A község magát igazgatja
A község magát igazgatja
Söjtör egész története során arról ismerszik meg, hogy jelentős jószágállományt nevel. (Néhány adat: a szarvasmarha-állomány 1895-ben 1021, 1935-ben 1402, 1942-ben 1632, a juhállomány ugyanezekben az években 2196, 1091 és 246. A lóállomány 1895-ben 228, 1935-ben 239, 1942-ben 244. A sertések száma ebben az évsorrendben 1212, 1922, 2348.)
A kérdés gyakorlati fontossága magyarázza, hogy az apaállatok tartása központi kérdés a közgyűléseken is. Már a XIX. században igényelnek az állami méntelepről csődört a falunak, először 1891-ben kell közös költségen istállózni két lovat, 1893-ban már hármat. (És élelmezni a velük együtt ide szállásolt legénységet, amit Grünfeld Miksa korcsmáros vállal személyenként havi 12 forintért. Ezért köteles reggelire egy deci pálinkát, délre levest, negyed kiló marhahúst, főzeléket vagy tésztát, vacsorára a déli maradékot kiadni. 1891-92-re egyébként a község a mének istállózásért hatvan forintot fizet Festetics Máriának.) A fedeztetés árát az állam szabja meg. 1895-ben a testület kéri, mérsékeljék a tarifákat, mert a gazdák, kikerülve a hivatalos utat, „vidékre járnak” fedeztetni. Az 1900-as évek elején Söjtör bejelenti, hogy csak akkor vállalja a méntartást, ha legalább egy nóri – széles farú – ló is kerül a faluba. Egy ilyent, egy magyar fajút küldenek, de hamarosan végleg beszüntetik a ménkölcsönzést.
A bikatartás gondja egészen a legmodernebb időkig fontos eleme a közgondolkodásnak. A századfordulót követően – sok elrontott kísérlet után – a volt jobbágyi közbirtokosság engedi át az apaállatokat a falunak használatra s később örök áron, tovább vállalva az istállózást a fedeztetési díj fejében. A jegyzőlakkal egy telken felépül a bikaistálló, a falu bikást szerződtet – először 1903-ban, Csányi József személyében. Ehhez az időponthoz képest csak sok évvel később teljesül az akkor is már majd’ egy évtizedes kívánság, hogy feltétlenül beszerzendő egy telivér szimentáli bika is. Mert 1903-ban Csendőr, „aki” 4 forintért fedezett, és Vidra, „aki” 3,60-ért, csak félvérnek számított, az utóbbi ráadásul „másodrendűnek”.
Amikor nem a község tulajdonában „működtetik” az apaállatokat, a falunak bevétele csak a járlatlevelek illetékéből, a helypénzből, a vagyon értékesítéséből – tekintélyes földterületek és néhány ingatlan van a község birtokában –, a vadászterületek, a regalejogok (például a bor és pálinka, bizonyos korszakokban a hús, a cukor kimérésének a joga) bérbeadásából, és – főleg – a pótadóból származik. (Utóbbi összege évről évre nő. A XIX. század fordulóján a gazdákra kivetett pótadó az állami adó néhány tíz százaléka, a húszas-harmincas évtizedben már megközelíti vagy meg is haladja a száz százalékot. Akkorra az adóteher gyakorlatilag megduplázódik.)
Először 1900-ban kér vásárjogot a falu. Az elsőt 1903. március 2-án tarthatja meg – tenyészállat-díjazással egybekötve. A bírálóbizottság tagja Farkas József, Fatér György, Tóth Dávid, Nyakas Mihály, Böcskei József. 1910-re áll be az országos vásárnapok rendje: március és augusztus első csütörtökje, május és október első hétfője. Állatvásárok ezek, a szükséges vásárteret a Tófeji út mentén, közel a Válickához, a jobbágyi közbirtokosságtól veszi meg a falu. Íratóházat is épít rá, s 1914-ben bekerítik. Idővel azonban a vásár – legalábbis részben, és amikor már kirakodójelleget ölt, bútortól a szemüvegig mindent kínálnak – átvándorol az országútra, elfoglalva a Farkas-kastélytól a Lichtenberg asztalosműhelyéig mindkét oldalát. 1937-ben a lehetetlen állapotok miatt a község szabályozni kényszerül a kérdést: csak az egyik útoldalon lehet kiteregetni a ponyvát, fölütni a sátrakat.
Messze környék legnagyobb piacai akkor már a söjtöri vásárok. Nem sokkal korábban – 1934-ben – Söjtör azt is kérvényezi, hogy minden csütörtökön és vasárnap helyi hetivásárt tarthasson. Hogy a gazdák sertéseiket, szopós borjaikat az ideérkező állatkereskedőknek eladhassák, a bőven termő cseresznyét, körtét, almát, szőlőt – és a gesztenyét, amely erősen keresett árucikket az előző évszázadban még a mindenkori hegymester adta el a szőlősgazdák bizományosaként – felkínálhassák.
A faluközösség épületvagyona szegényes. Már egy 1878. évi közgyűlés tárgyalja a jegyzőlak rendbetételének ügyét, de a gyors beavatkozás csak átmeneti eredményt hoz. 1890-ben Duzár István körjegyző (akinek fia egyébként a söjtöri születésű, európai hírű gyermekgyógyász, orvoskutató Duzár József) jelenti, hogy lakhatatlan a Bükkalján vizesedő (régi) jegyzőház. 1895-ben dönt a testület, az épületet eladják, s megveszik jegyzőlaknak Ferencz Mihályné Boncz Erzsébet házát 7600 koronáért (csak nyolc év múlva, 1903-ban kerül pont a szerződésre). Ez lesz a lakás, és az udvaron iroda épül. Meg bikaistálló – mint láttuk.
1883-ra dűl össze a község régi börtöne – nem tudjuk, hol volt pontosan –, tégláit istállójavításra használják fel, s úgy rendelkeznek, hogy amíg a csendőrőrs (csendőrlaktanya, ahogy a falu mondja) el nem készül, a gazdák felváltva kell hogy őrizzék és ellássák saját portájukon a falu rabjait. Az (új) vágóhíd – a Tófeji út északi oldalán, félúton a Válicka felé – 1902-ben épül fel, 1914-ben korszerűsítik. De azért nem lett túlságosan korszerű. 1923-ban veszik meg a Csordás-féle házat a falu szegényházának – addig portánként a gazdák sorban látják el a szegényeket is (ahogy a rabokat). Közben Festetics Sándor gróf felajánl egy telket a Bükkalja határán, hogy oda építsen a község egy másikat. Mert ez, a Csordás-féle, igen rozoga. Már 1936-ban is azt írják róla, hogy csúfságára van a falu főutcájának. A kétszobás, konyhás, kamrás új szegényház 1938-ra épül fel, 2280 pengőből. Építőmestere Tóth Ferenc.
Közben napirendre kerül a községháza ügye s egy fölépítendő kultúrházé. 1922-ben Pajthy Elek plébános javasolja, hogy Söjtör vegye meg a Fábián-kastélyt. Nincs rá pénz. Ugyanez az épület kerül újra javaslatba, de már 1929-ben és mint Buza Vendel háza, amely eladó, és jó lenne a körállatorvosnak. Most sincs rá pénz. (A körállatorvost, körorvost, gyógyszerészt a falunak kell lakással ellátnia, vagy bérelt, vagy tulajdonában lévő otthont ajánlva.) 1940-ben mutatja be a közgyűlésen Nényei Pál körjegyző az új községháza terveit. Ez magában foglalja a volt jobbágyi közbirtokosság megálmodta és kilencezer pengője felajánlásával megtámogatta kultúrházat is. Az épület kivitelezési pályázatát a falu építőmester-vállalkozója, Tóth Flórián nyeri el. Áll három irodából, két irattári helyiségből, egy küldöncszobából, egy előszobából és a „kultúrházból”, a 15x6 méteres tanácsteremből. Nyolc év múlva épül fel.
A falu osztatlan közös vagyonához tartoznak az utak is. Meg a gondjuk. A megyei és községi csapásokat, dűlőket közmunkával tartja karban a község. Évről évre megtervezi a testület, mennyi igás és gyalognapszámot ró ki a falu népére, és el is számoltatja a bíróval a teljesítést. Eldönti, mikor hová irányítja az erőket. 1892-ben például a Tófeji útra, a Válickáig, a Gálotai-dűlőútra a jobbágyi szántókig, valamint az alsó temető melletti útra 358 igás és 367 kézi napszámot fordít a faluközösség: sáncolás, földhordás, terítés a munka. Az 1800-as évek végén állami programként jelenik meg az országutak fásításának kötelezettsége. A Bak-Söjtör közötti vármegyei úthoz, annak söjtöri szakaszához 1889-ben kér fákat a megyétől a falu. Saját faiskolája szegényes a feladat teljesítéséhez. Ugyanekkor kezdik birtokaik dűlőútjainak mezsgyéjét fákkal beültetni a földbirtokosok: gyümölcsfákkal, főleg szilvával, eperrel. Ami az utak szélének világítással történő „beültetését” illeti, itt csak 1965-ben következik be a fordulat. Az első, az 1926. évi kísérlethez mérve, amikor húsz petróleumlámpát akartak volna közadakozásból telepíteni az országút mellé, de a dolog érdektelenség miatt kútba esett, negyven évnek kellett eltelnie, mire elérte a fény a söjtöri főutat. (A háztartásokat már előbb, azt követően, hogy az ötvenes évek elején felépült a falu határában az OVIT alállomása.)
1932-től szorgalmazza a falu, hogy kapjon autóbuszjáratot. 1934. április 17-én fordul az első járat, napi kétszer érintve a falut oda és kétszer vissza. A célállomás Egerszeg. Az utak ezt a forgalmat – s különösen akkortól, amikor a Maort megkezdi a falu szentlászlói határában az olajtermelést, amivel óriási járás-kelést okoz – nem bírják. Hiába rendelik el 1940-től az út locsolását, ha egy nehezebb jármű áthalad a házsorok között, száraz időben negyedórán át semmit sem lehet látni a felkavart por felhőitől. A vasút semmit sem vehet át ebből a forgalomból. Noha Söjtör már a XIX. századtól instanciázik az államnál és a megyénél, utoljára 1948-ban „demokratikus kormányunknál”, nem kap vonalat, még teherállomást sem. Utóbbit Gyurkó-várnál képzelte el a falu irányítása, 1924-ben fogalmazva meg először igényét, elemezve, milyen hátrányos a söjtöriekre nézve, hogy nincs megfelelő szállítási kapcsolatuk.
A kapcsolat a távolabbi világgal más vonatkozásban is későn épül ki – persze nem a göcseji falvak átlagához, de igenis a kor követelményeihez és lehetőségeihez viszonyítva. A postaszolgálat még úgy, ahogy. A századfordulótól Karancsy István, majd Gizi, a leánya, a későbbi Mikolics Ferencné, aztán a klasszikus korszakban Szilák Ilona postáskisasszonyi közreműködésével rendben érkeztek és indultak a küldemények, de már például a telefonkapcsolat csak 1923-ra épül ki a világgal. Ennek az esztendőnek nyarától – július 29-étől – az akkor megnyíló helyi telefonközpont közvetítésével tíz állomáson csörrenhetett meg a készülék. Az 1-es a községi elöljáróságon, a 2-es Farkas Tibornál, a kastélyban, a 3-as Ungár Lipót boltjában, a 4-es Tarányi Ferenc gőzmalmának irodájában, az 5-ös a Hangyában, a 7-es a csendőrségen, a 8-as Festetics Sándor majorjában, a 9-es Buza Vendel állatkereskedőnél, a 10-es Mattersdorfer Ignác üzletében, a 11-es Weisz Lőrinc boltjában.
A régi jegyzői iroda – most patika, Deák Ferenchez cégérezve
Az új községháza az 1940-es évek végén és az 1999. évi felvételen
Söjtör község illetőségi bizonyítványa
Karancsy Gizella, Söjtör postamestere
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
