Söjtör meg a Haza Bölcse

Full text search

Söjtör meg a Haza Bölcse
Az 1854-től 1869-ig terjedő szűk másfél évtized Deák söjtöri illetőségének az a korszaka, amikor már nem mint az egyik földbirtokos, hanem mint a határt járó és abban örömet találó idősödő úriember ismerszik a faluban, át-átránduló rangos szomszédnak a Festetics-kastélyban. (Ahová barátait is elhozza – Vörösmarty is megfordult például a söjtöri szőlőhegyen, ha nem is írt borát élvezve a fótiéhoz hasonló dicsőítő dalt. „Szala” híres bora nem Söjtörön termett – bár itt még most is nagyon szeretik.)
Ennek a tizenöt esztendőnek (1869 után soha nem utazott többé Zalának erre a tájékára) emléknyoma a Deák-kút iskolai kirándulásokkal éltetett és máig tartó kultusza, a már csak az irodalomban fellelhető némely kalandok halványuló története. (Hogy miként szelídítette meg a Gyertyánosban a vele szembeforduló farkast puszta tekintetével, hogyan egyezkedett a szentlászlói kúrián Hajnal Jancsi bandájával, akik az éppen eladott gyapjú bevételéért jöttek, sikeresen győzve meg őket, kihasználva személyének még ebben a körben is élvezett tiszteletét, a bőrkabát legendája, amelyet az utolsó Deák-Oszterhuber-Tarányi családhoz tartozó földesúr, Tarányi Ferenc viselt szinte mindig, a kopott bőrkabáté, amelyről azt mesélte ő és mesélték az emberek: Deáké volt az, Ferkó bácsié, bizony.)
A korábbi, az 1825-től 1854-ig terjedő időszak másfajta Deák-Söjtör kapcsolattal jellemezhető. 1825-től Antal fivérével közösen igazgatja a család birtokait, így a söjtöri gazdaságot, a záró dátum pedig az az esztendő, amikor a testvérek felosztják egymás közt a földeket és ingatlanokat. Deák a számára terhes feladattól megszabadulva Pestre, az Angol királynőhöz címzett hotelbe költözik. Legtovább – valamelyest még ezután is – Söjtörhöz van köze, ez a birtok lesz 1854-ben Pusztaszentlászlón élő nővéréé. Klári halála után Oszterhuber Deák hasznára műveli, míg végül Deák Ferenc hivatalosan is el nem adja egy 1864. október 22-én, Pusztaszentlászlón kelt szerződésben sógorának, ötvenezer forintért.
A Deák család söjtöri birtokáról és birtoklástörténetéről – maga Deák Ferenc földbirtokosi működéséről – Molnár András tollából alapos tanulmány jelent meg a közelmúltban, és ahogy az életrajzi feldolgozások bősége felment bennünket ama kötelezettség alól, hogy elmélyedjünk az életút részleteiben, úgy utalhatunk most erre a forrásra mint mentségünkre, hogy nem idézzük ide ezúttal a részleteket. Mindössze néhány adatot, az előzményekről.
Az 1768. évi urbárium – a söjtöri birtokosokat listázva – említi először a Deák Gábor nevet. Van négy 1/8-ad telkes, öt 2/8-ad telkes jobbágya, 12 házas zsellére is – ezeket az adatokat tekintve a második helyen áll a rangsorban zalabéri Horváth Ferenc mögött. Egy újabb, már 1835 körüli forrás arról tudósít, hogy Deákéknak malmuk és nyolc jobbágytelkük van a faluban, s ezekhez további vagyonelemekként négy hold házhely, több száz hold szántó, rét és erdő, tizenöt akó bort adó szőlő (s további negyven akó, kilencedjogon járó bor) tartozik.
Molnár András arra a következtetésre jut elemzésében, hogy a Deák család jövedelme erősen jobbágyfüggő, a birtokok után számított bevétel több mint negyven százaléka származik a telkes családoktól. Ez a falu, az itteni birtokok egyébként a család összjövedelmének viszonylag szerény részét, mintegy húsz százalékát (évi 6-700 forint) adják ezekben az esztendőkben. 1841-ben Deák Antal és Ferenc 2000 forintért újabb földbirtokrészeket vásárol – részben ebben a faluban, itt mintegy nyolcvan holdnyit –, közvetlenül az úrbéri rendezés előtt valamelyest tovább gyarapítva a családi örökséget. Ekkor a falu határában fekvő területeken kívül a tófeji major és a tárnoki rokonokkal közösen használt, az utóbbi falu határában található aszúvölgyi erdő tartozik az ingatlanok Söjtörről igazgatott köréhez.
Erős középbirtok. Nem számítva a kétszázhúsz holdnyi aszúvölgyi erdőt, mindösszesen 1320 hold és 262 négyszögöl (36 hold belső telek, 842 hold szántó, 123 hold rét, 311 hold erdő). A tagosítás után – levonva a jobbágyoknak kiadott 357 hold területet – a család kezén 8 hold belső telek, 591 hold szántó, 79 hold rét, 284 hold erdő marad, összesen tehát mintegy 960 holdnyi földterület. S hozzá a hegyvám és a kilenced, valamint a kocsmáltatási és mészárszékjog.
Ennél a summázatnál valamivel részletesebb képet is rajzolhatunk arról, mit tudott – vagyonban, teljesítményét tekintve – ez a Hásságyiakkal induló birtok. Mégpedig abból a vagyonleltárból, amelyet 1808-ban, idősebb Deák Ferenc halálakor vettek fel Söjtörön. (A Függelékben – No. III. – közöljük). Ez a legnagyobb terjedelmű domínium a község határában. Ha így van, ez is feljogosít arra, hogy Söjtört Deák(ék) falujának tekintsük.
„Üdvözöljük Deák Ferenc szülőfalujában”
A felirat a település lakott részének országúti kapujában ékes bizonyítéka annak, hogy a település önmeghatározásában fontos szerepet játszik a tény: itt látta meg a napvilágot a Haza Bölcse. De mi köze volt valójában Deáknak Söjtörhöz s a falunak hozzá? Mikortól lett a helyi kultusz tárgya ideszületésének kétségbevonhatatlan ténye?
Deák Ferenc söjtöri mivoltára csak a múlt század utolsó negyedében figyelt fel a falu, és a helybéli értelmiség erőfeszítései vezettek végül oda, hogy 1897-ben ennek látványosan jelét is adta, emléktáblával jelölve meg a Deák-kastélyt. Az 1897. július 23-án felvett képviselő-testületi jegyzőkönyv ugyan nem sokat bíbelődik annak indoklásával, miért a tisztelet, de az előkészületek részletezése félreérthetetlenül utal rá, hogy a falu immár tudatában van annak, mivel tartozik nagy szülöttének.
„Deák Ferenc nagy hazánkfia szülőházának emléktáblávali megjelölése alkalmából f. évi augusztus 8-án tartandó ünnepségen a község mint politikai testület is részt venni óhajt. (...) A képviselő-testület ezúttal is kimondja határozatilag, hogy a Deák ünnepély fényének emelésére egy díszkaput állíttat, annak felállításával Hordós József és Gerencsér József vállalkozók bízattak meg, kik Stolczer Jakab mérnök úr útbaigazítása értelmében járnak el. A díszkapu díszítéséhez szükség(es) 4 drb nagyobb zászló és egyéb szükségesek beszerzése a már kijelölt bizottság hatáskörébe tartozik. (Duzár István körjegyző, Pap József bíró, Németh György helyettes bíró és Nyakas István esküdt választattak tagul – B. P.). A község a (megyei) küldöttség elé 15 banderistát küld, ezek részére egy ing, nyakkendő és nemzeti szalagok beszerzésével a körjegyző bízatott meg.”
Gyakorlatilag ettől az esztendőtől számíthatjuk annak a szokásrendnek a kialakulását, amelynek lényege, hogy a nemzeti ünnepek helyi ceremóniájának központi eseménye lesz az emléktábla megkoszorúzása, ott emlékbeszédek előadása. Ilyen megemlékezés olykor magához az életúthoz is kötődik. 1903-ban, Deák születésének századik évfordulóján például – azon túl, hogy az egerszegi ünnepségre hivatalos delegációt küld a falu – különösen nagyszabású eseményként szervezik meg itt is a tisztelgést október tizennyolcadikára. Pajthy Elek misét tart, a gyülekezet körmenetben a kastélyhoz vonul, koszorúznak, Farkas József országgyűlési képviselő beszédet mond, „a nemzeti zászlók a házakra kitűzendők”.
Ez a századforduló körüli aktivitás mélyíti el a falu népében annak tudatát, hogy Söjtörre Deák miatt kell és lehet büszkének lennie, s nagyjából ettől az évkörtől számíthatjuk, hogy iskolában, templomban, gazda- és iparoskörben téma lesz a Haza Bölcsének söjtörisége, egy emberöltővel később pedig már a megyében – s talán az országban – is elterjed a híre, hogy Deák és Söjtör összetartoznak.
Nincs azonban ennek a kultusznak nagy és erős hullámverése. 1930-ban a falu főutcáját – az országút lakott szakaszát – nevezik el róla, a falu első patikusa, Terstyánszky Kálmán a Haza Bölcséhez címzi gyógyszertárát (ma Deák Ferenc neve áll a söjtöri gyógyszertár cégéren), az 1970-es években a söjtöri és szentlászlói egyesült termelőszövetkezet felveszi a tulajdonképpen mindkét faluban érdekelt államférfiú nevét, és persze tudja mindenki, ha máshol nem, az iskolában hallotta, hogy ennek a falunak így jut valami az eloszthatatlan nemzeti dicsőségből – de ezzel lényegében ki is merül a közemlékezet és közérzület. Már ami annak Deákhoz kapcsolódó részét illeti. Anekdotából is mindössze egyet mesélnek, ahol még emlékeznek rá. Felmentek volna Pestre állítólag a falubeliek: „Ferkó bácsi! Iskola kéne...” „No, hiszen rátok is férne” – hangzott volna a Duna-parti Angol királynő szállóban, Deáknak két évtizeden át állandó téli szállásán, a kissé barátságtalan válasz.
Ha ezt a párbeszédet történetileg korrektnek gondoljuk, maga Deák szempontjából meg is tudjuk magyarázni. S ezzel mindjárt arra is rámutathatunk, hogy az itt született nagyember érzelmeiben valószínűleg még visszafogottabban viszonyult a faluhoz, mint annak népe hozzá. A dolog a lélektani közhelyek szintjén is jól értelmezhető. Deák Ferenc életében örök árnyék Söjtör és a kastély, ahol édesanyját elvesztette, világrajöttével testvéreit is félárvává tette, ahonnan valósággal menekült az apja, és ahová később ő is legfeljebb csak a gazdaság nemszeretem ügyei miatt látogatott el – nem számítva a Festetics-kastélyban tett, egy időben viszonylag gyakori vizitjeit, amelyek azonban nem Söjtörnek szóltak. Ezek az elemek és körülmények határozhatták meg Söjtörhöz és népéhez való érzelmi viszonyát. Egészen más a helyzet Pusztaszentlászlóval és a szentlászlóiakkal, hiszen az ottani földesúri „kastélyban”, az Oszterhuber-kúrián a hónapokat összeadva összesen több mint tíz esztendőt töltött el a szeretett nővér, Deák Klára testvéreként-vendégeként.
Ha Deáknak egyáltalán volt markáns örömélménye Söjtörrel kapcsolatban, az inkább a falu határához kötődik, a szőlőhegyhez, az erdős völgyekhez, hegyhátakhoz, mindennapos, irdatlanul hosszú egészségügyi sétáinak állomásaihoz. Kedvelt tartózkodási helye, úti célja a ma már nem Söjtörhöz tartozó Gyertyános és a nevét is őrző Deáksűrű – Urbónaktól észak-nyugatra –, aztán a már a mi falunkhoz tartozó Tornyosaljának a szőlőhegy felőli végében rejtőző mély völgy: a Deák-kút és környéke. Manapság ez a legismertebb s személyéhez kapcsolt emlékhely a környéken. (Mondják, itt írta volna híres Húsvéti üzenetét, a falu régi mesélői szerint itt bujdokolt negyvennyolc után, s vizét itta, abban mosakodott, rejtezve a rengetegben. Egyik történet sem állja ki a kritikát.)
A Deák-kútra hajló, ide ereszkedő hegyrészen (a Kocsisszeren), többholdnyi területen feküdt a Deák-Oszterhuber család szőlője (a későbbi Tarányi-szőlő), több pincével a gerincen. Ezeket már nem tudjuk azonosítani. Pedig fenn, a (söjtöri) pincéknél került sor azokra a rituálisnak is mondható és emlékezetes alkalmakra, amikor a hegy ura, Deák, rendszerint október közepén-végén, az az évi szentlászlói szezontól, az áprilistól eddig tartó falusi remeteségtől hatalmas tüzet rakatva s azt maga meggyújtva elbúcsúzott. Alighanem igaza van azoknak az életrajzíróknak, akik arról mesélnek: Deák, miközben órákig ült csendesen, gyakorlatilag mozdulatlanul a hatalmas, a faluig ellátszó tűz mellett, aligha a politikáról gondolkozott. Az emberről, magáról, családjáról – és akkor Söjtörről is. A sorsról, amely egyszerre volt nagylelkű és kegyetlen hozzá.

Deák Ferenc 1854-ben, amikor Söjtör közelében töltött féléves szezonjainak másfél évtizedes periódusa elkezdődött

A Deák-kastély a harmincas évek elején

A Deák-kastély 1999-ben

Az épület lépcsőházának részlete, ahol a barokk jegyek még csorbítatlanul idézik a kétszáz évvel ezelőtti idők hangulatát

Emléktábla a Deák-kastély bejárata felett

A Haza Bölcséhez cégérezett patika pecsétnyomója

A Deák-kút a söjtöri szőlőhegyen

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me