Török alatt, török után
Török alatt, török után
A kunoknak alávetett, földművelő jászok a magyar király által kijelölt terület jobbik, földművelésre valamivel alkalmasabb részét kapták meg, hiszen csak így tölthették be hagyományos szerepüket a magyarországi Cumánián belül. Ez a jobbik rész pedig a Tarna, Zagyva és Ágói-patak vidéke volt, nagyjából a mai, Jászságnak nevezett történelmi kistáj északi része. A kutatók egybehangzó véleménye szerint ugyanakkor a Jászság déli része (Jászladány, Alsószentgyörgy környéke) magyarlakta vidék lehetett, de a terjeszkedő jászok csakhamar megszerezték ezeket a falvakat is, és összeházasodva az itt élő magyarokkal jász jogúvá tették azokat.
Az 1570-es török defter a húsz évvel korábbi tizenhat család helyett 32 háztartást és egy szegényt említ, többet, mint a korábban nagyobb Négyszálláson (1550: 24 háztartás, két szegény). Ebből a defterből – mert nem a régi, összevont módon adóznak, hanem a települések török adójához való hozzájárulást is pontosan feljegyzik – képet nyerhetünk a falu gazdálkodásáról is. (Hogy összehasonlításunk legyen, zárójelben közöljük Négyszállás adatait.) Jászdózsa megtelepedett hely, ahol 32 kapuadót fizetnek (Négyszállás: 24). Dósa elsőrenden földművelő település: búzából 210 kilát (241), kevert gabonából, helyi nevén kétszeresből 135 kilát (135) termesztenek. (A kila gabonaűrmérték-egység: hatvan–száz kilogramm közötti mennyiség.) Négyszállás többlete a határ milyenségéből, földművelésre alkalmasabb voltából ered. A legjobb ilyen terület épp a Négyszállással határos, a Kis-árok és Kápolna-halom környéki részen fekszik.
A földművelés belterjes jellegére utaló adatok: a lencse adózó mennyisége – már pénzben megadva – 110 akcse (30), borsó- és babtized: 45 (30), káposzta- és répatized: 48 (35), fokhagyma- és vereshagymatized: 35 (20), len- és kendertized: 135 (75) akcse. A falu kétkerekű vízimalma után ötven akcsét fizet (Négyszállásnak malma nincs). Szőlőtermesztés is folyhatott itt, erre utal a hordóadó: 125 (60) és talán a csősztartási adó (a kertek védelmével együtt): 64 (48) akcse.
Az állattenyésztésről teljes képet nem alkothatunk, szarvasmarha vagy ló nem szerepel az összeírásban. A török számára oly fontos báránytized jelentősebb juhtartást mutat: 75 (28) bárány, pénzben és tizedértékben 915 (420) akcse, a sertésadó 372 (350), a méhkastized 250 (235), tűzifa- és szénaadó 800 (600) akcse.
Az 1570-es összeírás szerint Jázsdózsa népe teljes és sokszínű gazdaságot mondhatott a magáénak, amelyben a földminőség és a határ egyes részeinek változatos jellege is megnyilvánul. A hangsúly a szántóföldi és kertművelésen volt, de szép és elegendő szőlője is lehetett az itt lakóknak. Jelentős a juhtartás, a sertéstartás.
1570 után jó ideig nincsenek adataink a község gazdálkodásáról.
A szervesen formálódó etnikai képletet, a jászok és magyarok lassú összeolvadását, a kunoktól való fokozatos eltávolodást valójában a török bolygatta meg. A XVI. század közepén már néhány jász települést pusztaként tartottak nyilván, s általában is a népesség apadását figyelhetjük meg. A helybeliek jelentős része azonban nem hagyta el a Jászságot, hanem behúzódott Berénybe, Ágóra, Árokszállásra és Négyszállásra – a nagyobb, biztosabb helyekre.
1565-ben Berényt elfoglalja a török, palánkvárat épít ki, szultáni várossá, kádiszékhellyé teszi, és bizonyos védelemben részesíti.
Kritikus időszak a tizenöt éves háború (1591–1606). Egyes szerzők – a vonatkozó adatok hiányának magyarázataként – a jászok teljes elfutásáról, a Jászság lakatlanná válásáról beszélnek. Jól tudjuk azonban, hogy az adatok hiányának egyik oka az, hogy az országnak nem volt nádora, s így e kiváltságos területeknek közvetlen feje – hiszen a nádor a jászok és kunok kapitánya is. Természetes, hogy szünetelt az állami adminisztráció. Eger vára pedig – ahová időlegesen a Jászság királyi adóját is rendelték – 1596-ban elesett, s magyar részről megszűntek a rendszeres összeírások.
A harcok elülte, a nádori hivatal betöltése, vagyis az 1608 utáni időkről már vannak híreink a Jászság lakottságáról, az elfutottak tömeges visszatéréséről. Kétségtelen azonban, hogy a népesség száma csökkent, a jászok egy jelentős része Fülek környékén talált menedéket. Az ottani huzamosabb tartózkodás alatt nyilvánvalóan családi kapcsolatok is kialakultak, és a viszszatérők minden bizonnyal palócföldiekkel is kiegészültek. Az eredeti jász lakosság így további elemekkel keveredett: Nógrád, Heves és Gömör megye népességével a leginkább. Az elmenekültek közül nem mindenki tért haza a harcok elülte után. Nem lehetetlen, hogy a ma Ostrava (Csehország) környékén élő, környezetüktől kultúrájukban valóban elütő, magukat jásznak tartó Jaszov községbeliek és még két kisebb település lakói ekkor kerültek oda, s alapítottak új falvakat.
Jóllehet a török a XVII. században is károkat okozott, de főként a megszállás vége felé vált katasztrofálissá a helyzet az országban. Ekkor azonban a jászsági lakosság megsemmisülésétől már nem kell tartani, legfeljebb egyes települések átmeneti elnéptelenedése következik be, lakóik Berénybe, Apátiba, Árokszállásra, Dózsára és más, megmaradt községekbe menekülnek. S közben a Jászság éppen az az országrész, amely nagyobb számban befogadja a környező kisebb, nem jász községek menekültjeit, sőt egészen a Rákóczi-szabadságharc végéig a Duna–Tisza köze menekültjeinek is átmeneti vagy végleges otthont kínál.
A XVII–XVIII. század fordulóján erősödtek meg a Jászság és a Kiskunság kapcsolatai. Ettől az időszaktól használnak a jászok is kun pusztákat.
A távolabbi vidékek jobbágyai már a XVII. században is kerestek menedéket a Jászságban (az elfogott és visszavitt jobbágyok esküjében ekkortájt lesz bevett formula, hogy többé „sem véghelyekre; sem Kunságra, Jászságra” el nem szöknek.). Ám az igazi népmozgás csak a Rákóczi-szabadságharc után, majd pedig a jászkun redemptiót (önmegváltást) követő évtizedben indult meg. Ekkor – ha az anyakönyvezett nevek arányát tekintjük – a századelőn itt éltek nevei csupán negyven százalékot, a jövevény nevek pedig hatvan százalékot tesznek ki. Jöttek ugyan az ország minden részéből, de a fő kibocsátó terület a palóclakta vidék, itt is Gömör, Heves, Nógrád és Pest megye volt.
Valamennyi jász falu megismerszik jellegzetes neveiről, s ezek mind igen jelentős múltra tekintenek vissza. A betelepülő családok csak szerencsés esetben, elvétve alkottak kiterjedt, nagy famíliát. S ez érthető is. A jövevények többnyire fiatal házasok, sőt legényemberek voltak, míg a már itt élőknek több gyerekét is anyakönyvezték a század első évtizedeiben. Ezt az előnyt mindig is megtartották, s a XVIII. század végére már kiterjedt famíliákként tarthatjuk számon például a berényi Gyapay, Sisa, az árokszállási Bordás, Móczár, a dózsai Bozóky, Tábori, az apáti Tajthy, Makó, a kiséri Gócza, Köntés és más családokat.
Immaculata-szobor a Fő téren
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
