Az 1945 utáni évtizedek
Az 1945 utáni évtizedek
A második világháború befejezését követően – amint azt Márkus István 1946 őszén feljegyezte – Kvassay iskolaigazgató „maga köré gyűjtötte a többi értelmiségit, a tekintélyesebb gazdákat és néhány, baloldali hírében álló embert, olyanokat, akik a községért felelősséget éreztek, s megalakították Martonvásár első koalíciós elöljáróságát pártkeretek nélkül, a rendfenntartás és a legfontosabb dolgok elintézése céljából”. A pártok közül elsőként a kommunista párt alakult meg 25–30 taggal. Márciusban a kisgazdapárt is „hirtelen kinőtt a földből”, s pár hét alatt 280 tagot jegyzett be. A martonvásáriak szerint az lett „kisgazda”, aki nem akart kommunista lenni. A pártszempontok azonban ekkor még alárendelődtek a közérdek szempontjainak.
Az első szilárd, immár kormányrendeleten alapuló községi vezető testület, a nemzeti bizottság 1945. április 28-án tartotta alakuló ülését. Elnöke Székely Géza, titkára Tóth Sándor lett. Vezetőjegyzővé Hamar Gyulát, községi bíróvá Cvikli Györgyöt választották meg. Júliusban létrejött a kisiparosságot magában tömörítő Szociáldemokrata Párt, amelyet a Nemzeti Parasztpárt megalakulása követett.
1945. november 4-én voltak hazánkban a nemzetgyűlési választások. Martonvásáron a választásra jogosultak 89 százaléka, 1649 fő ment el szavazni. Szavazataik 63 százalékát a Független Kisgazdapárt, 16 százalékát a Szociáldemokrata Párt, tíz százalékát a Nemzeti Parasztpárt, nyolc százalékát pedig a Magyar Kommunista Párt kapta, míg a Polgári Demokrata Pártra 35-en voksoltak, hét szavazat pedig érvénytelen volt. A választás nem zavarta meg azt a közös munkát, amelynek Martonvásár – Márkus szerint – a földreform zavarmentes végrehajtását, a gazdasági élet gyors talpra állítását és az ország első fogyasztási szövetkezetének kialakítását köszönhette. Vegyük ezeket sorra!
A Martonvásári Földigénylő Bizottság elnöke a kisgazdapárti törpebirtokos Varga János lett. Az uradalomból májusban 2818 holdat osztottak ki a cselédek, napszámosok, törpebirtokosok és a nagycsaládos kisgazdák fiai között. A martonvásáriak a megmaradt ötszáz hold szántót „a kastéllyal együtt közakarattal felajánlották a földművelésügyi minisztériumnak és a kultuszminisztériumnak azzal, hogy a mezőgazdasági kultúra fejlesztését szolgáló intézményt létesítsen rajta”. Így került sor az erdőháti tangazdaság kialakítására. A kastélyban más intézetek (gyógynövény-kísérleti, burgonyakutató) is helyet kaptak, ezek sorsa azonban eldőlt, amikor 1949 júniusában (Agrobiológiai Intézet néven) megalakult a mai Mezőgazdasági Kutatóintézet jogelődje.
A nagybirtok jelentős része 1944 őszén megműveletlen maradt, a földosztásra viszont csak májusban került sor. Ezért termelési bizottság alakult, amely a kényszerű közös vetést és aratást sikerre vitte. A martonvásáriak harmadik s a jövő szempontjából legjelentősebb tette a szövetkezet lett volna, ha az a tervek szerint valósul meg. 1945 augusztusában felröppent a hír, hogy öt község termelői tizenkétezer holdon szövetkezetet alapítanak, amely termelő, beszerző és értékesítő szövetkezetként fog működni. A maga nemében országosan is első szövetkezet alakuló ülésére a filmhíradó is kivonult. A szép kezdeti sikerek után az aszály, a hitelhiány és a politikai viszonyok kiéleződése a szövetkezet sorsát megpecsételte.
A községben eközben véget ért a korábbi kispolgári társadalom összetartásán alapuló békés időszak. Márkus István 1946 októberében jól érzékelte azoknak az „ellentétes irányú és ellentétes radikalizmusú” erőknek a jelentkezését, amelyek elsősorban a kommunisták és a kisgazdák viszonyában mutatkoztak meg. Az 1947. évi országgyűlési választáson Martonvásár a Váli járás 7. kerületébe tartozott. Az 1526 érvényes szavazatból a legtöbb szavazatt a Szociáldemokrata Párt kapta (373) a Független Kisgazdapárt (306), a Független Magyar Demokrata Párt (270) és a Magyar Kommunista Párt (222) előtt.
1949. július 23-án a képviselő-testület rendkívüli közgyűlésén a járási főjegyző bejelentette, hogy az új képviselő-testületbe a Magyar Dolgozók Pártja tizennégy, a kisgazdapárt három, a Nemzeti Parasztpárt egy, az EPOSZ pedig három tagot küldhet. Ők választották meg az új elöljáróságot. A bíró Kőhalmi János lett; ő volt a legutolsó a község bíróinak sorában. Az 1950. október 22-én tartott első tanácsválasztáson a lakosság egésze – mert nem tehetett mást – a Függetlenségi Népfrontra voksolt.
A szocializmus építéséről, a begyűjtési versenyekről és az 1949-ben elkezdett termelőszövetkezet-szervezésről sokat olvashattunk. Nem esett szó viszont a B listára kerültek és a kulákká nyilvánított gazdák és családtagjaik megpróbáltatásairól, a földjüktől megfosztott és erőszakkal a termelőszövetkezetbe kényszerített földművelők gyötrelmeiről. Mindezek feltérképezése a jövő feladata.
1949 után a kommunista hatalomátvételbe sokan nem tudtak beletörődni. Voltak, akik fordulatban reménykedtek. A keresztényszocialisták országos szervezkedésének az volt a célja, hogy a remélt változás után aktív párttal léphessenek a porondra, a hatalom azonban lecsapott rájuk. A szervezkedés martonvásári résztvevőit 1953 őszén besúgó juttatta ávós kézre. A postai tisztviselő Kiss Emil vezette csoport tagjai Bencze József, Csizmarik László, Gerendai János, Illés Lajos, Nemeskéri László, Petróczi Antal és Tóth Iván voltak. Össze-összejöttek beszélgetni, és a Szabad Európa Rádiót hallgatták. Mindezért (elveikért) a zárt tárgyaláson hozott ítélet szerint 4–14 év börtön várt rájuk. Cellájuk ajtaja 1956-ban nyílt meg. (Kiss Emilt utóbb még három évre bebörtönözték.) A tanár Tóth Iván a legutolsók között szabadult. Amikor október 31-én hazaért, Martonvásár a forradalom mámorában égett.
Az itteni események október 24-én délelőtt kezdődtek, amikor megérkeztek a községbe a fővárosi röplapok. Ezt követően a forradalom tizenkét pontja a Nemzeti dallal együtt Varga László tolmácsolásában a hangosbeszélőn át községszerte felhangzott. A következő hetekben több megmozdulásra (tüntetés, nagygyűlés, fáklyás felvonulás, élelmiszer-szállítás a pesti forradalmároknak) került sor. A vezető szónokok Szabó Vencel, a nevelőotthon igazgatója és a körzeti orvos, Grimm Lóránt voltak. A tömeg a forradalmat éltette és a községi tanács lemondását, valamint a rendőrség lefegyverzését követelte. Az ünnepségekre az akkor még a park bejáratánál álló első világháborús szobornál és az országzászló előtt (a mai Emlékezés terén) került sor. Megalakult a nemzeti bizottság és a nemzetőrség, a gépállomáson és a kutatóintézetben pedig munkástanács jött létre. Október 27-én a községbeliek egy csoportja a fehérvári úton barikádot épített a közeledő szovjet csapatok megállítására, ezt azonban a páncélosok gyorsan szétverték. Néhány párttag lakásán házkutatást tartottak, a szovjet emlékműről pedig leverték a csillagot.
A kutatóintézet „mindenre elszánt ellenforradalmárai” (az egykorú évi jelentés szerint) Rajháthy Tibor és Rédei György voltak. A munkástanács november 3-án az ő javaslatukra leváltotta az intézet igazgatóját, hat dolgozót pedig el akart bocsátani. Tettlegességre itt sem került sor, sőt az intézetben nálunk rekedt orosz kutatót is rejtegettek.
A megtorlás Martonvásáron sem maradt el. Az egykorú jelentés szerint a községi nemzeti bizottság három tagja fejtett ki különösen aktív tevékenységet. Szabó Vencel a gyűléseken rendszeresen felszólalt és éltette a forradalmat, ezért hathavi börtönre ítélték. Az intézetben dolgozó Varga László fő bűnéül azt rótták fel, hogy „elszavalta a Talpra magyart”. (Őt rendőri megfigyelés alá helyezték.) A jelentés szerint Rajháthy Tibor, az intézet munkástanácsának motorja „november 3-án meg akarta szervezni a szovjet csapatok ellen az ellenállást”, őt azonban nem tudták megbüntetni, mivel több munkatársával együtt külföldre menekült.
1957. március 7-én Martonvásáron megfélemlítő akcióra került sor. Megjelent egy teherautónyi pufajkás, akik a párttitkár által jóváhagyott lista alapján összegyűjtöttek a községből és a környékből, jórészt találomra, negyven–ötven embert. Vallatták és durván bántalmazták, majd pedig rendőri megfigyelés alá helyezték őket. Az intézetiek közül ez a sors érte a nyugalmazott igazgató Friedrich Bélát, továbbá Kiss Árpádot és Kükedi Endrét (őt utóbb Fehérváron tíz napig vizsgálati fogságban tartották), akik kutatói pályafutásuk során a következményeket sokáig viselték. (Friedrich Béla már nem érhette meg az 1997. évi kutatói fórumot, amelyen az intézet mindhármukat rehabilitálta.)
A forradalom leverése és a rendszerváltás közti időszakban a község lakóinak száma négyezer fölé emelkedett. Martonvásár 1977 óta nagyközség. 1958-ban került sor a Beethoven Múzeum, 1960-ban pedig a szigeti hangversenykert átadására; ezt követően lett a község a hazai Beethoven-kultusz központja.
1970 után Martonvásár kulturális életében nagy szerep jutott a kluboknak, amelyek közül két klub tevékenysége a kulturális szférán, jelentősége pedig a községi kereteken messze túlmutatott. Az erdőháti gazdaságban működő Széchenyi István Klubot Bogdán Emil vezette. A hiteles emberek, köztük számos erdélyi művész vendégül látása, a magyar sorskérdések feszegetése, a nyílt eszmecserék olyannyira felkeltették a hatalom nemtetszését, hogy 1975-ben a klubot betiltották.
A másik a Brunszvik Klub volt. Alapítása visszanyúlt az intézetalapítást követő időkig. Sokáig „nevenincs” szakszervezeti klubként működött. 1976-ban történt névfelvételével a klub a hely szellemére (genius loci) akart utalni, amely a honteremtő, haladó gondolkodású, művészetpártoló Brunszvik családot ugyanúgy felöleli, mint a birtok hajdani jobbágylakóit. A Somodi István vezette klub a Széchenyi Klubéval azonos „nyomvonalon” haladt, óvatosabb politizálásával azonban elkerülte annak sorsát.
A „Brunszvik-klubos” szellemiség a községre is hatott. Ezt bizonyították a parázs hangulatú, kokárdás március 15-ék a honvédsírnál díszőrséget álló katonák jelenlétében, ezt a községi könyvtár magyarságtudatot erősítő, színvonalas irodalmi estjei, és erről tanúskodtak a halottak napján tartott ünnepségek is, amelyekre a meghívó évről évre október 23-i dátummal készült. 1983-ban a község példás összefogással ünnepelte meg az óvoda századik születésnapját. 1988. november 2-án pedig a martonvásáriak merész kezdeményezésére, ökumenikus istentisztelet keretében a közadakozásból elkészült második világháborús emlékmű leleplezésére is sor került. Aztán, amikor 1990 után „kitört” a szólásszabadság, a Brunszvik Klub csendben kimúlt. „Kevés ilyen hely volt az országban, mint Martonvásár. A nehéz időkben idejártunk szabadsággyakorlatra. Sok merész és szükséges gondolatot itt mondtunk ki először nyilvánosan” – írta Csoóri Sándor.
1990. március 25-én végre az első szabad parlamenti választás napja is beköszöntött. A martonvásári választópolgárok 69 százaléka ment el szavazni. A községben a legtöbb szavazatot a Magyar Demokrata Fórum (47,1 százalék) kapta. A választókörzet parlamenti képviselője a Demokrata Fórum jelöltje, Varsányi András lett.
Martonvásáron 1990. szeptember 11-én volt az utolsó tanácsülés. Szeptember 30-án, a helyhatósági választáson 1498-an voksoltak. A polgármesterjelöltek közül 1019 szavazattal Horváth Ottó győzött.
1990-ben a martonvásári Beethoven Általános Iskolában, ahol a magas színvonalú ének-zene és néptáncoktatás több évtizedes múltra tekint visz-sza, önálló zeneiskola alakult, amely 1991-ben a zenén kívül a tánc, valamint a képző- és iparművészet intézményes oktatását is magára vállalta. 1998 óta az intézmény Művészeti Iskola néven társulási formában működik, amit Martonvásár, Vál, Tordas, Baracska és Kajászó községek összefogása tesz lehetővé. A martonvásári néptáncoktatás eredményeként alakult meg 1979-ben a Százszorszép táncegyüttes, amely azóta Martonvásár hírnevét külföldön is nagyban öregbítette.
1991 júniusában Horváth Ottó polgármester a következőket írta az immár Forum Martini című községi lapban: „Az idei egyik legnagyobb vállalkozásunk is erőt adhat mindenkinek, hogy elhiggyük: a szűkös anyagi lehetőségek között is lehet fejlődni. Mi ez a vállalkozás? A »Martonvásári napok« rendezvénysorozat. Ez évtől rendszeressé szeretnénk tenni annak érdekében, hogy Martonvásár nevét jobban megismerje ország-világ, hogy polgártársaink közelebb kerüljenek egymáshoz, ismeretségek, barátságok, üzleti kapcsolatok kötődjenek, hogy ösztönözzük magunkat településünk csinosítására, közterületeink szebbé tételére…”
A polgármester, aki álmodni mert és „tenni, tenni”, ma már nincs az élők sorában. Az élet azonban megy tovább, s a község a millennium évében a tizedik Martonvásári Napok rendezvényeire készül.
Martonvásár az ötvenhatos forradalom napjaiban
Szabó Vencel, a nevelőotthon igazgatója és a Himnuszt vezénylő Papp Jenőné (Angyal néni) az 1956. november elsejei ünnepségen
Brunszvik Klub a 80-as években. (A vendégek között: Fekete Gyula, S. Hegedűs László, Csoóri Sándor, Für Lajos, Győrffy Sándor, Kósa Ferenc)
A Dobos Károly vezette nyugdíjasklub a második világháborús emlékmű felavatására készül (1988)
A Baienfurt és Martonvásár közötti testvérvárosi szerződést aláíró polgármesterek, Robert Wiedemann és Horváth Ottó (1994. július 31.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
