A hegy leve, a hegy kincse

Full text search

A hegy leve, a hegy kincse
A szőlőművelés nagyon hosszú múltra tekint vissza Mencshelyen. A község első említése is (1269) a Halom-hegyen lévő szőlők miatt kialakult perpatvar kapcsán maradt fenn. Feltételezhető, hogy a környékbeli településekhez hasonlóan itt is az egyik legfontosabb művelési ág a szőlőtermesztés volt már a középkor korai századaitól kezdődően. A török hódoltság időszaka alatt a végvárak közelében lévő területeken a végvári katonák készítették a bort. Mencshelyre is a nagyvázsonyi őrségben szolgáló birtokosok járhattak ki megművelni a Halom-hegyen lévő szőlőjüket.
A másfélszáz éves török uralom, az állandó csatározások, majd a XVIII. század első évtizedének Habsburg-ellenes harcai azonban nem kedveztek a szőlőművelésnek. Területe a középkorihoz képest visszaszorult, a termesztés technikai színvonala pedig alig fejlődött az évszázadok folyamán.
A korábbi bizonytalan időszakot felváltotta a XVIII. század békésebb korszaka. Ez a békés időszak lehetőséget biztosított a termelés újjászervezésére az országban. A szántóföldi gazdálkodás fejlődése mellett nem maradhatott el a szőlőművelés megújulása sem. A XVIII. század derekán egyre-másra jelentek meg az országban a hegyközségi artikulusok, szabályozások, amelyek írásos formában rögzítették az egyes szőlőhegyek szokásait, rendtartását.
A szőlőtermesztés a szántóföldi művelésnél jóval nagyobb befektetést igényelt. Ennek köszönhetően a földesúr kedvezményeket helyezett kilátásba azon jobbágyai számára, akik vállalták a nehézségeket, s a dombok bozótos, erdős vidékét évek hosszú munkájával termékeny táblákká változtatták. Mivel a jobbágyok a saját erejükkel tisztították meg a vad növényzettől és telepítették be szőlőtövekkel ezeket a területeket, és mivel időről időre gondoskodni kellett a megművelésükről, jóval nagyobb önállósággal rendelkeztek szőlőbirtokaik, mint szántóik felett. Eladhatták, bérbe adhatták ezeket a területeket, s a földesúrnak csak dézsmával tartoztak a termés után. Ebben a szabadabb birtoklásban gyökerezett a szőlőhegyek önálló szervezete.
A Mencshely területén lévő Halomi Hegyközségről csak szórványos adataink vannak. Nem ismerjük a hegyközség rendtartását, csupán valószínüsíthetjük meglétét. A hegy szervezetére, feladatkörére és életére azonban értékes információkat nyerhetünk a Balaton-felvidék környező településein alkalmazott artikulusok vizsgálata segítségével.
1754-ből maradtak fenn a veszprémi káptalan Balaton-melléki szőlőhegyeinek, mégpedig Balatonalmádi, Alsóőrs, Csopak, Balatonfüred, Lovas, Paloznak, Kispécsely, Nemespécsely és Vászoly község hegyeinek az artikulusai. A rendtartás vizsgálata előtt egy lényeges különbségre kell felhívni a figyelmet. A nevezett települések mind a veszprémi káptalan földesurasága alatt voltak, ezzel ellentétben Mencshely község nemesi község voltánál fogva saját lakosságának, azaz nemesi communitasának tulajdonát képezte. Ahol tehát a káptalani birtokok artikulusai a földesúrról vagy annak képviselőjéről ejtenek szót, ott Mencshely esetében a községre, a közösségre kell gondolnunk.
Az artikulusok elsősorban abból a célból születtek, hogy az egyes szőlőbirtokosoknak a közösséget is érintő dolgait, bizonyos munkák elvégzésének rendjét, a hegyvám fizetésének módját, illetve a különböző kihágások elkövetőinek büntetéseit egységesítsék, rögzítsék. A hegyközség egy, a községtől szervezetileg teljesen elkülönült, önálló infrastruktúrával rendelkező szervezet volt, amely azonban tagjait tekintve jórészt azonos volt azzal a községgel, amelynek területén létrejött.
A rendtartás részletesen szabályozta a hegy tisztségviselőinek státuszát.
A szervezet élén a hegybíró állt, akit évente választottak, egy meghatározott napon, általában Szent György-nap, április 24-e környékén, a tavaszi munkák kezdetén. Az ő munkáját segítették a hegyesküdtek, valamint a hegy egyes részeiért felelős hegymesterek. Nem volt ez másként Mencshelyen sem. Ha a töredékes adatokat megnézzük, azt tapasztalhatjuk, hogy a hegyközség vezetése és a község vezetése azonos személyekből áll. Úgy tűnik, hogy Mencshelyen nem is alakult ki az önálló hegyesküdti tisztség, a község esküdtjei automatikusan betöltötték ezeket a pozíciókat. Legalábbis ezt erősíti meg néhány, a hegybíró által kiadott irat, amelyet rajta kívül a falu tanácsának tagjai láttak el kézjegyükkel. A hegybíró feladata volt a rendtartás betartatása a birtokosokkal, a panaszok meghallgatása és kisebb ügyekben az ítélkezés is.
Az 1754-es rendtartás cikkelyei a tisztségviselők választása mellett részletesen foglalkoztak a gazdálkodás és a békés egymás mellett élés kérdéseivel. Fontosnak tartották a határok tiszteletben tartását. Ezeket a szőlők közti mezsgyék, barázdák jelezték, amelynek évenkénti vizsgálata az újonnan választott hegybíró feladata volt. Az utakra és a kapukra szintén nagy gondot viseltek. Mindenkinek a saját szőlője mentén karban kellett tartania a rá tartozó részeket. Az utak jó állapotban való megőrzésével igyekeztek elejét venni, hogy egymás földjét összetapossák. Tiltották is a rendelkezésben, hogy letérjenek a kitaposott útról és saját ösvényt csináljanak. A kapuk, kerítések a szőlőben tartott állatok miatt voltak fontosak. Egy-egy elkóborolt sertés vagy marha komoly kárt tudott okozni a termésben. Ezzel magyarázható a hegytörvény szigorúsága is az állatok tulajdonosaival szemben. Az elkószált jószágot csak a károk megtérítése és a súlyos büntetés megfizetése után kaphatta vissza gazdája. Sőt azt is megengedte a rendelkezés, hogy ha nem sikerül a kártevő állatot behajtani, akkor lelőjék; ilyen esetben a gazdának a tetemet kellett kiváltania. Nem tiltották tehát a szőlőben való állattartást, de részletekbe menően szabályozták azt, beleértve a legeltetést is. Kora tavasztól késő őszig tilos volt az állatokat kihajtani a legelőre a hegyközség területén.
A bor minőségének s ezáltal eladhatóságának védelmét szolgálták azok a rendelkezések, amelyek a szüretről intézkedtek. Szüretelni csak a közösség által meghatározott naptól kezdve lehetett. Büntették a borhamisítókat, akik lédús gyümölcsök levét keverték a borhoz, s ezzel rontották a hegyből származó ital hitelét a vásárlók előtt.
A szőlőhegyen a leggyakoribb bűnesetek közé a lopás tartozott: az érett gyümölcs leszedése a tőkéről vagy a fákról, de előfordult pincék feltörése, kirablása is. Megakadályozására tiltották ki az idegeneket a hegyről. Akit a hegyőrök rajtakaptak, azt a hegybíró elé vezették, s ha nem tudta hitelt érdemlően megmagyarázni ottjártának okát, megbüntették.
Szigorú erkölcsvédő rendszabályokat is bevezettek. A falutól távolabb lévő pincéknél, messze a vigyázó anyai szemtől gyakran megesett, hogy a fiatalokat egymással kapták. Attól függően, hogy házas ember követett-e el házasságtörést vagy hajadon, különböző büntetéseket szabtak rájuk. A verekedések kialakulását az egymás iránti illő tisztelet megadásával akarták elkerülni. Tiltották a káromkodást és egymás gyalázását.
A hegybírónak kötelessége volt hetente, de ha lehetett, még gyakrabban végiglátogatni a szőlőhegyet, hogy felügyeljen a munkásokra, vincellérekre.
Részletesen szabályozta a hegytörvény a nagy értéket képviselő szőlők forgalmát. Szőlőföldet eladni csak a hegyközség elöljárói előtt lehetett. Mielőtt sor került volna az üzlet megkötésére, nyilatkozniuk kellett az eladó rokonainak, a szomszédoknak és a többi helybeli birtokosnak, hogy nem tartanak igényt az adott földterületre. Csak ezután vált szabaddá a vásár. Ha később mégis kiderült volna, hogy valaki, aki az eladásról nem tudott, és elővételi joggal rendelkezett, meg szerette volna venni a szőlőt, akkor egy éven és egy napon belül ezt megtehette, utána azonban az új birtokos háborítatlanul bírhatta földjét. Ennek okát is adta a rendelkezés: „törvénytelen dologh lévén az, hogy minek utána a megvásárlott szőlő több esztendők forgása alatt mások sörénségivel és nagy költségekkel megjobbéttatván, sok iparkodásoknak megtéréttése nélkül azon szerént, mint eladatott, vetetődjék vissza”.
Az 1764-es mencshelyi községi rendtartás szerint a törvénybíró maximum négy forint értékig szabhatott ki bírságokat. A hegytörvény is minden bizonnyal ezt az összeget tartotta a kiszabható büntetés felső határának. Ennél nagyobb értéket vitató perek esetén a vármegyéhez fordultak a hegyközség tisztviselői. A hegyközség önálló szervezete abban is megmutatkozott, hogy a szőlőbirtokosoktól beszedett hegyvámot teljes mértékben a hegyközség használta fel saját céljaira.

Egyed Vince szőlősgazda borral kínálja vendégét, 1940-es évek (Egyed László gyűjteményéből)

Szüret, 1950-es évek (Antal Vincéné gyűjteményéből)

Antal Vince pincéjénél, 1960-as évek (Antal Vincéné gyűjteményéből)

Szüret, 1960-as évek (Mátyás Károlyné gyűjteményéből)

A halomi hegybíró és az esküdtek aláírása 1841-ből (VeML)

Bakos Károlyné szüretel, 1975 (Baloghné Bertalan Katalin gyűjteményéből)

Pince a Halom-hegyen

A Bertalan-pince ma (Baloghné Bertalan Katalin gyűjteményéből)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me