökumenizmus hangsúlyozása. A hívők tapasztalhatják, hogy mindez nem szólam, mert az atya jó kapcsolatokat ápol mind a felsőőri református, mind az őriszigeti evangélikus paptársával. Alsóőrben már többször tartottak ökumenikus lelkésztalálkozót, 1984-ben például egész Burgenlandból sereglettek össze a faluba a különböző felekezetű papok. Magyar ökumenikus istentiszteletet is rendszeresen rendeznek a Felső-Őrségben, ezekre több ízben Alsóőrben került sor.

Az alsóőriek elsősorban azokhoz az egyházi hagyományokhoz ragaszkodnak, amelyek világosan értelmezhetőek napjaink gyorsan változó viszonyai között. Ilyen május első vasárnapján a már említett Szent Flórián felvonulási menet, a búzaszentelés, Szent János napján a bor szentelése, amikor a hívők előszeretettel tartanak kóstolót. Fontos esemény ősszel a termény-hálaadás, amikor az emberek a községházától indulva, ünnepélyes menetben viszik föl a templomba a terményeiket megáldatni a lelkésszel. Ez utóbbi azt is jelzi – bár a falu népének többsége a telelepülésen kívül dolgozik, és ingázó életmódot folytat – a mezőgazdaság még még mindig jelentős szerepet tölt be. Szent Kristóf napján – július 24-én – a plébános megáldja a járműveket. Ez szintén olyan ünnep, amelyhez nem kell külön magyarázat, hiszen a közlekedési eszközök használata manapság igencsak meghatározó a falu életében.

Halottak napján – november 2. – a falu népe közösen emlékezik a két világháború áldozataira a régi temető helyén álló hősi emlékműnél. Előbb egy magyar, majd egy német ének hangzik el, ezután a plébános tart ünnepi beszédet. Az ezt követő koszorúzás alatt ő fúj ima-, végül takarodójelet trombitán. Szintén nagy esemény a faluban a templom védő-szentje, Alexandriai Szent Katalin szűz és vértanú napján – november 25-én – tartott búcsú. Advent idején sátrakat állítanak fel, ahol a helybeliek saját készítésű népművészeti tárgyaikat árusítják. Újév napján a gazdák a plébánossal megszenteltetik házaikat, ez a szokás remélhetően fennmarad, hiszen napjainkban annyi új ház épült Alsóőrön, mint talán sohasem a falu történetében. Az 1980-as években terjedt el, hogy a házak szenteléskor a gyerekek József Attila versét mondják el a betlehemi királyokról, olyan portákon, ahol valamelyik családtag nem ért magyarul, németre fordítva.

Számos hagyomány az elmúlt évtizedekben elhalványult. A Szent István-, illetve a Szent János-napon, valamint az aprószentek napján tartott köszöntőkre már csak a helyi krónikák feljegyzései emlékeznek. Csak a cigány lakosság körében gyakorolják elvétve az úgynevezett hűtőzést, amikor az összeveszett házaspárok a pap jelenlétében nyilvánosan bocsánatot kérnek egymástól, és a jövőre szólóan több türelmet ígérnek.

Természetesen új szokások is születnek. Más ausztriai gyülekezetek mintájára az elsőáldozó gyermekek fát ültetnek a templom mellett. Ezután ők gondozzák, amely arra emlékezteti őket, hogy a hitük is ápolásra szorul. Alsóőrön régi-új hagyomány „nagykarácsony éccakáján” a gyermekek betlehemes játéka, amelyet a felsőőriekkel és az őriszigetiekkel együtt adnak elő. Ez a misztériumjáték valamikor az egész Kárpát-medencében elterjedt, de az Őrségben a legújabb korra kihalt. Hosszú idő után, csak 1969-ben rendeztek először ilyen előadást a felsőőri, az őriszigeti és az alsóőri gyerekek. Ekkoriban Magyarországon is több helyen felélesztették a betlehemest. A mozgalom kezdeményezője Volly István néprajzkutató volt, akinek az útmutatásait a burgenlandi Felső-Őrségben is alapul vették a szokás felelevenítői. 1970-ben Volly személyesen működött közre a misztériumjáték rendezésében. Mára a betlehemezés ismét meggyökerezett az Őrvidéken.

Amikor Iréneusz atya átvette az alsóőri plébániát, a templom jelképes világának az átalakulása is megkezdődött. Az úgynevezet új népoltár 1993 novemberében készült el, alkotója Resetarits Tamás, akit napjainkban Őrvidék legjobb fafaragójának tartanak. Az oltárt a Csíksomlyón található Szűz Mária-szobor másolata ékesíti, ezt Burgenland püspöke szentelte föl. „Így most a legkeletibb magyar zarándokhely szobra itt van a legnyugatibb magyar településen is” – írta az eseményről 1994 elején ismerőseinek Galambos plébános. Néhány évvel később Erdélyből Vincze János szászfenesi fafaragó készített székely motívumokkal díszített, úgynevezett nagy húsvéti gyertyatartókat az oltár mellé. A faluba látogatók belépve az alsóőri templomba, megrendülve döbbenek rá a magyarság és katolikussága erejére a Kárpát-medencében: egyazon nyelven ugyanazokat a jelképeket tisztelik a Csángóföldtől a Felső-Őrségig, pedig közöttük több mint ezer kilométer a távolság…