Háborúk és forradalmak százada | Száz Magyar Falu

Háborúk és forradalmak százada

Az első világháború megakasztotta a falu útkeresési próbálkozásait. A férfinépesség a frontokra vonult, ahol közel száz cibaki esett el. (L. Függelék V.) 1918 októberének végén Magyarország elveszítette a háborút, majd győzött a polgári forradalom. A helyzet Cibakházán is zavaros volt. A faluban ablakbetöréseket említettek, a plébánián is hat ablakot vertek be. A földnélküliek földet akartak, mire 1919 elején a nagybirtokosok kétszáz katasztrális holdat ajánlottak fel. Egyes adatok szerint a Tanácsköztársaság kikiáltása után vöröskatonának közel háromszáz cibaki állt, és az egyik első hősi halott is helybeli volt. 1919. március 22-én Mester Imre a 68. gyalogezred katonájaként Pusztatenyőn fosztogatást akart megakadályozni, amikor halálos lövés érte. Ünnepélyesen temették el Szolnokon. A direktórium ideje alatt egy családot a káplánlakásba akartak beköltöztetni.

Április 30-án román csapatok szállták meg a községet. A tiszai ellentámadás idején, július 22-én Cibakházára magyar erők nyomultak be, de a románok két nap múlva visszafoglalták a falut, és ellenállás esetén felégetéssel fenyegetőztek. A település román megszállása 1920. február 24-ig tartott. Ezalatt a katonák sok lovat, marhát, sertést és gazdasági felszerelést rekviráltak. A bajokat tovább súlyosbította, hogy Danyi Ferenc megszúrt egy románt, és ez könyörtelenebbé tette a megszállókat. A Sváb-birtokot a nagyobb károktól csak Kocsis János uradalmi intéző tudta megóvni. Az országosan lassan konszolidálódó megtorlási hullám 1920 tavaszán érte el Cibakot. Ennek jeleként Suhajda Antal hat hónapot kapott a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért.

A Horthy-rendszer egyik első lépése a földosztás volt. Ez fölkavarta a falut, hisz a lakosság kilenctizede mezőgazdaságból élt. A cibaki jegyző 1921 áprilisában levélben jelezte a főispánnak, hogy zavar nélkül itt nem bonyolítható le a reform. A lakosság vérmes reményeket táplál, de a birtokosok elzárkóznak a közreműködéstől. Egyedül kishaszonbérletre 850-en jelentkeztek. Ez a járási létszám kétharmada (!) volt. A képviselő-testület a jelentkezők közül mindössze százharminc főt (!) javasolt a juttatásra, később pedig már csak 116-ot. Ilyen mértékű visszautasításra nincs példa a megyében. Az alispán is tárgyalt Sváb Gyulával és Basch Lajossal a „jogos igényekhez” szükséges százhatvan-száznyolcvan katasztrális hold biztosítása érdekében. Végül a Sváb-uradalom 83 jogosultnak 136, a Basch 33 főnek 46 katasztrális holdat adott át. Házhelyet 125 jogosult számára tizenhat katasztrális holdon osztottak ki, de a földjuttatás elhúzódott 1922 tavaszáig. Közel 704 katasztrális hold került így 453 család birtokába. A legelőjuttatás kilencven katasztrális holdját 1924-ben azzal a megkötéssel adták ki, hogy az a legeltetési társulat kezében marad.

A földreform hatására a birtokosok száma 1895 és 1935 között megduplázódott, 1616-ra emelkedett. A juttatás a két katasztrális hold alatti kis parcellák számát növelte, ám az apró parcella az önálló gazdálkodáshoz elégtelen volt. A lakosság háromnegyede törpebirtokos és mezőgazdasági munkás maradt. 1935-ben az önálló birtokokból 1075 volt kisebb öt katasztrális holdnál, és együttes területük nem érte el a kétezer holdat. A határ több mint felét még mindig a száz katasztrális hold feletti birtokok foglalták el. A Sváb-birtok területe valamelyest csökkent ugyan, de egyben maradt. Tejgazdaságával és tejfeldolgozójával együtt továbbra is ez volt a legkorszerűbb uradalom. A Budapesten élő Basch-örökösök helyén előbb Salgó Lajos, majd 1925 után Gottescha Béla nagybérlő jelent meg. Az utóbbi még Sváb-földeket is bérbe vett. Friebisz Istvánné 409 hold földje 1935-re végleg gazdát cserélt. Emellett csak a község 302, az Ármentesítő Társulat 102, Léderer Sándorné 143 és Kulik József 173 katasztrális holdas birtoka jelentősebb.

A felemás földreform elégedetlenséget, elkeseredést váltott ki. Már 1921-ben említik a források a Földmunkások Országos Szövetségének helyi csoportját. Papp Sándor, Bede Mátyás, Kürti Mátyás, Bodnár Mihály, Nyilas Sándor, Kapitány István, Marton János, Bodnár Mihály tevékenysége nyomán a kubikus-, illetve kommunista mozgalom is aktivizálódott, bár a csendőrség rendre elfojtotta a szervezkedéseket. 1934-ben két iparos és egy parasztsejtet lepleztek le, ezek Pest környéki kommunistákkal álltak kapcsolatban. A község maga is próbálkozott kisbérlet létesítésével, de ez sem hozott komoly változást.

Az 1920-as években a főbíró Holyba Ferenc volt, akit később, 1931-1944 között Petróczki László, 1944–45-ben Szabó Ferenc követett. A főjegyzői tisztet Szeberényi Gyula (1920–1933), majd Nagy Tibor (1933–1945) töltötte be. Ők próbáltak a falu pénzügyeiben rendet tenni, de ez továbbra sem volt könnyű feladat. Így 1928-ban például a 99 813 pengős kiadással szemben a rendszeres bevétel csak 58 711 pengőt tett ki. Emiatt a kivetett községi pótadó olykor az állami adók együttes összegét is felülmúlta. A falu később egy kétezer-ötszáz fontos (hetvenkétezer pengős) angol kölcsönt is felvett. A legnagyobb beruházásként 1926-ban készült el a Szolnok–Tiszaföldvár–Cibakháza közötti villamos távvezeték. Ezzel jelent meg a villany a faluban. A középületek mellett több utcát is villamosítottak, a közvilágítást 1933-ban 29 utcai lámpa biztosította.

A földterület művelési ágankénti megoszlása a korábbiakhoz képest nem változott. A nagybirtok inkább a földművelés és állattenyésztés, a kisbirtok a szőlőművelés felé fordult, a kertkultúrára a bolgárkertészek megjelenése volt hatással. A szarvasmarha-állomány ugyan nem nőtt, de a pirostarka és szimentáli teljesen kiszorították a magyar fajtát. A lovak száma is a korábbi szinten maradt, zömük melegvérű volt. A juhállomány nagysága ekkoriban ingadozott. Csak a sertések száma gyarapodott, főképp a hússertések aránya növekedett. A legnagyobb ipari üzem továbbra is az Oláh-féle gőzmalom maradt, melyet később Kabay István szerzett meg. Ez nyolc főt foglalkoztatott, napi teljesítménye százötven mázsát tett ki. A Motormalom Részvénytársaság negyvenöt mázsányi kapacitású malma (Kismalom) tíz embernek adott munkát. Rövidesen megépült Both Menyhértné kis malma is, amely három főt alkalmazott. A szőlő és gyümölcs feldolgozása is fejlődött: 1935-ben már négy helyi szeszfőzdét említenek a források.

Jelentősen nőtt 1935-re az iparosok száma is. A hagyományos iparágak lassan átalakultak (két kádár, négy bognár, egy–két kötélgyártó, egy takács), az önállósuló építő- és szolgáltatóipar azonban már gyorsabban fejlődött (négy ács, négy–hat asztalos, négy kőműves, két bádogos, két szobafestő, egy téglaégető és kárpitos). Stagnálás vagy szerény növekedés jellemezte a hagyományos ruházati ágazatokat (húsz, majd csak kilenc cipész, három– négy csizmadia, két papucskészítő, hét–kilenc szabó). A mezőgazdasághoz kapcsolódott a kilenc bércséplő, hét–nyolc kovács, egy–két rézműves tevékenysége. A polgáriasodás és a modernizálódás jeleként feltűnt két órás, egy fényképész, egy moziüzemeltető, egy szikvízgyártó, két bérautó-fuvarozó, két géplakatos és egy villanyszerelő. A kereskedelemben tíz–tizenöt kisebb vegyeskereskedés, öt–kilenc hentes, két pék említhető, a szolgáltatásban és a vendéglátásban öt–hat borbély, négy temetkezési vállalkozó, tizenkét kocsmáros, hét vendéglős és két fogadós említhető. Fejlődést mutat a hitelélet is. 1926 előtt alakult 301 taggal a Cibakházi Községi Hitelszövetkezet, de tőkeereje szerény maradt. A Hangya Fogyasztási Szövetkezet 1917-ben szerveződött Kulik József vezetésével, s 1934-ben már 1210 tagja volt.

Az 1939. évi IV. törvénycikk zsidó tulajdont érintő rendelkezései és más fejlemények módosították a birtokmegoszlást. Sváb Gyula halála után 1389 katasztrális hold földet és mintegy nyolcszázezer pengőt hagyott egy nevét viselő egészségügyi és kulturális alapítványra, melyet a falu és egykori gazdasági cselédei javára hozott létre. Az alapítványtól Sárszögön 532 személy 1202, a gyügéri Sváb részen 105 család egy-egy katasztrális holdnyi földet kapott. Emellett a gyügéri Basch-birtokból negyven főnek 201 holdat osztottak ki. Az öt hold alatti birtokok száma így 1010-ről 1410-re emelkedett. Ez a korábbi földreformhoz képest komolyabb változást eredményezett. Az alapítványt 1949-ben szüntették meg, így a tervezett épületek zöme nem valósulhatott meg.

Cserélődtek a nagybirtokok tulajdonosai is. 1940-ben a Basch testvérek földjeit Soós László és dr. Nyitrai Gézáné vásárolta meg ötszázötvenezer pengőért, a maradék Sváb-birtokon pedig Jakabffy Vilmosné és báró Vasmer Antalné osztozott. 1940 és 1943 között épült fel a Sárszögben a Jakabffy Vilmos-féle Kendergyár, mely a megye területének egyharmadáról gyűjtötte össze a feldolgozandó termést. Rövid időre új munkalehetőségeket teremtett, de már mint hadiüzem.

Az egészségügy is számottevően fejlődött, nőtt az orvosok és a bábák száma. 1920-ban Benedek Pál, majd 1927-ig Szegedi Kálmán praktizált a faluban. 1926-ban egy körorvos, egy községi és hat magánbába, valamint egy gyógyszerész biztosította az egészségügyi ellátást. Korábban a bábák zöme csak hónapig tanulta a szakmát. Az első, többéves képzéssel képesítést szerző szülésznő Holyba Mária volta faluban. 1927-től Kovács Géza a körorvos, aki 1950-ig praktizált a településen. A két világháború között a faluban magánorvosok is működtek. 1929-ben Atlasz Dezső, 1933-ban Wimmer Károly (1906–1996) költözött Cibakházára. Wimmer indította el a helyi fogászati ellátást, majd később, 1952–1973 között körzeti orvosként is tevékenykedett.

Az 1920-as évek halálozási mutatója még rendkívül ijesztő volt. Az esetek több mint harmadát az egy év alatti gyermekek jelentik. Nagyon sok volt a tébécés a faluban, ennek a legfőbb oka a szegénység. A kisbirtokos és cseléd családoknál néha egy szobában nyolcan is aludtak a szalmán. A falu vezetése harminckétezer pengő államsegélyből 1928 végén megvásárolta a Klein-féle nagykocsmát, egészségház céljára. Az átalakítás megtörtént, de a százhúsz éves épület már nem igazán felelt meg ennek a célnak. 1939-ben új egészségházat akartak építeni a régi helyén. Ezt a tervet a Falu Szociális Alap tizennégyezer, a megye nyolcezer pengővel támogatta.

A Vöröskeresztnek 1914-ben, az Ifjúsági Vöröskeresztnek 1923–24-ben alakult helyi csoportja. Ennél jelentősebb a Stefánia Szövetség 1929-től működő anya- és csecsemővédelmi fiókintézete egy orvossal és egy védőnővel. 1939-ben egy szülőotthon létesítésének a gondolata is felmerült. Az évi 96 fő körüli születésszám alapján négyágyasra tervezték az intézményt. A férőhelyek közül két-három hely államsegélyes lett volna. Sváb Gyula röntgengépet is vásárolt a falunak, így 1942-ben az orvosi rendelőt bővítették. Helyiségeit 827 légköbméterre növelték, a belügyminiszter tüdőbeteg-gondozó létesítését is engedélyezte. Egyre többen kezdték látogatni a tiszaföldvári gőzfürdőt. Az Országos Közegészségügyi Intézet támogatásával 1936-tól artézi kutak fúrására is sor került.

A közlekedés fejlődésnek indult, Cibakháza bekapcsolódott a megyei autóbuszjáratok rendszerébe. 1930-tól Juhász János és Szegedi István szolnoki vállalkozása egy autóbusszal Tiszakürt–Szolnok, városháza útvonalon, másik két busszal Tiszakürt–Cibakháza, illetve Tiszakürt–Tiszaföldvár között szállította az utasokat. A Mávaut 1940-től napi egy járatot működtetett a Szolnok–Cibakháza vonalon. 1941-ben a megye egyik első hősi halottja Petrik István, a Cibakháza–Szolnok járat sofőrje volt, aki a bácskai bevonulás során kapott halálos sebet. Ünnepélyes temetése már az ország 1944-es tragédiáját vetítette előre.

Amikor 1944. szeptember végére a szovjet haderő a Kárpátokon átkelve kiért a magyar Alföldre, teljessé vált a zűrzavar. A leventéket nyugatra irányították, a közel százötven útnak induló cibakházi fiatal zöme hazaszökött. A kendergyári munkások fizetés hiányában megtagadták a munkát. A behívóparancsok elől sokan a szőlőkbe menekültek, rövidesen a községi vezetés nagyobb része is elhagyta a települést. Az október 6-i nagy szovjet támadás miatt egyes német és magyar csapatok Nagyrévnél átkeltek a Tisza túlpartjára, így a Cibakháza-Nagyrév között épült futóároknak már nem volt védője. Október 8-án román csapatok szállták meg a falut, de két nap múlva a szovjet egységek is megérkeztek. Október 19-én az ellentámadást indító német páncélosok ugyan Tiszaföldvár elfoglalása után még elérték a cibaki határt, de tovább már nem jutottak.

A falu a szovjetek pihenőhelye és utánpótlási központja lett. December közepéig egyesek szerint hat-hétezer szovjet katona tartózkodott Cibakon, sőt novemberben állítólag Malinovszkij marsall főhadiszállása is itt volt. A februárig tartó megszállásnak áldozatul esett szinte a teljes juhállomány, lovak, sertések több mint fele, a szarvasmarha-állomány harmada, valamint a kendergyár. A megszállók elvittek közel hatezer mázsa búzát, és közel kétezer mázsát zároltak Sárszögön és a Futurában. Mindez az évszázad talán legjobb termése mellett is komoly ellátási problémákat okozott. A második világháború helyi halottainak, eltűntjeinek száma bizonnyal meghaladta a kétszáz főt. (L. Függelék VI.)

A földreform lázában telt el 1945 tavasza. A végrehajtás rendkívül gyors volt, 1945. április 30-ra a földosztás lényegében véget is ért. Cibakházán 716 igénylőnek 2253 katasztrális holdat mértek ki. 309 személy 77 hold házhelyet, 97 család pedig összesen 33 holdnyi veteményest kapott. A hadifoglyok és katonák számára 398 katasztrális holdat tartalékoltak.

De most sem jutott mindenkinek birtok.

A lakosság politikai szempontból ezekben a hónapokban erősen polarizálódott. Mind több hír terjedt a szövetkezetekről, de a régi birtokos parasztság nem akarta a kolhozrendszert. A volt nincstelenek zöme viszont szimpatizált a kommunistákkal. 1947-ben a választásokon még mindig 35 százalékot szereztek Cibakon a kisgazdák, de az országos folyamatok már megállíthatatlanok voltak. Hiába, a falvak inkább elszenvedői, nem pedig alakítói a történelemnek. Azért voltak tragikomikus esetek is. Olykor a szövetkezeti mozgalom szónoka agitált a kolhoz ellen. Máskor elterjedt a híre, a szövetkezetben csajkarendszer lesz, szabad szerelem, se ház, se ruha, mindent „csak úgy adnak majd”. Eközben a felsőbb hatalom mind erőteljesebben sürgette az állami és szövetkezeti tulajdon kialakítását.

Az első mezőgazdasági csoport Cibakházán tizenhat fővel alakult meg 1948-ban. 1949. szeptember 13-án ebből szerveződött a Vörös Csillag Termelőszövetkezet. Területe eredetileg százhúsz katasztrális hold volt, amely 1952-re már mintegy nyolcszázra növekedett. Igen szegények voltak az alapítók, sokan gúnyolták is őket. Jó néhány esetben családi szakadást váltott ki a belépés, számos öngyilkosságra is emlékeznek az idősebbek. A téesz sokáig gazdasági nehézségekkel küzdött, ám végül mégis egyben maradt.

A helyi földművesszövetkezet a megyében elsőként alakult meg 1946. március 8-án 112 taggal, Kapitány István vezetésével. Átvette a malmot, majd rizstelepet is létesítettek, de ez zsákutcának bizonyult. 1949-ben a helyi Hangya is ide fuzionált. A nádtermő földeket kezelésbe vették, majd kiosztották a tagoknak. Ez jelentős jövedelmet biztosított. Amikor később mégis át kellett adni a nádtermő területeket az Alsó-Tisza Vidéki Nádipari Vállalat üzemegységének, a megyei agitátort az asztal alól kellett kimenekíteni. A földművesszövetkezet megkezdte a mezőgazdasági termékek felvásárlását, 1949-ben saját tulajdonba vette a mozit, a szeszfőzdéket, a szikvízüzemeket, a pékségeket. 1953-ben átmenetileg a Nagyrévi Földművesszövetkezettel egyesült, de 1956-ban újra önállósult.

Harminchat dolgozóval 1946 tavaszán megindult a termelés a Jakabffy-féle kendergyárban is. Ezt 1947-ben államosították, majd később a budapesti Juta- és Kenderfonó tulajdona lett. A munkáslétszám 72-re emelkedett, ám 1958-ban az üzemet a szocialista centralizáció jegyében bezárták. A helyi kisipari termelőszövetkezet 1951. augusztus 9-én mintegy harminc taggal alakult, de tagsága általában ötven alatt maradt. Fontos szerepe volt az 1948-ban alakult gépállomásnak, mely hat települést látott el.

Kapitány Isván volt a főbíró 1945–1949 között, 1949-ben Tímár Mihályt választották meg utódjának. Mindketten baloldali nézeteket vallottak már 1944 előtt is. Mellettük a főjegyzői tisztet Varga László töltötte be. 1950-ben a tanácsrendszer kialakításával a régi községi vezetés számos tagját menesztették, helyükre új káderek kerültek. A Tanyai Tanács terveinek megfelelően 1951-re a Kunszentmártonból kivált Gyalupusztát egyesítették a Cibakházától elcsatolt Gyügérpusztával, s létrehozták Kungyalu községet. Ezzel a falu újabb 1883 katasztrális hold területet veszített el. 1954-től a tanácselnök Sárai János lett, akit 1957-ben D. Molnár Mihály váltott fel. Őt 1982-től dr. Kovács Józsefné, majd Fekete Géza követte egészen a rendszerváltozásig.

A forradalom híre 1956-ban gyorsan eljutott Cibakházára is. Október 28-án a Művelődési Házban tartott gyűlésen alakult meg a Forradalmi Tanács. Ennek elnökévé a tanácselnök Sárai Jánost választották, a tagok közé pedig Kertész Dénes, Bereczki László, Mester Ferenc, Kiss Imre, Varga Gerzson, Halka Albert, Gombos László, Mészáros József és Papp Gábor került. A megalakuló Nemzetőrség parancsnoka Halka Albert lett. Október 29-én a helybeliek két teherautónyi élelmiszert küldtek Budapest lakosainak. A szállítmányt végül a Kilián laktanyába vitték fel. Cibakházára főképp a közeli Martfűről érkeznek cipőgyári munkások is, akik a forradalom mellett agitáltak. A Forradalmi Tanács november 10-én ülésezett utoljára. A későbbiekben Sárait a forradalomban betöltött szerepe miatt lemondatták a tanácselnöki tisztéről.

A Vörös Csillag Termelőszövetkezet 1956-ban ugyan nem bomlott fel, de a téeszesítés továbbra is igen nehezen ment. Újabb mezőgazdasági termelőszövetkezet végül csak 1959-ben jött létre: a Haladás tizenhárom taggal és 72 katasztrális hold területtel. Ez utóbbi 1961-ben egyesült a Vörös Csillaggal, így ezt követően a cibaki határban már egy szövetkezet gazdálkodott.

Az egyesülés azonban nem ment simán. Olyan országos hírű botrányt kavart, amelynek következtében többen is kiléptek a tsz-ből. Jellemző egyébként, hogy a megyében 1960 táján a Tiszazugban az utolsóként jöttek létre a termelőszövetkezeti községek. A cibaki téesz később aránylag jól működött, főképp a kertészeti ágazat volt sikeres. A földművesszövetkezetből 1967-ben jött létre a Cibakháza és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet, amely 1976-tól lett a Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ része. A Cibakházi Kisipari Termelőszövetkezet 1970-ig főleg az építő (kőműves, asztalos) és a szolgáltató (elektromos gépjavító, bádogos, fodrász) ágazatok révén volt nyereséges. Később az eredmények egyre romlottak. A gépállomás 1964-ben gépjavító állomássá alakult, majd az 1968-as és 1976-os egyesítéseket követően a megyei Szolnoki Mezőgép Vállalat helyi egységévé vált. Mintegy kétszáz dolgozót foglalkoztatott egészen a rendszerváltozásig.

Különböző helyeken 1945-től kezdve szülőotthon is működött Cibakházán, négy–hat kismamának, babának. 1952-ben tizenkét apróságnak létesült bölcsőde a településen, melyet folyamatosan bővítettek. Később ez megszűnt ugyan, de az 1956-tól folyamatosan működő új bölcsőde harminc csecsemő ellátására vált alkalmassá. Az orvosi rendelő bővítésére 1956-ban, majd 1983-ban került sor. Az ötvenes években a Bátor-szőlőben is létesült egy orvosi rendelő. Wimmer Károly mellett a másik körzeti orvos 1950-től Miklós Károly (1911–1985) lett. Őt körzetében 1976-tól Szántai Imre, majd 1982–1985 között Szarvas Gábor követte, utóbb pedig Maczkó Péter töltötte be ezt az állást. Miklós Károly utóda Papp László, Kránicz Edit, 1980-ban pedig Szakács György, majd 1981-től Litkei Tamás lett ennek a körzetnek az új orvosa. 1983-ban kapott szakképzett fogorvost a falu Koncz Katalin személyében.

A második világháború idején a különböző egyletek, körök, könyvtárak ingóságai jórészt tönkrementek. 1946-ban már egyetlen könyvtár működött a faluban, 36 kötettel. 1948-ban államosították a mozit, majd felépült a Művelődési Ház. Ide költözött be 1950-ben a könyvtár, mindössze hatvan–nyolcvan kötettel. 1953-ra a könyvállomány már mintegy ezerkétszáz, az olvasók száma közel hatszázra gyarapodott. 1961-ben alakult a helyi fúvószenekar, mely az 1980-as években bekövetkezett felbomlásáig számos országos rendezvényen szerepelt. 1945 után az amatőr színjátszás főképp a Kultúrházban és a Kendergyárban éledt újjá, bár a Bátor-szőlői Kör is rendezett előadásokat.

Folyamatosan épültek 1957-től betonjárdák, mivel korábban csak három kilométernyi téglajárda volt a faluban. Egyre több belterületi utat aszfaltoztak. A régi parasztházak korszerűsítése mellett a hatvanas évektől kezdve megjelentek a jól ismert kockaházak, a hetvenes években pedig már emeletes házak is épültek.

A falu terjeszkedése nyomán a tulajdonképpeni településközponttá mindinkább a Czibak Imre tér és környéke vált. A parkosítás, a villamoshálózat bővítése, a vízvezetékrendszer kiépítése a szocializmus békés időszakának gyarapító fejleményei között említhető.

A rendszerváltozás egyértelműen a nagyobb mezőgazdasági és ipari üzemek leépülését hozta magával, az üzemekben foglalkoztatott munkaerő száma az ötödére csökkent. Az áfész 1994-re a legtöbb üzemrészét eladta, 1999-ben – örököseként – már 56 kisbolt és 12 vendéglátóhely működött a faluban. A korábbi tanácsi ellátó-műszaki gazdálkodó szervezet (gamesz) 1994-től Műszaki Ellátó Szervezet néven folytatja működését. A kilencvenes éve elején már csak száznegyven embert foglalkoztató helyi Mezőgép-részleg privatizációja 1993-ban kezdődött. A rendszerváltozás után, 1991 februárjában indult meg a Cibaki Hírek című havilap, a település első újságja. Azóta is rendszeresen megjelenik. 1991 októberében 112 magánszemély, a helyi önkormányzat, valamint a Tiszaföldvár és Vidéke ÁFÉSZ hozta létre a cibakházi kábeltévét, a következő év közepéig közel tizenkét kilométernyi kábelhálózatot építettek ki. Ez háromszázötven családhoz vitt, viszi el az új helyi műsort. 1994-ben a nagyközség a tiszazugi földgázprogramba történő belépésről határozott. 1996-ban a település új címert készíttetett, részint már a millecentenárium, illetve a millennium rendezvényeihez kapcsolódva.