Érseki officiálisok, királyi emberek
Érseki officiálisok, királyi emberek
A község az elmúlt évszázadokban Veszprém megyéhez tartozott, annak területe azonban nem esik egybe a maiéval. A Balaton-felvidék, pontosabban a sümegi, a tapolcai és a balatonfüredi járás egészen a második világháború utáni átszervezésig Zala megye része volt. Veszprém megyéhez tartozott viszont a Balatontól délkeletre eső enyingi járás.
Mencshely a megye veszprémi járásának Zala megyével határos délnyugati részén helyezkedett el. A vele szomszédos községek egy része, mint például Óbudavár, a három Dörgicse vagy Vászoly, már Zalában feküdtek. Ez a hovatartozás nagyban meghatározta a község kapcsolatrendszerét, ahogyan a település környékén vezető utak is. Meghatározó fontosságú volt a római út nyomvonalán haladó hadi és kereskedelmi főútvonal, amelynek első okleveles említése épp a Balaton vidékéhez kapcsolódik. Az 1055-ös tihanyi alapítólevélben említett Fehérvárra menő hadiút („Feheruuaru rea meneh hodu utu rea”) nem más, mint a délnyugati határról két irányból (Muraszombat–Vasvár–Sümeg, illetve Kanizsa–Zalavár–Tapolca) érkező, s Veszprémen, valamint Fehérváron át Budára tartó főút. Áthaladt a Mencshellyel szomszédos Nagyvázsony területén, s itt egy mellékút ágazott ki belőle, amely településünket érintve összekötötte a főútvonalat a Balaton partján futó párhuzamos úttal.
Megvizsgálva a térség központi funkciót ellátó helyeinek, vásártartó településeinek elhelyezkedését, azt tapasztaljuk, hogy Mencshelytől csaknem egyenlő távolságban három ilyen község található, mégpedig Nagyvázsony, Szentjakabfa és Vászoly. Szentjakabfán csütörtökön volt a hetipiac, az oppidumnak nevezett Nagyvázsonyról nem ismeretes ilyen adat, míg Vászolyon éves vásárt tartottak. A jelentős központi helynek számító Veszprém és Tapolca azonos távolságra helyezkedett el a településtől, ráadásul ugyanolyan könnyen megközelíthetőek Mencshelyről. Tapolcának csak hetipiaca, Veszprémnek éves vására is volt.
Ha a három tárgyalt összetevőt, azaz a megyehatárt, az úthálózatot és a központi helyeket együtt vizsgáljuk, rögtön érthetővé válik a község kapcsolatrendszere. Nagyvázsony, ahol bizonyára volt hetipiac, csak – legalábbis a középkorból – nem maradt róla adat, lehetett a település lakóinak az első számú piachelye. A magasabb rendű központok közül pedig Veszprém bírt fontossággal Mencshely számára, megyeszékhely jellege folytán. Az itt felvetett szempontok nem csupán a középkorban határozták meg a település kapcsolatait, módosulásaik mind a mai napig befolyásolják azt.
A település kialakulásáról nem rendelkezünk hiteles adatokkal. Neve, amely eredetileg Mencsel vagy Mencsely alakban élt egészen a XIX. századig, bizonytalan eredetű. Egyes feltevések szerint német személynévből keletkezett: valószínű alakja Menzli vagy Mentzelin lehetett. A puszta személynévből történő helynévadás magyar sajátosság, a legkorábbi településneveink keletkeztek így. A XII–XIII. században megjelentek, majd kizárólagossá váltak a személynevekből -falva, -telke utótaggal képzett magyar helynevek. Ha tehát elfogadjuk a Mencsel név személynévi eredetét, a település kialakulásának idejét a X–XI. századra tehetjük. Ezt a keltezést látszik alátámasztani az a tény is, hogy a község az akkori országterület egyik legfejlettebb részén, a Balaton-felvidéken helyezkedik el. Itt korán tért hódított a kereszténység, s első fennmaradt okleveleink is, amelyek erre a területre vonatkoznak, már kialakult településszerkezetet tárnak elénk, még ha magát a községet nem is említik. A mai változat, a Mencshely népi etimológiával keletkezett az eredeti Mencselből. Ennek a népi etimológiának a magyarázatát a következőképp írta le az író Lampérth Géza (1873–1934), a falu szülötte:
„Azok a magyarok, akik őseik hitét nem akarták az új hitért elhagyni, fellázadtak István király ellen. Kupa somogyi vezér állt a lázadók élére és hatalmas sereget vezetett Veszprém vára alá, ahol akkor István király feleségével, Gizellával együtt tartózkodott. István király, mielőtt az ostrom megkezdődött volna, nejét kiszöktette a várból, hogy valamelyik faluban biztonságba helyezze. Már jól elhagyták Veszprémet, és Vázsony körül jártak. Ekkor a király hátratekintve rémülten vette észre, hogy a lázadók egy csapata üldözőbe fogta őket. Megsarkantyúzta lovát, hirtelen a közeli rengetegbe vágtatott. Mire üldözői odaértek, már nyomát vesztették. Egy ősz remete lakott a rengetegben, arra bízta feleségét, míg a rend és béke helyreáll. Ott is maradt Gizella királyné a remete kunyhójában, míg István a lázadó Kupa vezér seregét széjjelverte, és helyreállította az ország nyugalmát.
Ekkor aztán hálából megmeneküléséért kápolnát építtetett arra a helyre, ahol a remetekunyhó állt, és elnevezte azt Menedékhelynek vagy Ments-helynek, mivelhogy ott menekült meg a haláltól.
Itt állt a kápolna, ahol most a falu van, és attól kapta nevét a falu is.”
A község első hiteles említése egy 1269-ben kelt oklevélben található. Ekkor Mencshelyi Pécsöly nevével találkozunk, aki a Hulumként említett Halom-hegy déli lejtőjén, a dörgicsei határban két szőlőt is birtokolt. Az egyiket bizonyos dörgicsei személyek követelték tőle, de végül fogott bírák segítségével megegyeztek, hogy az Mencshelyi Pécsölyé marad. Ennek a szőlőnek a területe két hold volt.
A XIII. század utolsó évtizedeiből hirtelen megszaporodnak egy mencshelyi származású személy életére vonatkozó adatok. Ennek oka, hogy rokoni kapcsolatai segítségével sikerült kitörnie falujából, és némi szerepet játszott az ország történetében. A Vázsony nemzetségből származott Buzád fia Mencshelyi Móric életén keresztül bemutathatjuk egy XIII. századi szegény sorsú kisnemes sikeres élettörténetét.
A Nagyvázsony környékén szerény birtokokkal rendelkező Vázsony nemzetség fent nevezett tagjának szerencséje volt. Rokonságába tartozott ugyanis Lodomér, aki szép egyházi pályát futott be. Veszprémi éneklőkanonok 1257 és 1260 között, az 1260-as évek első felében Bolognában tanult. Lodomér származása nem tisztázott, egy 1292-ben kelt oklevél csak annyit árul el róla, hogy rokona Vázsony nembeli Mencshelyi Móricnak és Monoszlói Saul fiának, Gergelynek. Az idézett adat alapján szokták őt Vázsony nembelinek vagy Monoszló nembelinek tartani. A kérdést természetesen nem lehet egyértelműen eldönteni, hiszen az oklevélből csak annyit tudunk meg, hogy rokonok, de hogy mely ágon és milyen fokon, nem derül ki. Annyi azonban valószínűnek látszik, hogy Monoszlói Saul fia nem a Délvidéken birtokos Monoszló nemzetség tagja, hanem a Veszprém és Zala megyék határán fekvő, Mencshelyhez közeli Monoszló községből származó személy volt. A Monoszló nemből való származást az oklevél fogalmazása zárja ki, míg a zalai Monoszlóhoz az oklevélben leírt rokoni kapcsolatai alapján lehet kötni.
Ezzel Lodomér származásának kérdése egy kicsit egyszerűbbé válik. A veszprémi káptalan tagja vagy apai ágon – ezt egyetlen oklevelünk sem jelzi, holott a korban rendszeresen kiírták azt is, hogy az adott személy melyik nemzetségből származott –, vagy (valószínűbben) anyai ágon kapcsolódott a Vázsony nemzetséghez. Ezzel a rokoni kapcsolattal lehet magyarázni, hogy az Itáliából – a bolognai egyetemről – hazatérő klerikus, aki rövidesen IV. Béla király fiának, István ifjabb királynak alkancellárja lett, s mint ilyen fontos politikai döntések résztvevőjévé vált, szervienseként magával vitte rokonait a későbbi V. István táborába. (A szerviensek olyan, szabad személyek voltak, akik egy-egy úr szolgálatába álltak, de ezzel a tulajdonképpen hűbéri jellegű szolgálattal szabadságukat nem vesztették el.)
Lodomért szolgálatai jutalmául 1268-ban váradi püspökké nevezte ki a király. Mencshelyi Móric és talán egy rokona, András mint Lodomér püspök officiálisai 1278-ban birtokadományban részesültek az uralkodótól, IV. (Kun) Lászlótól. A Békés megyei Mezőtarcsa birtokot adta nekik az uralkodó, nem részletezett hadi érdemeikre hivatkozva. Azt is megtudhatjuk az oklevélből, hogy ezt a birtokot eredetileg V. István király adományozta nekik – a birtok elhelyezkedéséből következtethetően már Lodomér váradi püspökké való kinevezése után –, de a király halála utáni zavaros időkben ezt tőlük elfoglalták.
Néhány év elteltével már csak Móricról hallunk, aki az immár 1279-ben esztergomi érsekké kinevezett Lodomért képviselte egy birtokcserénél, illetve egy határjárásnál. Mindkét eset 1283-ban történt. Pártfogójának Esztergomba kerülésével az Alföldön szerzett birtok(ok?) értéküket vesztették Mencshelyi Móric szemében. Most már olyan területek megszerzésére törekedett, amelyek Esztergomhoz és szülőföldjéhez, a Balaton-felvidékhez voltak közel. 1284-ben kapta IV. Lászlótól feleségének, Erzsébet királynénak a beleegyezésével a királyné Barnag nevű földjét, mivel az uralkodót kora ifjúságától kezdve hadjáratokban – nyilván mint az érsek bandériumának tagja – és mindenhol másutt hűségesen szolgálta. A rákövetkező évben megvásárolta ötven márkáért vejétől, Szécs nembeli Mikótól a Komárom megyei Hetény faluban lévő birtok egy részét. Ennek pontos nagyságát nem ismerjük, de tudjuk azt, hogy Mikó apja két évtizeddel korábban egy tizenöt háznépnél is népesebb földterületet vásárolt itt egyik rokonától, s néhány év múlva megszerezte a királynétól Hetény falu északi részét is, Mikó pedig 1280-ban elcserélte egy másik településen lévő birtokát az érsekség hetényi földjeire.
Ezzel Móric és családja Hetény legtekintélyesebb birtokosai lettek. Ezt mutatja az is, hogy 1287-ben elszegényedett hetényi nemesek adták el négyekényi falubeli földjüket Móricnak és vejének két márka ezüstért.
Mind a birtokszerzések, mind a rokoni kapcsolat kiépítése arra utal, hogy az érseki officiális ura közelében szeretett volna letelepedni, egyrészt hogy mindig szolgálatára tudjon állni Lodomérnek, másrészt pedig, hogy szorgos jelenlétével kiérdemelje az érsek kegyét. Erre szüksége volt birtokai gyarapításához, mivel feltehetően Lodomér érsek közbenjárására kapta az uralkodótól mind Mezőtarcsát, mind Barnagot, mind pedig későbbi jószágait.
1290-ben Erzsébet királyné jóvoltából tovább bővíthette a Balaton partján lévő birtokállományát. Ekkor a Zala megyei Al(só)őrs települést kapta alkalmas időben nyújtott szolgálataiért. Alsóőrsön eddig királynéi tárnokok éltek. A birtokadományt megerősítette a hamarosan trónra lépő III. András király és felesége, Fenenna is. Ezt nem lehetett nehéz elérnie, hiszen Lodomér érsek volt III. András legfőbb támogatója az országban. 1292-ben pedig az érsek is birtokadománnyal jutalmazta immár több évtizede tartó szolgálatait, amikor Móricnak és egy másik rokonának adta a IV. Béla által neki adományozott s korábban a veszprémi várhoz tartozó Henye földet.
Ezzel az adománnyal szépen kikerekedett Móric Balaton-felvidéki „birodalma”. Az övé volt Barnag, Alsóőrs és Henye egy része, s bizonyára voltak ősi jószágai Mencshelyen és környékén is. Az idős érseki officiális tekintélyét mutatja, hogy 1291-ben egy esztergomi házeladási ügyben a város bírája és az esküdtek mellett ő is mint a felek által felkért bíró szerepelt. Általában azonban ebben az időben is az érsek ügyeinek intézése közben találjuk. Az 1290-es évek derekán többször járt el az uralkodó vagy valamelyik főméltóság előtt az érsek képviseletében. Sikeresen pereskedett például 1295-ben egy Hont megyei ügyben Hontpázmány nembeli nemesekkel szemben az alországbíró előtt. Ekkor hallunk róla utoljára, valószínűleg még az év folyamán elhunyt, nem sokkal korábban, mint pártfogója, aki 1297–1298 körül halt meg.
Ismerjük Móric ispán feleségét is, aki Örsi Vilina ispán Gyöngy nevezetű leánya volt. 1312-ben feleségének testvéreiről emlékeztek meg az oklevelek, amikor a Szőlős (Balatonszőlős) helységben lévő három holdnyi szőlőjüket eladták a tihanyi konvent előtt. Később egyik fivére, Bálint mint az esztergomi egyház kanonokja szerepelt.
Móricnak négy gyermekéről tudunk. Ismeretlen nevű leánya a már említett Szécs nembeli Mikó felesége lett még az 1280-as években, esetleg korábban. 1284-ben, Barnag adományozásakor három fiát nevezik meg: Miklóst, Domokost és Pétert. Úgy tűnik, hogy a felnőttkort csak Péter érte meg, aki 1312-ben – nem lévén gyermeke – alsóőrsi birtokát eladta 12 márkáért Márton őrsi prépostnak. 1317-ben valószínűleg már nincs az élők sorában, ekkor ugyanis megbírságolták Mencshelyi Ipoly fiait, Márkot és Sebestyént, amiért nem jelentek meg a néhai Mencshelyi Móric birtokainak határjárásakor. (A határjárásról felvett oklevél sajnos nem maradt ránk.) Nem sokkal később pedig Gyöngy asszony, Móric özvegye, Péter magtalan halála után, végrehajtván annak végrendeletét, Barnag birtokot a veszprémi káptalannak adta az őt hitbér fejében megillető részekkel együtt, azzal a feltétellel, hogy a káptalan köteles őt haláláig eltartani.
Mencshelyi Móric Péter fiának magtalan halálával felbomlott az a tekintélyesnek számító birtokegyüttes, amelyet apja hosszú évek alatt gyűjtött össze. A kor szokása szerint nagy részét az egyházra hagyták, hogy imádkozzanak az adakozó és ősei lelki üdvéért.
Móricon és családján kívül nincsenek értékelhető adataink olyan mencshelyiekről, akiknek sikerült kitörniük falujuk keretei közül. A középkor hátralévő századaiból csupán elszórtan maradtak fenn okleveles adatok a falu történetére.
Mencshelyi Ipoly 1317-ben megbírságolt fiai, Márk és Sebestyén, pontosabban egy harmadik testvérük, Mihály, szintén Lodomér érsek szolgálatában állott. 1291-ből és 1292-ből maradtak fenn róla adatok mint az érsek étekfogójáról. Ez arra mutat, hogy Lodomér esetében rokonai támogatása széles körre kiterjedt, s a bizalmi feladatokat elsősorban rájuk ruházta. Valószínűsíthetjük ugyanis hogy Mencshelyi Móric és Mencshelyi Ipoly rokonok voltak. Ez a megnevezés alapján nem természetes, hiszen a középkorban, főként annak korai századaiban nem volt állandósult vezetéknév. Az embereket általában lakó- vagy származási helyükről nevezték el, s emiatt az azonos név nem feltétlenül jelentett rokonságot. Feltételezhető azonban, hogy Mencshely község nemes lakói mind a Vázsony nemzetség tagjai voltak.
1305-ben említi egy oklevél Ipoly, Kozma és Ányos mencshelyi nemeseket, akik mint tanúk jelentek meg a tihanyi konvent előtt. Ipoly talán azonos a fent nevezett testvérek apjával.
1312-ből arról értesülünk, hogy Mencshelyi Lipald birtoka szomszédos a tihanyi bencés apátság felsődörgicsei, Cseresznyető nevű birtokával.
1323-ből maradt fenn egy adat Mencshelyi Ágostonról, akit kálózi nemesek – feleségének rokonai – pereltek a hitbér és a jegyajándék megfizetéséért. Felesége nevét nem ismerjük, a per idején már nem élt. Hitvesének néhai apját Jánosnak, nagyapját Mártonnak hívták. A pereskedő rokonok Kálózi Lőrinc fiai, Lukács, Jakab és László voltak, minden bizonnyal a néhai hitves unokatestvérei.
Gyakran említenek az oklevelek mencshelyi nemeseket, akik királyi vagy nádori emberként jártak el, vagy a környékbeli perekben tanúskodtak, mint például 1386-ban az a mencshelyi nemes, aki a veszprémi káptalan és a veszprémvölgyi apácák szárberényi birtoka egy része fölötti perében tanúskodott – a káptalan javára. Nádori emberekként említették a XIV. század utolsó évtizedében Mencshelyi Istvánt és Mencshelyi János fiát, Jánost. Mindketten a tihanyi apátság ügyében jártak el. Jó két évtized múltán, 1419-ben hallunk Mencshelyi Györgyről és Mihályról, akik kijelölt királyi emberek voltak. Zsigmond király uralkodásának végén, 1433-ban egyszerre négy mencshelyi nemes: Péter fia Tamás, Péter fia György, Domonkos fia Móric és Péter fia Antal tanúskodott pécselyi és leányfalui nemesekkel együtt a bakonybéli apátság vászolyi jószága kapcsán.
1414-ben hatalmaskodáson kapták Mencshelyi Mihály fiát, Domonkost, valamint Péter fiait, Tamást és Györgyöt. Ők a veszprémi káptalan leányfalui jobbágyát, Benedek fiát, Gergelyt, aki Leányfalu határán belül a káptalan nyáját legeltette, megverték és gyalázkodó szavakkal illették.
1460-ban Mencshelyi István a veszprémi káptalannak ajándékozta a mencshelyi telkét, azzal a feltétellel, hogy a káptalan életének tartamára rendelkezésére bocsát egy telket Nagypécselyen, hogy azon szabadon gazdálkodhasson.
A fenti szórványadatokból kitűnik, hogy a mencshelyi nemesek a korban szokásos kisnemesi életet élték. Kicsiny birtokaikon gazdálkodtak, amely földek itt és a szomszédos településeken feküdtek. A forrásokban Dörgicse neve kerül elő a leggyakrabban, ennek magyarázata, hogy többnyire a két település határán fekvő halom-hegyi szőlőkről van szó az oklevelekben. E birtokok kapcsán írnak a mencshelyiekről az oklevelek mint valamely egyházi birtokos szomszédairól. Szintén szomszédi minőségükben szerepelnek, amikor nádori vagy királyi embereknek jelölték őket. Az ő feladatuk volt, hogy a különböző perekben a vizsgálatot elrendelő hatóság képviselőiként elvégezzék a határjárást, a tanúmeghallgatást vagy a birtokba iktatást, s erről a hiteles hely előtt jelentést tegyenek. A nádori vagy királyi emberek személyére a peres felek tettek javaslatot az általuk megbízhatónak tartott környékbeli birtokosok közül. Mivel ez a feladat nem volt túl népszerű a késő középkorban, ezért gyakran egytelkes nemesekkel végeztették el.
A gazdálkodás és a környékbeli perekben való részvétel mellett végezték a nemesek „unaloműző” foglalatosságát, a hatalmaskodást is. Természetesen a maguk szintjén. Nem várakat, nemesi udvarházakat foglaltak el vagy falvakat prédáltak fel, csupán a szomszéd falubeli juhász megverésére futotta az erejükből.
Mencshely lakói, akiket az oklevelek említenek, mind nemesek, mégpedig eltekintve a bővebben tárgyalt Mencshelyi Mórictól, csekély vagyonúak, egytelkesek, úgynevezett kurialisták. Rajtuk kívül azonban élhettek a községben nem nemesi jogállású személyek is. Szolgálók, béresek, másrészt már a késő középkor időszakában megjelenhettek azok az újkortól agiliseknek nevezett személyek, akiket ebben az időben nobilis post uxorem, nobilis post matrem néven, azaz felesége vagy anyja után nemesekként emlegettek. Nem voltak tehát nemesi származásúak, de feleségük vagy anyjuk révén nemesi telket birtokoltak.
Jelenlétükre csak közvetett adatunk van, mégpedig a már idézett 1460-as oklevélben, amelyből megtudjuk, hogy nemes Mencshelyi Istvánnak a felesége, Katalin, jobbágyszármazású volt. Ebből lehet arra következtetni, hogy nemes–jobbágy házasságok már ekkor előfordultak a településen.
A magyar törvények szerint a férj nemessége nemesíti a feleséget, és a gyermekek jogállása is az apáét követi. Bonyolultabb volt a helyzet, ha fordítva köttetett meg a házasság, azaz a feleség volt nemes és a férj jobbágy eredetű. Ilyenkor köztes jogi helyzet állt elő.
Ezek a jobbágy származású, nemesi telken gazdálkodó személyek és utódaik személyükben nemtelennek számítottak, s tartoztak megfizetni az állami adót, valamint a vármegyei szolgáltatásokat. A XV. században aztán már a kurialisták adómentességén is rés keletkezett. Mátyás király uralkodása alatt (1458–1490) a majd minden évben a jobbágyokra kivetett rendkívüli adót vagy bizonyos esetekben annak a felét az egytelkes nemeseknek is fizetniük kellett.
Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy fennmaradt az 1488. évi adóösszeírás Veszprém megyére vonatkozó része, így rendelkezünk egy pillanatfelvétellel a megye s azon belül Mencshely középkor végi állapotáról. Ebből megtudhatjuk, hogy a községben lakó egytelkes nemesek összesen hét forint adót fizettek, s mivel ebben az esztendőben az ezzel a jogállással bírók az egyforintos adó összegének csupán a felét fizették, kiderül, hogy összesen tizennégy kúriában lakták a községet. Rajtuk kívül egy jobbágyporta volt a faluban, Farkas László mencshelyi nemes jobbágyáé.
Ha összevetjük Mencshely adóját a megyebeli településekével, megállapíthatjuk, hogy az egytelkesek által lakott községek, illetve azon községek közül, amelyek lakói között akadtak kisnemesek is (összesen 85 ilyen település volt a megyében), Mencshely a közepes lélekszámúak közé tartozott. Megelőzte ugyan Szentkirályszabadja (42 nemesi kúria és 6 jobbágyporta), Vámos – Nemesvámos – (36 kúria és 13 porta), Csögle (32 kúria) és Öcs (20 kúria), viszont a községek nagy többsége öt–tíz vagy még kevesebb háztartással rendelkezett.
Ha a környékbeli települések lélekszámát vizsgáljuk, akkor Nagyvázsonyban 49 portát, Csepelyen 5 kúriát és 28 portát, Barnagon 27 portát, Vöröstón 12 portát, Leányfalun 6 kúriát és 2 portát, a távolabbi Tótvázsonyban 18 portát találunk. Feltűnő a jobbágytelepüléseknek és Csepelyen a jobbágyoknak a nemeseknél nagyobb háztartásszáma. Az egytelkesek által lakott települések – kevés kivételtől eltekintve – alacsonyabb lélekszámúak, mint a jobbágyfalvak. A nemesi községeken belül viszont Mencshely a népesebbekhez tartozott.
A rendkívüli adókat Mátyás király halála után is beszedték, de azokat már nem a katonáskodás költségeire fordították, hanem a nagybirtokosok szerezték meg s használták fel saját céljaikra. A központi hatalom gyengülésével meggyengült a határvédelem is, ami alig három és fél évtizeddel Hunyadi Mátyás halála után elvezetett a mohácsi csatavesztéshez és az ország három részre szakadásához.
Mencshely környékének középkori úthálózata (Solymosi László és Glaser Lajos térképének felhasználásával)
A település környékének látképe a Halom-hegyről
)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
