Tállya Összefoglaló

Full text search

Tállya
Összefoglaló
A szőlőtermelésről elhíresedett Tokaj-Hegyaljának a XVI–XVII. században az egyik legjelentősebb mezővárosa volt a kőfallal kerített Tállya. A Szerencs-pataktól északkeletre húzódó, négy-ötszáz méter magas hegyekre felkapaszkódó völgyben megtelepült falu már a középkor végén mezővárosi rangra emelkedett. A történelmi és nyelvészeti tények azt valószínűsítik, hogy az Olaszliszkáról és Bodrogolasziból ide költöző francia telepesek alapították a XIII. század legelején. A térségben tartósabb helyhez kötött korábbi emberi tevékenységet a késői kőkorból és a bronzkorból datálnak a régészek. Ez utóbbi történelmi periódusból három vár nyomait is feltárták a kutatók. A honfoglaló magyarok a vízhiány miatt nem szállták meg a mai Tállya környékét.
Az 1200-as évek elején született faluban az 1330-as évtizedben gótikus templom épült, mellette plébánia szerveződött. Középkori jelentőségét azonban az a vár adta, amelyik Tállya határában a Tokaj, Tállya, Abaújszántó, Gönc, Kassa közötti fém- és sóforgalmazó kereskedelmi utat védte a XIII. század első felétől. A királyi vár 1382-ben magánkézre került. Tulajdonosai között megemlíthetjük a Zudar családot, Garai nádort, Brankovics Györgyöt, Hunyadi Jánost és a Szapolyaiakat – a magyar történelem jeleseit adó famíliákat. Az utóbbiaktól az ország kettészakadása után I. Ferdinánd király csapatai foglalták el. Az 1528-as és 1536-os ostrom következtében a vár romhalmazzá vált. 1541-ben Serédy Gáspár kapott királyi adományt a romokra és Tállya mezővárosára.
Az ország török megszállása, három részre szakadása után Tállya betagozódott a regéci váruradalomba. Birtokolták az Alaghyak, a Mágócsyak, végül a megözvegyült Alaghy Judit házassággal vitte a várat és a mezővárost Rákóczi Zsigmond tulajdonába. 1715-ig a Rákócziak birtokolták a mezővárost. Ezt követően a Trautsonok, majd a kincstár, végül a Bretzenheim család birtokolták, akikről nőágon a Maillot bárókra szállt.
A viszontagságos birtoklásnál is zaklatottabb volt Tállya XVI–XVII. század közötti történelme. Szőlőtermelése révén polgárai meggazdagodtak, az 1540-es években református hitre tértek. Egy ideig Szkhárosi Horvát András, majd 1584–86 között Károlyi Gáspár volt a város prédikátora. Fénykora volt ez a város históriájának. A Lengyelországba irányuló borkivitel nagy haszonnal járt. A mezőváros lakosságszáma két-háromszázról ezerkétszáz–ezerötszáz lélekre szaporodott, a szőlőültetvények területe elérte az öt-hatszáz holdat. A XVI. században a hegyekről kikopott a robot. A szőlőket a tulajdonosok vagy maguk művelték, vagy napszámosokkal dolgoztatták. A jeles arisztokrata családok mellett sok szabolcsi, zempléni nemesnek volt szőlője a tállyai hegyeken, de a legnagyobb területeket a felvidéki városok – Bártfa, Eperjes, Kassa – polgárai és kommunitásai műveltették.
A virágkort olykor-olykor pokollá változtatták a hadjárások. A tizenöt éves háború és a hajdúdúlás során többször megsarcolták Tállyát. A városban gyakran pusztított tűzvész, a lakosokat járvány tizedelte. Történetének legszomorúbb korszakát a Wesselényi-féle összeesküvéstől a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc lezártáig élte meg. 1710–1715 között néhány százra csappant a lakosok száma, sok szőlő elparlagosodott.
1715 után újra gyors ütemben növekedett a település és határában a szőlőterület. A XVIII. század végére a lakosok száma megközelítette a négyezret. A történésekkel együtt a város társadalma és felekezeti hovatartozása többször átrendeződött. A XVI. század során fokozatosan kibontakoznak a jobbágyságból, a XVII. században nagyarányú nemesedés történik, végül a XVIII. században a kézművesedés lesz a jellemző, mígnem a XIX. században parasztosodik és nagyközséggé hanyatlik a hajdan körülkerített, királyi szabadalommal rendelkező oppidum. A mezőváros katolikus lakossága 1540–42 körül áttért a református vallásra. A XVII. század elején még majdnem egységesen kálvinista lakosság vegyes vallásúvá vált. Előbb a katolikusok, majd az evangélikusok, s velük párhuzamosan a zsidók telepedtek meg jelentős számban Tállyán. A század második felére egyre meghatározóbbá vált a katolikusok jelenléte.
Lengyelország 1772-es első felosztása után a hegyaljai borok kelendősége megcsappant, ami kikezdte a település gazdasági erejét. 1810-ben, 1851-ben, majd 1861-ben ismétlődő tűzvészek pusztították. Az 1848-as forradalom még reményt keltett a város lakóiban, de csalódniuk kellett. A szőlődézsma megmaradt, amit 1868 után súlyos összegekért kellett megváltaniuk. Még javában fizették a dézsmaváltságot, amikor a filoxéra elpusztította ültetvényeiket. Dr. Bártfai Szabó Gyulának köszönhetően a szőlőhegyek a századforduló után végül megújultak, de Tállya már nem volt képes régi fényét és rangját visszaszerezni. A homoki olcsó borokkal – miután Trianonnal nemcsak külföldi, de a felvidéki piacait is elveszítette – nem tudta már állni a versenyt.
Fokozta a településen élők gondjait, hogy 1919-ben el kellett viselniük a románok sarcát, akik összeíratták a pincében lévő borokat, majd elrabolták azokat. 1945-ben az oroszok összeírás nélkül itták meg a pincékben tárolt nedűt. Az igazi hanyatlás azonban csak ezután következett. 1944-ben deportálták a zsidókat, 1945-ben az oroszok hurcoltak el félszáznál több embert. A világháborút követő kommunista hatalom államosította a község erdejét, erőltetett szövetkezetesítéssel tönkretette a szőlőhegyeket, a minőségi bor árának szándékos leszállításával ellehetetlenítette a bortermelést. A jobb sorsra érdemes Rákóczi-kúriát szükséglakásnak adta ki, a Balogh-kúriából juhaklot csinált, az embereket erőszakkal is távol tartotta a templomoktól, s hagyta, hogy az egész Hegyalja, vele együtt Tállya is elveszítse létalapját, önbecsülését, büszkeségét. Hagyta, sőt elősegítette, hogy a tapasztalati úton felhalmozódott kultúra, a hegyaljai értékrendben megkülönböztetett helyet elfoglaló szorgalom erodálódjon.
Most ott áll Tállya: újra szabadon. Tőkéje nincs. Az emberek tulajdon iránti érzéke minimális, a korszerű ismeretek megszerzése iránt még csak-csak lenne fogékonyságuk, de az ezek alkalmazásához szüksége eszközök beszerzéséhez hiányzik a pénzük. Nap nap után átélik, hogy kicsúszik talpuk alól az a föld, amelyiken őseik pápák, császárok, királyok és Voltaire-hez fogható írók, művészek istenítette borokat termeltek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me